A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-10-30 / 44. szám
nak felmutatása; részint a klasszikus komoly zene minél sokoldalúbb népszerűsítése; harmadsorban pedig a nemzetközi hangversenydobogók jónéhány nagynevű művészének meghívása. Persze, a műsorszerkesztésnek ez a világosan kirajzolódó hármas szerkezete nem különül el, hanem éppen sajátos kölcsönhatásában erősíti a muzsika tömegvonzását. A korábbi esztendők gyakorlata, de az idei fesztivál tapasztalatai is immár többszörösen bebizonyították, hogy ez az elgondolás nemcsak okos és szellemes, hanem praktikus is. A jövő művészeinek felvonultatása, pályájuk és egyéni érvényesülésük segítése — a páratlan években a TIJI, a páros esztendőkben az Interpódium keretében — ugyanis mindenképpen biztosítja a fesztivál iránti hazai és külhoni érdeklődést. Igaz, eleve nem garantálhatja a művészi színvonal egyenletességét, viszont a holnap művészeinek és a ma kiemelkedő nagyságainak találkozása szerencsésen támogatja egymást. Ennek kapcsán érdemel külön említést a közönség is, hiszen a komoly zenét — állítólag — kevésbé szívlelő publikum szinte minden alkalommal zsúfolásig megtöltötte Szlovákia fővárosának kisebb-nagyobb koncerttermeit. Szimpatikus vonása a közönségszervezésnek (bár ez a szó ebben az értelemben erősen sántít!), hogy a hangversenyekre állójegyként értendő pluszbelépöket is kiadnak. A közönség, főként az ifjúság, a széksorok mentén áll, és a kezdés pillanatában, ahol üres hely, van, leülnek. Ha A ZENE SZARNSAN Szeptember huszonnegyedikétől október nyolcadikáig, kereken két héten át ismét a Bratislavai Zenei Fesztivál, tömörebb s főképpen ismertebb nevén a BHS zászlóit lengette a szél Szlovákia fővárosában. Apropó, BHS! Ez a külföldön is népszerűvé vált betűszó, természetesen, sokkal inkább forma, semmint tartalom; ám igen alkalmas arra, hogy Bratislava immár jópár esztendeje amolyan különkiadású ünnepi bélyegként kezelje. A Mozart és Haydn, Hummel és Chopin, Schubert és Bartók, Liszt és Erkel zenei hagyományaival büszkélkedő egykori koronázó város történelmi központjának utcáin és terein e kora őszi zeneparádé napjaiban szinte mindenütt ott díszelgett a színes alapon, lendületes kacskaringókkal egybeírt három betű: e fesztivál írott szimbóluma. Mindennek tudatában talán nem is kell különösebben hangsúlyoznom, hogy ez a több mint húszéves múltra visszatekintő rendezvénysorozat ma már éppen úgy hozzá tartozik Bratislava kulturális és társadalmi életéhez, mint — mondjuk — Salzburghoz vagy Bayreuthoz az ünnepi játékok, Budapesthez a művészeti hetek, avagy Prágához a tavaszi zenefesztivál... Szlovákia fővárosában a nyár vége felé, az ősz közeledtével szinte menetrendszerűen megjelennek az utcákon a plakátok, és a közönség kíváncsian fürkészi: ezúttal vajon milyen csemegéket kínál a BHS? A választék többnyire valóban gazdag, ráadásul minden évben akad néhány szenzációs rendezvény is. Ebben az esztendőben például az isztambuli Állami Török Szimfonikus Zenekar, az amerikai Pro Arte Kvartett, a moszkvai Állami Akadémiai Szimfonikus Zenekar, a Bohdan Warchal vezette Szlovák Kamarazenekar, a Stockholmi Filharmóniazenekar, vagy akár az Ausztriából érkezett Hagen-kvartett egyegy koncertje — hogy csupán azokat a hangversenyeket említsem, amelyek az Aldo Ceccato vezényelte nyitóhangversennyel, Nicolai Gedda és Peter Dvorsky áriaestjeivel, no meg a Sass Sylvia énekelte Tosca-elöadással együtt valóban az idei fesztivál külön ékességeit és érdekességeit jelentették. Pedig a szervezőknek, a rendezőknek cseppet sem könnyű a dolguk. Már csupán azért sem, mert fesztiválról fesztiválra újabb és újabb rangos műsorról kell gondoskodniuk — s egyben évekkel előre tervezniük, hiszen a felkapottabb művészek, a rangosabb zenekarok koncertnaptárába bizony három-négy évvel korábban is bekerülnek már a fontosabb hangversenyek időpontját jelző bejegyzések. Valószínűleg már ebből az érintőleges felsorolásból is kitűnik, hogy Bratislava hagyományos őszi zeneparádéjának idei programja valóban vonzóra sikeredett. Igaz. az UNESCO által is szorgalmazott TIJI, azaz a Fiatal Előadóművészek Nemzetközi Tribünjének keretében számunkra egyelőre kevésbé ismert muzsikusok is kézbe vették hangszereiket: de az ő tehetséges bemutatkozásaik mellett, a nemzetközi komolyzenei élet kiválóságai léptek pódiumra. Szó ami szó, olykor bizony nehéz volt kiválasztani az esti hangversenyt vagy operaelőadást, hiszen az ember legszívesebben egyszerre több helyen szeretett volna ott lenni. Példaként itt van rögtön Peter Dvorskynak a fővárosi Sportcsarnokban rendezett áriaestje, ami az idei fesztivál programpontjainak egyik kiemelkedő eseménye volt, Dvorsky ritkán szerepel itthon, de most egy hét alatt kétszer is publikum elé lépett és mind a Tosca Cavaradossijaként. mind az Ondrej Lenárd vezényelte rádiózenekar kíséretében adott áriaesten valósággal tündökölt. Örömmel vethetem papírra, hogy a Bratislavai Zenei Fesztivált ebben az esztendőben igazán nem unatkozó közönség és nem tehetségtelenség jellemezte. Ezt annál inkább érdemes jó hírként elkönyvelni, hogy az idei hangversenysorozat programjainak szerkesztői szép számmal tűztek műsorra ritkán hallott műveket is, tartalmilag színesítve ezzel az öt helyszínen zajló hangversenyeket. E tekintetben hadd említsem kitűnő példa gyanánt a világhírű tenorista: Nicolai Gedda bratislavai szereplését, aki a Jugoszláviából érkezett Szlovén Oktett-tel együtténekelve az orosz, a szerb, a macedón és a bolgár liturgia dalait adta elő. Talán hangsúlyoznom sem kell, hogy ezen a Szlovák Filharmónia koncerttermében tartott esten Nicolai Gedda nemcsak szép hangjával tűnt ki, hanem az előadott müvek áhítatos és stílusbiztos megszólaltatása szintén öröm volt a hallgatóknak. Nem tudom, vajon az eddig elmondottakkal sikerült-e kellőképpen érzékeltetnem az őszi bratislavai zenefesztivál programjának irigylésre méltó sokrétűségét. Úgy vélem azonban, hogy e hangversenysorozat műsorának három leglényegesebb mozzanata mindenképpen körvonalazódni látszik: részint a hazai zenei értékek, illetve a szocialista közösség zenekultúrájápedig nincs hely, hát ki-ki végigállja a hangversenyt, és így nemigen fordul(hat) elő, hogy az „eladott" ház estére félig üres. Sőt! A publikum nemcsak jelenlétével fejezi ki rokonszenvét, hanem az őszi zeneparádé szinte teljes műsorát hálásan és fogékonyan fogadja. A valóban érdekes produkciókkal pedig — alig tud betelni!. .. Őszintén szólva, jobbára felemelő látvány egy ilyen zsúfolt hangversenyterem, s egyben válasz arra is, hogy szükségünk van-e a zenére. Arra a muzsikára, amelyik nemcsak az emberhez, hanem az emberről is szól. Ebben az értelemben ugyanis a zenére éppúgy szükségünk van, mint egymásra, hiszen a komoly zene — és a valóban értékes könnyűzene — egyet jelent a széppel, a megnyugtatóval. A Bratislavai Zenei Fesztivál két hétig tartó koncertsorozata is azt bizonyította, hogy ebben a megközelítésben tisztának, felemelően magasztosnak érezzük a muzsikát. Mondhatnám úgy is: valami olyasminek, ami lelkünk legmélyére hatol és lényünk legszebb vonásait tükrözi. A zene szárnyán érkezett őszi dallamparádé egyik legkézenfekvőbb tanulsága tehát, hogy a muzsika lényünk elválaszthatatlan része, mely arra ösztönöz, hogy magunkat is magasabb mércével mérjük; hogy érzés- és gondolatvilágunkat gazdagítva a zenehangok harmóniájához hasonló egyensúly alakuljon ki bennünk. A Bratislavai Zenei Fesztivál napjaiban éppen úgy, mint az esztendő többi hetében is. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György 12
