A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-10-16 / 42. szám
Oscar Schisgal KANÁRI AJÁNDÉKBA ••• Egészen ártatlanul kezdődött az egész: egy kis kanárimadárral. Honnan is álmodhatta volna Duval akkor, hova vezet majd mindez! Két héten keresztül csak hallgatta lelkesen az éneket, majd minden bátorságát összeszedve lement az alatta levő emeletre, és bekopogtatott a 23-as ajtón. Őszintén remélte, hogy a nótás kedvű hölgy nem sértődik meg érte. A lány ajtót nyitott; még szebb volt, mint amilyennek Duval álmodta. Mindenekelőtt csodás aranyszőke haja ragadta meg, amely lágy hullámokban omlott a vállára. De meg kell hagyni, az alakja is tökéletes volt; Duval először nem is bírt megszólalni. — Nos — kérdezte a nő —, mit akar eladni ? — Nem ügynök vagyok — bökte ki végre a férfi mosolyogva. — Maga fölött lakom. Pierre Duvalnak hívnak. Gyakran hallom énekelni, és olyankor azt mondom magamban, előbb-utóbb le kell menned, és meg kell mondanod neki, milyen szépen énekel. — Ez igen kedves magától — szólt a lány hűvösen —, de valójában mit óhajt ? — Semmit. Csak azt akartam mondani, hogy olyan szépen énekel, mint egy kanári. Olyan tisztán. A lány felnevetett. — Mondhatom, különös ízlése van magának. Lehet, hogy egyszer majd veszek egy kanárit, hogy megtudjam, hogyan is énekelek. De ne haragudjon, most nem érek rá. Kedves magától, hogy benézett. Viszlát. Duval úrnak nem szegte kedvét a kurtafurcsa bánásmód, ellenkezően, szinte megtáltosodott a találkozástól. Ha már ismeri a lányt, és beszélt is vele, miért ne nézhetne be hozzá máskor is? Nem áltatta magát azzal, hogy különösebben értene a zenéhez; New Yorkban is az a szorgos, egyszerű, negyvenöt éves gyémántköszörűs maradt, aki Antwerpenben volt. A portástól megtudta, hogy a 23-as lakóját Dottie Cramnek hívják, azelőtt egy táncos kórusban énekelt a Huszonkettedik utcában, de már otthagyta őket; nem kizárt, hogy nagyobb fába vágja a fejszéjét. Mit is mondott Cram kisasszony? „Lehet, hogy egyszer majd veszek egy kanárit!" Duval úr elmosolyodott: majd megajándékozza Miss Cramet egy ilyen kedves kis madárral; jó ürügy lesz rá, hogy újra fölkereshesse. Amikor másnap este Miss Cram ismét ajtót nyitott, jót kacagott, amint megpillantotta Duvalt a kalitkával. — Jesszusom! Mit kezdjek ezzel a kanárival? — Énekelhetnének két szólamban. — Na nem. hogy belefütyüljön a próbámba? Köszönöm uram, de ne vegye rossz néven, nem tarthatom meg. Nincs idom rá, hogy egy madarat dédelgessek. Úgy látszik, a kanári látványa mégis felvidította kissé, mert ezúttal nem csapta be azonnal az ajtót; jó pár percig beszélgettek. Duval úgy érezte, elérte célját; a kis madár segítségével összebarátkozott a lánnyal, s most boldog volt. Nem is vitte vissza a kanárit az üzletbe, megtartotta magának, s az kedves társává is vált. Pár nap múlva Duval úr újabb látogatásra indult Miss Cramhez. Ezúttal egy barátságtalan képű, jól megtermett férfi nyitott ajtót. — Mit akar? Duval úr zavarba jött. A férfi mögött ott állt Miss Cram, és zokogott. — Ez kicsoda ? Talán az egyik hódolód ? — kérdezte a férfi. — Ugyan már! — hüppögte a lány. — Dehogyis. Dobd ki! Erre a férfi olyan hevesen lökte meg Duval urat, hogy az megtántorodott, és lezuhant a lépcsőn. Szerencsére nem esett komolyabb baja. Ajtók nyíltak a lépcsőházban, többen kíváncsian szemlélték a jelenetet. Duval úr azonban bezárkózott, nem volt kedve magyarázkodni. Igen dühös volt, de már másnapra elszállt a haragja, amikor Miss Cram személyesen jött fel hozzá, hogy elárassza a bocsánatkéréseivel. — Nagyon, nagyon sajnálom. Igazán nem akartam, hogy valami baja essék! — Nem is sérültem meg — nyugtatta meg Duval úr. — Foglaljon helyet, kérem. De ki az az indulatos úriember? — A bátyám — felelte Miss Cram halkan és csüggedten. — Pénzt kért tőlem, és amikor megtagadtam tőle, bezsongott. Még azzal is fenyegetőzött, hogy ezt magához veszi, és öngyilkos lesz. Duval úr rémülten látta, amint Miss Cram egy revolvert húz ki a táskájából, és az asztalra teszi. A koromfekete fegyver látványát Duval úr nem találta kellemesnek. — Persze csak blöffölt — mondta a lány. — Nagyon megnehezíti az életemet a hisztériájával. Duval úr igyekezett a lányt megvigasztalni azzal, hogy minden családban akad egy fekete bárány. Duval úr még mindig erről mesélt, mikor a lány mosolyogva fölállt. — Mennem kell — szólt. Utazáshoz volt öltözve; fekete kosztümöt és fekete kesztyűt viselt. Hirtelen visszafordult. — Jaj a pisztoly! Majdnem itt felejtettem! Legokosabb, ha bedobom az első bokorba. — Mosolyogva nyúlt érte, de Duval úr szolgálatkészen a kezébe adta a fegyvert. — Remélem, most már valóban barátok leszünk — mondta kissé zavartan a lány. Duval úr meghajolt. — Nekem is ez a leghőbb vágyam. Csak elmenetele után vette észre, hogy a lány pár gyűrött kottalapot ottfelejtett egy széken. Majd visszaviszi; ismét egy ok, hogy fölkereshesse. Este, alighogy hazaért, kopogtattak az ajtaján. A portás volt az. — Duval urat telefonhoz kérik — mondta. Duval lesietett, és a telefonból Miss Cram hangját hallotta. — Egy szívességre szeretném megkérni — mondta. — A Hotel Gilbertben vagyok, az 1065-ös szobában. Reményem van rá, hogy szerepet kapjak egy jó show-müsorban, ha most próbát énekelhetek. De sajnos ma reggel magánál felejtettem a kottámat. El tudná hozni ide? A próba nem tart sokáig, utána együtt vacsorázhatnánk. — Hogyne, máris indulok. — Ide tudna érni negyedórán belül? — Igen — felelte szolgálatkészen Duval. Ám amikor visszasietett a szobájába, a kalitkára esett a pillantása; éppen friss vízre volt szüksége szegény kis madárnak. És éppen élete legfontosabbnak ígérkező estéjén kellett bekövetkeznie, hogy mialatt kinyitotta a kalitkát, a madár kirepült. Duval úr gyorsan becsukta az ablakot és hajszolni kezdte a kanárit. Az átellenben lakó család kárörömmel figyelte a vadászatot, aztán az asszony átkiabált: — Miért nem hagyja már békén? Majd bemegy magától is! — Duval úr olyan állapotban volt, hogy bárkinek a tanácsát elfogadta volna. Leült, és várta, hogy a kanári visszatérjen a kalitkájába. Negyedóra múlva ez végül meg is történt. Most már bizonyos volt, hogy el fog késni. Halkan szitkozódott, majd taxit rendelt, és szólt a sofőrnek, hogy minél gyorsabban hajtson. Fél hét volt már így is, mire megérkezett. Elkeseredetten a lifthez rohant: — A tizenötödik emeletre kérem. — Nem hiszem, hogy ott kiszállhat — mondta a liftes. Az egész emeletet megszállta a rendőrség. — A rendőrség?! — Igen. Az 1065-ös szobában lelőttek egy férfit. Duval urat szinte elhagyta a lélek. Megmerevedett. — Éppen most találták meg a hullát. — mondta a fiú. — Revolverrel lőtték le. Az 1065-ös éppen szemben volt a felvonóval. A nyitott ajtó előtt egy csomó rendőr állt; Duval úr egyenesen beléjük botlott. Egy kövér férfi éppen egy pisztolyt tekert zsebkendőbe. Koromfekete fegyver volt; szemre igen visszataszító. Duval úr azonnal ráismert, térde rogyadozni kezdett. Az a fegyver volt, amelyet Miss Cram az asztalára tett ma reggel, s amelyet ö a nő kezébe adott. Hirtelen felrémlett előtte, hogy Miss Cram kesztyűt viselt, tehát a fegyveren csak az ő ujjlenyomata van rajta! És amint a padlón fekvő hullát megpillantotta, minden megvilágosodott előtte. Az az ember volt, aki a lépcsőn lelökte őt. „ — Nos — kérdezte a kövér férfi —, maga meg mit akar? — Én? Én egy vallomást szeretnék tenni — felelte Duval úr. Aztán egy ködös reggelen Duval úr ott ült a tárgyalóteremben és a vádbeszédet hallgatta. — Bebizonyítottuk, hogy a vádlott. Miss Cram hogyan akarta bűntettét egy ártatlan emberre, Pierre Duvalra hárítani. Miután egy trükkel rávette, hogy ujjlenyomatot hagyjon a revolveren, egy újabb trükkel a tett színhelyére akarta csalni. A házban igen sokan látták, amint John Haymond, az áldozat lelökte a lépcsőn Duva! urat. Miss Cram azt remélte, hogy a lakók majd tanúskodni fognak : bosszúból ölte meg. Sikerült azonban a gyilkosság valódi indítóokát felderíteni: Miss Cram és Haymond még Floridában ismerte egymást, ahol a hölgy enyhén szólva kétes hímek örvendett. Az áldozat azzal zsarolta, hogy leleplezi; így aztán Miss-Cram sehol sem kaphat szerződést, és férjhezmenési esélyei is nullára csökkennek. Miss Cram ezért határozta el, hogy elteszi láb alól. Duval úr nem is hallgatta tovább. Remegő térddel állt fel. Rádöbbent: minden csak egy hajszálon múlott. Ha Miss Cram elfogadja tőle a kanárit, akkor ezen a napon ö, Pierre Duval is kalitkába került volna. Rákos Edit fordítása 23
