A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-20 / 47. szám
TUDOMÁNY- TECHNIKA A GÖMBVILLÁMOK REJTÉLYE ••• A régi korok emberei gyakran megfigyeltek olyan természeti jelenségeket, amelyeknek nem ismerték a valódi okát, ezért a legegyszerűbb módon próbáltak meg elintézni az ügyet: emberfeletti lények tevékenységével hozták összefüggésbe őket. A tudomány fejlődésével természetesen számtalan, korábban érthetetlennek vagy megmagyarázhatatlannak látszó folyamat mibenlétére fény derült, de azért egy-két titokzatos dolog még napjainkra is maradt. Ezek közül vitathatatlanul a gömbvillámok kérdése a legizgalmasabb. Viszonylag ritka természeti jelenségről van szó, ezért szakmai körökben sokáig még a létezését is kétségbe vonták, egzaltált, hallucinációkra hajlamos személyek látomásának tartották; azoknak a tudósításoknak a hatására azonban, amelyek a világ különböző pontjain észlelt gömbvillámokról szóltak, a szakembereknek is be kellett látniuk, hogy valóban léteznek. Gondolom olvasóink többsége sem látott még gömbvillámot, ezért talán nem lesz haszontalan, ha röviden összefoglalom a megfigyelések lényeges elemeit. A gömbvillámok rendszerint zivatarok idején, a „közönséges” villámokat követően bukkannak föl. Igaz, veröfényes napsütésben is észleltek már gömbvillámot, de valószínűnek látszik, hogy egy távolabbi zivatar „termékéről" van szó ebben az esetben is. A gömbvillám egyik legfontosabb jellemzője maga az alakja: ahogy a neve is elárulja, gömb fomájú képződményről van szó, amelynek átmérője általában néhány centiméter vagy néhány deciméter, de megfigyeltek már 3—4 méteres átmérőjű fénylő gömböket is. A gömbvillámok a közönséges villámoknál jóval hoszszabb ideig „élnek”: élettartamuk néhány másodperc és néhány perc között mozog. A legrejtélyesebb azonban a viselkedésük. Egészen váratlanul, szinte a semmiből keletkeznek; mozgásuk kiszámíthatatlan és nem befolyásolja sem a szél, sem az -útjukba kerülő akadály. A legszívesebben a földfelszín közelében, cik-cakkosan halandnak. Leírtak már olyan gömbvillámokat, amelyek egyszerűen átmentek a házfalon, ahol lyukat hagytak maguk után. majd a szemközti falon távoztak. Többnyire azonban a nyílásokat kedvelik: a kéményeket, az ablakokat vagy a kulcslyukakat. Gyakori eset. hogy a gömbvillám berepül a kéménylyukba, kinyitja a kályha vagy a tűzhely ajtaját, rövid táncot lejt a helyiségben és az ajtón vagy az ablakon távozik. Megjelenhet teljesen zárt térben is, például a repülőgép fedélzetén, ami azért is meglepő, mert a repülőgép tulajdonképpen Faraday-ketrecnek tekinthető, tehát olyan izolált helynek, ahová — elvileg legalábbis — nem hatolhatnak be elektromos töltések. A gömbvillámokhoz nem ajánlatos hozzáérni, mert hatalmas mennyiségű energia halmozódik fel bennük nagyon kis helyen. Ez a rendkívüli energiamennyiség egészen érthetetlen fizikai és fiziológiai elváltozásokat is okozhat. A gömbvillámok hatására keletkezett lyukak szélein például nem látni összeolvadt anyagot. Más esetben a gömbvillám nem fúr lyukat, hanem a keskeny nyíláson átpréseli magát, s a túlsó oldalon újból visszanyeri eredeti méreteit és alakját. Egy szemtanú kézzel terelgette a gömbvillámot, a másik véletlenül hozzáért a lábaujjával és csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg attól, hogy az üszkösödésnek indult ujj miatt térdig nem kellett levágni a lábát. A gömbvillámmal való találkozásnak sajnos tragikus következményei is lehetnek. Magyarországon egy szinte krimibe illő eset történt 1956 nyarán. Egy gömbvillám átfúrta egy istálló falát, majd átment egy tehén és a mellette álló kisborjú testén — az állatok természetesen elpusztultak —, ezután a szemközti falon távozott és bement egy lakóházba, ahol szó szerint átfúrta egy férfi mellkasát, majd az ablakon távozott és a kertben egy gyümölcsfa tövében felrobbant, kidöntve ezzel a fát is. Többször is megfigyeltek már olyan tetemeket, amelyeknek jóformán csak a végtagjuk maradt meg, a test helyén egy gömb alakú lyuk tátongott. Ugyanakkor a környező tárgyak — pl. a szőnyeg a tetem alatt — sértetlenek maradtak. Ezekkel az emberekkel is minden valószínűség szerint a gömbvillám végzett. A tudósok mind a mai napig tanácstalanul állnak a gömbvillámok rejtélye előtt. A számtalan felvetődött kérdés közül én most csak a leglényegesebbeket említeném. Vajon mi tartja össze ilyen kis helyen ezt a hatalmas energiamennyiséget? Miből és hogyan keletkezik ez az energia? Mi van a gömbvillám belsejében ? Hogyan képes a gömbvillám — akár percekig is — megőrizni az alakját? Milyen erők mozgatják? Miért ...? De már nem is sorolom tovább. Lássuk inkább, hogyan vélekedik a gömbvillámokról Pjotr Kapica, Nobel-dijas szovjet fizikus. Dolgozatát még 1955-ben publikálta, s azóta sem tudtak semmi érdemlegeset hozzátenni. Kapica szerint a gömbvillámok bizonyos rádióhullámok interferenciája során keletkeznek. Ezeknek a rádióhullámoknak a hullámhossz-tartománya 30—80 cm. A gömbvillámok belsejében ionizált gáz — pontosabban: plazma — található. A plazma bizonyos körülmények között képes elektromágneses hullámokat elnyelni és ezáltal a saját energiáját növelni. A feltétel csak az, hogy a plazma saját elektromágneses rezgésfrekvenciája megegyezzen az elnyelt sugárzás frekvenciájával. Az egyensúly akkor áll be, ha a gömbvillám mérete az elnyelt sugárzás hullámhosszának kb. az egynegyedét éri el. Ebben az esetben a gömbvillám mérete állandósul. A gömbvillámok jellegzetes mozgását Kapica azzal magyarázza, hogy az a rádióhullámok „hegy-völgyeihez" igazodik. Pjotr Kapica elmélete nagyon sok kérdésre választ ad, de épp a leglényegesebbet nyitva hagyja: Vajon honnan erednek azok a rádióhullámok, amelyek szerinte a gömbvillámokat létrehozzák. Igaz, erre a kérdésre is megpróbál választ adni, de feltételezését, miszerint a rádióhullámokat maga az ionizált gáz és a közönséges villám gerjesztené, kísérletileg még nem sikerült igazolni. Sajnos laboratóriumi körülmények között eddig még nem tudtak gömbvillámot előállítani, s a gömbvillámoknál jóval kisebb energiájú „plazmakupacokat" is csak nagy erőfeszítések árán, igen erős elektromágneses térben képesek rövidebb-hosszabb ideig fenntartani. A kutatásokat az is bonyolítja, hogy nagyon kevés értékelhető megfigyelés áll rendelkezésre. Kapica például többször is szükségesnek tartotta, hogy dolgozatában kihangsúlyozza : a gömbvillámok nem a képzelet szüleményei, hanem valóban létező jelenségek. Időközben persze jócskán megnőtt a gömbvillámokkal kapcsolatos észlelések száma. Napjainkban közel háromezer adat áll a kutatók rendelkezésére, s ennek egytizede Magyarországról származik. Ez dr. E- gely György fizikusnak, az MTA Központi Fizikai Kutató Intézete munkatársának az érdeme, aki néhány éve módszeresen gyűjti a gömbvillámokkal kapcsolatos megfigyeléseket és a szemtanúk beszámolóit. Dr. Egely György több ízben nyilatkozott már a rádióban és a sajtó hasábjain is a gömbvillámokról, s minden alkalommal arra kérte az olvasókat és a hallgatókat, hogy juttassák el hozzá azokat a tényeket, amelyeket a gömbvillámokkal való találkozás alkalmával észleltek vagy megfigyeltek. Ezt a kérését most mi is tolmácsoljuk, s a teljesség kedvéért a címét is ideírjuk: Dr. Egely György, MTA Központi Fizikai Kutató Intézete, Budapest 114. Pf. 49. LACZA TIHAMÉR Árpád" Bratislavaban (R. Kukucik felvetele) RÉGI MOTORKOCSI ÚJ DÍSZBEN ••• Több mint ötven éve, 1934. december 15-én 7 óra 12 perckor indult el Budapestről, a Keleti pályaudvarról Bécsbe először a Magyar Államvasutak (MÁV) „sínautóbusza", amely a 278 km-es utat 2 óra 58 perc alatt, tehát a még ma is figyelemre méltó 94 km/ó átlagsebességgel tette meg. Ez volt a MÁV első „Árpád" típusú, áramvonalas gyorsmotorkocsija, amelyet az ismert Ganz-gyár (a mai Ganz-MÁVAG egyik elődje) saját kezdeményezésére és kockázatára, megrendelés nélkül, de a Jendrassik mérnök által kifejlesztett dízelmotorokkal meghajtott vasúti járművek gyártásán szerzett tapasztalatok alapján gyártott. Az első motorkocsi nagy sikere után 1935-ben készült el — már a MÁV megrendelése alapján — a következő két („Huba" és „Tas" elnevezésű motorkocsi, 1937-ben további kettő („Szent István" és „Szent László"). Az „Árpád" típusú motorkocsiból és változataiból Magyarországon és külföldön öszszesen 215 darab készült. A második világháború folyamán a MÁV járművei közül 3 teljesen elpusztult, 2 külföldre került, a megmaradt háromból a háború után kettő különleges célokat szolgált, csak a „Tas" motorkocsi maradt a MÁV utasforgalmában, ahol a Budapest—Pécs, ill. Nagykanizsa között közlekedett. 1958-ban a motorkocsit a GySEV (Győr — Sopron — Ebenfurti Vasút, magyar és osztrák tökével működő vasúti részvénytársaság) vette át és egyik ausztriai vonalán 1973 végéig üzemeltette. Ezt a motorkocsit a selejtezésekor a Közlekedési Múzeum műszaki emlékké nyilvánította. A jármű felújításával először a MÁV Hámán Kató Vontatási Főnökségének egyik szocialista brigádja próbálkozott, de a felújítás meghaladta lehetőségeiket s így ezt a MÁV História Munkabizottságának kezdeményezésére a MÁV Szolnoki és Szombathelyi Járműjavító dolgozói végezték el. A felújítás — melynek költségei kb. 3 millió Ft-ot tettek ki — 1987 I. félévében fejező-, dött be. Az újonnan életre kelt „Tas" motorkocsi a sorozat világhírnévre szert tett és a háború áldozatául esett névadó motorkocsi emlékére eredeti pályaszáma (23) meghagyásával az „Árpád" nevet kapta. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy 1942—43-ban, az akkori Szlovák Államvasutak 4 db ilyen motorkocsit vásárolt, amelyek az M 283.0 sorozatjelölést kapták. A motorkocsikat — a MÁV jármüveitől eltérően — vonó- és ütközöberendezéssel látták el és párosával Bratislava és Kassa (Kosice) között, mint a „Tátrán" expressz közlekedtek. 1964-ben kivonták őket a forgalomból, hármat kiselejteztek, míg a negyediket felsövezeték-ellenőrző kocsinak építették át). A legapróbb részletekig tökéletesen felújított, eredeti motorral és erőátviteli berendezéssel rendelkező, meggyvörösre és krémsárgára lakkozott jármüvet 1987. szeptember 25-én a régi járművek bratislavai kedvelői is megszemlélhették. RUDOLF KUKUCÍK LADISLAV SZOJKA mérnök 16
