A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-27 / 48. szám
492 11 tie äff* 'Jt&äfi Az egy darab fából kifaragott merítőcsészék vagy ivócsanakok (ivóbögre, cserpák stb. néven is ismertek) az erdőt-mezőt járó emberek, főként a pásztorok, halászok, vadászok készségei közé tartoztak. Használatuk igen régi előzményekre tekinthet vissza. Hasonló formájú edények — igaz, agyagból kiégetve, de feltehetőleg fa előzményeket utánozva — már az őskortól ismertek. A csanakot övre vagy szíjra függesztve viselték, így bármikor vizet merhettek belé, ha megszomjaztak. Persze, olykor a bér, de a pálinka sem hiányzott belőle. Ugyanakkor evésre is használták a csanakot vagy a köcsögből tejet mertek vele. Leggyakrabban szilva-, vadkörte-, galagonya- vagy juharfából faragták őket. Alapjában véve két formai változatuk ismert a magyar hagyományból: 1. kanál alakúak, 2. csésze formájúak. A víz merítésére szolgáló kivájt öblön kívül fogóval, illetve füllel voltak ellátva. Általában a kanál alakúakat szokás nagyobb múlttal felruházni, jóllehet a két típus előfordulása párhuzamosnak mondható. Az ivócsanakokat minden ügyes faragó ember elkészítette, általában azonban eladásra termelő pásztorok kezéből kerültek ki. Leginkább a fában gazdag dunántúli és felföldi megyékben terjedtek el, míg például az Alföldön szinte teljesen hiányzik. Ismertek a szomszédos népek (szlovák, román, lengyel) hagyományában is, sőt kapcsolataik távolabbra is követhetők. Faragásuk igen időigényes és fáradságos munka, tudniillik a faragónak sokáig csak a fejsze (szekerce, topor, balta), szalu (kapacs, kapocska) és kés állt rendelkezésére. Miután kidöntötték a fát a fejszével, vájására a félkör alakú vésőt, finomabb faragásra a görbekést, görbített kést használták. A külső formakiképzés után belsejét kaparásszerűen kicsiszolták. A félgömb alakú ivócsanak a maga nemében megannyi eredeti darab, amelyek egyben kifejezik az adott mester érzelmi és lelkivilágát. Függetlenül attól, hogy használati vagy ajándéktárgyként készült. Ezt a motívumok igazolják a legjobban. A csanakok közt ismertek ugyan különböző állatalakok, előfordulnak azonban egyéb geometrikus minták, sőt alakos kompozíciók is. Egyes példányokon évszám is olvasható. Rendkívül változatos a fülek kiképzése, illetve díszítése. Gyakorta találkozni itt különböző stilizált állatalakokkal (pl. kutya, disznó, s különösen jellemző a kígyó). Ezek nemegyszer aszerint kerültek a csanakra, hogy kinek készült. A dél-szlovákiai magyarok köréből elsősorban az Ung-vidékröl és Gömörből ismerjük a különféle ivócsanakok legszebb változatait. Ezek közül az utóbbi a klasszikus elterjedési területhez tartozik. Nagy számban és változatos kiképzésben találkozunk itt az ivócsanakokkal. Jelen alkalommal egy Balogpádárról (Padarovce) származó példányt mutatunk be. Összehasonlításképpen pedig egy Runyából (Rumince) előkerült, hasonló technikával készült lisztmerítö kanalat ismertetünk. B. KOVÁCS ISTVÁN D. VARGA LÁSZLÓ Fotó: Ferlefáková Júlia m diszítetlen példányok is, túlnyomó többségük azonban gazdagon díszített. A különböző technikák közül a leggyakoribb a vésett díszítés, ugyancsak gyakori a domború faragás, ritkább az ún. spanyolozás. A felhasznált motívumok közül legkedveltebbek a növényi ornamentumok (virág, tölgyfa, makk stb.), a
