A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-10-02 / 40. szám
— További probléma az építőanyagot árusító telepeken tapasztalható kulturálatlanság és felelőtlenség. Legalábbis a laikus szemlélő aligha mondhat mást. ha a szabadban tárolt árukat látja . . . — Van ebben az észrevételben igazság is, de inkább csak annyi, hogy a jövőben több figyelmet kell fordítanunk vállalatunk telepeinek felújítására. A sérülékeny, a könnyen tönkremenő anyagokat azonban már most is raktárakban készletezzük. Más kérdés, hogy minderről pillanatnyilag valóban csupán elvi síkon érdemes társalogni, hiszen a cement vagy a mészpor a vagonból, a konténerből egyenesen a vásárló kezébe kerül. IMem titok, hogy a reggeli bebocsátásra várva szinte rendszeressé vált a hajnali sorállás. — A mennyiségi hiány jobbára termékeny táptalaja a korrupciónak. Tapasztalt ilyesmit? — Konkrét csúszópénzekről szóló bejelentés nem érkezett hozzám, ami viszont nem zárja ki a „szokásos", aprócska turpisságok előfordulását. Természetesen, ezek is komoly problémák, ezért a hiányhelyzetre hivatkozó visszaélések megelőzése érdekében rendszeresen vizsgáljuk a teleíyag? peinken és raktárainkban végzett munka korrektségét. — Az ország gazdasági életének küszöbönálló átalakítása során az építőanyag-kereskedelem is új feladatok elé néz. Az önök telepeiről is sokszor elmondták már, hogy elosztják az árut, ahelyett, hogy kereskednének. Talán megérett az idő a változtatásra . . . — Egyelőre mi is a vállalat igazgatóságától kapott központi elosztás alapján kapjuk a forgalmazásra szánt áruk zömét. Tény viszont, hogy a mainál többet, de főképpen jobban kellene kereskednünk. Ehhez az igények pontosabb felmérése, a szállítás megfelelőbb megszervezése, a rugalmasabb gyártásszervezés, a divatos építkezési kultúra gyorsabb térhódítása, a kereskedelmi tevékenység élénkítését eredményező versenyhelyzet feltételeinek megteremtése szükségeltetik. Gondolom, mindebből világosan kitűnik, hogy a következő hónapokban és években bőven van még mit tenni a mennyiségi és a választéki hiányok megszüntetése, a jobb lakossági ellátás érdekében. MIKLÓSI PÉTER A fürdőzésről A hatvanas években még úgy nézett ki, hogy jó Európa nagy folyójának, a Dunának, csak a jobb partja bővelkedik melegvizű, gyógyító hatású forrásokban, és volt egy időszak, amikor tájainkról valósággal özönlöttek át az emberek hétvégeken a mosonmagyaróvári, győri fürdőbe. Abban az időben történt meg Mosonmagyaróváron, hogy a hét két utolsó napján alig-alig lehetett hallani magyar szót a medencékben. Velem is nemegyszer megtörtént, hogy a vasárnapi ebéd előtt még nem tudtam, hogy utána Mosonmagyaróvárra megyek. Csak úgy magától adódott a kérdés: Nem megyünk át fürödni délután? A feleségem bólintott, és a vasárnapi ebéd elfogyasztása után alig egy óra múlva már ott lubickoltunk a gyógyvízben, vagy úsztunk a medencében, s ha most háryjánososan nagyot szeretnék mondani, úgy kezdeném, hogy nem volt azokban az időkben reumailletve reumás betegség! Egyre gyakrabban merült fel bennünk a kérdés, hogyhogy csak a jó öreg Duna jobb partja bővelkedik gyógyvizes forrásokban, a bal partján csak a föld felszíne lenne termékeny, a mélye szárazabb lenne az afrikai sivatagnál? De hiszen a forrásvizekkel úgy van, hogy határt szabni senki nem tud a terjedésüknek. A győri és a mosonmagyaróvári gyógyvizek föld alatti tavai csak a Dunántúl belseje felé terjeszkednének a csallóközi földek alsóbb rétegeibe nem törnek át a Duna medre alatt? Azt hallottam, hogy a Karlovy Vary alatti forrásvizek széle Brnóig ér. A forrás egészen más természetű dolog, mint a kút, egyszóval a feltevésnek, hogy a Duna bal partján is lehet valami, az lett a természetes következménye, hogy a fürdőzní óhajtó emberek nagy megkönnyebbülésére nálunk is keresni kezdték a melegvizű forrásokat, s találtak is ilyeneket Nagymegyeren (Calovo), Dunaszerdahelyen (Dun. Streda) és legutóbb Diószeg (Sládkovicovo) határában. Volt szerencsém mindhárom termálfürdő vizében többszőr is megmártózni, és sértődés ne essék, Nagymegyeren nagyon jól éreztem magam, a medencék vize és környéke megnyugtatóan tiszta volt, nem kellett semmit viszolyogva észrevennem, fedett része is nyugalmas és ízléses, s mindez, sajnos, nem mondható el a dunaszerdahelyi termálfürdőről. A medencék vize nem elég tiszta, a nagy medencében halászni lehetne a faleveleket, a fedett részben pedig meg kellene szűrni a vizet, az a fürdözö benyomása. Többször is cserélik napjában, mégis mindjárt szennyezettnek látszik, jobban meg kellene vizsgálni az okát. A környezete szép, a szolgáltatás kifogástalan, elejét lehetne venni az olyan hírek elterjedésének, hogy a szerdahelyi fürdőmedence nem higiénikus. Diószegen még nem készült el teljesen a gyógyfürdő, környékén még csak alakul minden, de a medencék vize tiszta és kellemesen meleg, a kopárság viszont riasztó egyelőre, napernyők kölcsönzésével próbálnak a tűző nap ellen védelmet nyújtani, a gyepszönyeg sem olyan még, hogy kényelmesen lehetne rajta nyújtózkodni, de hát majd másképp lesz minden idővel, az a fontos, hogy már ezt a termálfürdőt is megnyitották, az embereknek van hová menniük a hétvégeken, nem csupán a szórakozásukat keresve, de az egészségüket is védve. A időjárás szeszélyeiről Az apósom gyönyörű páskaházi (Paáková) kertjében az idén nem teremnek az egyébként gazdagon termő gyümölcsfák. Tavaly roskadásig volt a fákon az alma, alig győztük leszedni, jutott belőle a szomszédoknak, az ismerősöknek, egész télen és tavaszon a család minden tagjának is. Most azonban keresni kell a falevelek között megbújó al.mát. Jó ha egy zsákkal lesz az évi termés, az emberek találgatják is, mi lehet az oka, sok mindenre kiterjedő okoskodásba csapnak, aztán belebonyolódnak, a végén maguk sem tudják, mit is akartak kiokoskodni a silány almatermésből. Egy dologban teljesen megegyezik a véleményük, hogy az időjárásban kell keresniük a gyümölcsfák terméketlenségének okát, annak igen-igen kiszámíthatatlan, viszontagságos voltában. Mert mi az, hogy nincs kedve elmúlni a télnek, a tavasz meg belekontárkodik a nyárba, unalommá, de inkább kényelmetlenné, sőt egyenesen haszontalanná válnak a hideg napok. És a felhők járásával is baj van. Nem egyenletes időközökben hullatja a földre jótékony áldását, hanem a rossz asszonyok természetét is fölülmúló szeszélyességgel, aztán egyszer olyan hosszan esik, hogy a földeken tócsákban áll a viz, másszor meg a felhők vonulásából nincs haszna az emberfiának, elröpülnek a hegyek-völgyek fölött anélkül, hogy a szárazság láttán sírva fakadnának, s hullatnák áldásukat a szikkadt földre. Páskaházán, a Csetnek-patak völgyében egész nyáron nem esett érdemlegesen az eső, ha kerekedett is némi zápor, az éppen csak az út porát verte el, a földeket nem áztatta meg, a kutak vizét nem duzzasztotta fel, hasznot nem hajtott. A felhők járása és adakozó kedve változott volna meg a múló évekkel, aminek most már az a szomorú következménye, legalábbis ezen a vidéken, hogy egyszerre a kivántnál jóval több eső hull a földre, másszor meg semmi, vagy elvétve egy kevés, az emberek bosszúságára. Aztán vége szakad az időjárásra vonatkozó panaszoknak, fordítanak a szavak folyásán, a bölcsességüket összegezve úgy, hogy az elődeiknek is volt panaszuk a roppant nagy szárazságra és a tömérdek sok esőre, megérték már azt is, hogy januárban kiskabátban mentek ki a mezőre, júliusban meg fázósan, dideregve, nincs tehát az időjárás szeszélyeinek semmi köze a légköri szennyezettséghez, az atom- és hidrogénbomba-robbantásokhoz! Persze, ennek ellenére is fájlalják, hogy nincs alma a gyümölcsöskertekben, nincs levél a krumpliszárakon, kolorádóbogár viszont van, már nem használ semmilyen vegyszer ellene, ellepték a krumpliszárakat, krumpli sem fog teremni a kertekben ebben az esztendőben. Az emberek védekeznek ahogy tudnak, az anyósom kis táncparkettet rögtönzött hetvenöt éves fejével, nagyobb skatulyából, amelynek az alján az odaszórt kolorádóbogarak húzzák a talpalávalót, az anyósom talpa alá valót, mérgében úgy tapossa pozdorjává a kártevőket. Nem tudom, mi lesz az igyekezetéből ? Az az érzésem, hogy a kolorádóbogarakat a táncos lábával nem pusztítja ki. De hogy öregségére hozzászokik a mozgáshoz a lába, abban nem kételkedem. Régóta tudjuk, hogy a nagy szárazság egereket szaporít s holtig tanulva azt is bele kell vésnünk az emlékezetünkbe, hogy nemcsak az egereket, a kolorádóbogarakat is szaporítja. Apropó! A nagy szárazság! Öntözéssel védekeznek ellene a mezőgazdasági üzemek, és most ugróm egy jókorát Gömörből Mátyusföldre. Mátyusföld egyik szövetkezetének a földjére, ahol hétvégi napon úgy felejtette egy helyen az öntözőt a vízfelelös, nem rakta tovább, s akarva-akaratlan jókora mesterséges tavacskát létesített a rábízott területen, bokáig vagy térdig éröt, szinte hallani véltem a növények kiáltozását: — Segítség, gyilkos! A szolgáltatásról Megrendítő dologról szeretnék írni. Július 22-én virradóra meghalt édesapám 89 éves korában. Fájdalom, gyász és hát kétségbeesés, mert hiszen intézkedni kell. Mikor lesz a temetés, ki búcsúztatja a halottat? Megyünk feleségemmel a temetkezési vállalat irodájába, s az ajtó nyitása után rögtön az az ember benyomása, hogy ebbe az egyetlen nagy helyiségben csupa kedves, figyelmes embert ültettek az asztalok mögé, akik külön-külön rövid húsz perc alatt elintéznek mindent. Úgy kezdődött az egész, hogy egy nagyon kedves, kellemes hölgy már a kérdéseket is úgy adta fel. hogy arra nekünk csak bólintanunk kellett. Legrosszabb esetben egyetlen szóval felelnünk: igen vagy nem. Milyen temetést akarunk, hány koszorút, milyen időtartamú szertartást, milyen nyelven? Ez utóbbi kérdés lepett meg a legkellemesebben, mert mondhattuk az apám és a legközvetlenebb hozzátartozók nevében, hogy magyarul. Ez nem akadály, jegyezte meg a kedvességben és figyelmességben páratlan hölgy, máris hívom Zsernovicky Károly elvtársat a minisztériumban, aki magyarul búcsúztat, nem foglalt-e a megbeszélt napon, a már meghatározott időpontban. Szerencsére a minisztérium osztályvezetője azonnal utolérhető volt, s ezzel a hölgy elintézettnek tekintett mindent. Vagyis dehogy. Még az autóbuszt is az utcánkba rendelte, a gyászjelentés lapjainak azonnali megvásárlási lehetőségére is felhívta a figyelmünket, és azt is elmagyarázta, milyen kívánságunk lehet még a krematóriumban. Mikor kifizettük a temetési költséget, és távoztunk az irodából, csodálkozva néztünk egymásra a feleségemmel. Valóban igaz, rövid húsz perc leforgása alatt került le a vállunkról a temetés minden gondja ? Persze hogy bekapcsolt képzeletemnek a motorja! Mert ugye temetni már példamutatóan megtanultunk, csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatok a temetkezési vállalat munkájáról! De hát a többi vállalat és hivatal miért görcsösen gáncsoskodó és késedelmes, amikor állampolgáraink ügyes-bajos dolgainak az intézéséről van szó? Miért járatják a bolondját az ügyfelekkel, amikor küldik ide meg oda, onnan amoda meg vissza, miért nem tanulmányozzák a temetkezési vállalat módszerét, hogyan lehetne nekik is húsz perc alatt, az illetékes hivatalokkal összefogva egy helyen elintézni mindent? Hogy az állampolgárok ne a fogukat csikorgatva, hanem megkönnyebbülten távozzanak és hálával gondoljanak azokra, akik az idegzetüket kímélve az életük meghoszszabbitására törekednek. De talán éppen ez nem tetszene a temetkezési vállalatnak. Hosszú életű, matuzsálemi kort élő emberekkel népesülne be az ország, s abba a nyugdíjintézet is beleszólna, méghozzá nemtetszően, mert hiszen édesapámnak is megszakítás nélkül majdnem 29 évig folyósította az 1 100 koronát meghaladó nyugdíjat... MÁCS JÓZSEF 13
