A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-13 / 46. szám
ummmmmmmm—mm vagyak Hedia Narin Men bélok hatéves a gimnázium, illetve középiskola. Amióta az ország hosszú-hosszú francia elnyomás után, 1957. július 25-én elnyerte függetlenségét, az oktatás, az iskolaügy óriási átalakuláson ment át. Ennek köszönhetően minden gyerek iskolába jár, teljesen felszámolNovember 17-e nemzetközi diáknapként szerepel az eseménynaptárban. Nem maradnak el a megemlékezések ilyenkor, szükebb vagy szélesebb körben felemlegetik, miért éppen november 17-e lett a diákság, a tanulóifjúság nemzetközi napja. Hazánk ifjúsága különösen szorosan kötődik ehhez az eseményhez. Ugyanis 1939 novemberében a nácik ezen a napon záratták be a cseh főiskolákat, kilenc ifjúsági tisztségviselőt kivégeztek, több mint ezer főiskolást pedig koncentrációs táborba hurcoltak. Mindezek előzménye volt a hatalmas tüntetés, amelynek során a nácik Jan Opletal cseh főiskolai hallgatót megölték. Temetése újabb tüntetés volt a náci megszállás ellen. Ennek emlékezetére a nemzetközi diákszövetség 1946-ban úgy határozott, hogy november 17-ét nemzetközi diáknappá nyilvánítja. Ma már másként élnek a diákok, mint történelmünk ama szakaszában, mások a körülményeik és mások a feladataik hazánkban és külföldön egyaránt. Velük beszélgetve azonban egyértelműen az tűnik ki szavaikból, hogy értelmesen szeretnének élni. Vágyaikat, céljaikat úgy megvalósítani, hogy abból másoknak is hasznuk legyen, hogy műveltségük, szaktudásuk egész népüket szolgálja. Szebb célt nem is tűzhetnének maguk elé, éljenek, tanuljanak bár Európában, Afrikában vagy Ázsiában. Hedia holnapja A tunéziai Hammamet tengerparti városka iskolái semmiben sem különböznek hazánk iskoláitól, hacsak abban nem, hogy a tanulók az óraközti szüneteiket a tengerparton töltik. A fiúk fociznak, a lányok beszélgetnek, vígan cseverésznek. Az idegennel is szívesen szóba elegyednek. Hedia különösen beszédes, akár az iskoláról, a tanulásról, akár az otthoni viszonyokról kérdezem. Középiskolás, ötödik osztályba jár, náluk hatéves az alapiskola és ugyancsak ták az írástudatlanságot. A pedagógusokat nagyon jól megfizetik, míg egy munkásnő havi fizetése 40—60 dinár, egy tanítónőé 220 dinár (egy dinár jelenlegi árfolyama kb. 25 Kcs). A lányok számára nagyon vonzó a pedagógusi pálya, Hedia is arab-francia szakos tanár szeretne lenni. Példaképe ugyancsak arab-francia szakos osztályfőnöke, aki azonban még a függetlenség elnyerése előtt Párizsban szerezte meg képesítését. Hedia már hazájában, a tuniszi egyetemen tanulhat tovább. Az osztályfőnök nemcsak pedagógusként, hanem nevelőként és a Tuniszi Ifjúsági Szövetség iskolai szervezetének felelőseként is példa Hedia számára. Ő szervezi a gimnáziumi tanulók szabadidős programjait, a közös kulturális előadások megtekintését a híres hammameti kultúrközpontba, a kirándulásokat. Hedia olyan szeretne lenni, mint ő aki pedagógusként, emberként is sokat ad tanítványainak. Narin Men nem felejt A kambodzsai Narin Men két évvel ezelőtt érkezett hozzánk és saját bevallása szerint egy egészen új életet kezdett itt. Odahaza még mindig nagyon nehéz az élet, számára pedig különösen keserű a múlt. Édesanyját meggyilkolták a polpotisták, öt ötéves korától édesapja nevelte egyedül. Nehéz volt tőle a búcsú amikor elutazott hozzánk, hiszen mindketten tudták, hogy csak öt év múlva látják viszont egymást, amikor Narin Men befejezi tanulmányait a prágai Károly Egyetem Természettudományi Karán. Az első év már mögötte van. Igaz, a növénytan alaposan próbára tette őt, mert a sok-sok növény nevét csehül, latinul egyaránt követelték a vizsgán, de a húszéves fiú életében nem ez jelentette a legnagyobb akadályt. A múltat felejteni és egyben nem felejteni — ez a nehéz! Sokat kell tanulnia, de ennek ellenére nem bánta meg, hogy úgy választott, Prágában készül fel az életre. Otthon közel sincsenek ilyen lehetőségek, s tudja, hazájának sok-sok tanult, felkészült szakemberre van szüksége ahhoz, hogy a középkori elmaradottságból emberi viszonyokat teremtsenek. Kambodzsában például még az alapiskolások is naponta kétórás közmunkát végeznek az építkezéseken, a parkokban, a mezőn, a rizsültetvényeken. Ő igazán értékelni tudja, hogy nálunk ezt az időt tanulásra, szórakozásra, művelődésre fordíthatja. Haza pedig nemcsak a tudást, az itt szerzett ismereteket viszi, hanem azokat a tapasztalatokat is, amelyeket a közösségi munkában, a SZISZ-szervezetben szerzett. Ez utóbbiban főleg az nyerte el tetszését, hogy nálunk a fiatalok nem egyoldalú, hanem nagyon sokrétű munkát végeznek az alapszervezetekben. Tehát szórakozásra, sportolásra, kirándulásra, színházlátogatásra szintén találnak módot. Reméli, hogy mire hazakerül, otthon is kissé mások lesznek a körülmények, s akkor valamit e téren is megvalósíthat tapasztalataiból a hazai fiatalok körében. Milla mesél Milla hirtelenszőke finn lány, aki hazája pionírjait kísérte el hozzánk nemzetközi pionírtáborba. Ő főiskolás, otthon pszichológiát tanul a helsinki egyetemen. S nemcsak a pionírtáborban a gyerekeknek, hanem mindig szívesen mesél, mond történeteket.-Hangoztatja ugyanis, hogy életünkből, rohanó világunkból lassan kihal az őszinte beszéd, a szülők nem érnek rá gyerekükkel beszélgetni, a munkatársak ilyen-olyan okokból elzárkóznak egymás elől. Nos, Milla rácáfol ezekre, imád mesélni. Nekem arról beszélt hosszan-hosszan, mennyire jóleső érzés, ha az embernek barátai vannak. Ő szívesen köt barátságot, levelez kortársaival Hongkongba, Hollandiába, Nagy-Britanniába, Dániába, Svájcba, az NDK-ba. így sokat megtud életükről, tanulmányaikról, körülményeikről, azt mondja többet, mint amennyit a hazai újságok, folyóiratok megírnak. Meghatározó élmény volt számára a tavalyi szovjetunióbeli útja, melynek során láthatta, hogyan élnek, tanulnak ott a fiatalok. Mély hatással volt rá az az őszinteség, amellyel a szovjet fiatalok beszéltek körülményeikről, céljaikról. És irigylésreméltó volt számára az, hogy őket, valamennyiüket biztos jövő, munkahely várja. Milla ugyanis egyáltalán nem tudja, hogy diplomával a kezében munkahelyhez jut-e? Ez azonban már nem mese, hanem a rideg valóság. Nem egy barátja van, akik hónapokig tengődtek munka nélkül, aztán végső elkeseredésükben bármilyen munkahelyet elfogadtak. Milla ugyan reménykedik, hogy a gyerekek körében, a finn pionírok szervezetében szerzett szakmai tapasztalatai is nyomnak a latban, ha majd munkát keres. BENYÁK MÁRIA A szerző felvételei vmmmm
