A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-03-11 / 11. szám
MAGAS ÉS MEREDEK, FÖLNYÚL A FELLEGIG — tán még a villám is alatta születik. Mármint a 935 méter magasba, a Cigánka mészkösziklára épített Murány vára alatt. Petőfi írja így, az ottjártakor szerzett élmények, az öt ért benyomások alapján. A várhoz, az egykori bevehetetlen sasfészekhez ma már gyerekjáték feljutni, különösen a Nagyrét felöl. Azért állítom, mert mi is nagy csapat gyerekkel jöttünk, — egész kicsikkel is. Igaz, minket vendégkönyv vár a kapuban, nem az őrség kivont kardja ... Van is látogatója a várnak szép számban. Németekkel és csehekkel is találkoztunk oda- s visszajövet is. Bennük vajon milyen gondolatokat ébreszt a séta a romok között? — kérdezgettük egymástól. A csehek biztosan Jiskrára gondolnak míg a romokat szemlélik. Mi leginkább Széchy Máriára és Wesselényi Ferencre. Illetve a török-magyar-osztrák-erdélyi harcokra. A vízmosta és emberi lábak koptatta sziklás út az egyetlen kapuhoz vezet. Mögötte tán az őrség, a várvédő katonaság kaszárnyáinak romjai, a gazdasági épületek maradványai, a leomlott falak, a bedőlt kút látható. Bástyamaradványok. A fákkak benőtt hatalmas térség közepén szintén falmaradvány. A boltív felett elhelyezett tábla hirdeti, hogy ennyi maradt a palotából. 1. A zöldből itt-ott elővillan a várfal 2. Nyílik a kövirózsa 3. A boroszlán, mint kirepült méhraj 4. Ennyi maradt a palotából A mészkő szirt kiálló szikláin csetlünk-botlunk. Gallyakba, kiálló gyökérbe kapaszkodunk. A várból — illetve romból kimászni, nem éppen hegymászáshoz öltözve, fényképezőgéppel a kézben, bizony nyaktörő vállalkozás volt részünkről. Most már tudjuk, miért volt a felirat és a keresztbe tett deszkák: továbbmenni tilos. Ha jól tájékozódunk most dél-délnyugatra lehetünk a vártól, mely innen inkább erdőnek tűnik, s csak itt-ott villan ki a zöldből egy-egy falmaradvány. Hiába, a vár több mint kétszáz éve romokban van, § a természet lassan visszahódítja azt, amit az ember századokkal ezelőtt elvett tőle. A környező hegyeket és völgyeket nézve ritkán látható, gyönyörű táj tárul elénk. Pedig nem is legtisztább a levegő. A kiálló, kiugró sziklákon, a meredek falon kövirózsa (éppen virágzik) és a Murányi fennsík védett növénye, a murányi boroszlán (mely éppen nem virágzik, mivel augusztus eleje van; és a boroszlán, mint megtudom, májusban virágzik). A boroszlán bennem a kirepült, megpihenő méhraj képzetét ébreszti. Kapaszkodik a sziklafalba, mint tán egykor Wesselényi Ferenc uram, a füleki várkapitány vitéz katonái kapaszkodtak, kikkel a vár be-, azaz megvételére érkezett. Meg is szerezte azt az erdélyi fejedelem pártján álló gazdáitól Széchy Mária segítségével II. Ferdinándnak. A fortélyos várvétel még nagyobb hírnevet szerzett a török elleni csatákban eddig is jeleskedő Wesselényinek. A történet szájról szájra szállt. Gyöngyösi István is megírja a Márssal társalkodó Murányi Vénus históriáját. Wesselényi Ferenc és Széchy Mária. Mars és Vénusz. Vajon itt lakott-e mind a kettő? Illetve: ki Mars és ki Vénusz Gyöngyösi István történetében? Előttem a Murányban készült felvételek, miközben R. Várkonyi Ágnes izgalmas, kriminek is beillő könyvét, A rejtőzködő Murányi Vénuszt lapozgatom. Nyomozás ez a könyv a történelemben és az irodalomban a magyar Mars (Zrínyi) és a vele „társalkodó", azaz szövetségre lépő Vénusz (Wesselényi) után. A szerző irodalmi és történelmi tényeket felsorakoztatva kérdőjelezi meg a Wesselényi Ferenc—Széchy Mária „szereposztást", majd bizonyítja: itt a magyar Mars — azaz Zrínyi — és a Murányi Vénusz — azaz Wesselényi — szövetségéről van szó. Könyve végén a szerző leszögezi: „A Murányi Vénus megörökítette a török kiűzésére készülő Magyarország gyötrelmes, félelmes, kockázatos nagy próbáját. Megőrizte az európaiságba oltott magyar politikai kultúrát, e súlyos idők vállalkozó szellemét. Korának nyitott világlátását, európai műveltségét szerelembe bugyolálva vitte tovább. Zrínyi és Wesselényi programját rejtőzködve mentette át, a történelem ezerarcú, eleven szépségében őrizte meg időtlenül a mindenkori jövőnek." A hadi lárma már régen elült Murányban. Az égnek meredő falmaradványok tövében békésen nyiladoznak a virágok. De hiszen ezt már Petőfi is megírta, a címben is idézett -Szécsi Mária című versében: „Kétszáz esztendővel utóbb, hogy itt jártam, Híre sem volt többé az egykori zajnak. Az elhagyott, az elpusztult Murányvárban Vadrózsa-bokrok közt halk szellők susognak. Letörtem egy rózsát s magammal hoztam öt... Talán a szép asszony szíve porábul nőtt... Ez viszont már nem lehet Széchy Mária. Kőszegen halt meg és itt is van eltemetve. GÖRFÖL JENŐ A szerző felvételei
