A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)

1987-10-30 / 44. szám

••• A repülőtér zöld gyepje felett madárként szállnak a helikopterek. Magasra repülnek, majd ismét aláereszkednek. A kassai (Kosice) Szlovák Nemzeti Felkelés Katonai Főiskola végzősei vizsgáznak most. Gyakorolják a fel- és leszállást, a lebegést, a körözést, a repülést.

A repülés irányítója elégedett. Jó napjuk van a fiúknak: minden felszállásuk sikerül.

— Kik is repülnek ma ? — kérdezzük a technikusokat. — Budko tanítványai — hangzik a válasz.

A fiúk kissé fáradtan, de mégis boldogan szállnak ki a fülkéből és adják át a mechanikusoknak a helikoptereket.

— No, fiúk, hogyan sikerült a főpróba?

Szemükből elégedettség sugárzik, de nem szólnak semmit. Azt várják, hogy tanítójuk. Marián Budko értékelje őket. Az oktató előhúzza jegyzetfüzetét, valamit feljegyez, de egyelőre hallgat.

Körülállják a srácok, türelmetlenül beszélgetnek és várják, hogy megszólaljon Marián Budko. Elmosolyodik, majd odaszól a fiúknak:

— Ugye, melegetek volt ?

— Bizony, őrnagy elvtárs.

— Féltél a motorpróbánál, hogy valamiről elkésel, annyira hajtottad a motort. Teljesen fölösleges volt.

— Bizony, az ember gyakran elveszti a fejét — magyarázkodik az egyik ifjú.

— Ezt nem szabad megengedni. Fegyelem nélkül senki vagy a harcban —• emeli fel hangját az őrnagy.

Az ifjú pilóták arcáról pillanatok alatt eltűnik a mosoly. Valamennyien azon törik a fejüket, hogy hol hibáztak.

Tudták, hogy Budko elöl semmit sem lehet eltitkolni. Belelát az ember leikébe — vélik a fiúk. Utasításaival még a levegőben is tanítványaival van. Minden

kis hibát észrevesz és igyekszik kijavítani. Lelket önt a fiúkba, segít, de semmit

„Tankol" a helikopter

sem néz el. Még a leggyengébbeknek sem. Szerinte igényesség nélkül senki sem lehet jó pilóta. S ezt a fiúk nagyon jól tudják.

Budko elvtárs számára tanítani annyit jelent, mint nevelni. Gondoskodni arról, hogy a legrövidebb időn belül elsajátítsák a helikopter-vezetés mesterségét, és elősegítse az egész kollektíva politikai és szakmai fejlődését.

Gyakran mondogatják a fiúk, hogy lehet valaki kitűnő pilóta, igazi mester, mégsem ér el semmit, ha nem áll mögötte a kollektíva. Másokat tanítani felemelni a legjobbak szintjére — talán ez a legnehezebb feladat.

Az őrmester azt is észreveszi, ha a fiúk félnek, hiányzik az önbizalmuk, s legszívesebben abbahagynák az egészet.

— Gyerünk a gépbe, velem repülsz — viszi magával sokszor a bátortalanokat, elismétli velük a feladatot, hogy legyen biztonságérzetük, leküzdjék a félelmet. Néhány dicsérő szó megnyugtatja az idegeseket, bizonytalanokat és határozatlanokat.

— A leszállás kemény dolog, de menni fog — mondja az oktató, majd a repülés végén így fejezi be: — Na, látod, te hős, kitünően repülsz és félsz.

A fiú elpirul és hallgat. Tudja, hogy miért kapta a bírálatot és hálás érte. A főpróba is nagyon jól sikerült számára és valóban a legjobbak közé került. Csak meg kellett őt győzni, vissza kellett adni az önbizalmát és biztonságérzetét, s ez nem is kevés.

Budko őrnagy egyik nagy erénye, hogy a kellő pillanatban tud dönteni arról, hogy melyik nevelési módszert alkalmazza. Csak rendszeres munkával és a tanítványok iránti szeretettel lehet megszerezni ezt a tulajdonságot. A pilótaképzés céltudatos, rendszeres munka, amelynek az a célja, hogy a fiatalok vérévé váljon a helikopter automatikus irányítása.

Itt mindenkivel külön foglalkoznak. Az oktatók elbeszélgetnek a diákokkal a másnapi gyakorlatról, minden lépést részletesen megvitatnak. Ezután próba következik, majd ha már meggyőződtek arról, hogy mindent úgy csinálnak ahogyan kell, beszállhatnak a gépbe.

Budko őrnagy nem tartozik azok közé, akik azonnal büntetnek. Ha fegyelmiről van szó, másokkal is megbeszéli, figyelembe vesz minden körülményt. Szüntelenül szem előtt tartja, hogy fiatalokról van szó.

Még mielőtt a „bűnös" Budko elé kerül, felelnie kell tettéért a kollektíva, a párt- és ifjúsági szervezet előtt. Bizony, nem könnyű eldönteni, hogy a parancsnok, vagy a kollektíva büntetését könynyebb elviselni.

Budko őrnagy volt tanítványai az ország minden sarkában megtalálhatók. Sokan közülük már maguk is oktatók. Szívesen emlékeznek a repülőtéren eltöltött nappalokra és éjjélekre, mert a jó pedagógust az ember soha nem felejti el.

Kép és szöveg: JOZEF KENÍZ

13