A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-03 / 27. szám
OMAN HAILOTTUK-OLVASTUK-LATTUK Tszang Csi Jen, tajvani fotóriporter felvétele II. díjat kapott a World Press Photo idei versenyen a sport témájú felvételek kategóriájában Öregember — nem vénember. A 86 éves Ulrich Inderbinen a világ legidősebb aktív hegyi vezetője. Tavaly a Mont Blancra és a Wetterhornra vezetett hegymászókat, de még ebben az idényben is heti két-három túrát vezet az Alpokban Velem ne vitatkozz! DOKTOR Bokor Péter: MENGELE DOKTOR NYOMÁBAN Bokor Péter, a legújabbkori magyar történelem sorsdöntő fejezeteit bemutató kiváló Századunk sorozat alkotója 1985 őszén Argentínában és Brazíliában járt, hogy felkeresse a több évtizeddel ezelőtti események még élő tanúit. Sao Pauloban különös találkozásban volt része: interjút készíthetett egy ottani magyar emigránssal. Stammer Gézával, akinek a nevét hónapok óta fölöttébb gyak ran emlegette a világsajtó. Vajon miért? 1985 tavaszán szenzációs leletet találtak Sao Paulo egyik elővárosának a temetőjében : dr. Josef Mengele, a „halál angyalaként" hírhedtté vált auschwitzi lágerorvos csontvázát. Törvényszéki orvosszakértök véleménye támasztja alá: valóban a tömeggyilkossá vált orvos csontjait találták meg. Mengele még 1979 februárjában meghalt; vízbe fulladt a tengerpart közelében s Wolfgang Gerhardként temették el. 30 évig rejtőzködött Dél-Amerika országaiban, csaknem két évtizeden át Brazíliában. S élettörténete itt kapcsolódik össze Stammer Gézáéval: 1961 és 1974 között ö volt a Stammer-birtok intézője. Bokor Péter egy krimi izgalmával vetekedő, hosszú párbeszédet folytatott kedélyesen mosolygó, ártatlanságát hangoztató vendéglátójával, aki éveken keresztül együtt élt Mengelével. Tudta, hogy alkalmazottja. a „svájci" származású „Peter Hochbichler úr" kicsoda, tudta, mivel vádolják, de úgy érezte, „nincs joga" följelenteni, börtönbe juttatni a bujkáló háborús bűnöst. Hiszen — vélekedik Stammer Géza — nem is biztos, hogy elkövette a nevéhez fűződő szörnyűségeket ... Elbeszéléséből megismerjük az idősödő Méngelét, aki szorgalmasan, pontosan végzi a munkáját, orvosi és filozófiai könyveit bújja, s öreges hangján szentimentális, nosztalgikus dalokat énekelget. Stammer visszaemlékezésének ellenpontjaként részleteket olvashatunk azokból az interjúkból, melyeket az Auschwitz poklát megjárt férfiakkal és nőkkel készítettek, akik át- és túlélték a Mengele által irányított szelektálás borzalmait, elszenvedték a doktor hátborzongató, valóban szinte hihetetlen emberkísérleteit. A kötetből kirajzolódó Mengele-portré elképeszti, megdöbbenti az olvasót, akinek arra kell gondolnia (és Bokor Péter is ezt sejteti); a számunkra érthetetlenül „jószívű" Stammer csak eszköz, parancsra cselekvő báb volt azok kezében, akik mindent elkövettek, hogy Mengele és társai elmenekülhessenek az igazságszolgáltatás elől. G. Kovács László Csapiár Vilmos: EGY LÁTKÉP TÖRTÉNETE Mondhatnám csapongó családregényt (vagy inkább nemzedékregényt?) irt Csapiár Vilmos, alapos zavarba hozva vele a „hagyományos regényeken" nevelkedett olvasót, állandó agytornára, vissza-visszalapozásra kényszerítve szegényt: kivel és milyen rokonságban vannak a szereplők? S egyáltalán: rokonságban vannak-e?! Persze a könyv, melyből már korábban az Új írás közölt részleteket, csak látszólag zavaros. Csapiár Vilmos nagyon is jói tudja, ki kicsoda, ki fia borja, behatóan, kivülről-belülről ismeri saját hőseit, s a kort, melyben élnek. A regény cselekménye mellett fontos szerepet kap még a Duna — együtt hömpölyögnek. Amikor meg befagy, a Barák (és mások) ráhajtanak a jegére szekerekre pakolt vagyonkájukkal, de észrevéve rajta a repedéseket, visszafordulnak, és megadóan várják sorsuk beteljesülését. A regény egy vízihullával és Franciska megerőszakolásával kezdődik, s e tragikus tett később is (tudjuk, érezzük) kihatással van valamiképpen a szereplők további életére, cselekedeteire. Igaz, előbb még megölik Wesp Lilit, s Wesp Zsigmondot kéjgyilkossággal vádolják. Majd Zelma — Franciska lányának sorsát követhetjük nyomon, akit egy festőművész vesz feleségül. Szerepel még a történetben egy titokzatos, a gyermekhalálnak kimondottan örvendő apáca. A könyv Tóni kamaszos, szexuális képzelgéseivel ér (vagy nem ér?) véget. Csapiár magas művészi fokon megírt „Egy látkép történeté"-hez kedvcsinálónak — dióhéjban — talán ennyi elég. Aki elolvassa, a látkép története ürügyén maradandó élményben részesül. Megrázó dolgokat tudhat meg a szerelemről. „A lélek mániájáról. A vágyról, mely átgázol téren és időn." Ardamica Ferenc A VAROS A MESTERSÉGEK MÚZEUMA Egyre jelentősebb a rozsnyói (Roznava) Bányászati Múzeum közművelődési tevékenysége. A múzeum kiterjedt gyűjtést végez, anyaga rohamosan gazdagodik. Rendezvényeivel sokrétű közművelődési igényt szolgál és elégít ki. Legutóbb — a múzeumi világnap alkalmából — két kiállítást rendezett. Az egyik kiállításnak A város a mesterségek múzeuma a másiknak Régi rozsnyói képeslapok címet adta. A város a mesterségek múzeuma című kiállítás kézműipari alkotásokat: különféle épületdíszeket, faragásokat, kovácsoltvas tárgyakat, ablak- és kapuformákat, világítótesteket és más készítményeket vonultat fel. A tárgyak egyértelműen kifejezik, hogy a város épületeinek elválaszthatatlan tartozékaiként meglevő apró kézművesremekek is jelentős művelődés- és művészettörténeti értékek. Az egykori kézműipar fejlettsége és a még meglevő termékei döntően meghatározzák egy-egy épület arculatát, történelmi jellegét. Összességük révén a város egyben a kézműipar múzeuma. E „múzeum" értékei tanulságul szolgálnak a mának és tanulságul szolgálnak a jövőnek. Szép és sok szempontból hasznos anyagot mutatott be a Régi rozsnyói képeslapok című tárlat is. A múltat idéző képeslapok sok mindent asszociáltak. Egyebek között érzékeltették, hogy az ősi bányaváros honnan indult és hová érkezett, hogyan élt egykor és hogyan él ma. Ennek a tárlatnak az anyaga is tanulságul szolgál mind a mának, mind a jövőnek. A rozsnyói Bányászati Múzeum A város a mesterségek múzeuma és a Régi rozsnyói képeslapok című alkalmi jellegű kiállítással mintegy kiegészítette a Rozsnyói járás munkásmozgalmának története, a Gömör bányászatának és kohászatának története, valamint A szlovák karszt élővilága című — állandó jellegű — kiállításait. A kiállítások méltóan köszöntötték a múzeumi világnapot, és jól szolgálták-szolgálják a közművelődést. Balázs Béla ZONGORISTÁK A PRÁGAI TAVASZON Az idei — negyvenkettedik — Prágai Tavasz egyik markáns vonása tizenegy neves zongoraművész seregszemléje volt, akiknek többsége mind zenekari, mind pedig szólóesten is fellépett. Ott tartózkodásom pár napján két pianista szólóestjében volt módom gyönyörködni. Az első koncert az újratalálkozás örömével töltött el, hiszen az argentin Bruno Leonardo Gelber egy jó évtizede többször is fellépett már hazánkban; a második hangversenyen a legendás Yehudi Menuhin fia, a negyedik X felé haladó Jeremy Menuhin a megismerkedés élményével ajándékozott meg. Gelber klasszikus-romantikus műsort játszott, s abban a kifinomult stílusérzékenységről valló rendkívüli érdekességben részesített. hogy műsorát két különböző zongorán játszotta végig. A klasszikusok — Mozart, Beethoven — műveihez egy szárazabb hangzású Petroff zongorát választott, míg a romantikus Schumann és Liszt szerzeményét, nevezetesen a Karnevált és a Dante-szonátát a melegen daloló és teltebb hangú Steinway hangszeren szólaltatta meg, s azt tanúsította, hogy egyre jobban a romantika irányába polarizálódik. Ez a romantikus látásmód vonja be halvány szórt fénnyel és fátyollal a klasszikusok műveit is, mig viszont a romantikusokat markánsan kidomborító bíbor fényben izzítja fel. A romantika gyöngyszemeit manapság ilyen leplezetlen romantikával és érzelemgazdagsággal megszólaltatni — paradox módon — ritkaság számba megy. Az ifjú Menuhin ezzel szemben kimondottan tudatos egyéniség s így művészetének hajszálgyökerei egészen más, lényegesen racionálisabb talajból táplálkoznak. Műsorát szintén Mozarttal kezdte, de Schubertén és Chopinon keresztül egészen Debussyig jutott el, s már ez a tény is sejtetni engedte: összetettebb egyéniség mint argentin pályatársa. E sejtés helyességét már az első ütemek is igazolták. Tételről tételre teljesebben bontakozott ki a stílusbiztonsága, melylyel Mozart utolsó, a köztudatban „vadászszonáta" néven ismert remekét tolmácsolta. Schubert alig valamivel halála előtt írta c-moll szonátájának fájdalmas, melankolikus alapszínére. Menuhin ideálisan rá tudott hangolódni. Ha volt némi hiányérzetem az est folyamán, az Chopin müveivel kapcsolatos, akinek daloló poéziséhez nyilván kisebb affinitással vonzódik. Debussy hangulatokban gazdag műveinek színpompás tolmácsolásával viszont mindenért kárpótolt: a legtisztább élvezetben részesített s megéreztette a „boldogság szigetének" (L'isle joyeuse) varázsát. Varga József 9
