A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-10-23 / 43. szám
hegycsúcsok kertekkel és legelőkkel tagolt lankás lejtőinek ölén tárul szemünk elé a 19. század elejének Rozsnyója. A perspektíva törvénye szabta követelményekkel csak nehezen és részleges sikerrel viaskodó mester meseszerű, ugyanakkor részletekre is kiterjedő, várostörténeti szempontból rendkívül értékes információkban gazdag képet ad korának Rozsnyójáról, melyet szinte akkori óvadék ellenében helyezik szabadlábra. Az élmény hatására még határozottabban eltökéli : a társadalom s az egyén felszabadításáért fog tollával küzdeni. Rövidesen bebizonyíthatja bátorságát és elszántságát: 1913 decemberében Mexikóba megy, hogy közvetlen közelből kísérje figyelemmel az országban kitört forradalom eseményeit. Megismerkedik a népvezérré lett „banditával", Pancho Villával, elkíséri a harcba a felkelők csapatait, részt vesz a kalandjaikban és a mulatságaikon, s visszatérése után megírja kitűnő beszámolóját, a Felkelt Mexikó-t, mellyel megalapozta haditudósítói hírnevét s mely vitathatatlanul századunk egyik legjobb, legizgalmasabb riportkönyve lett. Az igazi nagy mű azonban még hátra van ... Nem sokkal azután, hogy Reed hazatért a mexikói harcokból, kitör az első világháború. Reed kezdettől fogva értelmetlennek látja a vérontást. Még az első háborús év őszén Franciaországba, majd Németországba utazik, tudósításokat ír a fronton s a hátországban tapasztaltakról. A háború eseményei bátor és elszánt antimilitaristává teszik; különösen megriasztja az a lehetőség, hogy hazája is beavatkozna a tragikus gyorsasággal kiszélesedő konfliktusba, ezért az Egyesült Államokba történt visszatérése után mindenütt nyíltan hirdeti: „Ez a háború nem a mi háborúnk!” 1915 augusztusában ismét Európába megy; eljut Görögországba, Szerbia harctereire (ahol elképzelhetetlen szörnyűségek tárulnak a szeme elé), Románia, innen pedig — úgyszólván illegálisan Oroszországba. Itt számos alkalommal kémnek nézik, feltartóztatják, mindenütt káosz, iszonyú zűrzavar uralkodik, Reedet mégis lenyűgözi az ország — felismeri hogy a forrongó birodalomban világtörténelmi jelentőségű változás érlelődik. Miután visszatért az USA-ba, ismét könyvben számolt be élmételjes kiterjedésében láttat egy nemlétezö magaslatról. A környező táj ábrázolása, de a városkép egésze is a kép tárgyát jól ismerő, pontos megfigyelő, a látvány képzőművészeti feldolgozása iránt fogékony művészről árulkodik. J. Haucke, akiről nevén túl szinte alig tudunk valamit, metszetével akaratlanul is tudósít korábbi, ma már ismeretlen ábrázolásokról, melyek részleteiből szabadon válogatva néha éppen a legfontosabb elemeket hagyja figyelmen kívül. Legcsekélyebb nyomát sem találjuk a levéltári anyagból és hiteles szemtanúk leírásából ismert városkapuknak a képen, míg a tér teljes területének kikövezése csupán az alkotó leleménye. Aprólékos gonddal örökíti meg a város legjelentősebb — általa is kiemelt — köz épületeit. Megkapó egyszerűséggel örökítette meg a város egyik jelképévé vált reneszánsz őrtornyot a tövében meghúzódó apró boltocskák ölelésében — melyek a metszet születésének idején már feltehetőleg nem léteztek — s az egykori városháza helyén 1656-ban felépült jezsuita templom társaságában. Látható, ha nem is pontos a helyén a 13. és 14. század fordulójáról eredő püspöki székesegyház épülete és a 18. század végére elkészült harangtorony. Teljes pompájában láthatjuk a ferencesek nagy gondok árán, tűzvészek ellenében épült templomát a hozzátartozó kolostorépülettel együtt. A tér északkeleti szegletét az 1776-ban alapított püspökség emeletes, erkélyes palotája uralja, míg a mellette kezdődő utca torkolatában megbúvó épület homlokzata a nagyhírű „Aranyszarvas" patikára emlékezteti a szemlélőt. A püspöki palota előtt álló Mária-oszlop a városban 1710-ben pusztító kolerajárvány áldozatainak emlékére készült. A teret keletről záró, némi túlzással ábrázolt polgárházak sora a város tehetős, messze földön híres iparosainak és kereskedőinek nyeiröl; a Háború Kelet-Európábán címet viselő ríportkötet merész hangú tiltakozás volt az esztelen öldöklés ellen, de ez a tiltakozás is pusztába kiáltott szónak bizonyult. 1917 tavaszán az Egyesült Államok is hadba lépett; Reed ebből az alkalomból cikket írt régi lapjának, a Masses-nak s újfent leszögezte: „Ez nem a mi háborúnk!" Amerikai lapok megbízásából ugyanezen év szeptemberében ismét Oroszországba megy. Szemtanúja lesz a nagy forradalom előkészületeinek, ott van a Szmolnijban a sorsdöntő napokban, jár az elfoglalt Téli Palotában, megismeri Lenint s a bolsevikok többi vezetőjét, és ekkor kerül igazán közel az orosz néphez, s hadra kelt munkásokhoz és katonákhoz. Élményeit, tapasztalatait irta meg az 1919-ben megjelent — s azóta világszerte számtalan kiadást megért — nagy hatású, szuggesztív műben, a Tíz nap, amely megrengette a világot című könyvben, amely vitathatatlanul élete főműve lett. Első kiadásához Lenin irt előszót. „Fenntartás nélkül ajánlom a könyvet a világ munkásainak ... A valósághoz híven és igen elvenen ismerteti azokat az eseményeket, amelyek oly jelentősek a proletárforradalom és a proletárdiktatúra tényleges megértése szempontjából" — írta a bolsevikok vezetője. Drámaisága, élményszerüsége, hitelessége, szocialista öntudata és forradalmi szelleme az októberi forradalomról írott legnagyszerűbb művek egyikévé teszi Reed könyvét. Az író neve a pétervári forradalom győzelme után Amerika-szerte ismertté vált — ismertté és a burzsoázia s a kormánykörök számára gyűlöletessé. A tőke urait az oroszországi események ráébresztették arra, hogy hatalmukat igencsak reális veszély fenyegeti, s a fenyegetésre a haladó erők fokozott üldözésével, kommunistaellenes hisztéria keltésével válaszoltak. A magát szocialistának valló Reed előadásokon hirdeti nézeteit befolyását hivatott tükrözni, s ugyanakkor sajátos árkádos építészeti megoldásuk a város boltjainak elhelyezésére is utal. A „kikövezett" tér két pontján is megörökített kutak a város vízellátására 1919-ig jellemző „kaszt"-okat jelentik, melyekből a tér négy sarkán ontotta egy-egy a környező hegyek forrásainak — már 1555-ben facsöves vezetéken a városba vezetett — vízét. A városkép keleti felének viszonylagos hűségével és rendjével szemben a nyugati oldalon az épületek festői zűrzavara tárul elénk. Ennek következtében a teret északnyugati irányban elhagyó Betléri utca szinte térré szélesedik s nem sikerül a keleti oldalhoz hasonló épületsor kialakítása. A teret néhány, a méretaránynak fittyet hányó alak népesíti be. A kép alsó részében a mester egy mosolyt fakasztóan ötletes absztrakt megoldása vonja magára figyelmünket. A térre délről érkező Berzéti utca házainak sorát a kép alsó részének két oldalára kiterítve ábrázolja, kiszélesítve ezzel látóterünket, jól sáfárkodva a rendelkezésre álló képmezövei, alaposan próbára téve a szemlélődő képzeletét. Az utca torkolatának bal oldalán itt is nagy biztonsággal felismerhető a városközpont egy jelentős műemléke a Rákóczi kamaraház késő reneszánsz épülete túlhangsúlyozott támpilléreivel. A kép jobb alsó sarkában látható az 1786-ban épült evangélikus templom hatalmas tömege a Berzéti utca házai mögött. A metszet keltezése szempontjából legfontosabb a kép bal oldalán előtűnő szeminárium emeletes épülete, melynek építése 1818-ban fejeződött be. A metszettel illusztrált 19. századi céhlevél a rozsnyói Bányászati Múzeumban látható. TÖKÖLY GÁBOR (Reprodukció: Fábián István) és bátran védelmezi a rágalmazott s bemocskolt forradalmat, így hát rövidesen ő is börtönbe kerül, de a bíróság végül is felmenti, 1919 szeptemberében újra Oroszország felé indul; kalandos, veszélyes út után érkezik Pétervárra. Több hónapot tölt az országban, találkozik Leninnel, megismerkedik Lunacsarszkijjal és Majakovszkijjal, bebarangolja a fővárostól távol eső tájakat — otthon érzi magát. Amikor 1920 februárjában megpróbál visszatérni az Egyesült Államokba, a finn hatóságok letartóztatják és négy hónapra börtönbe vetik. Kiszabadulása után kiderül, hogy nem térhet haza — az amerikai hivatalok hallani sem akarnak arról, hogy a „bolsevik agitátor" szülőföldjén tevékenykedhessen. Reed nem is sejti, hogy már soha többé nem jut el az Újvilágba, s hogy életéből már csak hónapok vannak hátra. 1920 nyarán visszautazott Oroszországba, ahol az amerikai kommunista mozgalom képviseletében részt vett a Komintern II. kongresszusán, majd a keleti népek Bakuban megrendezett nagygyűlésén, de megviselt szervezete már nem bírja a forradalmakat, nem tud ellenállni a betegségeknek: 1920. október 17-én Moszkvában a tífusz végez vele. A Kreml falánál temetik el, a forradalom hősei közé. Éveken át dédelgetett regénytervét már nem valósíthatta meg, a proletariátus harcairól írott könyv második kötete már nem készülhetett el — de hát a művek száma aligha lényeges. Reed kétségtelenül egyike századunk legnagyobb riportereinek, de korántsem csak amiatt őrizzük és idézzük emlékét. A társadalmi haladásért, az ember felszabadításáért vívta harcát, a gondolat s a tett egysége volt az egyik legfőbb célja — ezért írásainak üzenete ma is időszerű, élettörténete ma is példát mutat. G. KOVÁCS LÁSZLÓ ÚJ KÖNYVEK A mintegy negyven év versterméséből készült Hű emberséggel c. gyűjteményt válogatója, Ftetrik József, a felszabadulás utáni hazai magyar költészet elkötelezett verseiből állította össze. Közéi harminc költő szólal meg benne, különböző korosztályok, nemzedékek tagjai. Az olvasó tehát egyfajta keresztmetszetét is kapja költészetünknek — olyan keresztmetszetét, amely három témacsoportban mutatja be, hogy az elmúlt évtizedekben hogyan reagáltak költőink társadalmunk hagyományaira, mindennapi életére, korunk eszméire és célkitűzéseire. Az első ciklusba sorolt versek szerzői arról vallanak, milyen örökséget vállalnak magukénak. Közvetlenebb kapcsolatokról: az anyáról, anyanyelvről, családról, gyermekről, otthonról, szülőföldről, a mindennapokról, az emberi szolidaritásról szólnak a második témacsoport versei. A kötet harmadik, záró fejezetében olyan verseket találunk, amelyek valamiképp a jövőbe, egy új emberségbe vetett hitnek adnak kifejezést. A Hű emberséggel c. gyűjtemény borítóját Szabó Gyula festményének részlete, belsejét Szabó Gyula és Lörincz Gyula rajzai illusztrálják. A kötethez Rácz Olivér irt bevezetőt. Veletek vagyok címen válogatott és új verseit adta ki a Madách Könyvkiadónál a csehszlovákiai magyar költészet doyenje Csontos Vilmos. A versíró Csontos Vilmosnak nemcsak mindenkori élettere, hanem gyakori ihletője volt és maradt szülőföldje s a falu világa. Amikor életének s munkásságának szerszámait veszi számba, ilyen című strófákba sorolja őket: Kapám — Kaszám — Gyalum — Toliam. A faluhoz s annak népéhez való tartozásáról vall kötete címadó versében is: Én azt sohasem hangoztattam. Hogy erény ez. csak itt maradtam Közöttetek szépen, szegényen Testvér parasztok, árva népem. Könyv alakban most először mutatja be kisebb-nagyobb elbeszéléseit az eddig hetilapokban publikáló Csicsay Alajos. A Madách kiadó gondozásában X-ék a hetediken címen megjelent kötetébe a szerző negyvenhárom kisprózáját válogatta be — ezekben vagy gyermekkori falusi, tanyasi emlékeket elevenít fel, vagy a mai világ jelenségeiről, munkahelyi kapcsolatokról, feszültségekről, lakótelepek embereiről, magányosokról, családokról, különböző hányatott életű egyénekről ad élet- s helyzetképeket. A Madách Kiadó Kiskönyvtár sorozatának legújabb kötete Karel Sabina Élet a sírban című elbeszélése. A cseh író, kritikus, újságíró és politikus különös életutat futott be. Aktívan részt vett az 1848-as politikai mozgalmakban, amiért 1849-ben bebörtönözték, halálra ítélték, majd az ítéletet 18 évi börtönre változtatták. Miután amnesztiával kiszabadult, megírta az olomouci börtönben megismert szabadságharcosok: csehek, olaszok, magyarok történetét, és 1870-ben Ozivené hroby (Életrekelt sírok) címen kiadta a most már magyar fordításban is olvasható elbeszélését. Neve az irodalomtörténetben éppen ennek az elbeszélésének, valamint irodalmi kritikáinak jóvoltából maradt fenn. (FV) 11
