A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-02-12 / 7. szám

A Kiskatona némi csalódottsággal nézett az öregre, aki tovább folytatta a gondolatát: — Ha nem tévedek, a lányt félted a bo­szorkától ...? — Féltem, Pali bácsi... — Hát ami azt illeti, féltheted is... Zsó­­kának soha nem volt valami nagy szive, de amióta hazahozták a fiát láb nélkül, teljesen kivetkezett emberi mivoltából. Sárkány lett belőle ... Semmitől sem riad vissza ... Min­den ocsmányságra és gonoszságra képes. Talán még embert is tudna ölni, ha úgy alakulna a helyzet. Ha tehetné, bosszút állna az egész világon ... Vigyázzatok tőle!... Majd én is nyitva tartom a szemem, és amiben tudok, segítek. — Mikor szokott felkelni ? — Déltájban ... előbb soha. — Hát a lányok? — Tisztálkodnak, piperészkednek, meg hevernek naphosszat.. Ezelőtt éjjel-nappal nyitva voltunk, de most csak este hatkor kezdünk. Azt te is tudod, hogy az éjjeli pillangók is csak sötétedés után csapkodnak a fény körül... — mondta Pali bácsi moso­lyogva. Sok mindent látott, sok mindent átélt már ebben a házban. Ismert minden előke­lőbb vendéget, ismerte a szokásaikat, kíván­ságaikat, mindent. Ha beszélne, sok köztisz­teletben álló férfiembert tudna kellemetlen helyzetbe hozni. Egyelőre azonban hallgat, mint a sír. Talán majd egyszer eljön annak is az ideje, amikor kinyithatja, és ki is nyitja a száját. Az üvegre esett a pillantása, mire nagyot nyelt, s intett a Kiskatonának, hogy menje­nek és kortyintsanak. — Konyítsz valamit a politikához? — kér­dezte az öreg sokára. — Annyit se, mint a tyúk az ábécéhez. — Nocsak, nocsak!... Pedig az is politika, amit most csinálsz. — Ne vicceljen. Pali bácsi. — Egy: kiváltál a hadseregből... az nem számít, hogy csalafintasággal... Kettő: Há- - tadra vetted ezt a csillagos lányocskát. Tu­dod-e, hogy életveszélyes teher!? — Meglehet... — Mindez talán kicsiségnek tűnik ebben a nagy zűrzavarban, de ne feledd, hogy cseppekből áll a tenger, Kiskatona! — A végén még hőst csinál belőlem — mondta a Kiskatona kuncogva. Tettének egyáltalán nem tulajdonított nagy jelentősé­get, inkább elhamarkodott marhaságnak tar­totta. — Tudod mit mondok én neked!? — emelte fel hosszú mutatóujját az öreg. — Én többre becsüllek téged, mint a mondva csi­nált hősöket..-. — Elhallgatott és eltűnő­dött. beavassa-e a fiút a titkába. Végül úgy döntött, hogy beavatja, mert nemsokára szükség lehet az összefogásukra. — Min töri a fejét. Pali bácsi? — Elárulnék néked valamit, de csak egy feltétellel. — Még pedig? — Senkinek nem beszélsz róla. Inkább a nyelved hagyod kitépni, de akkor sem be­szélsz! A Kiskatona nem volt ijedős természetű, most mégis meghökkentette az öreg szava. Bár nem tudta, hogy miről van szó, azt azonban sejtette, hogy nagy és komoly dolog húzódhat meg a szavai mögött. Elhárító mozdulatot tett: — Inkább ne áruljon el semmit. Pali bácsi. — Nem bízol magadban, Kiskatona?... Félsz?... Mondd meg őszintén ha félsz! — Nem félek, csak nem akarok belekeve­redni semmibe sem. így is éppen elég a bajom, minek azt tetézni? — Sokféleképpen alakulhat a helyzetünk, Kiskatona, és esetleg hasznát vehetnéd, ha tudnál róla — mondta Pali bácsi biztatást sugalló rejtélyességgel. — Hát akkor mondja, ha annyira fontos­nak tartja! — rándított egyet a vállán a Kiskatona, meg a kíváncsisága is nagyra nőtt a hallottak után. Pali bácsi közel hajolt hozzá és suttogóra fogta a hangját, mintha attól tartott volna, hogy a falnak is füle lehet. — Egy szovjet kiskatona dekkol a pincé­ben ... Igen, igen, itt alattunk ... Híradós. — Hogy került ide? — kérdezte a Kiskato­na döbbenten. Mindenre gondolt, de erre nem. — Ne érdekeljen, az a fontos, hogy itt van ... Szergej a neve, fiatalka, voronyezsi, alig pelyhedzik még az álla. — Zsóka asszony is tud róla ? — Dehogy tudja! Isten ments!... Rajtam kívül csak egy valaki tudja: a Szent Atya ... Ez aztán a meglepetés, mi?... Ö az össze­kötő. ö hozza és viszi a jelentéseket. — Az a részeges disznó!? — Józanabb ő valamennyiünknél, és öt is csak akkor keresztelték meg, amikor a szen­telt víz alá tartották. De erről sem szabad ám beszélni senkinek sem! — Ha én azt tudom, hogy milyen darázs­fészekbe mászok bele, inkább Pesten ma­radtam volna — mondta a Kiskatona a szemét .villogtatva. — A hírek szerint a németek keményen fogják védelmezni a fővárost — mondta az öreg bólogatva. — Sose irigyeld a pestieket, Kiskatona. Nehéz heteknek néznek elébe. Még embert is fognak ölni egy-egy falat kenyérért, vagy egy-egy korty vízért. Tompa morajlás hallatszott, robbanások, fegyverropogás. — Nagykarácsony napján sem nyughat­nak a bőrükben — méltatlankodott az öreg. — Megyek, megnézem a Zsázsát, milyen ünnepi ebédet készít nekünk ... Amikor su­­hanc korodban még te hordtad ide a majori csirkéket, kacsákat, hízott libákat, sokkal jobb volt a koszt. Most is bevágnék egy jó adag lúdmájat, de hát hol van az már! — mondta Pali bácsi nagyot sóhajtva, s elindult a konyha felé. Dél felé járt az idő. A Kiskatona a pamla­­gon ült. Cigarettázott, gondolkodott, a hely­zetét mérlegelte. Úgy érezte magát, mint a börtönben. Ez a tétlenség, szorongás és feszültség meg fogja ölni. Gondolataiba mé­­lyedve nem vette észre, hogy Klára jön lefelé DÉNES GYÖRGY GÁL SÁNDOR Derékig ér a hó keserű ami már tudott Derékig ér a hó, zúg-húg a szél a csupasz fák során, fent, a hegyek közt csikasz kóborol, a völgyben csengös lovakkal fut a szán. A kémény sűrű füstöt ereget, bolyhos kucsmát húz a házfedél, jégcsapokat könnyezik a tél, csahol a kutya, amíg bereked. Befagyott a vén malomkerék is, a Sajó vize jégpáncél alatt, ló horkan a langyos istállóban s fölrebbennek a kóbor madarak. Micsoda tél! Sombokmk roskadoznak, vastag bundájuk csupa hermelin, itt is, ott is megrebben a fény, húnyt ablakok vidoran fölragyognak. Dal csendül valahol. Ki dalolhat a fagyos téli estben a Hideg-kút menti sötét égeresben ? Kecses tündérlányok, pajkos jégmanók ? ősz vers-idő a hajnal epét köpet keserű szédület tántorgó ég alatt kékre kék ahogy a magasság hasad nyithatatlan végzet rozsdáink a zuhanás horhasok némaságán halottakhoz hajló magány nincs ítélet a mozdulatban csak elfogadás a napok egymásba hajolnak megőszül bennük a szél elkeveredik az est s a hajnal valami végtelenség-tudat halál-tudat lassú pergése neszez lehajolva se látni a törések árny-vonalát pedig a valóság része ez is a készülődés a befelé pillantás a majdani űrré-válás lehetősége ami bévül már tudott de kívül még jele sem látható FOTÓ: GYÖKERES GYÖRGY

Next

/
Thumbnails
Contents