A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-10 / 28. szám
Katinkának igaza volt. Szó nélkül követte. A fürdőszoba recés kockakövéhez képest az a durva kovral maga volt a mennyország. Csak Katinka harmadik sikkantása után (ismét a szőnyegen!) józanodtak ki... Miután odalenn feltápászkodott a fiatal pár, az iró némileg magához tért. Elvált az ablaküvegtől. Még látta, amint a fiatalok fölemelik a szőnyeget (kovral?), s nevetve elindulnak vele frissen rakott fészkük felé. Az irány az írót nem érdekelte. Hiszen mindent tudott róluk, lelki szemeivel azt is látta, hol és mit fognak csinálni: hazamennek, szétterítik a szőnyeget az új lakás egyik üres szobájában (egyelőre se bútor, se gyerek!) és kipróbálják. Saroktól sarokig szeretkeznek majd — s az ifjú férj egyik füle, s mindkét térde tele lesz véres horzsolásokkal. Az író visszasietett a dolgozószobájába. A papír fölé hajolt, egy röpke pillanatig tétovázott, töprengett csak, majd félirta a karcolat címét: „író az ablakban avagy a szőnyeg" Azután már ment minden, mint a karikacsapás. További biztatásra nem szorult, mert abban a hitben ringatta magát, hogy mindent tud róluk, úgy ismeri őket, s egész eljövendő sorsukat, mint a tenyerét... Lám, már haza is értek, már gurítják a szőnyeget... Ceruzája sebesen siklott a papíron, a szereplők megelevenedtek... Valójában minden egészen másképp volt! A fiatal pár hazatért ugyan a szőnyeggel, de a lakásban már ott tartózkodott a férfi anyja, és az anyósa. Takarítottak a festők után. Siettek, mert délutánra várták a bútorszállítókat. A szőnyeget egyelőre nem volt hová teríteni, s ha lett is volna ... Beállították az egyik sarokba, s ők is hozzáláttak a takarításhoz. Hamarosan megjött az ifjú férj apja, majd kisvártatva az apósa. Rögtön utánuk a fiatal férj haverja (a későbbi házibarát!). A bejáratnál dudáltak a szállítók. Mindnyájan rohantak segíteni felhurcolni a bútorokat. A szőnyeget jóformán a vizes parkettára kellett leteriteni. A fiatalasszony kebelbarátnője el sem jött, hiába várták (pedig megígérte!). Mire minden úgy-ahogy a helyére került, öreg este lett. Az ifjú férj apja és apósa berúgtak. Az anyja és az anyósa összevesztek. Képtelenek voltak megegyezni a bútorok helyében. A fiatalasszony sírt. A férje — haverja vigasztalta. Amikor sikerült megszabadulniuk az öregektől, a haver segítségével hozzáláttak, s átrendezték az egész lakást. Úgy, ahogy azt a fiatalasszony eredetileg elképzelte. Mire az ifjú férj barátja (s egyben a fiatalasszony leendő szeretője) is eltávozott, elmúlt éjfél. A fiatal pár halálosan kimerült. Nemhogy a leteritett szőnyeget, de még a frissen felhúzott ágyat sem próbálták ki. Jó ha megmosakodtak, úgy feküdtek le. Az egyik erre dőlt, a másik arra. De írónkat ez cseppet sem zavarta. Körmölte a saját történetét és roppant elégedett volt önmagával. ARDAMICA FERENC Reszeli Ferenc versei CSENDÉLET LÁBTÖRLŐVEL A kép olyan, mint a többi kép: ajtó, csengőgomb, kilincs és küszöb, névtábla két csavarral. Az ajtóban zár, a zárban rugók, nyelvek és perecek, türelmes szűk a fában — szögek között manőverezve lassan, türelmesen. Kulcscímer, kulcslyuk, kulcsbetét s egy régen eltörött kulcs a résben. Szemmagasságban tik, hol kandikálni kell. A küszöb alatt egy pók hangyákra vadászik s a zár zsíros belsejében sok éve már, egy légytetem honol vazelinban. Ha csöngetsz, szól a csengő, de ajtót senki sem nyit neked, mert mögötte senki sem lakik, és nincs is ott lakás. Ha belesel, látod: lépcsőház van ott is, mely lépcsőházban oly jó hiszemmel csengetsz, mert nem tudod, hogy önmagadnak ajtót úgyse nyitsz. Ne csengess önmagadhoz ott, hol nem te laksz. És ne nyiss magadnak ajtót ott, hol nem is te állsz a küszöb mindkét oldalán — bár átkandikálva láthatod, hogy sarkonfordulsz, és elvonulsz Arcod nyugodt, mert most már tudod, hogy ki a lépcsőn szembe jön lihegve — minden bizonnyal te vagy. ki nem tudja még, hogy más nem is lehetsz, csak az ki hasztalan csöngetett többször is. BILIÁRD A tengerből egy keresetlen követ, egy percmutatót a rozsdamarta mélyből, a vízből lappangó hullámverést, és léket, a deszkakerítésből. A lék mögött egy szemet, leselkedőt A szem tükrében süllyedő hajót zegzugos térképet a lángok közül, s a fuldoklót a szem örvényiből. És felpántlikázott bánatot és sisaktaréjt meg zördü/ést — és fen'őacélt a kimeszelt sötétből. MENE, TEKEL... Akit a Hold kelteget éjjelente. Ki rejti álmát mintha lopta volna. Akit megríkat minden naplemente és úgy esdeklik, mintha káromolna. Ki azt a bűnös vámst úgy hagyta el, mint akit valahol várnak valakik, mint aki eltitkolt csatazajt neszei a sivatagban, hol senki sem lakik. FOTO: KRAL PÉTER 15
