A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-10 / 28. szám
Beszélgetés Mészáros Károllyal Hőseim egyszerű emberek Mészáros Károly 1941-ben született. Gyermekkorában tanyákon élt. 1959- ben érettségizett. Egy ideig segédmunkásként kereste kenyerét, később főiskolai hallgató lett, ezután tanító, majd hivatalnok. 1970 óta a Csallóköz c. járási lap szerkesztője. Egy könyve jelent meg (Magánügyek, 1983). — Egyik írói jegyzetedben olvastam, hogy olykor a tanyasi pajtásoddal az iskoláig sem jutottatok el, mert megálltatok az utatokba eső tónál játszani. Ez azt jelenti, hogy akkoriban te olvasó sem voltál? — A tanyasi élet zárt volt. De ez nem jelenti azt, hogy a külvilág kizárattatott. Anyám olvasott asszony volt, és így nem voltam teljesen elszakítva a könyvektől. Aztán tizennégy éves koromban visszaköltöztünk a szülőhelyemre. Felbárra. És itt, ebben a csallóközi faluban jutottam el én igazán a könyvekig. Nógel Sándor volt a tanítóm. Ő ajánlgatott olvasmányokat. Az első könyv, amit elolvastam; Komjáthy Jenő Mondák könyve volt. Ez ösztönzött arra, hogy a történelmi regények felé orientálódjam. Innen — igaz, elég lassan — a mai kortárs szépirodalomig vezetett az út. Tény, hogy akkoriban én nagyon zárkózott, bátortalan kisfiú voltam. így aztán csak mindig egy könyvet vittem haza az iskolából, s ez nagyon kevésnek bizonyult. Mivel többet kérni nem mertem, titkon nyitva hagytam az iskolaablakot, és este elemeltem azt a könyvem, amit olvasni akartam. Éjszaka aztán le sem hunytam a szememet. Virradatig olvastam, majd az elolvasott könyvet „viszszaloptam" a helyére. — So/ohov jut eszembe. Ő huszonhét kilométerre lakott a legközelebbi könyvtártól. S hetente legalább egy alkalommal gyalogszerrel oda s vissza megtette az utat. Igen, talán csak a könyv és a szerelem képes az embert ilyen tettekre ösztökélni. — Jókait, Mikszáthot, Móriczot olvastam akkoriban. Móricz Zsigmond publicisztikája és tanulmányai a mai napig rendszeres olvasmányaim ... Nagyon fontos munkák. Eleven, gondolatébresztő müvek. Az irodalomban nincs és nem is lehet kizárólagosság. A világirodalom sok-sok irója közösen neveli, determinálja az olvasót. így aztán Móricz munkái mellett ott van például André Gide és Gore Vidal, akik ugyancsak kitűnő, de más szempontú irodalomelméletet írtak. De, ha már említettem az olvasó nevelését, eszméltetését, azt kell mondanom, hogy ez meglehetősen lomha folyamat. Elolvasol egy irodalmi alkotást, és ha jól választottál: impulzust kapsz arra, hogy egy másik művet is elolvass. Én a nyitrai Pedagógiai Főiskolán váltam önálló olvasóvá. A könyvekről még annyit, hogy az embereknek általában kirajzolódik az olvasói profiljuk. Kedvenc iróik-költőik lesznek, könyvek-alkotások, amelyek így vagy úgy, de befolyásolják az olvasó igényét vagy igénytelenségét. Volt időszakom, mikor csakis Tolsztojt olvastam. Annyira rajongtam munkáiért, hogy elhatároztam: megtanulok oroszul, hadd olvassam eredetiben. Aztán Stendhal következett. Majd Maupassant. A magyar irodalomból pedig Ady Endre, József Attila — az ő verseiben még ma is lelek újat. Rajtuk kívül ott van Radnóti Miklós életműve. A cseh költők közül Vítézslav Nezval-t olvastam szívesen. Amikor a verseivel találkoztam, váratlanul felfedeztem a szlovákiai magyar irodalmárok közül Forbáth Imrét, aki Nezval barátja volt, egy verset is dedikált neki. S ettől számítva Forbáth életműve is érdekelni kezdett. S idővel komoly hatással volt rám. Most zárójelesen hadd jegyezzem meg, hogy Forbáth propagálásával nem vagyok elégedett. A kiadónk tán másfél évtizeddel ezelőtt megjelentette esszéinek első kötetét, mondván, hogy rövidesen a második kötet is kiadásra kerül, de eltelt tizenöt év és a második könyv a mai napig nem jelent meg. Forbáth Imre összegyűjtött verseinek kiadására sem került sor. Pedig szilárd meggyőződésem, a mai fiatal olvasóknak is határozottan jó olvasói élményt jelenthetne Forbáth alkotói hagyatéka... — Olvasol-e — rendszeresen — szlovákiai magyar irodalmi műveket? — Tanúja voltam Tőzsér Árpádék „feljövésének". Tőzsér és Tóth László verseinek dinamikája ma is hatással van rám. De figyelemmel kísérem Cselényi László és Zs. Nagy Lajos tevékenységét is. Hasonlóan jót talán csak Simkó Tibor lírája nyújt. Akik iránt még megkülönböztetett figyelemmel vagyok a Fekete szél és az Egyszemű éjszaka c. antológiák szerzői... De izgatón nagy a lemorzsolódás ... Sokan, nagyon sokan sarokba tették az írógépet s nem publikálnak már. Új nemzedék van indulóban, a Próbaút c. antológia szerzői. Ök most nagy lendülettel kezdenek. Ebben én nem találok semmi kivetni valót. Ez természetes dolog. Annak idején Tóth László és társai még nagyobb tűzzel indultak, még nagyobb zajjal. Ezen tehát nem lepődöm meg... — Azt kell még kihangsúlyoznom, hogy a szlovákiai magyar próza a Fekete szél c. antológia megjelenése óta igen szépen fejlődik. Főként Duba Gyula. Dobos László és Grendel Lajos érdeme ez. De mások is írtak nem mellőzhető műveket. így pl. Bereck József három könyve. Kovács Magda novellái, Cúth János eddig megjelent írásai is szervesen beletartoznak a hazai magyar próza élvonalába. S miközben prózánk fejlődött, líránk színvonala sem esett vissza, de igazán nem is jutott előbbre. Tehát megmaradt a korábbi, a hetvenes évek színvonalán. Az előbb, amikor olvasmányélményeimről beszéltem, nem említettem azt a nem irigylésre méltó állapotot, amelyben tollforgatóink vannak. Az utóbbi évtizedekben sok-sok „irodalmi újdonsággal" találkozhattak szerzőink. így pl. a dél-amerikai prózával, amely mindannyiunkra hatással volt. S a kívülről érkező hatások ellen nem könnyű védekezni. Leülsz az asztalhoz, és iszonyatos súllyal reád nehezedik a felelősség. Az ember ugyan bízhat a tehetségében, meg a szuverenitásában, abban, hogy amit én írok, azt más úgysem írhatja úgy le, s ebből esetleg vigaszt meríthet. Még beszélnék arról is, hogy az utóbbi két évben a XX. század ún. háborús irodalmát olvasom. A századunkban két világháború volt, és a spanyol polgárháború is oly hatást gyakorolt bizonyos írókra, hogy regényekben vagy novellákban fogalmazták meg mondanivalójukat és tapasztalataikat... — Hemmingway, Mailer, Heller... — Ök és mások is, pl. Semprun, Konsztantyin Szimonov, Mihail Solohov, Borisz Polevoj, Alekszander Fagyejev, Vaszil Bikov, Jurij Bondarev, Hja Ehrenburg, Bemard Malamud, Dürrenmatt .., hogy csupán néhány nevet említsek ... A szerzők közül jónéhánynak már fiatalabb koromban is olvastam müveit. S egyesek alkotásai az iskolában ajánlott olvasmánynak számítanak. De a pedagógusok jó része nem tudja a gyermekkel megkedveltetni ezeket. Hajdan a kalandvágyam ajzott arra, hogy ilyen témájú regényeket és elbeszéléseket olvassak. Két éve értettem meg, hogy a történelmi sorsfordulókban az emberek helytállása méginkább kitetszik. Az, hogy a gondolkodó ember miként viselkedik egy-egy számára nem éppen köznapi helyzetben ... — Károly, te nem írtál soha gyermekeknek és az ifjúságnak. Versekre, mesékre, ifjúsági regényekre gondolok... —• Nem írtam. A felnőtt ember lélektana érdekel. S ezzel annyi gondom van, hogy ki sem látszom belőle. S nem akarom felaprózni magamat. így is sokat küszködöm. A benső világom és ennek kifejezése érdekel. — íróként és magánemberként milyen a kapcsolatod az anyanyelvvel? Kérdezem ezt azért is, mert a novelláid nyelvezete nagyon egyszerű. A mondataid olykor oly kötetlenek, hogy én ilyeneket le sem mernék írni. Ugyanakkor mégis hangulatkeltők... — Az anyanyelv-műveléssel igazán komolyan a hatvanas években foglalkoztam. A nyelvkönyvek közül jónéhányat áttanulmányoztam. Az utóbbi időben a Nyelvi babonák c. könyv nyerte meg tetszésemet. A baj ott kezdődik, hogy az ember a gombamód szaporodó nyelvtani szabályok közt egyszercsak arra döbben rá, hogy gátlásai vannak már. Az ember elbátortalanodik. Úrrá lenni ezen, nem könnyű feladat. Az említett könyv sokat segít ebben. — Mondj valamit novelláid hőseiről. Kik ezek a figurák ? Mennyire utánzód a valóságot? Mennyit merítesz belőle...? — A sorsom jóvoltából ismerem a tanyasi, a falusi, és a kisvárosi életformák változatait. Ez a létélményem. A szereplőim a tapasztalataim mögül kibúvó hősök ... Mindannyian a képzeletem teremtményei. Lényegében nincs is olyan szereplőm, akire azt mondhatnám, hogy a valós életből szolgaian másoltam. Az alkotói mechanizmusomat a teremtő képzelet mozgatja. Olyannyira, hogy az Éjszaka régi képekkel c. vallomásos írásom is az elbeszélés műfaja felé csusszan... Szóval még a tényeket felsorakoztató munkáim sem fajtiszta dokumentumok. Kitalált történeteket írok. Tudod, hajdan én lírikusi pályára vágytam, kezdetben verseket is írtam, tehát én lírikusi alkat vagyok. Az élet viszont telítve van nyers és szélsőséges drámaisággal, amit az alkatom miatt nem tudnék ábrázolni. Hőseim egyszerű emberek. Nincsenek nagy lehetőségeik a társadalmi felzárkózásra. Nincs arra módjuk, hogy tehetősebben és tartalmasabban éljenek, utazzanak, lássák a világ dolgait, esetleg eszméljenek ... Az életük olyan, amilyen. A sok-sok koccanás után az energiájuk már fogytán. S azt hiszem beletörődtek a helyzetükbe. Már hagyják magukat befolyásolni. Új könyvem kéziratának címe:.......És egyéb ügyek". Nos, ebben található egy írás, amelynek hőse a maga módján — együgyűn lázad. Úgy aktivizálja magát, hogy összetöri az italkimérés berendezését... Dehát milyen lázadás ez ? Egyáltalán hová vezet ? VAJKAI MIKLÓS Tóthpál Gyula felvétele 11
