A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)

1987-10-23 / 43. szám

rélni azt az életet. Megtorpant, lábai szinte a földbe gyökereztek.

Csak a vállára hulló vesszőcsapástól rezdült össze.

— Miért gonoszkodsz? — kérdezte fojtottan. Érezte, hogy arca ég a haragtól.

— Ó, bánatos kedvesem! — nevetett föl Dilor, s közben szüntelenül a fűzfavesszővel játszadozott. Tirkas szótlanul elvette tőle, darabokra törte. Dilor továbbra is rendíthetetlenül mosolygott.

— Visszamegyünk! — fogta meg a lány vállát. Aztán szorosan magához szorította:

— Hallgass rám kedves... Forduljunk vissza Tentakszajba. Ott az apám, a barátaim, a traktorom — suttogta. — Ott van mindenem... az az én falum, Dilor...

Újra az arcába csapott a lány hajfürtjeinek részegítő illata. Dilor már nem mosolygott. Szemében kihunyt a szerelmes tűz. Hangjában megvetés bujkált:

— Senki sem hívott, önszántadból jöttél. Te nem vagy igazi cigány — kiáltotta hirtelen —, nem vagy igazi férfi! Ki mondta neked, hogy elmenj az első jöttmenttel ? Eredj vissza a faludba, látni sem akarlak.

Futásnak eredt, de Tirkas utolérte, és megragadta a karját.

— Takarodj innen!

A fiú megdermedt a lány hangjából kicsapó gyűlölettől, de aztán eddig ismeretlen, vad erő ébredt fel benne, s eltaszította magától Dilort.

— Nem vagyok rád kíváncsi! — kiáltotta rekedten, s hátra sem pillantva, gyors léptekkel visszaindult a falu felé.

IV.

GÁL SÁNDOR

DÉNES GYÖRGY

I ----------------------------------------------------------Séta esti szürkületben

| Elmúlt a nyár. Ne kérdd, mi jöhet. 5 A zöld ösvényen hallgató kövek.

3 E némaság a szívben is kiált, l de nem tudod: életet, halált?

! Visz a lábad, lábadat az út, s fogyó idődre keresel tanút.

| Bokrok, fűcsomók lesik léptedet,

I ahogy meglassult véred égeted.

| A domboldal meghitten fogad,

I kezes fuvallat nyalja arcodat,

I Nézd az eget, milyen messzi már, \ röppenj föl, lélek, fekete madár!

a kérdést legalább

valami többet és mást a józan Ítélet perceit a csontmadár

látomásának fehér árnyékát a bordaívek olvasható jelképeit

a „ki vagyok én" helyett

a „kik vagyunk mi"-t

hogy szavaim fölragyogjanak a kérdést legalább ha a válasz lehetetlen

■ I /

idő es

távlatok

nélkül

.

..... i

idő és távlatok nélkül szétzüllött egek alatt az írás megkövül

I

torzóvá merevedett gondolatok hasadoznak kiterítve a végtelenbení KESZELI FERENC

*

TÖRÖK

ELEMÉR

Tice

Göcsörtös fűz csöndben hallgató kopaszodó bölcs öregapó

: A sétahajózóhoz

I

* A petróleum szagára emlékszel-e ?-parti

állsz egyedül

Tudod-e a fűzfa nedvének ízeit?

a Tice parton

I A partraszállás sötét trükkjét ismered.

öreg

bearanyoz

I A gyanakvásnak remeklő tetveit

az őszi alkony

| és faragott képét a pusztulásnak. | A mályvának, a hamunak színét.

fűz

vad szél s vihar

I a harcmodort e kocsonyás gyémántban.

hiába tépáz

I A párbajvétség elbabrált ingerét.

mégis egyre

| a bűnpártolás hangos himnuszát.

keményebbé válsz

KRASCSENITS GÉZA FELVÉTELE

Korán beköszöntött a tél. Tirkas a szántóföldön serénykedett, amelyet már beborított az első hó. A napsugarak vakítóan szikráztak a fehérségen. A traktor könnyedén haladt, mögötte hosszú fekete sáv.

Ebédidő volt. Leállította a motort, és kiugrott a vezetőfülkéből. A csupasz szederbokrok mellett egy kék kendős lányon akadt meg a tekintete. Csípőre tett kézzel állt; ez a póz valahogy ismerős volt Tirkasnak. Aztán a lány integetni kezdett. Tirkas komótosan ballagott a szederbokrok felé, de ahogy közelebb ért, futni kezdett. Megcsúszott a havon, majdnem elesett. A szíve hangosan zakatolt.

Dilor teljesen agyonfázott, sápadt volt, ám szemében az ismert büszke mosoly bujkált. Könnyedén mellbe taszította Tirkast.

— Nem zavarsz el?

— Mikor jöttél ?

— Reggel.

— Örökre?

— Örökre — mondta csöndesen.

Tirkas hosszan a lány szemébe nézett : látta a tekintetén, hogy komolyan gondolja, amit mond. S megérezte, hogy bizhat benne.

— Te csacsi — mondta nevetve. Aztán gyengéden átölelte a vállát, s a havas mezőn át a falu felé vezette.

(Zahemszky László fordítása)

15