A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-01-08 / 2. szám

••• v

fal. A többi merő sznobizmus, nagyképűség, szakbarbárság, ostoba értékzavar.

Állt tehát a fal és következett a feladat, hogy most tetőzetnek való fát vegyen. Elment hát oda, ahol ilyen anyagot árusítanak. Kinevették. Elment egy másik telepre, ahol a nevetés röhögéssé, a hatodik helyen pedig ennek csimboraszójává fajult. „Ember, hát hol él maga?! Hát mit képzel, az épületfa az nem gyufa!"

Végül is hozzájutott, de közben eltelefonálta a félhavi fizetését s ezalatt a fákról az utolsó levél is lehullott, jöttek a ködök, a deres reggelek. De szerencséje volt, mert a huszadik faügyben illetékes emberről kiderült, hogy származásukat nézve egyazon faluból valók. Egyébként is megértő, jóságos embernek bizonyolt az az ember, és kiszorított neki némi fát. Hálával gondol rá ma is, pedig azóta megérkezett a tél — bár hó még nem esett. A negyedik napon, amikor egyhavi ácshajsza után szófogadóan hallgatta az ácsmesterek utasításait — a negyedik napon az öregapjára gondolt, aki úgyszintén ács volt, méghozzá ács a javából. Hát hogyisne, ha egyszer templomtornyok tucatjait emelte a magasba, méghozzá hagymakupolásakat is, mindössze négyosztályos végzettséggel.

Amikor az ácsok munkához láttak, bizony, már december volt, de az idő, az tűrhető. Igen ám, de másnap mínusz hat, harmadnap mínusz tizenegy Celsius ... De a tetőzet nem készült el negyednapra sem. Pedig hát nem is volt az igazi tetőzet, csak amolyan toldalék, hozzáépítés a régi, vizes épülethez, hogy legyen egy száraz szoba is a közel százesztendős házában. Szó se róla, a mesteremberek iparkodtak, de mitagadás, tudományt csináltak az ügyből.

# m telet nem szereti, de a havat — art nagyon ... Ambivalens viszony, ám a kettő valahol mégiscsak összeegyeztethető, hiszen az egyik a másik nélkül el sem képzelhető. Most mégis aggódóan az eget kémleli, lesi a meteorológiai előrejelzéseket, mert retteg, hogy délután, éjszaka, vagy holnap — pilinkézni, majd szakadni fog a hó. Akkor aztán valóban nem tudhatja, mit csináljon. Mert abból indul ki, hogy ö nem egy szerencsés ember.

Talált egyszer egy százkoronást a földön. Lehajolt érte, felemelte, aztán tétovázva totyogott vele az emberekkel telezsúfolt boltban, mígnem egy szemfüles ember azt mondta: azt a százkoronást én ejtettem a földre, tehát az enyém. Nagyobb szerencséi közé tartozik az az emlékezetes eset, amikor közvetlenül egy benzinkút előtt fogyott ki a kocsijából az üzemanyag.

Retteg, tehát a hótól, mert szerencsétlenül későn kezdett bele, hogy tetőt ácsoltasson a felrakott fal fölé. Azaz, hogy nem is kezdte késön. Csakhogy a falakat maga rakta fel, mert az esztendők során felgyülemlett tapasztalatok alapján kijelentette: amire az általam ismert kőművesek egy hét alatt képesek, azt két hét alatt én is meg tudom csinálni. Lebontotta tehát az öreg, csaknem százesztendős roggyant falakat, aztán alapot ásott, zsaluzatot ácsolt, majd az egészet egyedül teletermelte betonnal. Kész volt az alap, de akkor már vénasszonyok nyara volt. Aztán egyfős baráti segítséggel megtakarították a régi téglákat, kiválogatták a vízzel, salétrommal átitatott, használhatatlan darabokat, majd — megint

Téli hangulatok

egyedül — nekilátott a falazásnak. Há- Közben a gazdát meglegyintette a gonszámtalan idétlen kockaház gyors felérom hét múltán boldog volt, mert állt a dolat: nem is tudomány ez az egész, öregapja, aki a lelkében oly elevenen él, pítésére. Mondják, a kaláka sokat segít, fal. Elment a faltól a telek végébe, leült mert ha idő lenne rá, maga is megcsi- de tetőt, tornyot már sosem ácsol. Mert Nála is volt már kaláka, amikor a legegy farönkre, és órákig nézte a falat, nálná. De nincs idő. December nyolca- akkor ö is olcsóbban, gyorsabban épít- jobb barátai jöttek el, mielőtt a náluk is nézte még a holdvilág fényénél is, ami- dik napja alkonyult be és holnapra már kezhetne s nem kéne gyanakodva-irigy- jobb barátok csak megígérték, aztán kor már a szépséghibákat nem lehetett havazást jeleznek a meteorológusok. Az kedve tnéznie azokra, akik tavasztól cserbenhagyták számos alkalommal, látni. Akkor és ott érlelődött meg benne ácsok után pedig bádogos szükségelte- őszig palotákat rittyentenek az ég alá. Tél van, lassan december közepe. Az végérvényesen a gondolat: mindegy, tik, a bádogos után cserepező .. . pedig jóllehet, már nekik sincs nagyap- öreg ács kicseréli a körfűrész lapját egy

hogy mit teremtesz — verset, avagy És lett valóban mínusz tizenegy Cél- juk. Nem kéne azon töprengenie: ho- élesebbre. Látni az arcán, hogy boldog, katedrálist, széklábat faragsz, vagy ül- sius. És rettegett, nehogy a cserép he- gyan is csinálják amazok, akik talán mert most már szépen sír a fűrész tetsz széklábnak való fát — ha jól lyett hóból legyen a tető ... Mert tudta, még egy szöget sem tudnak beleverni a hangja, nem fullad bele a drága fába. végezted a dolgodat, az eredmény hogy nincs szerencséje, nem is lehet. fába, és azt sem tudják hogy a beton a Öröm a munka — még úgy is, hogy a ugyanaz. Mert teremtettél valamit, ami- Állt a szelektől ragyogóra mosott de- cementtől, vagy az esetleg belekevert köröm alatt pengékkel szabdal a hideg, nek procedúráját divatos szóval mond- cemberi csillagos ég alatt, nézte az pudingportól lesz-e másnapra kémé- De üröm nélkül nincs öröm: a fűrész va önmegvalósításnak mondják. Mert a ácsolat kontúrjait, és arra gondolt: mi- nyebb. megáll. „A hiba jellege elektromos."

vers, a katedrális, a székláb, az elülte- lyen jó lenne most a hóval együtt a telet És nem maradna kérdés az sem, Rámegy a fél nap, míg került egy szeretett fa ugyanaz, mint az általad felrakott is szeretni; milyen jó lenne, ha élne az hogy miből telik oly sok ház, köztük !ö, aki fagyos ujjakkal ripsz-ropsz rend-1

4