A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-02-12 / 7. szám
Az üzemi tanácsok kongresszusának megnyitása 1948. február 22-én Az üzemi tanácsok kongresszusa általános sztrájkra szólító határozati javaslatának megszavazása 1948. február 23-án tak. Am a munkásság sem maradt tétlen, a sorsdöntő februári napokban az üzemek többségében fegyvert fogott, hogy ha kell megvédje tulajdonát: a közvagyont. Prágában és más városokban a népi demokrácia védelmére megalakultak a Népi Milícia egységei, amelyek készen álltak arra az eshetőségre is, ha a reakció fegyverhez nyúl. Fegyveres összetűzésre azonban nem került sor. A Népi Milícia és a nemzetbiztonsági testület létezése egymagában elejét vette a vérontásnak. A burzsoázia annyira elszigetelődött, hogy sem ereje, sem bátorsága nem volt fegyveres összecsapást kezdeményezni. BALÁZS BÉLA Archívumi felvételek MEGÚJUL A FEKETE VÁROS Kevés város van, amelynek nevéhez annyi legenda fűződne, mint Lőcse (Levoča) nevéhez. S még kevesebb azoknak a városoknak a száma, ahol olyan gazdagságban fennmaradtak volna a polgári város építészeti remekei, mint itt, a Szepességben. Az ember önkéntelenül megilletődik, amikor a több mint 700 éves királyi város ódon utcáit járja. Mintha megállna körülötte az idő. Olyan ez a Város gótikus és reneszánsz épületeinek megszámlálhatatlan sokaságával, mint a mumifikált középkor. Lehunyom a szemem és a város főterének hétköznapi zsibongásában Görgey alispán dörgő hangját, elvonuló kuruc seregek dübörgését vélem felfedezni. Fabríciusok, Otrokóczy Rozáliák járnak-kelnek az utcán. A város valóságos szabadtéri galéria. Építészeti műremekek tobzódnak a meglehetősen jó állapotban fennmaradt városkapuk, városfalak mögött. Csaknem ékszer a városháza gótikus, árkádos épülete, az összes belső berendezéssel együtt, a Máriássy-, a Probstner-, a Thurzó-, a Spillenberg-, a Hain-ház, a hajdani gimnázium épülete, a minoriták régi és új temploma, a gimnáziumi templom, a Máriahegyi templom, sőt mindegyik várkapu. A legtöbb műkincset azonban a városháza tőszomszédságában álló karcsú Szent Jakab templom őrzi. Benne találhatók a középkori szobrászművészet ékességei, a titokzatosság és ismeretlenség homályába rejtőző Lőcsei Pál mester alkotásai. Első pillantásra lenyűgözik az embert monumentalitásukkal, művészi tökélyükkel. A fö oltárkompozíció például 18,6 méter magas, 6 méter széles, az egész fából készült. A merész építmény hat oszlopon nyugszik, s szinte csodával határos módon maradt ránk öt évszázadon át. Az egész oltárkompozició gazdagon díszített faragott oszlopokkal, reliefekkel, angyalokkal és egyéb figurákkal. De ugyanilyen díszes és nem kevésbé művészi a további 18 vagy 20 mellékoltár, amelyek méreteikkel (2—6 méter magasak) is díszére válhatnának bármelyik templomnak. A falakat is értékes freskók díszítik, többnyire ezek is Lőcsei Pál mester alkotásai, akiről nem sok bizonyosat tudunk, bár 1971 utolsó napjaiban, a város fennállásának 700. évfordulója alkalmából a város főterén, a Béke téren álló húszas számú ház falán emléktáblát lepleztek le neki az egész világ tudtára adva, hogy e házban élt (?) a középkor egyik legnagyobb művésze. Az az igazság, hogy ez csak feltevés. No, de hagyjuk Lőcsei Pál mester A Szent Jakab templom, amely a felbecsülhetetlen értékű kincseket őrzi Nem könnyű ma bejutni a szégyenketrecbe, amely a Szent Jakab templom és a városháza között áll. A háttérben a városháza kilétének kutatását, mert ez egy kötetbe illő vagy legalább terjedő történet lenne, inkább térjünk vissza a mába. Sajnos, a legnagyobb művészi alkotásokat is kikezdi az idő vasfoga. A Szent Jakab templom kincset érő oltárait, szobrait már korábban felújították, a város évszázados házai, amelyeket szinte pontról-pontra leírt Jókai és Mikszáth, azonban romlásnak indultak. Mivel Lőcse városatyáinak ma sincs több pénze, mint Fabrícius idejében, bizony az enyészet lassan megtette a magáét. De talán némi reménysugár villan, hogy a történelmi nevezetességű épületek és építmények azért mégsem enyésznek el teljesen. A közelmúltban éppen Lőcsén tanácskoztak a Kelet-szlovákiai kerület védett városainak, Bardejovnak, Spišská Nová Vésnék, Poprádnak, Rozsnyónak (Rožňava) és Lőcsének a felújításáról. A tanácskozás jelentőségét támasztja alá, hogy részt vett rajta a Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság elnöke, Rudolf Schuster. Sajnálattal állapíthatták meg, hogy a történelmi városok felújításának kerékkötője az építőipar kapacitása. A Žilinai Pamiatkostav, amely az említett munkákra szakosított vállalat, nem győzi a munkát. Minden egyes városban késik a munka. A Pamiatkostav Kassán, (Košice), Rozsnyón és Prešovban legfeljebb ha ötven százalékra teljesíti az éves feladatokat. Arra panaszkodik, hogy nincs anyag, amellyel a régmúlt időkben használatos épületanyagot pótolhatná. Nagy gondot okoz például a zsindelyek, épületkockák beszerzése. Ennek kapcsán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy némely faluban nem akadnának még mesterek vagy egyszerűen csak ügyes kezű emberek, akik a gazdasági életben végbemenő változások adta lehetőségeket kihasználva szövetkezetekbe tömörülnének vagy a földműves-szövetkezetek megnövekedett vállalkozási lehetőségeit kihasználva készítenének nem szabványos épületelemeket és berendezést. Mert hátha csak valóban ezen múlik, hogy újra régi pompájában láthassuk nevezetes városainkat... Legjobb aránylag a helyzet Lőcsén, ahol a tervezett 24 millió korona beruházásból a Pamiatkostav 15 milliót már fel is használt. Meg is látszik ez a városon. Már most olyan szép, hogy a lőcsei fehér asszony, alias Korponay Júlia sem ismerne rá. Lőcse főterén, a városháza és a Szent Jakab templom között áll egy pellengér, szégyenketrec, amelyben a középkorban a kikapós asszonyokat vagy a nagy vétkek elkövetőit állították közszégyenre. Reméljük, hogy a mai városatyákat, és műépítészeket nem kell majd ide zárni. PALÁGYI LAJOS Archívumi felvételek 13
