A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-09-26 / 39. szám
— ALKOTÓI LAZBAN A szerkesztő alkotói lázban égett. Jó korán felkelt, hogy elintézze a hivatalos ügyeit, nehogy ezek később zavarják a munkájában. Az ügyeket persze nem sikerült elintéznie, s ez mindjárt jókedvre hangolta; a hivatalos ügyek legfőbb jellemzője, hogy nem lehet őket elintézni. v A hivatalokból hazafelé tartván, beült egy cukrászdába. A kávé csak serkentheti alkotói lázát. A habos, gőzölgő fekete mellett elolvasta H. Gy. nálafelejtett elbeszélését, s nagyon meglepődött, hogy milyen jól van megírva ... Ez egy csöppet elvett alkotói kedvéből, mert nem szerette, ha mások is jól írnak. A kávé viszont finom volt, itt mérik a legjobb kávét az egész városban, és a második után már egész jókedve lett. — Rohannom kell haza — mondta mintegy önmagának. — Rohannom kell, hogy megírjam a legjobb „dolgomat". Még nem tudom, mi lesz az, vers vagy elbeszélés, vagy lehet, regény is születik ebből a lázból, úgyhogy mihamarabb el kell kezdenem a munkát. Ma nem ment munkába sem, nehogy elmenjen a munkakedve. Ilyen napon nem lehet csak úgy dolgozni : ma alkotni kell, újat hozni létre ... Ez nem könnyű, ehhez legalábbis alkotói magány kell, és ezt aligha találná meg a munkahelyén. Ott minduntalan felbukkan valaki, aki követeli, hogy azonnal olvassa el legújabb alkotását. A szerkesztő eleinte felcsillanó szemmel kapott az ilyen kéziratok után, gondolván, azok igaz alkotói lázban születtek, de aztán rájött, hogy ezeknek az irományoknak Valami kevés közük van az alkotói munkához, még kevesebb a lázhoz — hacsak nem beteg agyak szüleménye. Később igyekezett is ol-Ttzennégy éves Gabi lányom külsejével elégedetlenül, durcásan forgolódik a tükör előtt. Hámlasztó, meg egyéb, szeplő ellen használatos krémet követel az anyjától. — Jó, majd veszünk! — csitítja a feleségem. — De nekem most kell! — és a nagyobb nyomaték kedvéért dobbant a lábával. — Most nincs. Ne kívánj lehetetlent! Ha még öt percig fölöslegesen vacakolsz, elkésel az iskolából! — figyelmezteti az asszony. — Úgy nézek ki, mint a pulykatojás! Sosem értettetek meg! — pityeredik el. , Közbeszólok... — Hidd el, a fiúknak így is tetszeni fogsz! A szeplök különös vonzóerővel bírnak, pikantériát kölcsönöznek az arcnak. Én például — legénykoromban — majd megvesztem értük. Legszívesebben anyád arcára is ragasztottam volna néhányat... Kár lenne őket eltüntetni, ha már egyszer drága pénzért szert tettünk rájuk! — mondom és igyekszem nem észrevenni feleségem felháborodott arckifejezését. Amikor a fiúkat említem, Gabi abbahagyja a pityergést, és rámnéz, vajon komolyan gondolóm-e a mondottakat. Azután felvihog és öltözködni kezd. Ám mozdulatai fokozatosan lelassulnak, látszik, hogy valami erősen foglalkoztatja. — Mi az, hogy drága pénzért szert tettünk rájuk? Apa, ezt hogy kell érteni? vasatlanul visszadobni a legtöbb kéziratot, de azok igy is ellepték az asztalát. Brrr... A munkában sehogy se lehet alkotni, morogta. Ezért ma be sem ment. Otthon dolgozik, alkotói magányban. A főszerkesztőnek is meg kell értenie. Nem érti meg. Mindegy. Hogy alkotói magánya még mélyebb legyen, megivott egy kávét. A gőzölgő kávé és orrcsiklandó illata segít elmélyülni a témában. Mert a téma a fontos. Hogy legyen témája. Mi is a témája mára? Igen ... igen. Egy becsapott ember kálváriája és lélekrajza ... Jó téma ... Csakhogy; hogy lehet ebből újat és jót alkotni? Meghökkent. Valóban. Hogy lehet? Egy hörpintés a kávéból. Mindenből lehet. Hogyne... lehetne. Csak a megközelítési módot kell megtalálni; meg a tartalom és a forma egységét... Meg a hangvételt... és a szavakat, a szavakat, minél több szót, nem baj, ha nincs is mindnek értelme, és összefüggés sincs köztük, az a legkevésbé fontos ... A fő, hogy a szavak úgy sorakozzanak egymás mellett, mint a sorkatonák a díszszemlén. Mivel ma alkotói lázban égek, ez egyáltalán nem lesz nehéz. Ki is gondolta az első bekezdést: „Kajla Mihály felállt, és kiköpött; aztán magára kapta vizes köpenyét, és elindult a lövészárok felé ... bumm ... bumm — szóltak a harangok, a lovak megbokrosodtak, s megindultak a hegy felé ..." Egyelőre még nem tudja, hogy a lovak minek kellenek a regénybe, de hát el lehet ma képzelni egy modem regényt lovak nélkül, megbokrosodott lovak nélkül? Aligha. Igaz, nem lehet csak igy belevág— Hát nem emlékszel? Harkányfürdön varázsolta őket először arcocskádra a nap. — (gy volt, mama? — kérdi az anyját. Feleségem rábólint, s a faliórát nézi. — Régen lehetett.,. Alig emlékszem ... — s hozzáfog az elhalványult hajdani nyaralási emlékek felelevenítéséhez, leltározásához. — Bizony régen. Hét-nyolc éve már! — erősíti meg a feleségem. — Ha hazajövök a suliból, elmeséled? — Ha hazajössz, el! —. ígérem meg és kituszkolom a nehéz iskolatáskától görnyedő vállát az ajtón. Azután elvonulok a dolgozószobámba és ahelyett, hogy folytatnám a határidős fordítást, újra élem a harkányfürdöi nyaralás minden mozzanatát, nehogy délután — a lányom előtt — szégyenben maradjak. ... a pléden fekszem, arcomat átadom a forrón égető napnak, feleségem felnéz, nem győzi figyelni a két gyereket, olyan elevenek, mint a gyíkok. Sült hal Ínycsiklandozó szagát hozza a szél. Repülve fogy a tíz nap. „Zorane, Zorane!" — hallja a fiam, kapdossa a fejét, s takarótól takaróig szalad, azt hiszi, őt hívják. Sehogyan sem érti, honnan van itt egyszerre annyi Zorán, mikor odahaza, szülővárosunkban ö az egyetlen. A magyarázat egyszerű: egy ugrás a jugoszláv határ, itt a feliratok is kétnyelvüek a bodegákon ... A gyerekeket a viz felé tuszkolom. Feleséni... előbb fel kellene vázolni a történetet, megrajzolni az alakokat, kiemelni a hős jó és rossz tulajdonságait... Ámbár meglehet, ez egy tulajdonságok nélküli ember lesz. Az nem lehet. Azt már megírták. Dühöngött egy kicsit, hogy így megelőzték. Aztán elhatározta, hogy az ő hősének lesznek tulajdonságai. Ha más nem is lesz neki, de tulajdonságai lesznek. Nem is egy. Majd meglátjuk. Azonnal neki kell kezdeni a munkának! Gyorsan fizetett, és haza ... Az égbolton bágyadtan lógtak a felhők. Egy éppen az ő fejére szórta áldását. — Hogy felfrissüljek! — gondolta lelkesen. Egészen jól érezte magát, csupán a szíve körül volt nagyobb a nyomás a megszokottnál, de ezt most az alkotói láznak tulajdonította. Fel kell szabadítania az energiáit! Mi minden lehet még ebből. Megszületik végre Kajla Mihály története ... A Nagyposta sarkán elétoppant R. J. ifjú költő, aki a nagy és a legújabb divat szerint készült esernyője alatt megmutatta neki legújabb költeményét, amely szakasztott mása volt az esernyőjének, s az ünnepi számukba ajánlotta: hozzátok le! Ma nem dolgozom — akarta mondani, de eszébe jutott, hogy ma alkotói lázban ég, és ez sokkal többet jelent, mintha dolgozna. Átvette tőle tehát a hosszú és kacifántos költeményt, amelyről így, ránézésre is, egyből megállapította, hogy nem jöhet az ünnepi számukban, és más számukban sem; és sohasem jöhet le. mert az ő szerencsétlen lapjuk nem ilyen lázbeszédes irományoknak készült, hanem komoly mondanivalójú cikkeknek és riportoknak. Mindezt természetesen nem mondhatta el . gémét nem kell küldeni, megy utánuk magától is, olyan, mint egy kotlós... De előbb még hátraszól, hogy hagyjak fel a szabadkai titkárnővel folytatott flörtömmel, mert megtépi a haját. Családom alig mártózik meg a vízben, megjelenik a jó alakú, jó karban lévő titkárnő. Hamarosan a lánya is. Mivel nem tudok választani, és a feleségem is néz, ideiglenesen elhagyom a csatateret... Hiszen esti fürdőzés is létezik, televíziónézéssel, meg más egyébbel megspékelve ... Strandolás után — szállásunk felé haladva — megállunk egy palacsintasütőnél. Fogy a pénzünk, úgy látszik feleségém szeretné elütni az esti étkezést... Bár a harminc palacsinta, amit elfogyasztunk, az sem olcsó! ... Sárgabarackért könyörgök. „Mint egy gyermek" — mondja a feleségem, de azért vesz ... Megfürdetjük a gyerekeket, akik csakhamar előállnak, hogy éhesek, mert nem vacsoráztak. „Hát a palacsinta?" — kérdi az anyjuk. „Hja, az csak olyan uzsonnaféle volt", mondják, s követelik a vacsorát, azaz a húst. Én sárgabarackot vacsorázom, imádom és készülök az éjszakai fürdőzésre... Vagyis: Isten veled, medencéből televíziózás, szabadkai titkárnő meg a lánya. Isten veled élet! Talán meg fogok halni. Nyombélfekélyem és a sárgabarack nem tűrik egymást. Testem hideg verítékben ószik, reggelig gyógyszerezek, szódabikarbónázok, nyögök... és életben maradok. Másnap, itt az utcán, nem közölhette vele. Az ember ilyet nem mond az utcán egy esernyő alatt reményteljes és ifjú költőnek, aki még hisz a jövőben. — Majd meglátjuk — mondta sietve, s kikapta a költeményt az ifjú költő kezéből, mert látta, hogy az olvasni kezdi. Zsebre tette. — Majd meglátjuk — mondta még búcsúzóul. Rohant az utcán. Sok időt veszítettem. Délután jönnek haza a gyerekek az iskolából, s akkor ugyebár az alkotói magány már nem az igazi. Az öccsével a Partizán nevű kocsma előtt találkozott. Az öccse nem tudta, hogy testvérbátyja alkotói lázban ég. Az öccse ma sikeres vizsgát tett a szakiskolában, s azt meg kell ünnepelni. Az ember nem mindig vizsgázik sikeresen. Ezt ünnepelni kell. A kocsma kéznél volt. Az ember is. — Csak egy kicsit — mondta még halkan, hogy maga se értse —, csak egy kis időre ülhetek be, mert sietek. — Én is — mondta az öccse, s beléptek. — Az ital nem erősíti az én alkotói kedvemet — gondolta a szerkesztő szomorúan néhány pohár bor elfogyasztása után. Mindig irigyelte azokat az alkotókat, akik a legjobb müveik megírása közben nagy mennyiségű alkoholt fogyaszthattak. Ö nem. Ma sem megy neki. Nem is ivott sokat. Eleinte. Később azonban leült az asztalukhoz B. L. költő, akinek három kötete van, és B. Zs. csillagász, akinek szintén van kötete, de neki csillagja is van. Megkérdezték, hogy mire iszunk. Mire ők is ittak. Persze az öccse ezen a napon nem volt „pénznek szűkiben". Az ital egyre fogyott, s mint az előzőkön, folytatjuk a tömény strandolást. Aztán jön egy váratlan éjszakai vihar, fákat dönt. Minden vizes és sáros, nem fürdünk, kirándulunk. Ismerkedünk a tájjal. Siklós várában fényképezkedünk, megidézve Tenkes kapitányát, Máriagyűdön céllövöldékben produkálom magam, minden lövésem talál, majmokkal, meg egyéb kacatokkal felszerelve jókedvűen távozunk, hatalmasat nőttem fiam szemében. Pécsre egy egész napot szánunk, Abaligetre felet. Az abaligeti barlangra a gyermekeim csak legyintenek. Kovácshída református templomát, fából készült színes, népi motívumokkal festett karzatát látva lelkendezünk. Majd vissza Harkányfündöbe! Ismét strandolunk, a szabadkai titkárnő a lányával felszívódott, feleségem megnyugodott (pénze sincs már!), készülünk haza. Megebédelünk, talán egy búcsúséta is belefér még ebbe a nyaralásba. Feleségem kirázza pénztárcájából a csörgő aprót, gyerekeivel együtt elnyeli az ABC — üdítőket vásárol az útra. Ezalatt én a Zsigmondy-sétányon lépdelek, nézem a Gyógyfürdökórház hatalmas, új épülettömbjét, melyet zárt folyosó köt össze a régi, múlt századbeli épülettel, ahol a gyógyászati intézmény egyes kezelőhelyiségei találhatók. A másik oldalon az Ilona fürdő. Előtte két tolókocsi: egymással szembe fordítva, de párhuzamosan szorosan egymás mellé tolva. Az egyikben egy fiú, a másikban egy lány ... Mindkettő mozgássérült, izombénulásos lábuk élettelenül hever a kocsi aljában. A fiú keze úgy látszik egészséges. Lágyan végigsimít a lány haján, magához húzza a fejét, és szomjasan ajkára tapasztja az ajkát... Sokáig kóstolgatják egy-ARDAMICA FERENC Harkányfürdöi emlék 14
