A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-09-26 / 39. szám
TUDOMÁNY- TECHNIKA PILLANGÓK ÉS TERVRAJZOK Él Komáromban (Komárno) egy fiatal ember, aki semmiben sem különbözne az átlagtól, ha nem lenne egy különös hobbija. És hobbi-e vagy hivatás, amit csinál? Nehéz eldönteni. — Nem hivatás, csak szenvedéllyel űzött kedvtelés és némi elhivatottság ösztönöz. Aki a lepkék tanulmányozását választotta hivatásául, az kutatóintézetben dolgozik Jur pri Bratislave-ban. Ott folytatnak kísérleteket például arra vonatkozóan, hogyan lehetne a lepkéket a növényvédelemben hasznosítani, illetve kiküszöbölni a kártevésüket. — Szóval te kedvtelésből foglalkozol a lepkékkel. Honnan ered ez a vonzalom ? — Mint minden kisgyerek, én is csodáltam a pillangókat. Gyűjteni is akkor kezdtem őket egy barátommal együtt. Fel is tűztük, rendszerezni próbáltuk, de éreztem, hogy az nem az igazi. Később ki is dobtam ezt a gyűjteményt. — Mikor tértél vissza a lepkékhez? — Teltek-múltak az évek, meg is feledkeztem gyermekkori gyűjteményemről. Pályát választottam, építésznek tanultam. Egyszer, vízszabályozót építettünk. Az egész napot a kanálisparton, a szabadban töltöttem. Lehetetlen volt meg nem látni a gyönyörű természetet, a virágos rétet és a sok pillangót. Eszembe jutott a gyerekkori próbálkozás és elhatároztam, hogy most ismét hozzáfogok a gyűjtéshez és komolyabban — tudományosan — fogom rendszerezni. A kezdet nehéz volt. A szakirodalom ismerete nélkül, fölszerelés nélkül, preparálási tapasztalatok nélkül... a semmiből indultam. — Ki volt útmutatód? — Brnóban az Iparcikkek Vásárán járva az újságosbódéban pillantottam meg egy „lepkés" könyvet. Abban megtaláltam a gyűjtési, preparálási módokhoz az alapvető útbaigazítást. Később sokat tanultam az iglói (Spisská Nová Vés) fizika-matematika szakos tanártól, Reipich lepkeszakértő kollégától. — Hány éve foglalkozol most már komolyan a gyűjtéssel? — Az elhatározásnak már hét éve. Azóta a látványos nagylepkékröl áttértem a kislepkékre. Vagyis pontosabban a nappali lepkékről az éjszakai lepkékre. Ennek az az oka, hogy a nagylepkékröl már minden adat ismeretes, a kicsik között több újdonságot lehet felfedezni. — Milyen felfedezéssel dicsekedhetsz már? — Szlovákiai viszonylatban 12 újdonságnak számitó fajt azonosítottam. Ebből hat csehszlovákiai vonatkozásban is egyedi és egy európai szempontból is új. Vagyis én azonosítottam elsőnek. — Milyen irányban folytatod a kutatást? — Arra már rájöttem, hogy nem lehet az egész világ lepkéit gyűjteni, legyenek bármily szépek is. Elhatároztam, hogy a Komárom környéki lepkékkel fogok foglalkozni. A Szlovákia lepkefaunájával kapcsolatos ismereteket szeretném bővíteni, erről a területről kevés az adat. — Hogyan történik az azonosítás? A tepkéseknek is van valamilyen szervezetük, vagy klubjuk mint az éremgyűjtőknek vagy a bélyeggyűjtőknek ? — A lepkékkel a Szlovák Tudományos Akadémia Entomológiai szakosztálya foglalkozik. Ennek vagyok én is tagja, ott történik az azonosítás. Nem is ezzel van a probléma, hanem az eredmények, az ismeretek publikálásával, azzal, hogy eljusson az emberekhez, beépüljön a köztudatba. Jobban vigyáznánk környezetünkre, ha tudnánk mit védünk! Bár a panasz részemről most éppen nem aktuális, mert a Dunamenti Múzeum Évkönyvében nyilvánosságot látnak eredményeim: — Lepkegyűjtőnek vagy építésznek tartod-e magad? — Is-is. A kettő jól összefér. Reggel háromnegyed héttől negyed négyig építész vagyok. Utána férj és apa meg lepkész. — A feleséged hogyan viszonyul a hobbid hoz? — Eleinte nehezen szokott hozzá, hogy hazaviszek egy-egy hernyót és etetem, várom, hogy lepke legyen belőle, de már megszokta és velem örül. — Miért kell a hernyót hazavinni? Miért nem lehet készen megfogni a lepkét? — Azért, mert a tenyésztett szebb. Színe nem fakul meg a napfényben, szél, vihar, ág nem tépi a szárnyát. A tenyésztés is szaktudást igényel. Van, amely mindent megeszik, van, amely csak egyféle táplálékot fogyaszt el. Ehhez is érteni kell. Sok múlik a levegő hőmérsékletén és páratartalmán ... — Úgy látom egész jól belejöttél a tudományos munkába... — Igen, de ebből nem lehet megélni! — Ráfizetéses vagy nyereséges ez a kedvtelés? — Aki komolyan veszi a hobbiját, az nem nézi a befektetést. És én komolyan veszem azt, amit csinálok ... Pastoralis Gábor ebben különbözik az átlagtól. FISTER MAGDA A pokol artistái A kiképzés nagyon kemény. Űrhajós kezeslábasban és sisakban, vízbe merülve gyakorolnak újra és újra minden kis mozdulatot. Aztán az ejtőernyős ugrás gyakorlása következik. Ami meglepő: a kiképzőmesterek nem ordítoznak a gyakorlókkal. De hát nem is tengerészgyalogosokat képeznek, hanem tűzoltókat, akiket majd helikopterről engednek le kötélen a nagy kiterjedésű erdőtüzek közepébe. Kaliforniában a gigantizmus mindenre rányomja a bélyegét, még a katasztrófákra is. Ebben az amerikai államban egyetlen nyáron 350 000 hektárnyi terület, két és fél millió ■— a tűzvész elleni harcra költött — dollár ment füstbe. A dél-kaliforniai tűzoltók sokat keresnek, de munkájuk minden, csak nem irigylésre méltó. San Diego környékén Mike Harris irányítja a tűz oltását. így beszél a katasztrófa elleni küzdelemről: — A bozóttüz legyűrése olyan, mint egy hadjárat. Hosszú és fárasztó csata. Itt hetekbe és hónapokba kerül az oltás. — Harrisnak mellesleg 1 500 „katonája" van erre a háborúra. Kezdetnek a helikopterről „késleltetöt" dobnak a tűzbe. Ez egy olyan vegyszer, amely úgy taszítja a tüzet, mint a mágnes azonos pólusai egymást. Nagy tűzben azonban a „késleltető" mit sem ér. Ekkor Harris beveti a „füstugrató" embereket, akik furcsa, ormótlan kezeslábast és sisakot viselnek. Ejtőernyőn vagy helikopterről kötélen egyenesen a tűz közepébe ereszkednek. Ök a pokol artistái. Gyakran kötnek ki egy-egy fa tetején, úgy hogy a lábuk alatt lángol az erdő. Ha ejtőernyővel érkeznek, először azt kell elcsomagolniuk, még szükség lehet rá. A magasból leeresztett kötél pedig egyenesen a tűz fészkébe vezet, onnan indulnak a csatába: ásóval és fejszével irtják a tüzet tápláló bozótot, sáncokat hoznak, poroltóval támadnak a kisebb tűzfészekre. A „füstugratóknak” nem sok a szabad idejük: a tü?zel éjjel-nappal harcolni kell. A feltámadó szél félelmetes pattogással szítja a lángokat, ebbe a hangba néha belehasit a magukra hagyott, menekülő állatok üvöltése. A tűzoltóknak ebben a pokoli zajban kell meghallania a tehén gyöngülő bőgését, ha fölötte épp most lobban lángra az istálló. meg kell hallania a kötöfékjét tépő ló nyerítését és a legfontosabbat: a rémült gyermeksírást. A „füstugratót" néha magába szippantja a parázs, körülöleli, fojtogatja a lángok tornádója. A helikopter személyzete azonban egy pillanatra sem téveszti szem elől: vészhelyzetben valaki nyomban leereszkedik és kimenti az olvadt sisakú tűzoltót, akinek arcáról ettől fogva nem lehet letörölni a súlyos égési sérülés nyomait. Kaliforniában májustól novemberig kell tartani a katasztrófától, de mert az utószezonban is gyakran fellobban a tűz, a füstugratók egész évben gyakorolnak — egy úszómedencében. Teljes felszerelésben merülnek a vízbe. Itt tanulják, hogyan kell megszabadulniuk a földre bocsátó hevederektől, hogyan kell gyorsan elvágniuk a kötelet, amelyen leereszkednek. A vízben, ebben az erősen ellenálló közegben gyakorolják a villámgyors mozdulatokat, amelyekkel maguk és mások életét megmenthetik. Ezen kívül toronyból ugrálnak ejtőernyővel. Nehezebb kiképzés ez, mint a tengerészgyalogosoké. Harris tűzoltói minden évben több ezer kaliforniai életét mentik meg. Mi okozza a tüzeket? A dél-kaliforniai mediterrán éghajlat, a sok bozót, tüskés-gyantás bokor, mind megannyi potenciális tűzfészek. Viszont ugyanez az éghajlat és növényzet megvolt már a pionírok idejében is, mégsem történt ennyi katasztrófa. Ezért ma az első számú vádlott a piromániás, az a titokzatos lény, akit mindeddig meglehetősen sikertelenül elemeztek a nagy lélekgyógyászok. Legfeljebb annyit tudnak róla, hogy beteges szenvedélyét súlyos állandó vagy átmeneti frusztráció okozza. Csalódott ember: nem kapta meg a postáskisasszonyt (vagy egyszerűen csak a postáját). Nemcsak a piromániások okoznak persze erdőtüzet, hanem gyakorta azok a felelőtlen kirándulók is, akik az erdő szélén dobják el cigarettájukat, amikor 40 fok van árnyékban, vagy akik a hanga és a páfrány közt törnek el egy üres üveget, melynek szanaszét szóródó szilánkjai nyomban ezernyi apró gyújtólencsévé változnak át; vannak aztán olyan táborozok is, akik nem oltják el rendesen a tüzüket. Hogyan lehet egy ilyen hatalmas területen megfékezni a lángokat, amikor nem lehet előre látni, hogy hol, miért és mikor lobbannak föl? A „füstugratók” nincsenek sokan. A riasztási módszerek kezdetlegesek, a tűz viszont ördögi gyorsasággal terjed. A megelőzés során különféle módszerekkel próbálkoznak. Legelterjedtebb az előégetés ősi módszere: egy kivágott erdősáv minden maradványát fölégetik, hogy ez a kopár sáv a majdani, véletlenül vagy bűnös kézzel fellobbantott lángtengert megállíthassa. Az ilyen előégetés általában két napig tart. Ezalatt fekete, füstölgő sivataggá változik az erdő egy része, ahonnan menekülnek az állatok. Borzongató látvány, de hatásos módszer. Kutyaharapást szőrével... (IPM) 16
