A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-02-05 / 6. szám
Pot/dombon ^^(flcnődé/) ízületeit Potsdam különlegesen szép, műemlékekben gazdag, újjáépített város. Pedig a második világégés befejeztével az épületek egyharmada teljesen romokban hevert. Potsdam 1945. augusztus másodika óta jelkép is egyben. Itt, a Cecilienhof-kastélyban írták alá ugyanis a nagyhatalmak képviselői — Sztálin, Truman és Attlee — az összejövetelnek otthont adó városról elkeresztelt potsdami békeszerződést. Vallassuk meg a történelmet, hisz az ódon település múltjáról, eredetéről is érdemes néhány szót ejteni. Potsdam, állítják a krónikák, szláv szó, valaha még Potstambnak írták, és „tölgyek alatt" a magyar jelentése. A területen először szláv halászok vertek tanyát, a település első írásos említése egy 993-ban kelt oklevélből származik. 1200 elején az aszvániai grófi család hozzálátott a vidék elnémetesitéséhez. Elemi csapások, természeti katasztrófák, lakosságtizedelö járványok sújtották a századok során a vidéket. Egyszer például tűzvész tombolt a falak között. Porig égtek a házak, de 35 évvel később már ismét kétszáz épület állt a régiek helyén. A harmincéves háború ideje alatt ugyancsak megcsappant a település lélekszáma, s a lakóházak zöme ismét elpusztult. A kies helységet az elmenekült választófejedelem fia. Frigyes Vilmos építtette újjá. A „nagy választófejedelem" francia hugenotta és holland protestáns kézműveseket telepített a városba, s Potsdamot garnizonvárossá tette: a családi házakat építő polgárok, bérbe adható padlásszobák létrehozása fejében, különféle kedvezményekben részesültek. „Egy 1750-ben kelt „kvártély-kimutatás" szerint — olvastam egy útikalauzban — 1 083 polgárházban 46 800 katona lakott." Második Nagy Frigyes szorgalmazására már csak barokk paloták épülhettek. Szász építömunkások és cseh takácsok telepedtek le. A király kedvelte a várost, szívesen lakott Potsdamban. És persze sok kiváló művész is megfordult a fenséges udvarban, többek között Kari Philipp Emanuel Bach, vagy az éppen börtönből szabadult Francois Voltaire is. Napóleon is járt a városban. Először császári pompával érkezett, s levett kalappal tisztelgett Nagy Frigyes síremléke előtt. Másodízben vert serege utolsó maradványaival vitt az útja a településen át. Ekkor épp a potsdami születésű York von Wartenburg tábornok vezette porosz csapatok üldözték ... A fasizmus hírhedt vezéralakja, Adolf Hitler szintén „tiszteletét tette" a városban. Az épületegyüttesnek 176 szobája van Ma Potsdam 130 000 lakosú nagyváros. Pompás park, a Cecilia-udvar míves kovácsoltvas kapuval őrzött bejáratánál állok. A Cecilienhof-kastély 1912 és 1916 között került tető alá, méghozzá — s ezt is feljegyezték a krónikaírók — Paul Schulze-Naumburg építőmester tervei alapján. Az épületegyüttes a trónörökös házaspár számára készült, méghozzá tetemes összegért: 8 millió aranymárka értékben. Az ország népe meg éhezett. A kastély ma turistalátványosság, de történelmi emléképület is egyben. Cecilienhof a nevét Cecília trónörökösnöröl kapta. 1918-ban a kastélyt államosították, ám 1926-ban a hírhedt „hercegi jóvátétel" alapján visszajuttatták a házaspárnak. A második világháború utolsó óráiban a tulajdonosok menekültek. A féltett, ápolt, gondozott parkban egzotikus fák, buja színekben pompázó virágok nőnek, illatoznak. A zúzalékkővel felszórt sétányokon hazai és külhoni turisták lépkednek. A főbejárat előtt rendőrök tereferélnek. A belső udvartraktusban élő növényekből kirakott hatalmas virágcsillag díszeleg. Az épület 176 szobája közül csak néhány áll a látogatók rendelkezésére. Zsukov marsall, 1945 júniusában a ház 36 termét rendeztette be a nagyhatalmi tárgyalások, országok, népek, nemzetiségek sorsát meghatározó konferencia részére. A helyiségben fogadta a marsall a három állam küldöttségét is. A szovjet delegáció dolgozószobája egyébként a vörös szalon volt. A terebélyes kandalló mellett Sztálin ült és dolgozott. A sorsdöntő megbeszélésekre a Tanácsteremben került sor: 1945. július tizenhetedike és augusztus másodika között a győztes nagyhatalmakat képviselő politikusok itt, e falak között randevúztak egymással. A fagerendás mennyezet alatt, a zömök kerek asztalnál tettek pontot kézjegyükkel. A zömök kerek asztalnál született a békeszerződés aláírásukkal a tárgyalássorozat végét jelentő közös egyezményre a felek. A helyiségben akkor ötven újságíró és fotóriporter is jelen lehetett. Az egyik sajtószéken példának okáért John F. Kennedy, a későbbi amerikai elnök ült, kicsit távolabb pedig Borisz Polevoj szovjet író foglalt helyet. Mitagadás, megilletődve lépek ki az épületből. Kint vakítóan tűz a nap. Mellettem lengyel házaspár beszélget. A férfi erős kezébe ötéves forma kisfiúcska csimpaszkodik. — Nagyapa, mi az a háború ? — kérdezi a gyermek. — A rémségek, embertelen borzalmak ideje — válaszol azonnal a tagbaszakadt ember. — Hinned kell minden szavamat, hisz átéltem az embertelen öldöklés minden szörnyűségét. Itt viszont — bök ujjával a mögöttünk álló épületre —: béke született! A kék ég alatt galambcsapat húz el fölöttünk. Jó tudni, érezni a kiharcolt békét. És jó lenne — örökké megőrizni. Nekem, neked . .. mindannyiunk számára. ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei 17
