A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-03-11 / 11. szám
ÉLETUTAK \ KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Miklósi Péter: VIGYÁZAT, LAVINAVESZÉLY! M. Nagy László: TURISTAMESÉK Bende István: A VAS VARÁZSLÓJA Mács József: GIMNÁZIUM A BODROGKÖZBEN Alabán Ferenc: AZ ÉLMÉNYEK FORMABONTÓ KÖLTŐJE (Cselényi László ötvenéves) Csikmák Imre: BULGÁRIAI BARANGOLÁSAIM Címlapunkon Gyökeres György felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Krát Péterré Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p.. Košice. Előfizetési dij egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. ÉCSI GYÖNGYI Amikor először hallottam őt énekelni — történt ez néhány évvel ezelőtt a zselizi (Želiezovce) folklórfesztiválon — szinte önkéntelenül súgtam a mellettem ülőnek: ennek a lánynak kincs van a torkában! Már akkor tudtam: keresni fogom az alkalmat, hogy Írhassak róla. Most úgy gurult elém ez az Életutak-sorozat nyújtotta lehetőség, mint akkor hajdanán Gyöngyi tiszta, érces, tudatosan „nyersen" tartott hangja. Hiszen életútja egy induló, útkereső fiatalnak éppúgy van, mint a már „befutott" vagy idős embereknek. Écsi Gyöngyi még csak huszonkét éves — foglalkozását tekintve diák, a Komenský Egyetem újságíró szakának harmadéves hallgatója —, de már néhány éve országszerte ismerik őt a népművészeti fesztiválok és az Ifjú Szivek műsorainak látogatói. Hangját, viselkedését sajátos, már-már a puritanizmussal rokon egyszerűség jellemzi. Megjelenése, stílusa és az általa felvállalt előadásmód között teljes az összhang, ezért is érezzük hitelesnek azt, amit csinál. Szinte meggyőz bennünket arról, hogy népdalt énekelni nem is lehet másképp. — Vagy lehet? — A parasztdal egyszerű, őszinte, tiszta, azt nem szabad másképp énekelni, mert elveszíti a hitelét. Ha másítanék a felvett anyagon, az egyet jelentene azzal, hogy a saját értelmezésem szerinti igazságot sikkasztottam el a népdalból. Ezért pedig nagyon szégyellném magam, mert számomra az igazságosság mindennél fontosabb. Célom tehát hogy úgy énekeljek, ahogy azt gyűjtéskor a parasztbácsitól vagy nénitől hallottam. — Mióta énekelsz ? — Gyerekkorom óta sokat dalolok, de sose tanultam énekelni. Igaz, a zene mindig otthon volt nálunk, de nem az ilyen jellegű. A szüleim, akik mindketten pedagógusok, úgy látták jónak, hogy a három gyereküket beírassák zeneiskolába is. Ennek eredménye, hogy az egyik bátyám operaénekes szeretett volna lenni, a másik nagyszerűen gitározott, én pedig zongorázni tanultam. A népdalszeretet azonban későbbi szerzemény. — Mikori? — Vágsellyén (Šaľa n. V.) lakunk, ott jártam alapiskolába. Hatodik osztályos voltam, amikor Tóth Lajos tanító bácsi meghívta Uher Tibort és Richtarčík Miskát, hogy tanítsanak bennünket táncolni. Ez volt az első nagy élményem és egyben az a határkő is, ami a folklór felé lendített. Attól kezdve, tehát tizenegy éves koromtól táncolok. Galántán, a gimnáziumban tovább fejlődött a népművészet iránti érdeklődésem. Tanárunk, Pék László színjátszó kört alapított és rövidebb lélegzetű népies darabokat tanított be velünk. Nagyon jó szerepeket kaptam, élveztem az előadásokat. Akkor szoktam meg a közönséget, és nagyon boldog voltam, amikor tapsoltak és nevettek a nézők. A másik legszebb gimnáziumi emlékem: a néprajzkor. Másodikos gimnazista voltam, amikor Szanyi Mária vezetésével elkezdtem az első gyűjtéseimet. — Mi volt a szép ezekben a gyűjtésekben ? — Az, ahogy az emberek meséltek. Számomra a téma néha mellékes volt. A mesélők arca, hangsúlya, nyelvezete kapott meg, az volt a lényeg. — Úgy tűnik, már gimnazista korodban is a néprajz megszállottja voltál. Továbbtanuláskor miért döntöttél mégis az újságírói szak mellett? — Megfordult az én fejemben sok más mellett — hiszen akkor még szinte minden pálya érdekelt — a néprajz szak is, de megtudtam, hogy a Komenský Egyetem e tanszékének néptánccal és népzenével foglalkozó irányzata nincs. Engem pedig épp e két dolog vonzott. Az újságírás mellett végül is az szólt, hogy így alkalmam nyílik majd sok emberrel találkozni, s az újságírói munka szerintem a gyűjtést sem zárja ki. — Hogy alakítottad a sorsodat miután egyetemista lettél a szlovák fővárosban ? — Folytatni akartam a táncolást, jelentkeztem hát az Ifjú Szívekbe. Azért épp oda, mert tudtam, hogy ott egy új társaság verbuválódott; még bemutató előtt voltak, de én úgy éreztem: ott most indul be valami, így kerültem a Szívekbe. — Pár hónappal később, a bemutatón már szólót énekeltem. Széki népdalokat — tegyem gyorsan hozzá: nem igazán jól, de máig ható gyakorlati haszonnal. Akkor döbbentem rá, hogy csak azt tudja az ember hitelesen előadni, amit maga gyűjt, ha „eredetiben" látja-hallja az adatközlőt. A személyes találkozást a magnó, a videó nem helyettesíti. Ebben a meggyőződésemben csak megerősített egy későbbi élményem, amikor Ájban meghallgathattam ezt a nénit, akinek a dalaival a későbbiek során szerepeltem. A személyes találkozás után szertefoszlott minden kishitűségem, mert a fellépéseken is magam előtt láttam a nénit, ahogy ül s énekel: szépen, nyugodtan, mint ahogy ülhetett akkor is, amikor még a gyermekét altatta e dallamokkal. — Jelened? — Egyelőre tanulok, s az Ifjú Szivek után most a Szőttesben táncolok. Viszont továbbra is a Szivek Ghymes zenekarával énekelek — hadd mondjam el, hogy ősszel valószínűleg megjelenik a zenekar első lemeze is. S a jövőben is részt veszek az Ifjú Szívek reneszánsz zenét játszó kamaracsoportjának nevelőhangversenyein. — Mi az, amit fontosnak tartasz az életben? — Azt, hogy mindig, mindenkor ember maradjak. Szeretném összegyűjteni az értékeket, és sose válni olyanná, aki ezeket feladja vagy eladja. Lényegesnek tartom azt is, hogy olyan ember legyek, aki ha téved is, észre tudja azt venni. Szeretem, ha valami egész, kikezdhetetlen. — Mi a kedvenc szavad? — A „gömbölyű" Ezt a szót nagyon szeretem, mert olyan szelíd, békés, nyugodt. Minden, ami elvhű, nem agresszív, gördülékeny, tisztességes — az számomra gömbölyű. — Melyik színt szereted a leginkább ? — A barnát — mert meleg, megnyugtató. — Alaptermészeted? — Vidám. Nagyon szeretek nevetni és jókedvű lenni, noha sokan állítják rólam az ellenkezőjét, nevezetesen, hogy túlságosan komoly vagyok. Tény, hogy a dolgok feletti tépelődés sem áll távol tőlem. — Kire szeretnél hasonlítani ? — Ág Tiborra. — Mi a legkedvesebb időtöltésed? — Hű, rengeteg van! Nagyon szeretek túrázni, hegyek közt, domb tetején sütő napban énekelni. Szeretek okos dolgokról elbeszélgetni az emberekkel .. . — Mit tartasz életed legnagyobb szerencséjének? — Hogy volt alkalmam találkozni és volt szerencsém észrevenni olyan embereket, akikre érdemes volt odafigyelni, akiknek észre kellett venni az igazukat. Akár a példaképeimnek is nevezhetném őket: Tóth Lajost, Pék Lászlót, Szanyi Máriát, Ág Tibort. — Terveid? — Szerintem most elsősorban nem arra van szükség, hogy színpadon jelenítsük meg azt, ami halódik — bár az is fontos, hogy ráirányítsuk a figyelmet a pusztulásra —, hanem összeszedni mindazt, amit még lehet, mert néhány év múlva már esetleg késő lesz. Ebből következik, hogy gyűjteni szeretnék, összeszedni értékeinket. — Milyennek látod a jövőt? — Olyannak, mint a jelent és a múltat. de azért várom a meglepetéseit, amire lehet majd reagálni. Ez utolsó mondatot huncut mosollyal mondja Gyöngyi, és már rohan is, mert másnap vizsgázik. Magamra maradván gondolatban megpróbálom visszapergetni, hogy beszélgetésünk során hányszor hangozhatott el az Ember szó. így, nagybetűvel, mert Gyöngyinek nagyon erős a hite az emberben, az igazságban. Mi ez? Hit illúziókkal vagy illúziók nélkül...? Ki tudja ...! CSANAKY ELEONÓRA 2
