A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-27 / 48. szám
Csóka Ferenc AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK! A jó minőségű, modern kivitelezésű óra a család minden tagjának kedves ajándék. Világmárkájú órák nagy választékával várjuk vásárlóinkat. Jöjjön és nézze meg kínálatunkat K/enofv/ J ■■■■■■■■■■ Kovács Elemér, a Hatujjú Gumikesztyű gyár balkezes részlegének vezetője hosszas hánykolódás után, pontosan éjfélkor, felriadt álmából. Olyan csapzott és zilált volt szegény, mintha vérszomjas haramiák üldözték volna hegyen-völgyön át, pedig „csak" az új vállalati törvénytervezetről álmodott.. . Ijedten dörzsölgette a szemét, mellkasa szaporán emelkedett és süllyedt. Nem tudta hol van, mikor van ott ahol van, és azt sem, hogy egyáltalán ki is ö valójában. Talán egy perc is eltelhetett, amig mindezekkel tisztába jött. Megszomjazott. Nyögdécselve kikászálódott az izzadtságtól nedves ágynemük közül, félig vakon tapogatózott a köntöse után — még éjjel is adott a formaságokra —, majd mikor végre belebújt, elindult a konyha felé. Azaz csak elindult volna! Ehelyett kiszaladt minden erő a lábából, szíve zakatolni kezdett, mint a gözmozdony és elakadt- a lélegzete! Az íróasztalnál ült valaki! — Kikikikikicsoda maga? És mit keres a lakásomban? — dadogta Kovács, miután úgy-ahogy magához tért. — Ne ijedjen meg, kedves barátom, csupán az ördög vagyok, személyesen ... Nevem Asmódi, a sánta ördög, de szólíthat Cupidónak is! Bizonyára hallott már rólam ... — mondta az íróasztal mögött ülő. A Hatujjú Gumikesztyű gyár balkezes részlegének a vezetője elsápadt. — Az, amelyik leszedte a háztetőket annak a diáknak? Melyik könyvben is .. . — Le Sage úr könyvére gondol? Ó, az csak aprócska töredéke az életemnek! Amióta a varázsló elengedett, annyi kalandban volt részem, hogy millió oldal sem lenne elég a leírásukra ... — kacagott gúnyosan az ördög. Kovács szentül meg volt győződve arról, hogy álmodik. Ezért nem idegeskedett tovább. — Csakhogy én nem hiszek ám az ördögök létezésében, kedves Asmódi úr.. . Az egész csak egy ostoba kitaláció! — mondta olyan hangon, hogy éreztesse, ö nem egy begyulladós alkat. Asmódi feldühödött. — Az ördög igenis létezik, kedves Kovács úr! Önök emberek teremtettek bennünket, és mindaddig létezni fogunk, amíg ember él ezen az ocsmány sárgolyón! Különben, ha nem hisz nekem, tessék, nézzen meg alaposan, a saját szemének már csak igazán hisz?! — suttogta pokolbeli hangon, és felkapcsolta az íróasztalon álló lámpát. Kovács hátrahökölt. Ilyen élesen tiszta álomképre nem számított. Elkerekedett szemmel mustrálgatta az előtte ülő alakot. Az öblös karosszékben furcsa kis emberke terpeszkedett. Lehetett vagy nyolcvan centi magas — már amennyire ülve meg tudta ítélni —, vörös turbánszerüség volt a fejére csavarva, törékenynek látszó testét fehér köpeny takarta, melyre ezernyi emberi alakot festettek. De mindennél többet mondott az arca ördögi mivoltáról! Apró szemei úgy izzottak, mint a parázs, tömpe orra alatt hegyesre pödört, vörös bajusz szikrázott a fényben, s mindenhez még hozzájött sárgásfekete arcbőre és hihetetlenül hegyes álla. Ráadásul két mankó nyugodott az ölében ... Ha Kovács nem tudta volna biztosan, hogy álmodik, azon nyomban szörnyethal! Ám így csupán egyszerűen konstatálta, hogy egy álombéli ördöggel van dolga. Eleddig mindig volt ereje felébredni, ha rosszat álmodott... — No! Jól megnézett? Remélem, most már hisz nekem!? — izzott Asmódi szeme. — Hiszek ... Csak azt nem tudom, mit akar tőlem ... — Segíteni szeretnék önnek ... — mondta sokatmondó pillantással az ördög. — Nekem nincs szükségem az ördög segítségére! — méltatlankodott Kovács Elemér. A sánta elnézően sóhajtott. — Amikor megéreztem az álmait, szinte megborzongtam! Aztán megsajnáltam ... Aki így tud rágódni valamin álmában, azon feltétlenül segítenem kell! — Egy pillanatig hallgatott, majd elvigyorodott: — Ön ugyebár azt szeretné megtudni, hogy kik azok az emberek a gyárban, akik a gyár felvirágoztatását, fellendítését helyezik mindenek elé ... Szóval, kik azok, akikre mindenkor számíthat! Kovács elgondolkodott. — Hát... Tényleg nem lenne rossz, ha tudnám ... — csillant fel a szeme, de aztán csak legyintett egyet, mert rájött, hogy álmodik. — Nos... nekem van erre egy szerem! Látja ezt a kis üveget az asztalon? Ebben olyan por van, amely könnyedén leleplezi azokat, akik az előbb elmondottakat nem tették magukévá! — mondta Asmódi cinkosan mosolyogva. — És hogyan? — kérdezte Kovács hitetlenkedve. — Aki az előbbiekkel nem ért egyet, annak púp nő a fején! Csupán számba kell venni a púpos fejüeket és kész! De jobb ha siet a számolással, mert csak egy órán át tart a szer hatása ... — És hogy adom be az embereknek? — Ó, az egyszerű! Reggel bemegy az üzemi konyhába ellenőrizni a szakácsokat. S ha már ott van, egy óvatlan pillanatban a forrdogáló levesbe szórja a szert. Ebédnél pedig megfigyeli, kinek nö púp a fején . . . Ennyi az egész! Na, jó éjszakát! — mondta a sánta ördög, s amilyen váratlanul megjelent, olyan váratlanul el is tűnt. Csupán vérfagyasztó kacagását lehetett hallani még egy ideig, majd az is utánahalkult... Kovács Elemér magára maradt. Néhány másodpercig elárvultán álldogált a szoba közepén, aztán tanácstalanul megvonta a vállát és káfcultan az álombéli eseményektől visszabújt az ágyba. Azonnal elaludt.. . A vekker fültépő visítása ébresztette. Csukott szemmel bóklászott végig a szobán, a fürdőszobában bő hideg vízzel elűzte az álmot a szeméből; megborotválkozott, fogat mosott. Frissen, új életerővel telten tért viszsza a szobába. Az íróasztalon égett a villany, lekapcsolta. Miután felöltözködött, reggelizni ment. Éppen a vajat kente a kenyérre, amikor eszébe jutott az álma! Lassan felelevenedtek előtte az éjszaka történtek. Hirtelen megállt a kés a kezében. Istenem! — ugrott fel döbbenten. — Égett a villany! A kést és a kenyeret az asztalra dobta, és a szobába rohant! Az íróasztalon ott állt a szert tartalmazó üveg! Hűha! Jesszusom! Szent Habakukk! Tegnap éjjel valóban találkoztam az ördöggel! — mormolta maga elé elhülten. — De hiszen ördög nincs és nem is volt soha! Megragadta az üveget, kitárta az ablakot, de hirtelen gondolattól vezérelve, visszafogta már-már dobásra lendülő karját. Azért megpróbálhatnám . .. Miért is ne? — gondolta. — Ha csak egy százaléknyi is az esély, akkor is érdemes ... Meg kell ismernem a munkatársaimat! Határozott. Az üveget a zakója zsebébe csúsztatta, megragadta az aktatáskáját és felvillanyozódva elrohant... Amikor az üzemi konyhában észrevették a belépő főnököt, pillanatokon belül ellenörváró állapotba igazítottak mindent: eldugták a hazavivésre váró legjobb falatokat, a koszos törlőrongyokat, és kiengedték a kétes tisztaságú mosogatóvizet ... — Na hogy vagyunk, hogy vagyunk? Megy a munka, megy a munka ? — közvetlenkedett Kovács. Ily módon akarta elaltatni a konyhai dolgozók éberségét. Sanyi gyerek, a gimnazista, aki csak a nyári szünetben segített ki a konyhán, és gimnazista voltából adódóan egy kicsit pedzette az irodalmat, alig hallhatóan megjegyezte: — Miért kell mindent kétszer mondani, kétszer mondani.. . Kovács meghallotta, de nem szólt rá semmit. Úgy hiszem, fiam, neked is hamarosan púp nö a fejeden ... — gondolta kárörvendően, aztán a sarokba mutatott: — Miért nem üríti ki valaki azt a szemetesvödröt? Idecsalja a legyeket a nagy büdösség! Mindenki a vödör felé fordult. Ezt a pillanatot használta ki Kovács Elemér! Zutty! — és már el is végezte a dolgát. Fogd meg, fiam, és irány a szemeteskuka! — parancsolta a Sanyi gyereknek, majd köszönt és ment. És elkövetkezett az ebéd ideje! Kovács már fél tizenkettőkor az ebédlőben volt. Gyorsan befalta az ebédjét, hogy nyugodtan figyelhesse a többieket, majd kényelmesen elhelyezkedett egy sarokasztalnál, ahonnan belátta az egész helyiséget. És lassan érkeztek az emberek. Beadták az ablakon a jegyet, megkapták az ételt és leültek enni. Kovács helyettese is megjelent, akit Kovács szívből utált, mert fiatal volt, izgága, kotnyeles és a fene tudja még hányféle rossz tulajdonsággal verte meg a természet. Kovács egyvégtében azért imádkozott, hogy ne üljön az asztalához. Az ima nem talált meghallgatásra .. . — Jó napot, főnök elvtárs! Leülhetek? Kovács megadóan bólintott. A fiatalembernek be nem állt a szája: — Maga miért nem eszik? Már evett? — Ettem ... — Kovács izgatottan figyelte a fiatalembert. Ahányszor az lenyelt egy falatot, ö mindig a feje búbjára nézett. Várta a hatást... A fiatalember befejezte az evést. Zsebkendőjével gondosan megtörölgette a száját, aztán jókedvűen csettintett a nyelvével: — Na, ez nagyszerű! Ma valahogy sokkal jobb ize volt a levesnek, mint máskor! — Hirtelen megakadt valamin a szeme. — Mi van magával. főnök elvtárs? — kérdezte együttérzően. — Mi, micsoda ? — kérdezte Kovács szórakozottan. — Elesett, vagy mi? Akkora dudor van a fején, mint az öklöm! — kiáltotta a fiatalember ifjúi lelkesedéssel. Mindenki feléjük fordult. A púposfejüek éppúgy, mint a púpnélküliek. Kovács Elemér arca vörös holdként tündökölt. Valahonnan távolról gúnyos, pokolbéli kacagást hallott... Kovács Elemér, a Hatujjú Gumikesztyű gyár balkezes részlegének vezetője hosszas hánykolódás után, pontosan reggel hatkor, felriadt álmából. A vekker ugyan csak fél hetes ébresztésre volt beállítva, de szegény Kovács annyit csapkodott erre-arra förtelmes álmai közben, hogy az éjjeliszekrényről leverte Le Sage: A sánta ördög című regényét ... 23
