A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-29 / 5. szám
MAURICE ROLAND SZIVAR Jonathan Purley már hatodszor nézte meg idegességében az óráját. Néhány perc múlva tizenegy. Minden pillanatban betoppanhat, akire vár. Idegességében a szivarért nyúlt, de nyomban vissza is tette. Nem, nem gyújt rá soha többé! Új élet vár rá. Undorral itta ki a barnás színű orvosságot. A fotelba merülve igyekezett leplezni féléimét, ami fokozatosan a hatalmába kerítette. És ha nem jön el az a bizonyos férfi ? Nem, az kizárt dolog, a szaki, akire vár, pontos ember. Öt perc múlva tizenegy. Mintha megállt volna az idő. Purley nem hallotta, hogy egy kéz lenyomta az iroda ajtajának kilincsét. A látogató őszes halántékú ötven körüli férfi volt, s ez Purleyt kissé meglepte. — Purley úr — mormogta alig érthetően —, a felesége miatt jöttem ... — Tudom. Harry. Előre fizetek. Itt a pénze! — De én azt hiszem ... — Ez rendben lenne — vágott a szavába Purley. — Megszámolhatja. És most üljön le, és hallgasson végig! Harry előbb pislogott, majd az összeget a kabátja zsebébe dugta. — Szeretném, ha tudná, miért kell meghalnia a feleségemnek. A látogató tiltakozó mozdulattal próbálta félbeszakítani. — Tudom, mire gondol, Harry. A magaféle profikat nem érdekli a motiváció. Ez így is van rendjén, de ha tudni fogja az igazságot, eggyel több oka lesz rá, hogy az akciót el ne rontsa. Dafné, a feleségem, rendkívüli nőszemély. Erkölcsös életmódjával kivívta csaknem az egész város rokonszenvét. Ez az ártatlan bárányka úgy halmozza az erényeket, mint valami szenvedélyes gyűjtő. Az ő világa akár egy múzeum, aminek legértékesebb darabja a jótétemény. Maga nős? Hát persze hogy nem, egy hivatásos gyilkos ilyesmire nem is gondolhat, — válaszolt Purley a szónoki kérdésre, és a felesége fényképére pillantott. — Képzelje, kezdetben azt hittem, megütöttem a főnyereményt. Hogy csoda értékes díj került a birtokomba! A döntésem helyességét látszottak igazolni barátaim irigy tekintetei is. Még az apám is belekerült ebbe a csapdába! A menyét virágszálnak titulálta. Virágszál? A sátán ember képében! Dafné fényképe beleremegett, ahogy öklével az asztalra csapott. — Tudja, hogy mióta Dafné tiszteletbeli tagja lett a volt alkoholisták klubjának, a mi házunkban egy csöppnyi alkohol sem található? Mindenféle orvossággal traktál. De a feleségem gondoskodása nem korlátozódik csupán az emberekre. Már fél éve pártfogásába vesz különböző állatokat is. Szinte Noé bárkájává változtatta a házunkat. S a szerelem ? Dafné azt állítja, hogy elterelné a figyelmét a szociális küldetésétől. A válás? Szó sem lehet róla, mindenki ellenem fordulna. Képzelje csak el, mi lenne, ha azt mondanám a bíróság előtt: Nem bírok tovább élni a feleségemmel, mert kiállhatatlanut tökéletes. Harry egyetértő mozdulatát biztatásnak vette Purley, hogy folytassa: — Mintha az apámat hallanám: „Te el akarod hagyni ezt a kedves virágszálat? Inkább keress fel egy pszichiátert!" Egyszóval tönkretesz, sért és megfoszt attól a tudattól, hogy férfi vagyok ... Purley levegő után kapkodva, fojtott hangon folytatta: — Harry, higgye el. az egyedüli módja, hogy megszabaduljon attól a nőtől, aki tönkreteszi, ha megsemmisíti öt. És most fordítsuk komolyabbra a szót. Ma este Dafné részt vesz a vagyontalan nők szövetségének gyűlésén. Gyalog megy, elég rosszul világított útszakaszon ... Purley elhallgatott. Vendége felállt és fejébe nyomta a kalapot. — Az ön neje arra a gyűlésre nem megy el. Purley úr. Engedje meg, hogy bemutatkozzam! O'Connor felügyelő vagyok. Sajnos, tudatnom kell önnel, hogy a nejét egy órával ezelőtt halálos kimenetelű autóbaleset érte. Ami azt a férfit illeti, akit várt, alighanem elriasztotta a ház előtt álló rendőrautó. S még két dolog. Köszönöm az ön nagyvonalú ajándékát, a pénzt átadom a rendőrség szociális alapjának. S ami pedig az elmondottakat illeti... Én is egy nagyon tökéletes nőt vettem feleségül... Megértem önt. Felejtsük el! Az ajtó csöndesen csukódott be mögötte. Jonathan Purley remegő kézzel gyújtotta meg a szivarját. Zavart volt, hisz súlyos csapás érte. Lassacskán valami csodás érzés kerítette hatalmába ... hogy tulajdonképpen mégiscsak szereti Dafnét... Vércse Miklós fordítása TUDJA-E ...? Kidönteni a sót a régi időkben rossz előjelnek számított Lord Byron, híres angol költőről mondják, hogy soha senkinek nem nyújtott sót az asztalnál és mások sem nyújtottak neki, nehogy véletlenül kidőljön. Ha ez mégis megtörtént akkor felkelt az asztaltól és elment. A virágok halálküzdelme a különböző fajtáknál különböző. Annyi ideig tart, amíg a tulipán „meghal", szándékosan megsebezték a tulipán hagymáját annyira, hogy feltétlenül el kellett pusztulnia és ugyanakkor órával figyelték a pusztulás különböző stádiumait. Két óra után hét perccel, tehát közvetlenül a pusztító vágás után a virág még büszkén és egyenesen emelte a fejét, három óra után hét perccel még lejjebb és három óra után tizennyolc perccel a virág alázatosan a földre hajolt, a szára elvesztette a rugalmasságát és az erejét, a halál sötét fátylába burkolta az előbb még büszke virágot. Az esernyőnek nehéz küzdelmet kellett kezdetben vívnia a létért és az elismertetésért. Különösen Angliában gúnyolták az esemyős embereket azok az okos embertársaik, akik szívesebben áztak bőrig vagy pedig bérkocsin, esetleg hordszéken vitették magukat. Ezért voltak az esernyő híveinek a legelkeseredettebb ellenségeik a bérkocsisok és a hordszékv'rvők. Ha ezek esernyős embert láttak, utána kiabáltak, ujjal mutogattak rá, kigúnyolták és fenyegetésekkel üldözték. Ezért megérthetjük, hogy bátor embereknek kellett lenniük azoknak, akik akkor meg mertek jelenni az utcán ezzel a ma már olyan közönséges eszközzel. Egy skótban megvolt az ehhez szükséges bátorság, engedte, hogy a tömeg dühöngjön és rendületlenül sétált végig London utcáin az esernyőjével. Mikor aztán három hónapig egyfolytában dacolt a nép haragjával, megunták a csúfolódást, megtört a jég és az esernyő lassanként divatba jött Ez 1650 körül történt A tudósok megegyeznek abban, hogy a rovarok általában rosszul hallanak és nem is látnak jól, legalábbis nagy távolságra. Ellenben a szag/óérzékük nagyon fejtett és még a legjobb vadászkutya is elmarad ebben a tekintetben a méh mögött De hol van a rovarok szag lóérzékének a helye ? Hiszen orruk sincs. Ellenben ott vannak a csápjaik. Ezeket tapogatózásra is használják, de a legtöbb rovarnál elsősorban szaglószervül szolgál. Ezért van az, hogy sok rovarnál a csáp vége olyan, mint egy tollpehely, hogy a levegő hatófelülete minél nagyobb legyen. Abban az időben, amikor még nem volt óra, sőt még homokóra sem, viaszgyertyát használtak időjelzőül. Tapasztalatok alapján megállapították, hogy egy bizonyos nagyságú gyertya mennyi idő alatt ég el félig vagy egészen és így meg lehetett állapítani, hogy például mennyi idő telt el naplemente óta. Később még jobban beosztották ezeket a viaszgyertyákat világos vagy sötét karikákkal, úgy, hogy a leégett gyűrűk számából is meg lehetett állapítani a többé-kevésbé pontos időt Ilyen órákat például Angliában Nagy Alfréd idejében használtak a IX század vége felé. Valószínű azonban, hogy már sokkal régebben is ismerték. A viaszgyertyát az i. e. második században találták fel. W. WASCHENBACH TIZENHÁROM Amikor délután haza jöttem a hivatalból, feleségem szokatlanul tragikus ábrázattal fogadott. — Tudod, mi a helyzet? Brigittának fiúja van! — Na ne mondd?! — Bizony, fiúja van! Bobbynak hívják, gimnazista, imádja Elvis Presleyt, és ugyanabba a klubba jár, mint Brigitta ... — Egy pillanat! A mi lányunkról, a mi Brigittánkról van szó? — Hát kiről másról? — De hiszen Brigitta még gyerek! — Éppen ez az! És már fiúja van! Két ugrással a gyerekszobában termettem, ahol Brigitta egy csomó színes újságkivágás közepén csücsült, miközben elmerengve bámult ki az ablakon. — Beszélnem kell veled ... Végignézett rajtam. — Tessék? — Neked fiúd van? — A tárgyra, apuci! — Épp a tárgynál vagyok kislányom. Mondd, hogy csinálhatsz nekünk ilyen gondot? A te korodban fiúzni! És mit gondol tulajdonképpen az a Bobby? Hiszen még csak tizenhárom éves vagy ... — Megnyugtatlak, apuci. Bobby egyáltalán nem babonás! — válaszolta Brigitta. Takács Izabella fordítása 23
