A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)

1987-10-23 / 43. szám

BILL PRONZINI JOGI TANÁCSOK NYUGDÍJBAN Don Lehman épp a korláttal elkerített ve­randán üldögélve pipázgatott, és gyönyör­ködött a folyóban, amely kecses ezüstsza­­lagként kanyargón odalenn a völgyben a vörösfenyök közön, amikor kopogtak az ajtón. David Reading volt az, akit Lehman lega­lább hat éve nem látott már. Egy darabig szótlanul bámultak egymásra, aztán Leh­man félreállt az ajtóból, és beengedte Re­­adinget. Lehman lassú, kimért mozdulattal becsukta az ajtót, aztán látogatója felé fordult. Reading alaposan szemügyre vette a helyiséget. — Frankó kis hely ez itt, Don — jegyezte meg. — Igen — mondta Lehman. — Az. — Én mondom, neked van igazad — folytatta Reading'. — Én is valami ilyet képzelek el magamnak, ha majd visszavo­nultam. Lehman napégette, barázdált arca kife­jezéstelenül nézett rá. — Hogyan találtál meg. David? Reading hátat fordított a fafaragvány­­nak. — Épp te kérded ezt ? — Nos. hadd hallom. Dave, miért jöttél ? — Reading mosolyogva nézett Lehman szemébe. — Hát akkor máris a tárgyra térnék. Don — kezdte. — Egy szívességet szeretnék kérni tőled. Lehman bólintott, és meggyújtotta a pi­páját. — Tudtam, amint megláttalak. — Pácban vagyok — mondta Reading. — Senki máshoz nem fordulhatok... — Csakhogy én már visszavonultam, Dave — közölte Lehman. — Te is jól tudod. — Persze, persze. De valamikor nagyon jó barátok voltunk. Ezért gondoltam, hogy talán... — Nem segíthetek, Dave. — Nem ingyen kívánom, Don — mondta Reading. — Megkapnád a szokásos tarifá­dat. — Nekem már nincs tarifám. — Don... — Nézd — kezdte Lehman —. amikor visszavonultam, pontot tettem a múltra. Nincs is szebb időszak egy ember életé­ben, és én csak most tudtam meg, mi az igazi boldogság. Ez a hely mindennél fon­tosabb számomra, és csöpp kedvem sincs kimozdulni innét. Egyetlen napra sem. Meg tudod ezt érteni? — Meg — felelte Reading —, de ... Lehman odalépett egy kis zsúrkocsihoz, amelyen különféle italok és poharak álltak. — Italt, Dave? — Nem bánom — bólintott Reading. — A szokásosat? — Azt. Lehman egy whiskykoktélt kevert Re­­adingnek, saját magának pedig egy kis konyakot töltött. Reading jókorát húzott az italból. — Don — mondta —, nagyon nagy pácban vagyok. Két banda harcáról van szó. Tudod, mi vár arra. amelyik a rövideb­­bet húzza? — Tudom — felelte Lehman nyugodtan pöfékelve. — Két bandát mondtál. Az egyik a tiéd. És a másik? — Nick Tayloré. — Szóval őt kéne elintézni ? — Igen — felelte Reading kis szünet után. — Tudsz róla, hogy Nick és én valamikor jó barátok voltunk? — Tudok. — Azt is tudtad, hogy már visszavonul­tam. Mégis miből gondoltad, hogy épp Mck miatt mozdulnék ki? — A régi szép időkben mindenkinek dolgoztál, aki jól megfizetett — mondta Reading. — Soha semmibe nem keverted bele a személyes érzelmeidet. Lehman felhajtotta a konyakot. — Annyi­an vannak még, akikhez fordulhatnál. — Igaz, de Nick annyira óvatos, hogy senki nem férkőzhet a közelébe. Számodra nem jelentene problémát. . Lehman láthatóan habozott kissé. Azu­tán azt mondta: — Talán jobb volna, ha kimennénk a verandára, és ott beszélnénk meg. Kimentek a verandára. Lehman a korlát­hoz állt, és lenézett az alattuk elterülő tájra. — Mit szólsz a kilátáshoz? — kérdezte. — Csudaszép, Don — mondta Reading melléje lépve. — Első látásra beleszerettem — mondta Lehman. — Tökéletesen el van zárva a külvilágtól. Három és fél mérföldes körzet­ben sehol egy lélek. Reading ivott a koktéljából, s bólintott. — A verandám épp a szakadék fölé nyúlik — folytatta Lehman. — Legalább ötszáz láb mély. És semmi sincs odalenn, csak a vadon; végig a folyó mentén. — Don, nem térhetnénk rá a... — Dehogyisnem. Igazad van — mondta Lehman, azzal kissé hátralépett. Reading combjával a korlátnak támaszkodva álldo­gált. Lehman nagyon könnyed, macskasze­­rü mozdulattal a hátához nyúlt, és lökött rajta egyet. Reading ösztönösen hadonász­va próbált megkapaszkodni valamiben. A pohár kiesett a kezéből, és végiggurult a padlón. Még egy utolsó erőfeszítést tett, hogy visszanyerje egyensúlyát, de hiába. Átesett a korláton. Pörögve-forogva zuhant lefelé, ahogy a lassított felvételeken látni. Lehman még ottmaradt egy darabig, és lefelé bámult a kusza, zöld, barna, teljesen hangszigetelő tömött növénytakaróra. Azu­tán sarkon fordult, és bement az előszobá­ba a telefonasztalkához. Egy névjegykár­tyát vett elő levéltárcájából, aztán feltár­csázott egy sokjegyű távolsági számot. Várt. — Halló — szólalt meg egy lágy hang a vonal végén. — Te vagy az, Nick? — Igen. — Itt Don Lehman. — Hogy vagy. Don? — Vagyogatok — válaszolta Lehman. — Úgy döntöttem, mégis elfogadom az ajánlatodat. Rövid hallgatás következett. Azután Nick Taylor azt mondta. — Örömmel hallom, Don. Már biztosra vettem, hogy teljesen begubóztál és az isten se mozdít ki abból a kuckóból. , — Erre nem is lesz szükség — mondta Lehman. — A szokásos tarifámat fizeted, igaz? — fgen. Tízezret. — Akkor fel is hozhatod, ha majd ráérsz — mondta Lehman. — Nem sürgős. A részleteket majd személyesen. — Rendben. — Lehman letette a kagylót, aztán ki­ment a verandára. Visszaült a fonott szék­be, és jól teleszívta tüdejét az ózondús levegővel. „5 000 Kös a levegőbe" jeligéjű olvasónk ezt írja: „Családi házat építünk, amelyben a villanyszerelést magánúton, tehát nem vala­mely cég által végeztettük el. Még mielőtt a házba beköltöztünk volna, egy napon el­lenőrzés jött az áramszolgáltató vállalattól, amely megáUapitotta, hogy nem jogosult céggel végeztettük a szerelést és hogy áram­mérő felszerelése nélkül a villany már be van kapcsolva. Ezért 5 000 Kös pénzbírságot róttak ki ránk. amit meg is fizettünk. Mint utólag megállapítottuk, a villanyszerelő — tudtunk nélkül — már előzőleg próbaképpen bekapcsolta az áramot, hogy meggyőződjék a szerelés helyességéről, hogy a kapcsolók és a ház áram alatt van-e, majd elfelejtette az áramot ismét kikapcsolni. Mi azonban az áramot még egyáltalán nem használtuk, mert a házban még nem is lakunk. Jogosan büntettek-e meg? S nem lehetett volna ke­vesebb a büntetés?" — kérdi olvasónk. A lakossági áramszolgáltatásról a Tör­vénytárban 1978-ban 140. szám alatt köz­zétett hirdetmény rendelkezik, amely a ma­gánszemélyek és a nem szocialista szerveze­tek részére való áramszolgáltatásra vonatko­zik. Eszerint az áramszolgáltatáshoz a vil­lanytársaság és a fogyasztó közötti szerző­dés szükséges, amely úgy jön létre, hogy a fogyasztó a villanytársaság által kiadott hiva­talos nyomtatványon bejelentést tesz, ame­lyet a villanytársaság igazol. A bejelentésen, amelyet a fogyasztónak alá kell írnia, a Törvénytárban 1978-ban 51. szám alatt közzétett hirdetményben feltün­tetett jogosultsággal rendelkező szervezet­nek (jogosult szerelő vállalatnak) igazolni kell, hogy a villanyszerelést szakszerűen vé­gezték el. Enétkül az igazolás nélkül a villany­­társaság a fogyasztó bejelentését nem fo­gadja el. Az idézett 140. sz. hirdetmény 10. parag­rafusa tartalmazza a jogtalan áramfogyasz­tásról szóló rendelkezéseket. Ezek szerint jogtalan áramfogyasztásról van szó akkor, ha a fogyasztó a villanyáramot anélkül használ­ja, hogy ezt bejelentette volna és a villanytár­saság a bejelentését igazolta volna és a fogyasztást nem méri a villanytársaság árammérője. Ugyancsak jogtalan áramfogyasztást ké­pez, ha a fogyasztó az árammérő berendezé­sen olyan változtatást eszközöl, hogy ez ne mérje, vagy helytelenül mérje a fogyasztást, ha az árammérőt a villanytársaság beleegye­zése nélkül áthelyezi, vagy ha ezt vagy a mértékhitelesítési vagy vállalati plombákat megrongálja stb. A bejelentés nélküli áramfogyasztásért, valamint az áramfogyasztás mérésének szándékos meghiúsításáért, a villanytársaság minden egyes esetben kártérítést követel, ami háromfázisú villanyáram esetében 5 000 Kös-t, kétfázisú villanyáram esetében pedig 2 000 Kcs-t tesz ki. Az árammérő engedély nélküli áthelyezé­se, vagy az árammérő (a plombák) megron­gálása esetében a villanytársaságnak a tény­leges fogyasztáson kívül 300 Kös kártérítés­re van igénye. A mondottak szerint olvasónktól jogosan követelte a villanytársaság az 5 000 Kcs-t kitevő kártérítést. „Tényleges katonai szolgálat" jeligéjű ol­vasónk azt kérdezi, hogy milyen igényei van­nak a munkaadójával szemben, ha most tényleges katonai szolgálatra kell bevonul­nia. Iskolai tanulmányai befejezése után ez év július 1 -jétől van munkaviszonyban. Annak a dolgozónak, aki katonai szolgálat­ra kap behívót, igénye van arra. hogy a munkaadója a bevonulás előtti utolsó héten megfelelő szabadidőt adjon neki arra. hogy a személyes és családi ügyeit elintézhesse, ez azonban legfeljebb egy napot tehet ki. Amennyiben a bevonuló katona munkavi­szonya az utolsó munkaadójánál a bevonu­lást közvetlenül megelőzőleg legalább há­rom hónapig tartott, akkor fizetett utazási napokra van igénye. Ha ugyanis a bevontáénak a lakóhelyétől oly távol eső helyen kell a tényleges katonai szolgálatra jelentkeznie, hogy az utazása olyan közlekedési eszközökkel, amelyeket jo­gosult igénybe venni, hat óránál tovább tart, akkor neki az utazásra egy, s ha az utazása 18 óránál tovább tart, akkor két nap jár. De ha a bevonuló dolgozó az állandó lakhelyétől oly távol eső munkahelyen dolgo­zik, hogy az utazás innen a lakóhelyére hat óránál tovább tart, akkor a már említett utazási napokon felül még egy további uta­zási nap jár neki. Ha a munkaviszony az utolsó munkaadójá­nál a bevonulást közvetlenül megelőzően legalább három hónapig tartott, ugyancsak igénye van arra, hogy a munkaadója a kato­nai szolgálat első két hetére az átlagkerese­tének megfelelő munkabért fizesse ki. Ezt a munkabért a behívóban meghatáro­zott idő előtt három nappal kell kifizetni. „Felmondás" jeligéjű olvasónk azt kérdezi, hogy felmondhat-e a felesége, mert az eddi­gi munkahelyén gyakran kell szolgálati útra mennie, ami a 10 éves gyermekük nevelése szempontjából hátrányos. Most kedvezőbb munkabeosztású és jobban fizetett állás kí­nálkozik számára, amely közelebb is van a lakóhelyükhöz és nincs szolgálati utakkal egybekötve. A Munka Törvénykönyve külön rendelke­zéseket tartalmaz a terhes nők és az anyák munkafeltételeiről. így például a terhes nőket és az egy évnél fiatalabb gyermekükről gon­doskodó anyákat nem szabad szolgálati út­ra küldeni. Ha a dolgozó anyának egy évnél idősebb, de nyolc évnél fiatalabb gyermeke van, akkor szolgálati útra csak a beleegyezé­sével lehet küldeni. Idősebb gyermekről való gondoskodás esetén ez a tilalom már nem áll fenn. De a gyermekéről gondoskodó anyának joga van ez okból a munkaviszonyát felmon­dani, amint ezt a munkatörvény 51. sz. pa­ragrafusa 1. bekezdésének c) pontja lehető­vé teszi. Ebben az esetben a felmondásban elég az idézett rendelkezésre hivatkozni az­zal. hogy a felmondás a gyermekéről való gondoskodás okából történik. Egészen mel­lékes az, hogy az anya a gyermekével otthon marad-e, vagy más állást vállal, amely a gyermekéről való gondoskodás szempontjá­ból kedvezőbb (közeli munkahely, jobb idő­beosztás stb.). Olvasónk felesége tehát a törvényes fel­mondási idővel, amely 30 éves korig egy hónap, 30-tól 40 éves korig két hónap, felmondhatja a munkaviszonyát. dr. B. G. 19

Next

/
Thumbnails
Contents