A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-10 / 28. szám
L. _.,. Trencsénteplicet, a mai Trencianske Teplicét festői környezetétől ihletettem Valóban lenyűgöző a látvány, amelyben az ideérkező ember részesül. Az erdő borította hegyek, a katlanszerü völgy, a fürgén, csobogva rohanó Teplicska patak, a Baracska-tó, a különböző korok építészeti stílusirányzatát követő fürdőépületek mind elbűvölik a gyógyulást keresőket és kirándulókat. A város félreesik a Vág völgyétől, nagy országúti forgalmától, de Trencsénteplic így sem kihalt, az esztendő minden szakában sok itt az átutazó és fürdővendég. A katlanszerü völgyben, illetve a kisváros helyén felbugyogó öt kénes. megépült strandfürdő, a Zöld Béka (Zelená zaba), amelynek közvetlen környékén tekepálya, függőkért és minden megtalálható, ami a betegek kényelmét szolgálja, szórakozását biztosítja. A fürdővárosról már iskolás koromban tudtam, amikor az ország ismertebb fürdőhelyeit vettük sorba, személyesen azonban csak az ötvenes évek közepén sodródtam ide, nem is közvetlenül a városba szóló újságírói megbízatással. Az volt a dolgom, hogy a Vágón épülő vízi erőmüvekről írjak, ahhoz kellett gyüjtenem az anyagot, s míg a Vág völgyében bolyongtam szolgálati személygépkocsival fel Árváig és vissza Vágújhelyig (IMové mesto nad Váhom), nem a tájjal és az emberekkel való ismerkedés okozta a legnagyobb gondot, hanem az elszállásolás. Ilyen szállodaínséges délutánon kopogtattam az egyik trencsénteplici szálloda ajtaján, nevére már nem emidö, az évszak színében pompázott fű, fa, virág, minden. Visszafordulva már társam is akadt, egy rozsnyói (Roznava) magyar bányász, aki magas volt, sápadt és valamilyen mozgásszervi betegségben szenvedett; szinte évente kapta a beutalót a gyógyfürdőbe. Vele sétáltam aztán a katlanszerü völgyben, a Teplicska patak bal partján, a rendezett és gondozott füves park sétányán. A fürdőbetegek kezeléséről, étkezéséről és a város éghajlati viszonyairól beszélgettünk. Minden évszakban járt már itt, s az időjárás-jelentésektől függetlenül mondta a saját élményeit, hogy Trencsénteplicen mindig kellemes az idő, nincs zord, hideg tél, forró, fullasztó nyár, orkánszerü szélviharok sincsenek, viszonylag szélcsendes napok követik egymást. Az orvosok is nagyon figyelmesek, készségesek és türelmesek, s az ápolószemélyzetre sem lehet panasz. Aztán bocsánatgipszes meleg vizű forrás története egészen a kvádok és a rómaiak idejébe nyúlik vissza, írásos emlék azonban csupán 1234-től őrzi a gyógyvíz múltját, utal a meglétére. Azóta sok víz lefolyt a Teplicska patakon, sok víz bugyogott fel a forrásokból (naponta 2 millió liter tör fel), sokszor cserélt gazdát Trencsén, s vele együtt a fürdőváros. Azt jegyezte fel a krónika, hogy Trencsénteplic első fürdőépületét az lllésházyak építették; a XVI. század végétől a XIX. század közepéig ők uralták a környéket. S Rákóczi, a fejedelem is bízott az itteni forrásvizek gyógyító erejében, ő is kezeltette magát Trencsénteplicen. Nehéz lenne számot adni arról, ki mindenki fordult meg itt a múló évszázadok során, annyit jegyeznék csak meg, hogy lennének közöttük grófok, nemesek, urak, iparosok, parasztok és szolgák. Mert ez a fürdőváros is úgy épült, hogy kispénzű vendégeknek is legyen helyük benne. Ma is csodálatot kelt a sziklahegy oldalában a harmincas évek közepén lékszem. Arra azonban igen, hogy a recepciós hölgy először hűvösen azt mondta: — Sajnos, nincs üres szobánk! A következő pillanatban meg egészen barátságos arccal már azt közölte velem: — Talán mégis lesz szobánk! Jöjjön érdeklődni este hatkor... Láttam rajta, már nem rekedek kint az éjszakában, lesz helyem, szobám, és ettől a legnagyobb gondomtól szabadulva vágtam neki a teljesen ismeretlen fürdővárosnak. Mégsem sokra emlékszem akkori kiadós sétám látványaiból. A fürdöcsarnokban és a környékén biztosan jártam, mintha a nem tudom hányadik zenei nyarat beharangozó plakátokat is láttam volna, itt rendezték meg ugyanis 1937-ben az első európai kamarazenei fesztivált, s ez a kezdete a már itthon és külföldön is ismert, éyente rangosán megrendezett Zenei Nyárnak. Akkor délután a Zöld Béka strandfürdőhöz is felkapaszkodtam, s mivel tavaszból éppen nyárba fordult az kérőén jegyezte meg, hogy első helyen kellett volna említenie a vizet, a forrásokat, azok közül is azt a hármat, amelyek a föléjük épült medencében bugyognak fel, nem sziikséges mesterségesen előidézni a pezsgésüket. S a hőfok is eszményi, 40,2 °C és a többi medence vizének a hőfoka is csupán enyhén különbözik egymástól. Egyszóval, aki ide jön, három hét eltelte után biztosan gyógyultan, frissen távozik innen. Bányász ismerősöm nem tudott megbízható adatokat közölni arról, mennyi itt az orvos és az ápolószemélyzet, nemrégen jutottam olyan tények birtokába,'amelyek szerint a fürdővárosban 970-eo-gondoskodnak a betegek gyógyulásáról és kényelméről, s évente 23 ezer a beutaltak és 7 ezer az ambuláns kezelésben részesülök száma. Bányászismerösömmel hosszan elbeszélgettünk azon a délutánon, sőt, miután a kényelmes szálláshoz is hozzájutottam, még a késő esti órákban is poharazgattunk együtt. Akkor már a zajos, zenés fürdővárosban, mert hiszen ahogy másutt és mindenütt az ilyen helyen, az engedélyezett kimenőig szórakozóhelyek várják a fürdöven dégeket. Az ötvenes évek közepétől jó sok idő telt el, amíg újra Trencsénteplicre vetődtem. A Zenei Nyár eseményei érdekeltek, különös tekintettel Máté Péter fiatal zongoraművész hangversenyére. S arra lettem figyelmes, hogy a bányászismerősömmel tett sétám óta mesébe illő, „nem hinném, ha nem látnám a saját szememmel" -szerű változások történtek Trencianske Teplicén. Mintha a földből nőtt volna ki a modern, világos Krym, Pax, Machnác szanatórium, vagy a szintén több emeletes Jalta Szálló vagy a sokféle portékát kínáló nagy áruház a városközpontban. Alaposabb körültekintésre azonban nem volt időm. Talán azért is jöttem ei úgy az eseményekben bővelkedő Zenei Nyár színhelyéről, hogy mihelyt tehetem, visszatérek a fürdővárosba. Nemsokára kínálkozott is lehetőség. ■Forgon István mérnök barátomnak hétvégi háza van a trencsénteplici hegyek oldalában, s egy napon azt kérdezte tőlem; — Nincs kedved megnézni trencsénteplici hétvégi házunkat? — Hogyne lenne — mondtam, és mentem velük. 12
