A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-02-05 / 6. szám
LnJ TUDOMÁNY TECHNIKA A modemek behangolása műszerigényes Modemek a számítástechnikában Ha azt mondom modem, bizonyára még a műszaki dolgokban jártas olvasóknak sem árultam el sokat. Viszont, ha azt mondom modulátor és demodulátor egy elektronikus berendezésbe foglalva, mely két számitógép vagy számítógép és terminál összeköttetését, „kommunikációját szolgálja, már bizonyára sokakban dereng a szó valódi értelme és a berendezés gyakorlati jelentősége is. Tény, hogy nem lehet mindenkinek nagykapacitású számítógépe, akinek pedig van, igyekszik azt hatékonyan kihasználni. Éppen ezért nemcsak egy-egy üzemrészleg, esetleg üzem feladatait szolgálják a nagy memóriakapacitású számítógépek, hanem több üzem, vagy üzemrészleg szolgálatába is helyezik azokat. A modem az információátviteli lánc fontos része, másképp fogalmazva: a számítógépek bináris kódjainak (jeleinek) telefonvonalon való átvitelét szolgálják. A számítástechnika térhódításával, a számítógépek egyre gyakoribb alkalmazásával a modemek gyártása és felhasználása is egyre időszerűbb kérdéssé vált, ezért most közelebbről is megismerkedünk felépítésükkel és működésükkel. Kutatásukkal és fejlesztésükkel a Žilinai Számítástechnikai Kutatóintézet foglalkozik, jelenlegi monopolgyártójuk pedig a Számítástechnikai Üzemek Banská Bystrica-i vállalatának rimaszombati (Rimavská Sobota) üzeme. A gyártás itt már négy éve fut; a kezdeti alaptípust, az MDS 1200-1-et, melynek két változata volt, már felváltotta a továbbfejlesztett MDE 1223-as típus, mely szintén két modifikációban látott napvilágot. A gyártás volumene a megrendelők érdeklődését követi, de a valóság az, hogy nem győzik kielégíteni az igényeket. Ez évben 1 800 darab modemet kellene legyártaniuk. A kutatóintézet műhelyeiben közben már újabb típusok születtek. Az MDE 2426 és az. MDE 1222 típusok azonban csak az elkövetkező években kerülnek be a gyártási programba. A modem szerkezeti felépítését tekintve négy részre tagolódik: a tápegységre, a logikai áramkörök egységére, a fő átviteli (adó) és a vevő áramkörökre. Az egyes blokkok egy-egy nyomtatott áramkör — csehszlovák és szovjet gyártmányú TTL logikai és műveleti erősítő integrált áramkörökkel vannak ellátva. A diszkrét elemek, főleg a kondenzátorok nagy része az NDK-ból érkezik. A nyomtatott áramkörök blokkjai cserélhetők, megrendelésre a gyártó bármikor szállít belőlük. Az idén még tervbe van véve a már lefutott MDS 1200-1 típusokhoz való gyártásuk. A most futó MDE 1223-as modemek univerzálisak, ami lényegében annyit jelent, hogy szinkron vagy aszinkron átvitelt is megvalósíthat, maximálisan 1200 bit/s sebességgel. A számítógépből kapott bináris jeleket a modem analóg jellé alakítja 2 100 Hz-es vivöfrekvenciájú jellel modulálva. Ez jut a félduplex vagy duplex telefonvezetéken a vevő oldalán lévő modem-hoz, amely fordított műveletet végez, vagyis a jelet demodulálja és a számítógép bináris kódjára bontja azt fel. A rendszer úgy van megépítve, hogy a telefon hívójele és a beszédhang is átvihető, tehát az egész folyamatot úgy is el lehet képzelni, mint egy telefonhívást. A különbség csupán az, hogy nem szükséges a vevő oldalán az emberi hang bejelentkezése, a modemek automatikusan kapcsolnak adásra illetve vételre. Az MDE 1223 alaptípusnak is két változata van, közülük az MDE 1223-1- nek nincs visszacsatolási (vevő) része, míg az MDE 1223-2 oda-vissza rezsimben egyidejűleg is dolgozhat. Az MDE 1223 típus abban is univerzális, hogy saját magát leteszteli és jelzi a meghibásodás helyét, vagyis hogy a három nyomtatott áramkör közül melyikben keresendő a hiba. Ez a modem kisméretű, egy aktatáskához hasonló alakú, súlya 8 kg körüli, elektromos fogyasztása pedig maximum 33 VA. Míg a modemgyártás, főleg az áramkörök behangolása pontos és összetett mérőműszereket — oszcilloszkópot, jelgenerátort, univerzális számolót, szintmérőt stb. — igényel, addig a felhasználóknak minimális mérőtechnikára van szükségük. A szervizjavításokat egyelőre a rimaszombati gyártócég végzi, annak ellenére, hogy nem ők szerelik be és helyezik üzembe a berendezést. A modemeket ez idő tájt a TUS (távközlési telefonközpontok) prágai és bratislavai vállalatai rendelik és szerelik, illetve a gyártócég csak az ö megrendelésüket veszi figyelembe. A termékek minősége jónak mondható. Reklamációk gyéren fordulnak elő és javarészt oktalanul, sok esetben ugyanis nem meghibásodásról van szó, hanem azon vállalatok hézagos ismereteiről, hozzá nem értéséről, amelyek saját maguk próbálják ezt üzembe helyezni. Ami a modemgyártás jövőjét illeti, nem lehet azt mondani, hogy minden rendben zajlik, de azt sem, hogy gyermekcipőben jár. A nehézségek főleg a műszerparkkal és az alkatrészutánpótlással — sok esetben a nyomtatott áramkörök lapjaival — vannak, de átmeneti nehézségeket okoz a típusváltás is. A szakembergárdával, főleg a kulcsfontosságú hangolókkal, nincsenek különösebb problémák. A modemcsalád legújabb típusai, az MDE 1222 és az MDE 2426 már lényegesen nagyobb átviteli sebességgel, 2 400 illetve 4 800 bit/s-mal bírnak majd és mikroprocesszorral lesznek vezérelve. Ezek műszaki paraméterei már elérik a jelenlegi külföldi berendezések paramétereit is, nem beszélve arról, hogy valutamegtakaritásról is szó van. A jelenlegi potenciális felhasználók, a Tesla Pardubice, Aritma Praha, ČSAD Banská Bystrica és mások is pozitív véleménnyel vannak a Rima partján készült termékekről, ami a kutatók és gyártók számára egyaránt biztató. POLGÁRI LÁSZLÓ (a szerző felvétele) Visszatérés a kómából Mintha aludna a húszéves fiatalember. Alvásról szó sem volt. az illető közelebb állt a halálhoz, mint az élethez. Tíz héten át feküdt kómában. Családja meg volt győződve arról, hogy soha nem fog magához térni. Aztán elhatározták, hogy várakozás helyett inkább megkísérelik az aktív életre keltést... Lényegében az életre keltő kísérlet abból állt, hogy a kómában levő ember különböző érzékszerveit rendszeresen ingerelték. A családtagok tehát felváltva ügyködtek az öntudatlan fiatalember körül. Időnként fadarabokat ütögettek össze a füle mellett, majd erős fénnyel világítottak a szemébe. Később ecettel teli poharat tartottak az orra alá, majd cukrot helyeztek a nyelvére. Időnként a bőrét vakargatták. Ezekkel mind az volt a céljuk, hogy az agyat újból életre serkentsék. Minden egyes ingerlésnek legalább egy órán át kellett tartania, és ezeket naponta 6—12-szer meg kellett ismételni. A műveleteket aztán egyre kifinomultabb módszerekkel is kiegészítették. Az eredmény a végén 16 nem maradt el: A fiatalember magához tért. Nem lehet persze kizárni, hogy a fiatalember akkor is magához tért volna, ha ezt a kómaterápiát nem alkalmazzák. Két orvos, Ted Freeman és John Pierce elhatározta, hogy végére jár a dolognak. Úgy döntöttek, hogy két különböző csoportra osztják kómás betegeiket, az egyik csoportnál alkalmazzák a fiatalembernél bevált módszert a másiknál pedig nem. A kísérletek 1986 nyarán kezdődtek el Ausztráliában. Egyetlen megszorítást alkalmaztak az orvosok : a kísérletekbe csak olyan kómásokat vonnak be, akiknek életkora öt és hatvan év között van, és legalább tíz napja vannak már kómában. Úgy gondolják, hogy kétévi kísérletezés után már objektív módon meg tudják ítélni, hogy az egyszer sikeresnek bizonyult kómaterápia általánosan beválik-e vagy sem. Éveken keresztül az orvosoknak nem volt más választásuk, ha betegük kómás állapotba került, mint várni, magához tér-e, vagy meghal. Könnyen érthető, hogy eddig miért nem kísérleteztek szívesen az orvosok semmiféle kómaterápiával. A kóma ugyanis olyan állapot, amelyben az emberek negyven százaléka két héten belül menthetetlenül meghal, ha 24 órán túl is eszméletlen marad. Azok, akik valamilyen csoda folytán mégis magukhoz térnek, súlyos agyi sérülésekkel kénytelenek tovább élni. Újra kell tanulniuk járni, beszélni, írni, olvasni, sőt saját magukról gondoskodni is. Az ilyen betegek érthetően legtöbbször képtelenek visszailleszkedni korábban megszokott életükbe. Azon túl, amit eddig elmondtunk, mindmáig csak igen keveset tudtak az orvosok a kómáról. Nemrégiben még azt sem tudták meghatározni, hogy milyen mély kómában van egy adott páciens. A tudat ugyanis rendkívül furcsa szerkezet, semmiképpen sem lámpa, amelyet fel lehet kapcsolni, vagy le lehet oltani. Inkább a fényszabályzókhoz hasonlít a működése, amellyel tompábbra vagy valamelyes erősebbre lehet állítani a fényt. 1978-ban egy orvoscsoport mégis előállt egy skálával, amelyet glasgowi kómaskálának neveznek. Ez a skála a szemmozgást, a szövegértést és a reflexmozgásokat veszi alapul, Így osztályozza a kómás állapot különböző szintjeit. Hasonlóképpen nagyon nehéz előre megmondani, hogy milyen lesz egy kómás állapot kimenetele. Az orvosok legtöbbször csak a vállukat vonogatják. A statisztikai adatok azonban óvatosságra intenek, orvost és családtagot egyaránt. — Előfordul — mondja dr. Howard Eisenburg, a Texasi Egyetem idegsebész főorvosa —, hogy az ember azt hinné, a páciensnek már örökre befellegzett. És ezek után, hónapokkal később, az illető magához tér. Elképesztő élmény az ilyesmi egy orvos számára. Az a körülmény, hogy a kómából kikerülök agya időnként tökéletesen jól működik, arra inti az orvosokat, vegyék komolyan a kómaterápiás ingerléseket. Hiszen, ha az egyébként teljesen egészséges agyat hosszú ideig elzárják a külső ingerektől, abban is különböző működési zavarok lépnek fel. Ha viszont újra külső ingerek érik el az agyat, működése ismét megindul, a korábbi zavarok csökkennek, majd egy idő után teljesen eltűnnek. Ezekből a tapasztalatokból okulva az orvosok egyre inkább úgy tartják, nem teljesen alaptalan feltételezés az, amely szerint a kómaterápia esetleg segíthet a betegen. Van azonban a dolognak egy hátulütője, amellyel mindenképpen számolni kell, s ez bonyolult, jórészt erkölcsi kérdés. Mi történik ugyanis akkor, ha visszahoznak ugyan valakit a kómából, de az illető élete végéig agyi sérült marad, ápolásra és ellátásra szorul? Eddig azoknak a negyven százaléka, akik külső beavatkozás nélkül tértek magukhoz a kómából, viszonylag kielégítően képesek voltak folytatni életüket. Ez annyit jelent, hogy tudtak egyedül étkezni és öltözködni, és bizonyosfajta, bár erősen korlátozott szabad mozgásra, életvitelre is képesek voltak. A kómaterápia ezenkívül időrabló és meglehetősen költséges dolog lesz, amennyiben beválik és bevezetik. A tervezett és alkalmazható eljárást kizárólag akkor tartják az orvosok érdemesnek, ha a páciensek legalább hetven százaléka megfelelő értelmi állapotban képes élni az életre keltés után. (IPM)
