A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-13 / 46. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Bogoly János — Mihályi Molnár László: BODROGKÖZI ÉS UNG-VIDÉKI BARANGOLÁSOK Mács József: TRANZITMŰHELY Koller Sándor: POPTURMIX Zolczer László: VÁROS EZ MÉGIS Lacza Tihamér: A GÖMBVILLÁMRÓL Varga Ervin: AMMAN, PETRA, AQABA Címlapunkon M. Borsky felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Ősi. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Kral Pétemé Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ostredná expedícia tlace, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. c. 6 Nyomja a Vychodoslovenské tlaciarne n. p., Koáice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kcs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavatelstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. KÖTŐDÉSEK — Bogyán születtem 1939-ben. Tizennégy éves koromig ott éltem, első emlékeim is oda kötnek. Volt ott egy tó, ma is megvan, a Zsemlékes, annak a partján töltöttem el kellemesen az időt fürdéssel, csónakázással, tehenek őrzésével, halászassa!, ürgeöntéssel, futballozással. A tó feneketlennek tűnt fel, áldozatokat is szedett, egyszer, 5—6 éves lehettem, felborult egy csónak néhány gyerekkel, négyen a vízbe fúltak. Borzasztó volt. A falu sokáig nem tudott napirendre térni fölötte. Bogya (Bodza) és Lakszakállas (Sokolce) között tanyaszerű helyen laktunk, közelebb Bogyóhoz, amelytől tó választotta el a házunkat. Apám Lakszakállashoz kötődött, nagyszüleim ott éltek, ott jártam elemi iskolába. Az ötödik osztálytól már magyarul tanítottak, lényegében akkor tanultam meg ími-olvasni. A közeli Nagymegyeren (Calovo) volt polgári iskola. Oda írattak be a szüleim. Bejáró tanulóként télen-nyáron kerékpáron tettem meg az oda-vissza 12 kilométeres utat. Fonod Zoltán volt az egyik tanítóm, tőle hallottam először magyar irodalomról, írókról. költőkről, sok minden meg is maradt bennem. A polgáriban alakult ki vonzalmam a természettudományi tantárgyak iránt. Németh József matematika-fizika szakos tanárnak köszönhetően. Már akkor világos volt számomra, hogy az elektrotechnika lesz a választott területem. A polgári iskolában még nem voltak szakkörök, vagy ha voltak is, én nem látogathattam, sietnem kellett haza, hogy rám né sötétedjen, és otthon is segítenem kellett a gazdaságban. Az öcsém még gyerekecske volt, öt évvel fiatalabb nálam. Egyszóval a nagymegyeri iskola határozta meg a pályámat. Mikor arról kellett döntenem, milyen típusú iskolában tanuljak tovább, nekem eszembe sem jutott más, csak az elektrotechnika, és azt anyanyelven a kassai (Kosice) ipari szakközépiskolában lehetett tanulni. Tizenöt éves fejjel több száz kilométerre kerültem csallóközi szülőfalumtól. Internátuslakó lettem a kelet-szlovákiai nagyvárosban, s ahogy visszagondolok arra az időre, szerencsés lépésnek tartom az ipari iskolát. Életem nagy formálója lett. A meghitt családi körből diákközösségbe vezetett az utam, egész Dél-Szlovákiából verbuválódott, tanulni vágyó fiatalok közé, ott hallottam először palóc vagy mátyusföldi beszédet. Abban az időben a magyar nemzetiségű műszaki értelmiség legjobbjai tanítottak ott, legalábbis nekem úgy tűnt fel. Schultz mérnök, Veres, Putankó és a többiek nagy hatással voltak rám. Az iskolában aktív kulturális és sportélet folyt. Én is sportolni kezdtem, és olyan eredményesen, hogy könnyüatlétikában szlovákiai ifjúsági bajnok voltam. Az 1 500 méteres síkfutásban. Nyolcszáz méteren szlovákiai ifjúsági csúcsot is tartottam. Szeretném megemlíteni kiváló edzőmet és testnevelő tanáromat, Abossyt. De visszatérve az oktatásra, Kassán kaptam meg az elektrotechnikai alapismereteket, amelyek ma is hasznomra vannak. Én most nem csupán az elektrotechnika szabályaira gondolok, hanem a logikus gondolkodás kifejlesztésére is. Ne magoljon, gondolkozzék a tanuló! Közepes előmenetelő voltam, a sport — a napi kétszeri edzés — a szombati és vasárnapi versenyek utólag nézve sokat elvettek az időmből. De a 25 éves érettségi találkozón jóleső érzés volt látnom a folyosóra kifüggesztett rekordtáblát, amelyen 800 és 1 500 méteres síkfutásban még mindig én tartom az iskolarekordot. Szívemhez nőtt Kassa, érettségi után még egy évig ott maradtam, fiatal elektrotechni-KIRÁLY ERNŐ villamosmérnök, a Faipari Kutatóintézet osztályvezetője kusként a közlekedési vállalatnál helyezkedtem el. Persze a sport is szerepet játszott a maradásomban. Akkor már második, ligás futó voltam, felnőttek között versenyeztem. Végeredményben a katonaság mondatott velem búcsút Kassának. Önkéntelenül is adódik a kérdés, hogyhogy nem jelentkeztem főiskolára. Nos, a szüleim nem voltak olyan helyzetben, hogy ezt megtehettem volna. De már a katonaságnál elhatároztam, olyan munkahelyet keresek, ahol tanulhatok is. Bratislavában helyezkedtem el az élelmiszeripari gépgyárban, és mindjárt sikeresen felvételiztem a műszaki főiskola villamosmérnöki karán. Ekkor kerültem szoros kapcsolatba az elektronikával és az automatizációval. Csak rövid ideig dolgoztam az élelmiszeripari gépgyárban, a Faipari Kutatóintézetben találtam alkalmasabb munkahelyet. Itt sikerült jól összekapcsolnom a kutatómunkát a tanulással, és ez ahhoz vezetett, hogy 1968-ban villamosmérnökké avattak. Amit tanultam, azt a gyakorlatban azonnal kipróbálhattam, és ez jó volt. Munkahelyemen az automatizációs osztályra helyeztek, az egyetemen ugyanúgy az automatizáció volt a szakom. Talán ennek köszönhető, hogy eredményeket tudtam elérni a munkahelyemen. Viszonylag rövid idő alatt önálló kutató, majd csoportvezető, később pedig az automatizációs osztály vezetője lettem. Hétnyolc kutatómérnök és műszaki dolgozó munkáját irányítom. És hogy a munkahelyemről is mondjak valamit! Arról, hogy villamosmérnök és a faipar hogyan fér össze? Nos, hát a fa egyik legfontosabb nyersanyaga az országnak. Európa második leggazdagabb állama vagyunk fában. Tehát nem lehet számunkra közömbös, hogy ezt a fontos nyersanyagot hogyan dolgozzuk fel, milyen mértékű munkaráfordítással és milyen használhatósággal? Ma még nem számít kivételnek, hogy a kitermelt fa 60 százaléka hulladék, s itt van szerepe az automati-KÖTŐDÉSEK záló mérnöknek, aki olyan munkaeszközöket, gépeket, berendezéseket tervez, amelyek megkönnyítik a nehéz fizikai munkát, és modern számítógépek segítségével optimálisabbá teszik a hasznos fakitermelést. Automatizációs osztályom e cél érdekében fejti ki tevékenységét. így az intézetben meghatározó szerepe van, amit az is bizonyít, hogy már többször részesült magas állami kitüntetésben. Az általunk kifejlesztett automatizációs berendezések aranyérmet nyertek a bmói és a lipcsei vásáron. A mikroelektronikától a lézertechnikáig minden modern technikai vívmányt felhasználunk. Például lézersugárral vágunk fát, mikroszámítógéppel irányítjuk a gyalugépet. Ez most a technika legújabb vívmánya! Az említett eredményekhez tartozik az a több mint tíz szabadalmam is, amelyeket a faipar széles körben alkalmaz. Osztályunk igyekezete a határokon túlra is kiterjed. Nagyon jó az együttműködésünk az NDK-val, legutóbb pedig a Szovjetunióval írtunk alá együttműködési szerződést bútoripari gépek kifejlesztésére. Ebben, az én osztályomnak jutott a feladat az irányító rendszer kifejlesztésére. A peresztrojka hatására felgyorsult az együttműködés folyamata. A szovjet fél lépett fel kezdeményezően! Ez bizonyos fokú elismerése osztályom munkájának, hiszen ök kerestek meg bennünket. Együttműködésünk bekerült a KGST-országok 2000-ig terjedő komplex programjába. Osztályom említett kitüntetésein kívül egyéni elismerést jelent a Zápotocky-díj, amelyet 1979-ben kaptam, mint annak az évnek a legjobb műszaki fejlesztője. Az ipari minisztérium kádertartalékához tartozom. Ezt a fejlődő országok műszaki megsegítésére hozták létre. Engem a spanyol nyelvterület államait segítő csoportba soroltak. Egyéves spanyol nyelvtanfolyamon is részt vettem. Jelenleg azonban elektronikusokra még alig van szükség a fejlődő országokban. — Egyéni életemről röviden csak annyit mondanék, hogy nagyon elfoglalt ember vagyok. A munkaidőm néha negyvennyolc óra megszakítás nélkül. Amikor valamelyik fejlesztésünk eredményét az iparba vezetjük be. Ez az ország bármely részén történhet, ahol fafeldolgozó üzem van. Átlagosan tíz napot utazom havonta. Szakmai értekezleteken is részt veszek, elő is adok. Irányítórendszerünk kiállítására is járok. Éppen ezért a családra és a szórakozásra kevesebb idő jut. Azért ha csak tehetem, a Duna utcai magyar iskola évenként megrendezett farsangi báljára elmegyek a párommal, aki nem is olyan régen az Ifjú Szíveknek volt az egyik szólótáncosa. Feleségem tervezőmérnök, idősebb fiam a műszaki főiskola másodéves hallgatója, a fiatalabb általános iskolai tanuló. Édesanyám még él, Lakszakállason, az öcsém is ott lakik a 'családjával, tehát kötődésem a szülőföldhöz még mindig eleven. Amikor tehetem, megyek, hazamegyek a falumba. Időnként a gyermekkori emlékek helyeit is bejárom. S ha az időmből futja, „vidéki birtokomra" is ki-kiruccanok, a közeli Vökre (Vlky). Egy parasztházat vettem ott, elég nagy kerttel, amelyet a nyugalom szigetének tartok. Mivel Lakszakállas jóval messzebb van, szülőföld-darabot helyettesít a vöki kert. Gyakran eszembe juttatja, hogy a vér nem válik vízzé, apám paraszt volt, s én kutatómérnökként is a fia vagyok. MÁCS JÓZSEF 2
