A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-01-29 / 5. szám

MAURICE ROLAND SZIVAR Jonathan Purley már hatodszor nézte meg idegességében az óráját. Néhány perc múlva tizenegy. Minden pillanatban betoppanhat, akire vár. Idegességében a szivarért nyúlt, de nyomban vissza is tette. Nem, nem gyújt rá soha többé! Új élet vár rá. Undorral itta ki a barnás színű orvosságot. A fotelba merülve igyekezett leplezni féléi­mét, ami fokozatosan a hatalmába kerítette. És ha nem jön el az a bizonyos férfi ? Nem, az kizárt dolog, a szaki, akire vár, pontos ember. Öt perc múlva tizenegy. Mintha megállt volna az idő. Purley nem hallotta, hogy egy kéz lenyomta az iroda ajtajának kilincsét. A látogató őszes halántékú ötven körüli férfi volt, s ez Purleyt kissé meglepte. — Purley úr — mormogta alig érthetően —, a felesége miatt jöttem ... — Tudom. Harry. Előre fizetek. Itt a pénze! — De én azt hiszem ... — Ez rendben lenne — vágott a szavába Purley. — Megszámolhatja. És most üljön le, és hallgasson végig! Harry előbb pislogott, majd az összeget a kabátja zsebébe dugta. — Szeretném, ha tudná, miért kell meg­halnia a feleségemnek. A látogató tiltakozó mozdulattal próbálta félbeszakítani. — Tudom, mire gondol, Harry. A magaféle profikat nem érdekli a motiváció. Ez így is van rendjén, de ha tudni fogja az igazságot, eggyel több oka lesz rá, hogy az akciót el ne rontsa. Dafné, a feleségem, rendkívüli nősze­mély. Erkölcsös életmódjával kivívta csak­nem az egész város rokonszenvét. Ez az ártatlan bárányka úgy halmozza az erénye­ket, mint valami szenvedélyes gyűjtő. Az ő világa akár egy múzeum, aminek legértéke­sebb darabja a jótétemény. Maga nős? Hát persze hogy nem, egy hivatásos gyilkos ilyesmire nem is gondolhat, — válaszolt Purley a szónoki kérdésre, és a felesége fényképére pillantott. — Képzelje, kezdetben azt hittem, megütöttem a főnyereményt. Hogy csoda értékes díj került a birtokomba! A döntésem helyességét látszottak igazolni barátaim irigy tekintetei is. Még az apám is belekerült ebbe a csapdába! A menyét virág­­szálnak titulálta. Virágszál? A sátán ember képében! Dafné fényképe beleremegett, ahogy öklé­vel az asztalra csapott. — Tudja, hogy mióta Dafné tiszteletbeli tagja lett a volt alkoholisták klubjának, a mi házunkban egy csöppnyi alkohol sem talál­ható? Mindenféle orvossággal traktál. De a feleségem gondoskodása nem korlátozódik csupán az emberekre. Már fél éve pártfogá­sába vesz különböző állatokat is. Szinte Noé bárkájává változtatta a házunkat. S a szere­lem ? Dafné azt állítja, hogy elterelné a figyel­mét a szociális küldetésétől. A válás? Szó sem lehet róla, mindenki ellenem fordulna. Képzelje csak el, mi lenne, ha azt mondanám a bíróság előtt: Nem bírok tovább élni a feleségemmel, mert kiállhatatlanut tökéletes. Harry egyetértő mozdulatát biztatásnak vette Purley, hogy folytassa: — Mintha az apámat hallanám: „Te el akarod hagyni ezt a kedves virágszálat? In­kább keress fel egy pszichiátert!" Egyszóval tönkretesz, sért és megfoszt attól a tudattól, hogy férfi vagyok ... Purley levegő után kapkodva, fojtott han­gon folytatta: — Harry, higgye el. az egyedüli módja, hogy megszabaduljon attól a nőtől, aki tönk­reteszi, ha megsemmisíti öt. És most fordít­suk komolyabbra a szót. Ma este Dafné részt vesz a vagyontalan nők szövetségének gyű­lésén. Gyalog megy, elég rosszul világított útszakaszon ... Purley elhallgatott. Vendége felállt és fejé­be nyomta a kalapot. — Az ön neje arra a gyűlésre nem megy el. Purley úr. Engedje meg, hogy bemutat­kozzam! O'Connor felügyelő vagyok. Sajnos, tudatnom kell önnel, hogy a nejét egy órával ezelőtt halálos kimenetelű autóbaleset érte. Ami azt a férfit illeti, akit várt, alighanem elriasztotta a ház előtt álló rendőrautó. S még két dolog. Köszönöm az ön nagyvonalú ajándékát, a pénzt átadom a rendőrség szo­ciális alapjának. S ami pedig az elmondotta­kat illeti... Én is egy nagyon tökéletes nőt vettem feleségül... Megértem önt. Felejt­sük el! Az ajtó csöndesen csukódott be mögötte. Jonathan Purley remegő kézzel gyújtotta meg a szivarját. Zavart volt, hisz súlyos csapás érte. Las­sacskán valami csodás érzés kerítette hatal­mába ... hogy tulajdonképpen mégiscsak szereti Dafnét... Vércse Miklós fordítása TUDJA-E ...? Kidönteni a sót a régi időkben rossz előjelnek számított Lord Byron, híres angol költőről mondják, hogy soha senki­nek nem nyújtott sót az asztalnál és mások sem nyújtottak neki, nehogy vé­letlenül kidőljön. Ha ez mégis megtör­tént akkor felkelt az asztaltól és elment. A virágok halálküzdelme a különböző fajtáknál különböző. Annyi ideig tart, amíg a tulipán „meghal", szándékosan megsebezték a tulipán hagymáját annyi­ra, hogy feltétlenül el kellett pusztulnia és ugyanakkor órával figyelték a pusztu­lás különböző stádiumait. Két óra után hét perccel, tehát közvetlenül a pusztító vágás után a virág még büszkén és egyenesen emelte a fejét, három óra után hét perccel még lejjebb és három óra után tizennyolc perccel a virág aláza­tosan a földre hajolt, a szára elvesztette a rugalmasságát és az erejét, a halál sötét fátylába burkolta az előbb még büszke virágot. Az esernyőnek nehéz küzdelmet kel­lett kezdetben vívnia a létért és az elis­mertetésért. Különösen Angliában gú­nyolták az esemyős embereket azok az okos embertársaik, akik szívesebben áz­tak bőrig vagy pedig bérkocsin, esetleg hordszéken vitették magukat. Ezért vol­tak az esernyő híveinek a legelkeseredet­­tebb ellenségeik a bérkocsisok és a hord­­székv'rvők. Ha ezek esernyős embert lát­tak, utána kiabáltak, ujjal mutogattak rá, kigúnyolták és fenyegetésekkel üldözték. Ezért megérthetjük, hogy bátor emberek­nek kellett lenniük azoknak, akik akkor meg mertek jelenni az utcán ezzel a ma már olyan közönséges eszközzel. Egy skótban megvolt az ehhez szükséges bátorság, engedte, hogy a tömeg dü­höngjön és rendületlenül sétált végig London utcáin az esernyőjével. Mikor aztán három hónapig egyfolytában da­colt a nép haragjával, megunták a csúfo­lódást, megtört a jég és az esernyő las­sanként divatba jött Ez 1650 körül tör­tént A tudósok megegyeznek abban, hogy a rovarok általában rosszul hallanak és nem is látnak jól, legalábbis nagy távol­ságra. Ellenben a szag/óérzékük nagyon fejtett és még a legjobb vadászkutya is elmarad ebben a tekintetben a méh mögött De hol van a rovarok szag lóérzé­kének a helye ? Hiszen orruk sincs. Ellen­ben ott vannak a csápjaik. Ezeket tapo­gatózásra is használják, de a legtöbb rovarnál elsősorban szaglószervül szol­gál. Ezért van az, hogy sok rovarnál a csáp vége olyan, mint egy tollpehely, hogy a levegő hatófelülete minél na­gyobb legyen. Abban az időben, amikor még nem volt óra, sőt még homokóra sem, viasz­gyertyát használtak időjelzőül. Tapaszta­latok alapján megállapították, hogy egy bizonyos nagyságú gyertya mennyi idő alatt ég el félig vagy egészen és így meg lehetett állapítani, hogy például mennyi idő telt el naplemente óta. Később még jobban beosztották ezeket a viaszgyer­tyákat világos vagy sötét karikákkal, úgy, hogy a leégett gyűrűk számából is meg lehetett állapítani a többé-kevésbé pon­tos időt Ilyen órákat például Angliában Nagy Alfréd idejében használtak a IX század vége felé. Valószínű azonban, hogy már sokkal régebben is ismerték. A viaszgyertyát az i. e. második században találták fel. W. WASCHENBACH TIZENHÁROM Amikor délután haza jöttem a hivatalból, feleségem szokatlanul tragikus ábrázattal fo­gadott. — Tudod, mi a helyzet? Brigittának fiúja van! — Na ne mondd?! — Bizony, fiúja van! Bobbynak hívják, gimnazista, imádja Elvis Presleyt, és ugyan­abba a klubba jár, mint Brigitta ... — Egy pillanat! A mi lányunkról, a mi Brigittánkról van szó? — Hát kiről másról? — De hiszen Brigitta még gyerek! — Éppen ez az! És már fiúja van! Két ugrással a gyerekszobában termettem, ahol Brigitta egy csomó színes újságkivágás közepén csücsült, miközben elmerengve bá­mult ki az ablakon. — Beszélnem kell veled ... Végignézett rajtam. — Tessék? — Neked fiúd van? — A tárgyra, apuci! — Épp a tárgynál vagyok kislányom. Mondd, hogy csinálhatsz nekünk ilyen gon­dot? A te korodban fiúzni! És mit gondol tulajdonképpen az a Bobby? Hiszen még csak tizenhárom éves vagy ... — Megnyugtatlak, apuci. Bobby egyálta­lán nem babonás! — válaszolta Brigitta. Takács Izabella fordítása 23

Next

/
Thumbnails
Contents