A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-10-23 / 43. szám
TUDOMÁNY- TECHNIKA. Az élő kép születése (August Lumiére születésének 125. évfordulójára) ••• Az állóképek „életrekeltésének" az ötlete távolról sem a múlt században vetődött fel először: már a reneszánsz idején is több tudós behatóan foglalkozott ezzel a kérdéssel. A tudománytörténet elsősorban Leonardo da Vincinek tulajdonítja a legegyszerűbb mozgóképes készülék, a bűvös henger (daedaleum) megalkotását. megtoldva azzal, hogy egyes — bizonytalan — hírforrások szerint már a tizenharmadik-tizennegyedik század fordulóján is létezett. Mint a neve is sejteti, a szerkezet egy (papírból készült) üres henger, amelynek belső palástját képkockákra osztják. Az egyes képkockák között keskeny függőleges réseket vágnak a hengerbe úgy, hogy a nyíláson keresztül épp a szemközti, belső falra festett kép látható. Az egymást követő képek egy meghatározott mozgás egyes fázisait ábrázolják. Ha most úgy kukucskálunk be a hengerbe, hogy azt a tengelye körül meghatározott sebességgel forgatjuk, akkor a két végénél összeragasztott filmhurokhoz hasonlóan mozgóképsort látunk. Talán azért is kapcsolják Leonardo személyéhez a bűvös henger feltalálását, mivel az általa készített, az állatok mozgását egyes fázisaiban ábrázoló tanulmányokat ennek az elmés hengernek a belső falára ragasztva igazi „rajzfilmet" kapunk. vagyis a mozgás élethűen elevenedik meg. Természetesen az orvostudomány akkori állása mellett erre a jelenségre nem tudtak kielégítő magyarázatot adni, erre még évszázadokig várni kellett. Tekintetbe véve. hogy a rajzok elkészítése meglehetősen fáradságos munka, emellett a henger mérete sem volt tetszés szerint növelhető. csak néhány másodpercnyi, állandóan ismétlődő mozgást lehetett ezzel a módszerrel előállítani. így egészen a tizenkilencedik század harmincas éveiig csak érdekes kuriózumnak számítottak az életrekett képek. Ekkor alkotta meg Louis Jacques Mandé Daguerre a daguerrotípiát. Vele szinte egyidőben az angol William Henry Fox Talbot nyilvánosságra hozta a saját fényképészeti eljárását, amelynél a daguerretípiával ellentétben — ahol a réz fényképezőlemezen pozitív kép alakul ki — ő a ma is használatos pozitív-negatív eljárást alkalmazta. Az ilyen — üveglemezre készült — fényképek tették lehetővé a mozgás egyes fázisainak megörökítését, majd vetítését. Ez utóbbi Edward Muybridge nevéhez fűződik, aki a kaliforniai Sacramentóban készített vágtázó lóról sorozatfelvételeket egymás mellé felállított fényképezőgépek segítségével. Az elkészült felvételeket aztán üvegkorongra másolta, amit egy villamos ivlámpás vetítőkészülékbe helyezett. így sikerült elkészítenie az első vetített mozgóképet. Persze a bűvös hengerhez hasonlóan ebben az esetben is csak néhány másodperces mozgás létrehozásáról lehetett szó. Szerkezetének készítése közben derült fény arra is. hogy a daedaleum függőleges réseinek rendkívül fontos a szerepük : azt követően, hogy egy pillanatra látja a szemlélő a képet, takarásra kerül sor (amit a szemlélő oldalán levő képkocka hátlapja hoz létre) míg az újabb kép meg nem jelenik ugyanazon a helyen — miközben a nézőnek nem szabad semmilyen képinformációt látnia, ellenkező esetben összefüggő mozgás helyett csupán elmosódott foltokat lát. Vagyis a mozgókép kialakulásának az alapfeltétele, hogy az egymás után vetített állóképeket bizonyos szünet tölti ki. emiatt a képhordozó (papírszalag, később film) továbbításának az idejére blokkolni kell a vetítést. Muybridge mozdulatelemzö eljárását és készülékét 1879-ben szabadalmaztatta. Tehát amerikai, angol, francia tudósok egymással versengve a múlt század negyvenes éveitől kezdve egyre tudatosabban igyekeztek eljutni a filmezés megalkotásához. Talán hangsúlyozni is felesleges, hogy a nagyközönség élénk érdeklődésétől kísérve. Ebben a légkörben nőtt fel az 1862. október 19-én született Auguste Lumiére is. akinek ráadásul már fiatal korában pontos ismeretei voltak a fényképezés műszaki kérdéseiről is, tekintve, hogy édesapja fényképezéshez használatos üveglemezek és papírok gyártásával foglalkozott. Két évvel fiatalabb. Louis nevű öccsével igy — a családi indíttatás hatására - vegyésznek tanul. A testvérpár szinte elválaszthatatlan egymástól, lényeges felfedezéseiket is közösen tették. így a szakirodalom és a lexikonok egy kalap alá veszik kettejük munkásságát. A mozgóképekkel folytatott vizsgálataik közben sikerül kideríteniük, hogy kétszer annyi ideig kell az állóképeket látni, mint amennyi a továbbítási idő, ahhoz, hogy folyamatos mozgás alakuljon ki. emellett pedig ne jelenjen meg a zavaró villogás. Mivel a fiziológia területén is meglehetősen jártasak, szenvedélyesen kezdenek aziránt érdeklődni, hogy mi ennek a jelenségnek az oka. Arra az alapvető felismerésre jutnak, hogy az egymás után vetített állóképeket azért érzékeljük folyamatos mozgásnak, mert — s ez az első pillanatra talán meglepőnek tűnhet — a szemünk tökéletlen. A recehártyán kialakuló képet az inger megszűnése után egy ideig a szem még megtartja. Ezt a látási tehetetlenséget perszisztenciának nevezték el (a szó eredeti jelentése a latinban: keménység, szilárdság, kiállás). Ennek következménye, hogy ha megfelelő gyorsasággal követik egymást az állóképek, akkor még az előző kép kioltása előtt a szem már a következőt érzékeli, nem észleli a kihagyást, a villanásnyi képeket folyamatosnak látja (akárcsak a neoncső fényét, ahol másodpercenként száz felvillanásra kerül sor a hálózati feszültség periódusidejéből következő pólusváltásoknak megfelelően). A perszisztenciá egyenes következménye a szem integráló képessége, vagyis a villanásnyi ingerek összegzése a látási folyamatban. Bár a Lumiére-fivérek tudományos felkészültségben megelőzték vetélytársaikat. mégsem ők készítették el az első mozgófilmet. Ennek roppant egyszerű oka volt: a celluloidszalagot Amerikában találták fel. Thomas Alva Edison, minden idők legnagyobb feltalálója ismerte fel. hogy a mozgókép legideálisabb hordozóanyaga épp a filmszalag. Korábban ő is Muybridge-hez hasonló módszert alkalmazott azzal a különbséggel, hogy korong helyett forgó dobon helyezte el az állóképeket. Kísérleteit 1891-ben koronázta siker, ekkor szabadalmaztatta az első filmkamerát, amelyben már az ún. máltai kereszt biztosította a szaggatott filmtovábbítást. Ezzel egyidőben szabadalmaztatta a kinetoszkóp nevű készülékét, azt a ládaszerü szerkezetet, amelybe a néző belekukkantva nézhette a tizenöt-húsz másodperces, végtelenített filmet. Épp ez lett találmánya tömeges elterjedésének legfőbb akadálya: a pénzbedobós automata azzal, hogy egyszerre csak egyetlen embert szórakoztatott, szükségszerűen nem tehetett szert akkora népszerűségre, mint a hamarosan megszülető mozifilm. Bár a filmtörténet ettől sokkal többet köszönhet Edisonnak: ő találta fel a film perforálását (négy lyuk képkockánként), a harmincöt milliméteres filmszalagot és a 18 X 24 mm-es képkockákat — mindmáig ez a normálfilm szabványmérete. Ezenkívül az ő nevéhez fűződik az első filmstúdió felépítése is. Az Edison-féle kamerából a Lumiére-fivérek is beszereztek egyet, de korántsem azért, hogy felcsapjanak filmrendezőnek: azonnal szétszedték — alapos tanulmányozás céljából. Sikerült is rájönniük a kamera legfőbb fogyatékosságára: a filmtovábbító mechanizmus tökéletlenségére. Néhány hónapnyi kísérletezés után kifejlesztették a körhagyó tárcsával egybeépített karmos mechanizmust, amelynek tüskéje belekapaszkodik a filmszalag perforációjába, hirtelen rántással továbbítja a szalagot, az expozíció idejére elhagyja a lyukat, eközben visszatér eredeti helyzetébe, hogy majd újra egy kockányival továbbíthassa a filmet. Találmányukhoz az ötletet állítólag a varrógép működési elve adta. ahol hasonló mozgásra van szükség: egy fogazott talpacska továbbítja a szövetet, mialatt a tű az anyagból kiemelkedik., amikor pedig belefut, a talpacska lesüllyedve tér vissza eredeti helyzetébe. Auguste és Louis Lumiére zsenialitására mi sem jellemzőbb: szerkezetük egyszerre volt alkalmas filmfelvételre és -kopírozásra, de filmvetítésre is. Vagyis három legyet ütöttek egy csapásra: megoldották a kamera tökéletesítését. ami kópiakészítő gépként és filmvetítőként is használható volt. Csupán ez utóbbi esetben a szerkezet belsejébe egy erős ívfénylámpát kellett elhelyezni. E találmányuk alapján tekintjük őket a mozifilm megalkotóinak. Elméleti felkészültségük, korábbi felfedezéseik lehetővé tették számukra az Edison-féle felvételtechnika jelentős tökéletesítését is. A korábbi filmesek ugyanis a vetítés közben fellépő zavaró villogás elkerülésére negyven-ötven állóképet vettek fel másodpercenként. A Lumiére fivérek viszont rájöttek arra, hogy ez felesleges: elég. ha ugyanaz a képkocka vetítés közben kétszer villan fel egymás után, a szem ezt úgy érzékeli, mintha két különálló képet látott volna, tehát annyit, amennyi a felvillanások száma. Ezért a filmkaput nemcsak a szalag továbbításának idejére zárták le. hanem egy rövid időre az állókép sugárzása közben is. Ehhez a filmkaput lezáró pillát alakították át úgy. hogy a kétszeri felvillanás létrejöhessen. így aztán új szerkezetű kamerájukkal csak huszonnégy képet kellett felvenni másodpercenként. Azzal, hogy a pilla minden képkockát kétszer villant fel egymás után, a látszólagos vetítési frekvencia negyvennyolc kép másodpercenként, miközben csak feleannyi filmszalagot kell felhasználni. Szabadalmi kérelmüket 1895. február 13-án nyújtották be ..Készülék kronofotografikus képek felvételére és szemlélésére" címmel. Azzal is tökéletesen tisztában voltak, hogy az új eszköz elismertetéséhez meg kell szerezniük a szakmai és pénzügyi körök támogatását, ezért egy hónappal később, március 22-én a Nemzeti Ipart Támogató Társaság tagjainak levetítették első alkotásukat, A munkaidő vége című filmet, amelyben a Lumiére-gyár kapuján kiballagó munkások voltak láthatók. A Francia Tudományos Akadémia jelenlevő tagja, korának híres mérnöke, Jules Car/wirfier' a vetítést követően felajánlotta, hogy^kidolgozza a filmezőgép sorozatgyártásának módszereit. Az első nyilvános vetítésre 1895. december 28-án a párizsi Grand Café kávéházban kerül sor. Ekkorra már több filmjük is elkészült, köztük a filmtörténeti nevezetességű Megöntözött öntöző című, amelyben egy kisfiú lép a gumi locsolócsőre, elzárva ezzel a víz útját. A kertész csodálkozva mered a locsolócső végébe. amikor az ebadta leugrik a „schlagról", így a kertész arcába spriccel a víz. (Hány későbbi burleszkfilmben megismétlődik ez a jelenet!). Az amerikaiakat megelőzve ugyancsak a Lumiére-fivérek találják ki az 1900-as párizsi világkiállítás megnyitására az óriásmozit amikor a Gépek Csarnokában egy 21 X 16 m-es filmvászonra egyszerre huszonötezer embernek rendeznek vetítést. Auguste és Louis Lumiére még megérhette, hogy az általuk feltalált szerkezet egy új művészeti ág kialakulásához vezetett: láthatták Charlie Chaplin, Ejzenstejn, Dovzsenko. Orson Welles. Lawrence Olivier, Jean Renoir. Korda Sándor és alkotótársaik filmjeit. Louis 1948- ban, nyolcvannégy. Auguste 1954-ben, kilencvenkét éves korában hunyt el. OZOGÁNY ERNŐ 16
