A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-10-09 / 41. szám
— És a bennük létrejött esetleges humoron ugyanakkor nem tudunk nevetni. A szójátékokra gondolok. — A földön kívüliek valószínűleg kioltják a spontán humor reakcióit, hogy elkerüljék az összetévesztés lehetőségeit — jegyezte meg Whistler. Trask váratlan izgalommal felkiáltott: — Uramisten, hát maguk elhiszik ezt? A vezető analitikus hideg pillantással nézett rá. — A Multivac ezt mondja. Ez minden, amit eddig meg lehet állapítani. Meyerhof nagymester hirtelen közbeszólt. — Mint tudják, két kérdést tettem fel. Eddig csak az elsőre jött válasz. Azt hiszem, Multivacnak elég adat van a birtokában, hogy a másodikra is feleljen. Whistler vállat vont. Kissé elkeseredettnek látszott. — Ha egy nagymester úgy véli, hogy elég adatunk van — mondta —, akkor én könyvet írnék róla. Mi a második kérdése ? — A következőt kérdeztem: mi lesz a következménye, ha az emberiség felfedezi az első kérdésemre adott választ? — Miért tette fel ezt a kérdést? — tudakolta Trask. — Az volt az érzésem, hogy meg kell kérdezni — válaszolta Meyerhof. — Őrültség. Őrültség az egész — szólt Trask és elfordult. Saját maga is érezte, hogy ö és Whistler milyen furcsa módon változtattak álláspontot. Most ö nyilvánította esztelenségnek az egészet. Trask lehunyta szemét. Nyilváníthat ő őrültségnek bármit is, az elkövetkező ötven évben úgysem lesz ember, aki egy nagymester és a Multivac kombinációját kétségbe vonná és megerősítené az ö gyanúját. Whistler csendben, összeszorított fogakkal dolgozott. Újból próbára tette Multivacnak és kiegészítő gépeinek a képességét. További óra múlt el, majd rekedt hangon felnevetett. — Őrült lidércnyomás! — Mi a válasz? — kérdezte Meyerhof. — A Multivac észrevételeire vagyok kiváncsi, nem a magáéra! — Helyes. Parancsoljon! A Multivac megállapítása szerint, amint egyvalaki is rájön arra, hogy az ember pszichológiai elemzését ilyen módszerrel végzik, e tárgyilagos eljárást többé nem használhatják azok a földön kívüli hatalmak, amelyek jelenleg e módszerrel dolgoznak. — Úgy érti, hogy többé nem juttatnak vicceket az emberiségnek? — hangzott Trask élénk kérdése. — Vagy hogyan érti? Nincsenek többé viccek! — mondta Whistler. — Már most! A Multivac szerint már most. A kísérlet most ért véget! Új eljárást kell majd bevezetni. Egymásra néztek. Múltak a percek. Meyerhof megfontoltan beszélt: — A Multivacnak igaza van. Whistler elgyötörtén így szólt. — Tudom. Még Trask is ezt suttogta: — Igen. Bizonyosan. Meyerhof talált rá a bizonyítékra, Meyerhof, a tökéletes tréfamester. — Tudják meg, hogy vége, mindennek vége — szólt. — Már öt perce próbálkozom, és egyetlen vicc sem jut eszembe, egyetlenegy sem! És ha könyvben olvasnék viccet, nem nevetnék. Biztos vagyok benne. — A humor adományának vége — szólt bánatosan Trask. — Egyetlen ember sem fog nevetni többé. És továbbra is ott maradtak, merev tekintettel bámultak, s érezték, hogy a világ egy kísérleti patkányketrec méretére zsugorodik össze, amelyből eltűnt a labirintus, és valami, valami más kerül majd a helyére. 1987. szeptember 9-én 58 éves korában elhunyt GARAI GÁBOR, a kiváló magyar költő. Versei közlésével reá emlékezünk. BIZALOM S ha százszor is becsapnak és ezerszer csalódom abban, kinek szívemet, mint álmából a rózsát, kitakartam,, s ha épp az árul el, kit életemmel fedeztem én, s ha tulajdon fiam tagad meg, és ha nem harminc ezüstért, de egy rongy garasért adnak el engem barátaim, s ha megcsal a reménység, s ha kudarcaim térdre kényszerének, és elátkozom már, hogy megszülettem, s ha csak a bosszút hizlalja a hála híveimben, s ha rágalom kerít be, — akkor se mondon, hogy nem érdemes! MAGÁNYOS FA (Csontváry cédrusára) Ha ki fának rendeltetett, erdőben kell éljen. Magányos fán vihar fészkel, villám ül hegyében. Ahány gallya, annyi néma, görcsös jajgatása; álló sírját állhatatos gyökere megásta. Mozdulatlan, mint a bálvány, gyér lomb szikár foglya, vedlett törzse csak mihaszna erényét ragyogja. Dögmadarak elkerülik, vijjog némasága; maga termi keselyűé önemésztő ága. Ha ki fának rendeltetett... Magányos fa, dermedt, ágas karó, irgalmatlan ég aljába vertek. Magányos fa, terhe, kínja puszta földnek, égnek, nem te hagytad el az erdőt, az hagyott el téged. KRASCSENITS GÉZA FELVÉTELE De csöndes szóval, eltűnődve mondom: bizalmam sarkig kitárult kapu, nem verhet rá lakatot a gyanú; ki-bejár rajta bárki szabadon. Egy besurrant csaló ^tiszteletére nem állítok őrséget tíz igaznak! Kit tegnap itt a gyöngeség bemocskolt, megtisztálkodva ma betérhet újból; ki kétélű késsel jött ide ma, köszönthet holnap tiszta öleléssel! Nem, nem a langy irgalmat hirdetem. Nem hirdetek bocsánatot a rossznak, kegyelmet a hazugnak, nem tudok mentséget a könnyes képmutatásra, s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm, akár a nyers önzés orvtámadását. Akkor se mondom, hogy nem érdemes hinni az emberben, akkor se mondom, hogy megélek magam is, néptelen magányban, mert irgalmatlan az élet. — De hirdetem, hogy bűneink mu/andókl Mint a mammut és az ősgyík, a múltba porlad a gyűlölet és a gyanakvás; dühünk elhűl, csak szerelmünk örök. S halandó gyarlóságai között csupán maga az ember halhatatlan. Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen irgalmas vára bizalomból épül; a az önmagával vívott közdelemben csak jósága szolgálhat menedékül. 15
