A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-24 / 30. szám
Aratás idején mindig e jókedvű kombájnosra gondolok, aki így énekelt: „Aratni, bolondulásig, elolvadásig ..Átköltötte tehát az ismert dallam szövegét, szeretni helyett aratni-t énekelt, minekután mi mást is kérdezhettem volna tőle, mintsem azt, hogy szeret-e aratni? Meggyőzött róla, hogy igen. Emlékezetből, jónéhány év távlatából idézen őt: „Az az igazság, hogy én minden munkák közül a legjobban aratni szeretek. Tudják is rólam a faluban, de még a szomszéd falvakban is, hogy a Pistának bizony mániája az aratás, pontosabban az aratás illata. Mert ettől az illattól én megrészegedem, ebbe az illatba én szerelmes vagyok, de olyanynyira ám, hogy aratás idején én még a csúnya asszonyt is szépleánynak látom. Szívesen elmondom ám, hogy mi lehet ennek az oka, de azt maga nem írhatja meg. Maradjunk tehát csak annyiban, hogy egy kamaszkori emlék, egy igen szép szerelmes emlék van a dolgok hátterében. De egyébként is, mindentől függetlenül, nekem ezek a napok ünnepnapok, hiszen az aratásnak énbennem szertartása van. Szó se róla, felejt hetetlen, amikor apámékkal, öregapá mékkal kötélteritő gyerekként aratni mentem, vizet hoztam nekik a parlagi kútról, s együtt ülhettem le velük a bokor alá ebédelni. Tudja maga hogy milyen a savanyú bableves hidegen, cserépedényből? Fejedelmi étel. De nem az asztalnál ám, hanem a mezsgyeszéli bokor árnyékában, úgy, hogy sóslepényt harap hozzá az ember. Látott már maga fehér vászonbatyut? Ismeri maga azt a hangot, amikor a cserépfazék oldalán zörög az evőkanál? Nyolcesztendős lehettem, amikor bicskát kaptam az apámtól s cséplés után együtt szalonnázhattam a férfiakkal .. Mondom a kombájnosnak, hogy ilyen aratások ma már csak a mesékben, meg a nosztalgiázó emlékezésekben vannak. „így igaz, de a kombájnos aratásnak is megvan ám a maga varázsa. Nem 4
