A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-02-05 / 6. szám

menyasszony, vőlegény, siratóasszony és eketaligára fektetett csecsemő is. A tarka csoport aztán a cigánybanda vezetésével, kardokkal, törökkel.'kosarakkal és batyukkal felszerelve elindult gyűjtögető kőrútjára. A maskarák a falu utcáit járva sok tréfás jelenetet rögtönöztek. így például a visszaemlékezők megemlítik, hogy a rongyos siratóaszszony apró koporsóba fektetett rongybábut cipelt a hóna alatt, és azt kiforgatott latin szövegek kántálása közben a pap fából készült krumplitörövel néhányszor „beszentelte''. Ez talán a múló tél eltemetését jelképezte. De rendeztek a maskarák tréfás esküvőket is, és az eketaligára fektetett, hatalmas pólyába bugyolált legényt is „megkeresztelte" a pap. Bizonyára ezekért a tréfákért üldözték valamikor az egyházak a farsangi szokásokat. Erről a Balasa-Ortutay szerzőpáros Magyar néprajz című nagyszerű művében az alábbiakat olvashatjuk: „Az egyházak mindig, minden eszközzel üldözték a legkülönfélébb megnyilvánulásait, amit egy 1757-ból származó feljegyzés is bizonyít — »Azt a nevezetet Fársang a Magyarok vették a Németektől, akik a cantu circulatárum, a játékos tréfát mocskot űző cselekedeteiből formáltak; akik sokféle játékokat s bolondságokat indítottak ezen a napon, s ez időben vendégeskedvén, nyargalózván s magukat mulatván«."

Az utcai tréfák közben a legények meglátogatták azokat a családokat, amelyekből valaki részt vett az éjszakai vigadalomban, és azoknál tojást, lisztet, krumplit, zsírt, szalonnát gyűjtöttek. A körút befejeztével a társaság visszatért a „Testületbe" (az azóta már lebontott kultúrházba), ahol az összegyűjtött élelmiszerekből nagy üstökben „tojásos sztrapacskát" készítettek. Ezzel vendégelték meg az alkonyatkor ismét összegyülekezö fiatalságot, és zeneszó mellett folyt a mulatozás egészen éjfélig.

Ez volt a nevezetes pelsőci „sztrapacskaeste", amelyhez hasonló szokás csak a közeli Kuntapolcáról (Kunová Teplica) ismeretes, de erről az adatközlők részletesebben nem tudtak beszámolni. (2, 3)

Végezetül hadd szóljak még egy kedves pelsöci szokásról, amely bár nem kapcsolódik közvetlenül az utófarsanghoz, de szintén a tél végét jelképezi. Julianna (február 16.) előestéjén a gyerekek jártak köszönteni az ilyen névre hallgató ismerős lányokat, asszonyokat. A meglátogatott háznál így szavaltak:

„Julianna ma vagyon.

Átugrottam a fagyon.

Azért jöttem hozzátok.

Ha egy garast adnátok.

Ha nem adtok, visszatérek,

Dőljön be a kemencétek!" (4)

Fiégi rigmus. Az adatközlő még kicsiny korábban tanulta az atyuskájától. Ma már alig ismeri valaki. De nem rendeznek már „sztrapacskaestéket" sem, és megszűntek a farsangolások, a mókázások, a tréfás incselkedések, a bolondozásokkal, régi nótákkal tarkított tél végi összejövetelek is. Legalább papírra vetve maradjon meg az emlékük.

FÁBIÁN JÓZSEF Fotó: Gyökeres György

Adatközlők:

(1/ id. Szappanos Gyula fi910/ Dernő

(2) Pulen László (7941/ Pelsöc

(3) Pulen Lajos (1946) Pelsöc

(4) Fábián József né (1938) Pelsöc

tájban, teljesen kimerülve állított be Kisfaludy az ő rendes vacsorázóhelyére, a Magyar utca kis vendéglőjébe. Az egyik asztalnál ülő víg cimborák nagy gaudiummal fogadták: »No, itt van a poéta, ki azt a sok verset írja! Talán már a borivást is elfelejtette.« Kisfaludy egy nagy butéliásüvegre mutatott, mondván, ha éppen kívánják, nemcsak a bort issza ki, hanem utána még magát az üveget is megeszi; aztán szép csendesen megvacsorázott s mikor kész volt, elkezdte rágni az üveget. A tetején kezdte, nagyokat ropogtatva-csikorgatva erős, egészséges fogaival. Vértöl tajtékzott a szája, de azért csak tovább harapdálta az üveget, mig csak a feneke horpadásáig nem ért. Szavának ura volt mindenkor."

Sokat dolgozott, gyakran nélkülözött, s a bort sem vetette meg. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy tüdöbaja elhatalmasodjon. Aránylag fiatalon. 41 éves korában esett ágynak, ahonnan föl sem kelt többé. Toldy Ferenc írja a költő utolsó napjairól: „Noha barátaink a dolgok szomorú állapotáról előre értesítőnek — hozzá beléptemkor borzanat fogott el. A magos, szertelen erejű, virító egészségű férfi össze volt roskadva, erőtlen vázzá összeaszva; szava hangtalan, tompa s fájdalmas mosolygása, mellyel üdvezlett, elhervasztá legott a rég óhajtott viszontlátás minden örömvirágait."

1830 novemberében hunyta le örökre szemét, negyvenkét éves korában.

DÉNES GYÖRGY

A múlt heti számunkban közölt Nyelvi totó megoldása

A múlt heti feladványunkban szereplő 5 köznév szintén tulajdonnév eredetű volt.

A szendvics az angol Sandvich grófról kapta a nevét, aki olyan szenvedélyes kártyás volt, hogy még enni sem kelt föl az asztaltól. Szakácsa ezért két, kenyérszelet közé tett húst tálalt föl neki, azaz szendvicset.

Személynévből, mégpedig Nagy Károly frank uralkodó nevéből származik a király szavunk. A nyugati szlávoktól vettük át, akiknél Nagy Károly személye miatt már méltóságot is jelölt.

A magyar nyelvben először 1000 táján fordul elő kirát, kerál alakban, amint erről a veszprémvölgyi apácák 997-ben kelt adománylevele tanúskodik.

A közép-amerikai Panam-csatoma építésénél elkövetett botrányos csalásokra emlékeztet a panama szó.

A császár nem más, mint Julius Caesar nevének második fele, míg az első fele adta a július hónap nevét.

A közkedvelt ital. a konyak, származási helyéről a Charents megyei Cognac vidékéről kapta elnevezését.

KINCSÜNK AZ ANVANYELV

Gágyor József EGY BIRODALOM ELFOGLALÁSA

Egy este a munkából hazatérve édesanyja a karjára emelte, és megkérdezte tőle: Hallom, hogy délután bepisiltél, igaz ? Súgom én neki (mert mi, férfiak, ugye, egybetartunk): Csapd be az anyut, mondd azt, hogy nem igaz ... Erre a kis Tamás tenyerét váratlanul odacsapta az anyja szájára, és büszkén kijelentette: Becsaptam! Más alkalommal megkérdezte az édesanyjától: Anyu, fogsz nekem olvasni? Fogok — felelte az anyja. Mire ô nagy komolysággal: Akkor fogjáll

Két éves és négy hónapos volt, amikor édesanyjának és nekem el kellett utaznunk, s öt kénytelenek voltunk a velünk egy közösségben lakó tallósí nagymamánál hagyni. Mint később megtudtuk, a délelőtt folyamán a mi Tamásunk a „mamánál" felvette a telefonkagylót, mondván, hogy ő telefonálni akar haza. A nagymama figyelmeztette öt: Hiába telefonálsz, kisfiam, nincs otthon senki. Erre a kis Tomcsi letette a kagylót, néhány pillanat múlva azonban újra a kezébe fogta, s beleszólt: Halló, van otthon senki? Hazavihetem a Tomit?

Más alkalommal valaki cukorkát nyomott a kezébe. Figyelmeztettük öt: Tomika, köszönd meg! Mire ő: Csókolom! Erről jut eszembe a következő kis történet is. Az utcán lovas kocsi jön velünk szemben. Én játékosan odaszólok: Sziasztok, lovacskák! A jó példa is ragadós, nem csak a rossz; ő is köszönti őket: Csókolom!

Valamitől könnyes lett a szeme, s mi már csak arra figyeltünk fel, hogy díszes zsebkendöcskéjével törölgeti a pillácskáit. Ági nővére megkérdezte tőle: Mi az, mi a baj? Csak nem sírsz? Nem sírok, csak taknyos a szemem — felelte ő.

Édesanyja új papucsot vett neki, s ö elragadtatással nézegette. Hogy gyönyörét fokozzam, így szóltam hozzá: Hogy milyen szép papucsa van ennek a Tomikának! Kár, hogy nekem nincs ilyen. Ne félj semmit, majd ha kicsi leszel, neked is lesz — vigasztalt meg szinte lelket simogató hangon. A párbeszédet — kissé suta módon — tovább folytattam: És te mikor leszel kicsi, Tomi? — kérdeztem. Én már kicsi vagyok! — felelte büszkén. Máskor pedig gyermekkoromat szerette volna visszaadni, mondván: Ha kicsi leszel, te is jöhetsz majd az oviba.

Egy reggel falubeli barátom egy hatalmas görögdinnyével lepett meg. Még zárva volt az ajtó. ezért a gömbölyű ajándékot letette a küszöb elé. Amikor kimentünk, a kis Tomcsi nagyon megörült a dinnyének, megfogta, próbálta fölemelni, de nem ment neki. Erre hozzám fordult: Jaj, nem bírom, vigyük be ketten. Megfogtam a számára óriásinak bizonyuló terhet, egyik kezecskéjét ő is alája dugta, mire nagy büszkén kijelentette: Most már elbírom. Mikor letettük az anyja elé a konyhaszékre, még el is dicsekedett vele: Apu fogta, és én elbírtam.

Meghatóan aranyos volt, amikor megkérdezte az édesanyjától: Kell neked pisilni? Kell — ment bele a játékba az anyja. Oda adjam a fütyimet? — kérdezte ö, mint a jóság földre szállott angyala. Szabad legyen megjegyeznem, hogy a szolgálatkészségnek, a segíteni akarásnak hasonló fokát még felnőttnél nem tapasztaltam. Hasonlóan

kedves volt, mikor egyik lánytestvérétől megkérdezte: Van neked fütyid ? Nincs — felelte a nővére, mire ö elképedve érdeklődött: Akkor te hogyan pisilsz, a fenekeden ?

A világot lábakkal is birtokba kell venni, s ö szinte repült a járdán. Aztán zsupsz, hasra esett. Jutka nővére emelte fel őt, apró szemrehányást téve: Kellett ez neked?! Kellett — válaszolta ő bölcs belenyugvással. Később, ha hasra esett, már saját magának mondogatta : Kellett ez nekem ...

Kinyitotta az ajtót, és — az édesanyjától többször is hallott mondatot ismételve — tudatta velünk: Kinyitottam az ajtót, hogy jöjjön be friss levegő. De hát bejönnek a legyek is — figyelmeztette őt az anyja. Mire ő: Akkor ketten jönnek be: a friss levegő meg a legyek.

Egy vasárnap délelőtt az előszoba folyosóján leejtette a kávéscsészét, s annak letörött a füle. A fürdőszobából kilépve éppen tanúja voltam a történteknek. Rám pillantott, és földbe gyökerezett a lába. Én „megdöbbenve" szintén megálltam, és énekelni kezdtem a már általa is jól ismert dalocskát, kissé aktualizálva: Eltörött a kávéscsésze, „Édesapám" megver érte. Aztán komolyságomat megőrizve rászóltam: Tomi, gyere ide. most meg kell, hogy verjelek. A kisfiú — szemét le nem véve rólam — bánatosan elém kullogott, és ezt mondta: Jól van, apu, de csak kicsit verjél, ne nagyon.

Más alkalommal egy társaságban a nővére lakodalmán készült fényképeket nézegettük, mire ő váratlanul felkiáltott: Mennyi apu! Mondom neki: Látod, kisfiam, milyen igazad van. Apuból sok is lehet, de anyuból csak egy!

Közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe. A jó Télapó bácsi Tominak is hoz karácsonyfát, de csak akkor, ha „szófogadó lesz és nem fog nyafogni". Már többször is megígérte, hogy nagyon jól fog viselkedni. A napokban megkérdeztem tőle: No Tomika, hát lesz karácsonyfa ? Olyan karácsonyfa lesz, hogy az csoda! Ha jó leszel, adok majd neked is róla cukorkát — felelte ő.

Ezekután — legalább karácsonyig — nagyon kell vigyázni magamra, hogy jó legyek. Különben oda a cukorka!

S befejezésül még hadd mondjam el, tegnap milyen kellemes ébredésben volt részem. A kis Tomi odajött az ágyamhoz, megsimogatta a hajamat, és ezt mondta: Te kis buksi! Szerettem volna őt teljes erővel a szívemre szorítani, amúgy istenigazából megölelni, de nem tettem, mert féltem. Féltem, mert a nehezebb súlycsoportba tartozom, s igy még esetleg kárt csinálok az én kis trónörökösömben.

Az apró történeteknek, kis csatározásoknak se szeri, se száma. Csak győzné valaki mindet megjegyezni, följegyezni! A kis Tamásnak az anyanyelv birodalmából egyre több tartományt sikerül meghódítania, s ezzel birtokába vennie a legdrágább örökséget, amely a múltat a jövővel egybeköti. Botladozó lépéseit a szeretet csillogó meleg fénye aranyozza be, s ö ezt ezerszeresen sugározza vissza. Még szemének leeresztett függönye mögül is, amikor talán rólunk vagy kis barátairól, az egyre táguló világról álmodik. Kívánjuk neki — hasonló harcot vívó társainak ugyanúgy —, hogy a nemes viadalt kisérje dicső diadal.

11