A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-04-01 / 14. szám

madok-titkára. Meg sem melegedtem a helyemen, amikor 1953 májusában a Csemadok kerületi bizottságára küldtek dolgozni, ahonnan három év elmúltával visszakerültem Kékkőre. Az 1960-as területi átszervezés folytán a nemzeti bizottságokhoz kerültem. 1961. december 1-ig Kőkesziben a helyi nemzeti bizottság titkári teendőit láttam el, egyúttal a járási nemzeti bizottság képviselője is voltam. Ezután a Losonci Járási Nemzeti Bizottságon a rokkantságot megállapító bizottság elnöki funkcióját töltöttem be,

1966-tól pedig a szociális és egészségügyi komisszió elnöke lettem. Amikor a Nagykürtösi (Veľ. Krtíš) járás 1968-ban megalakult, én hazajöttem s azóta a szociális és egészségügyi komisszió függetlenített elnökeként dolgozom a járási nemzeti bizottságon. A jnb mellett működő alkoholizmus ellen küzdő bizottság elnöke, valamint a családról való gondoskodás bizottságának elelnöke is én vagyok. Tagja vagyok továbbá a járási pártbizottság ellenőrző és revíziós bizottsákámban a családom, de segít a közösség is, amelyhez tartozom. Ez vitt előre mindig.

— Mit jelentett Csemadok-tagnak lenni a kezdeti években?

— Megértéséhez figyelembe kell vennünk az 1945—48-as időszakot. 1948 februárja után fellélegeztek az emberek. Az egyenjogúság minden területen kezdett érvényesülni. Megalakult a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete is. Az emberek örültek a Csemadoknak, mert lehetőséget teremtett kulturális hagyományaik felélesztésére, továbbadására.

— Nagyon sok szép emlékem van ebből az időből. Példának megemlíthetem, hogy a mulyadi helyi szervezettel, a nagyzellöi énekkarral, a csábi tánccsoporttal nagyon sokszor találkozhattunk a különféle járási rendezvényeken. Kerületi versenyeken vettünk részt. Az akkori tanítóság többsége aktívan bekapcsolódott a Csemadok munkájába. A járási nemzeti bizottság épületének átadásakor jórészt a Csemadok műsorának tapsolEredményeinkre büszkék lehetünk

— Kezdjük beszélgetésünket az út elején: Hriech János elvtárs honnan indult, milyen vágyakkal kezdte pályafutását?

— 1928. augusztus 12-én születtem Dacsókesziben, kisparaszti családban. Kilencen voltunk testvérek, én voltam a legidősebb fiú. Az iskolában a legjobb tanulók közé tartoztam, családunk pénzügyi helyzete azonban nem engedte meg. hogy gimnáziumban folytassam a tanulmányaimat. Pedagógus szerettem volna lenni. Ehelyett odahaza dolgoztam, majd két évig sofőrként Zvolenben.

— Mióta tagja a Csemadoknak? Milyen tisztségeket töltött be eddig?

— A Csemadoknak alapító tagja vagyok. Negyvenöt taggal kezdtünk. Az akkori járási titkár, Gogh László javaslatára elvégeztem a kultúrpolitikai tanfolyamot Budmericében 1952. október 1-től december 1-ig. így lettem a Kékkői (Modrý Kameň) járás Csegának, úgyszintén a városi pártbizottságnak. Közben 1957—58-ban területi pártiskolát végeztem Kassán (Košice), 1966—67-ben kitüntetéssel fejeztem be a marxista-leninista esti egyetemet, 1971—74-ben a nemzeti bizottságok főiskoláját látogattam. A járás megalakulása óta, vagyis 20 éve vagyok a Csemadok Nagykürtösi Járási Bizottságának elnöke.

— Hogyan tudja egyeztetni felelős állami tisztségéből eredő feladatait a Csemadokban vállalt szerepével?

— Akarat kell hozzá. Az embernek sokszor le kell mondania saját szórakozásáról. Őszintén mondom, én szívesen teszem. Nagyon szeretek az emberek közé járni, osztozni örömeikben, meghallgatni panaszaikat, s ahol tudok, segíteni. Hittem az emberek jóságában, ma is bízom abban, hogy kultúrpolitikai nevelőmunkával az ember emberré válik. Nagy segítséget jelent ebben a munhattak az ünnepség résztvevői. De a Csemadok részt vett a választások előkészítésében, sok tagunkat beválasztották a nemzeti bizottságokba. A Csemadok lelkes vezetői a falu szocializálásába is bekapcsolódtak, sőt belőlük kerültek ki a szövetkezetek első elnökei, könyvelői. A Csemadok abban az időben kádemevelő intézmény volt. A Csemadok szervezte a magyar tanítóság kiválasztását és iskolába küldését. Ezt mi nem felejtjük el.

— Én ma is úgy veszem észre, hogy az emberek szeretik a Csemadokot. Bárcsak a műszaki értelmiség meg a pedagógusok ma is olyan lelkesen kapcsolódnának be a Csemadok kulturális tevékenységébe, mint kezdetben! Eredményeinkre büszkék lehetünk.

— Hogyan minősítené a Nagy kürtösi járás Csemadok-alapszervezeteinek tevékenységét?

— A Csemadok a Nagykürtösi járásban betölti a feladatát. Köszönhető ez annak, hogy az utóbbi években elmélyült a kapcsolat a járási pártbizottság, a járási nemzeti bizottság és a Csemadok jb között. A járási párt és állami szervek támogatják erőfeszítéseinket a járás kulturális életének fejlesztéséért. Én úgy látom, hogy amóta Bányai Géza elvtárs a jb titkára különösen jó az együttműködés a járási kulturális intézményekkel. Ez a kölcsönös előnyökkel járó viszony érezteti hatását az alapszervezetek munkájában is. Az alapszervezetek többsége jó munkát végez. Javítanivalónk azonban akad. Nagyobb gondot kell fordítanunk a szervezeti életre. Kiváltképp körültekintően kell gondoskodnunk a kisközségek alapszervezeteiröl. Itt vannak a legnagyobb hiányosságok. A csalári, a haraszti, a kővári évek óta válságban van. Sok esetben tehetetlenek vagyunk, mert nincs senki, akire támaszkodhatnánk. Ez a jelenség egyébként járásunk egészére érvényes. Tőlünk a főiskolát, egyetemet végzett fiatalok többsége más járásokba költözik. Az értelmiség hiányát megérzi a járás kultúrája, ezt tükrözi kulturális élete.

— Ön szerint mit jelent a Csemadok számára a Nemzeti Front tagjának lenni?

— Az hogy a Csemadok a Nemzeti Front tagja azt jelenti, hogy eddigi tevékenységével rangot vívott ki magának. Az értékelő taggyűléseken és egyéb fórumokon elhangzott észrevételeket, javaslatokat, bírálatokat továbbítjuk a Nemzeti Frontnak. Mert a Nemzeti Frontnak az is a funkciója, hogy ügyeljen a törvények betartására, arra, rendben van-e minden társadalmi életünkben. Én bízom abban, hogy ezen a téren a Csemadok élni fog a lehetőséggel, s mint nemzetiségi kulturális tömegszervezet aktívan kiveszi részét a demokrácia kiszélesítéséből, a választási program megvalósításából, a szocialista építésből.

— Végül hadd kérdezzem meg, mivel tölti szabadidejét?

— Szeretek olvasni, televíziót nézni. Kertészkedem, nemrég szőlőt telepítettem — egyszóval készülök a nyugdíjas életre. Viszszaemlékezéseimet írom, remélem, nem marad torzó.

— Ehhez kívánok jó egészséget, további eredményes munkát! Köszönöm a beszélgetést URBAN ALADÁR

Egy régi szokás újjászületése

A Hét ez évi 6. számában Fábián József a rozsnyói és a pelsőci (Plešivec) tél végi szokásokról ír, többek között a pelsőci és a kuntapolcai (Kunová Teplice) sztrapacskaeströl. A háború után a maszkabál utáni sztrapacskaest lassan feledésbe merült, a mai fiatalok már nem ismerték. Most Pelsőcröl levelet kaptam, hogy felújították a bál utáni maskarák koledálását és az elfeledett sztrapacskaestet. Szenzáció volt ez szülőfalumban, az eléggé szürke és fantáziátlan életet élő Pelsőcön. A levélben azt írják, hogy február 7-én, szombaton tartották a Csemadok alapszervezetének szervezésében a pelsőci maszkabált a községháza nagytermében. A bál sikerült, a fiatalság jól szórakozott. Másnap, vasárnap délelőtt a vállalkozó kedvű fiatalok maskarának öltöztek és zeneszó mellett bejárták a község utcáit, hogy a maszkabálon résztvevőktől begyüjtsék a

sztrapacskához való élelmiszert. Háromféle sztrapacskát főztek: tehéntúrósat, juhtúrósat és tojásosat. A résztvevőknek nagyon ízlett a sztrapacska, amit aztán borocskával öntöttek nyakon, utána éjfélig mulattak, ropták a táncot. Az ízletes, túróban, tojásban és zsírban nem szűkölködő sztrapacskát a tapasztalt idősebb asszonyok főzték, köszönet illeti őket.

Pelsőcön egyébként sok szép régi szokás merült feledésbe. Emlékszem, ifjú koromban nagyszerű kerti mulatságokat rendeztek az Ipartestület épületének kertjében. Volt ott zene, tánc, lepényevés, zsákban futás a gyermekek nagy örömére. Ha a tüzoltóegylet rendezett mulatságot és kerti ünnepélyt, este mindig tűzijátékkal szórakoztatták a közönséget, főképpen a gyermekeket. De volt régen kórusbál, iparosbál, aratóbál, sőt szüreti bál is, annak ellenére, hogy Pelsőcön és környékén kevés szőlőt termeltek. A sportmulatságok, bálok is gyakoriak voltak, évzárókon sohasem hiányzott a gyermekek részére megrendezett majális. A kommunista párt helyi szervezete is rendezett bálokat, kirándulásokat a szabadba, főképpen a Kiskúthoz, ahol táncoltak, énekeltek, sütötték a szalonnát és a zsiványpecsenyét. Nyári estéken, hetente kétszer két cigánybanda adott térzenét. A Rongyos kocsma közelében a Pista bandája húzta, a Piac téren a Rudié. Fölcsendültek a legújabb slágerek, az emberek sétáltak, hűsőltek, hallgatták a zenét.

Nem volt olyan év, hogy egy-két színielöadást ne rendeztek volna — és nem kis sikerrel, hiszen a környező falvakban, kisvárosokban is megfordultak. A népszínművek, operettek dalait az utcán fújták a gyermekek. Az iskolák is megrendezték a maguk gyermekműsorát, nagy élmény volt ez az iskolások számára. Mondogatják is az idősebb emberek odahaza, hogy régen egyetlen tanító többet tett a kulturális élet felemelkedéséért, mint ma húsz.

Az a legszomorúbb, hogy művelődési háza sincs már a községnek. Amióta a Sajó szabályozása miatt a Testületet lebontották — szinte megbénult a kulturális élet. Évekkel vagy talán már évtizedekkel ezelőtt hozzáláttak egy művelődési ház építéséhez. De az úgy épül, mint a mondabeli Déva vára: „Amit raktak délig, leomlott estére. Amit raktak estig, leomlott reggelre ..

Most, az új hnb-elnök segítségével a községházán egy jókora termet alakítottak ki, amelyet kis színpaddal is elláttak. Az új elnök támogatja a fiatalok kezdeményező készségét. Reméljük, nem fog szalmalángként ellobbanni a fiatalok törekvése, s akad egy-két olyan ember is, aki segít majd a kulturális élet megteremtésében.

DÉNES GYÖRGY

Fotó: a szerző

A koledáló maskarák a nyugdíjasok otthonában öltöztek föl

6