A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-06 / 45. szám
TUDOMÁNY- TECHNIKA Nyikolaj Vavilov és a szovjet genetika Nyikolaj h/anovics Vavilov pályafutásának kezdetén néhány évet Cambridge-ben töltött, ahol William Bateson (1861—1926) tanítványaként dolgozott. Bateson Darwin és Mendel lelkes híve volt (a genetika kifejezés is tőle származik) és nagy hatást gyakorolt ifjú orosz kollégájára. Vavilovot elsősorban a kultúrnövények származása és kialakulási centrumaik földrajzi elhelyezkedése érdekelte. Számos expedíciót szervezett Ázsia, Afrika és Amerika különböző területeire, ahol a kultúrnövények ősformáit kereste azzal a szándékkal is, hogy olyan fajokra bukkanjon, amelyek értékes genetikai anyagot szolgáltatnának új típusú haszonnövények nemesítéséhez. Kidolgozta a homológ sorok törvényét. Abból indult ki, hogy a kultúrnövénycsoportok legtöbbjében — pl. a gabonafélékben — nemzetségenként többé-kevésbé megegyező és ismétlődő jellegek találhatók. A párhuzamos változatosságot mutató formák a „homológ sorok". A közös ősformák miatt a homológ sorok tagjai nagy számú közös gént tartalmaznak, amelyek azonos hatásokra azonos irányba változhatnak meg. Vavilov felismerte a mutációk szükségszerűségét : „a különböző irányban vezető mutációk csak egyénenként tűnnek véletlenszerűeknek, végső fokon azonban törvényszerű folyamatot figyelhetünk meg bennük: a véletlenszerű esemény a fajon belül törvényszerű jelenségként jelenik meg, szükségszerűvé válik. A mutációk, amelyek mintegy véletlenszerűen különböző irányúak, egységükben, együttesen szemlélve általános törvényszerűséget fejeznek ki." 1929-ben kidolgozta a termesztett növények keletkezési központjairól szóló elméletét. Szerinte egy meghatározott kultúrnövény keletkezési helye a Földnek azon a pontján található, ahol a fajt vagy a nemzetséget ma is a legnagyobb alakkör képviseli, vagyis ahol legnagyobb a génkészlete. A keletkezési központ környékén a domináns jegyek és tulajdonságok a gyakoriak, amint távolodunk ettől a centrumtól a formagazdagság csökken és előtérbe kerülnek a recesszív jegyek. Nyikolaj Vavilov nemcsak genetikusként, botanikusként és geográfusként alkotott jelentősét, hanem pedagógusként és tudományszervezőként is. Az ő kezdeményezésére alakult meg a leningrádi Össz-szövetségi Növénytermesztési Intézet, számos tanítvá‘nya pedig, a mesterhez hasonlóan, fontos szerepet játszott a modem szovjet genetika megteremtésében. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a szovjet genetika századunk húszasharmincas éveiben nemcsak hogy léprést tartott a világban folyó örökléstani kutatásokkal, hanem bizonyos tekintetben meg is előzte ezeket. Sajnálatos módon azonban a harmincas évektől kezdődően egyre támadóbban léptek fel azok a maradi gondolkodású erők, amelyek a neolamarckizmus talaján állva demagóg módon burzsoá csökevénynek és reakciósnak nevezték a Vavilov, Szerebrovszkij, Dubinyin által fémjelzett és méltán nemzetközi tekintélynek örvendő szovjet genetikát. Az inkvizítor szerepét Liszenko akadémikus vállalta magára, aki elsősorban egy Prozent nevű filozófus vulgármaterialista téziseiből indult ki. Liszenko azt vetette a genetikusok szemére, hogy mindenféle részletkérdéssel, bíbelődnek és A Szovjetunióban az utóbbi időben egyre több olyan cikk, tanulmány és könyv lát napvilágot, amely az elmúlt évtizedek szovjetunióbeli eseményeit sokkal árnyaltabban és kritikusabban, sőt nemritkán új megközelítésben ismerteti és elemzi. Különösen a harmincas-negyvenes éveket, tehát a személyi kultusz elhatalmasodásának időszakát vizsgálják sokan. Bizonyára izgalmas vállalkozás lenne nyomon kísérni ezt a szenvedélyes vitáktól sem mentes, új, eddig még nem ismert vagy nem publikált tényeket is felszínre hozó múltfeltárást, de ehhez a jelen sorok írója nem rendelkezik kellő ismeretekkel és áttekintéssel. Egy évforduló azonban mégis arra késztet, hogy felelevenítsem a szovjet biológia és genetika történetének egyik sajnálatos epizódját, amelynek negatív főszereplője Liszenko akadémikus, legdrámaibb sorsú hőse pedig a legnagyobb szovjet genetikus, a száz esztendeje született Nyikolaj Ivanovics Vavilov (1887—1942) volt. egyáltalán nem törődnek a társadalom elvárásaival, nevezetesen, hogy tudományukkal nem támogatják a növénynemesítőket. „Mindez — jelentette ki — arra mutat, hogy a genetika tudománya, amely a burzsoá tudomány fejlődési útjának általános anarchiáját tükrözi vissza (...) saját történelmi útjának olyan görbéjét rajzolta fel, amely messze elvezette őt a megismerésnek e tudomány által objektiven diktált logikus dialektikájától." Liszenko fennen hirdette, hogy a szerzett tulajdonságok igenis átörökíthetők az utódokra. Szemléletmódjára jellemző, hogy lehetségesnek tartotta például azt, hogy az izmait tudatosan fejlesztő szülő testalkatát átörökíthesse a gyermekébe. Természetesen — legalábbis szerinte — nemcsak az ember képes erre, hanem a növények és az állatok is. A növénynemesitők és az állattenyésztők feladata az, hogy az egyedeket gondosan ápolgatva megteremtsék a még tökéletesebb utódok kialakulásának feltételeit. Liszenko és hívei tagadták Mendel és Morgan tanítását, cáfolták a kromoszómák létezését és idealistának minősítették a mutációk tanát. A két tábor között a harc egyre hevesebbé vált. Vavilov és társai kizárólag a tudomány fegyvereivel indultak az ütközetbe, úgy gondolták: a nyilvánvaló és a megcáfolhatatlan tények meggyőzik ellenfeleiket nézeteik tarthatatlanságáról, ők azonban csökönyöseknek bizonyultak, ráadásul Sztálin támogatását is maguk mögött tudhatták. Már csak ezért is tiszteletre méltó, hogy Vavilov és társai nem voltak hajlandók semmiféle engedményre, sőt Szerebrovszkij rámutatott a liszenkoizmus mozgatórugóira is: „Mezőgazdaságunkban és állattenyésztésünkben ismét felütötte fejét a lamarckista irányzat (...) »A burzsoá genetika ellen«; »Darwin meghamisítása ellen« stb. látszólag forradalmi jelszavakkal heves rohamot intézünk a XX. század legjelentősebb eredményei ellen és megpróbáljuk fél évszázaddal visszavetni önmagunkat (...) Az olyan kijelentések, hogy »a kromoszóma-elmélet ostobaság «; »a mendelizmus badarság«, egyáltalán nem »tudományos forradalmiságra« utalnak, hanem egyszerűen a tények hiányos ismeretére, arra, hogy (egyesek) képtelenek a tényekből levonni a szükséges következtetéseket." Dubinyin látván Liszenko híveinek hajthatatlanságát és tudósokhoz nem méltó módszereit, rezignáltan kijelentette: „Fölösleges bújócskát játszani, nyíltan meg kell mondani, hogy ha az elméleti genetika területén az az elmélet győz, amelynek lelke Liszenko akadémikus szerint Prezent, akkor a korszerű genetika teljes mértékben megsemmisül." Amint néhány év múlva kiderült: prófétai szavak voltak ezek. A két tábor között az utolsó csatára 1939-ben került sor. A marxizmus zászlaja c. folyóirat vitát szervezett a genetikáról, de ebben már nem a szaktudomány konkrét eredményeiről, hanem a genetika filozófiai jellemzéséről és értékeléséről volt szó. Tulajdonképpen egyoldalú küzdelem volt; az egész vita csak arra kellett, hogy egyszer és mindenkorra megbélyegezhessék a burzsoá ideológia szekértolóit és szálláscsinálóit, vagyis a genetikusokat. Vavilovot menesztették az intézet éléről, de ugyanez a sors ért másokat is, akik szembeszegültek Liszenkoval. A genetikát előbb a középiskolai tananyagból, később az egyetemi biológia oktatásból is száműzték. A genetikai intézetek legtöbbjét bezárták vagy összevonták és beolvasztották más intézetekbe. Ez az áldatlan helyzet egészen 1953-ig, Sztálin haláláig tartott, ettől kezdve egyre több kritika hangzott el Liszenko és a liszenkoizmus címére, s fokozatosan elkezdődött a genetika tekintélyének helyreállítása; ismét a saját szakmájukban dolgozhattak azok, akiket annak idején menesztettek. Sajnos mindezt már Vavilov nem érhette meg, viszonylag fiatalon 55 éves korában elragadta a halál. Az utókor azonban neki is igazságot szolgáltatott, s azt az intézetet, amelyet egykor ő alapított és igazgatott, róla nevezték el. Hogy mennyit ártott a szovjet genetikának és biológiának a liszenkoizmus, azt talán Szemjonov Nobel-dijas fiziko-kémikus szavaival jellemezhetnénk a legpontosabban: „Igen sajnálatos, hogy T. D. Liszenko akadémikus és hívei tevékenységének eredményeként a biológiának egy sereg fontos területén merőben kivételes helyzet alakult ki: itt negyed évszázadon át lábbal tiporták a tudomány összes alapelveit. Ez a káros nézetek példátlan elterjedésére, a jelenkori biológia számos irányzatának fejlődésében igen nagyfokú visszamaradásra vezetett." LACZA TIHAMÉR Szupergyapot Új, nagy hozamú gyapotváltozatok csíráznak az Üzbég Tudományos Akadémia kísérleti növénybiológiai intézetében. Jobb a szálminőségük, ellenállóbbak a kártevőkkel és a betegségekkel szemben. Fáradságos nemesítő^ munkájuk során a kutatók az új változatok 40 tulajdonságát követik figyelemmel, és a jobb tulajdonságok csak a nagyüzemi termesztésben igazolódnak. Egy évig ágyban A moszkvai orvosbiológiai intézetben egy éve fekszik ágyban tíz önkéntes. A „Hipokinézis " elnevezésű kísérlettel azt tanulmányozzák, hogy milyen következményekkel járhat a normális dinamikus terhelés hiánya a hosszú időtartamú űrrepülés során. Új szerkezeteket próbálnak ki a súlytalanság hatásának ellensúlyozására, a képen a vákuumöltöny-nadrágot, amely csökkenti a nyomást a test alsó felében. Az így szerzett tapasztalatokat a hosszú időre az ágyhoz kötött betegek kezelésében is hasznosítják. 16
