A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)

1987-07-10 / 28. szám

••• Tétován botorkál végig a most épülő lakótelep egyelőre még lakatlan házai között a júniusi reggel. Morózusan tűnődik, hogy megérkezzen-e, vagy inkább szunditson még egyet valamelyik magasház tövében. Aztán elszégyelli lustaságát, mert belebotlik egy magas, vállas férfibe, aki már jóval a dologidő hivatalos kezdete előtt munkaruhás, sisakos „gálában" járta a terepet. Wéber Károly építésvezetőnek régi szokása, hogy reggelente ö érkezik elsőként a placcra ... Hat óra körül a Magasépítő Vállalat ide csoportosított panelszerelő brigádjainak tagjai is' szállingózni kezdenek. Pontban,fél hétkor munkához is láthatnának — ha nem fél nyolckor érkezne a tréler, azaz a házgyárból épületelemeket szállító nyergesvontató.

Wéber Károly bosszúsan az órájára pillant, azután felém fordul:

— Aki itt olyan rendet, pontosságot, munkafegyelmet tud tartani, mint egy gyárban, az csak nagyokat mond — jelenti ki enyhe indulattal. — Ha az én embereim pontosak, akkor a házgyáriak késnek, ha viszont ők szállítják ütemesebben a paneleket, akkor nemegyszer előfordul, hogy nekünk nincs elég panelszerelönk. A törzsgárda létszáma eléggé csekély, a többiek meg váltakoznak. Évente néha több tucatnyian is jönnek, aztán meg egy szép napon elmennek. Más építkezésekre, esetleg más szakmába. Az építkezéseken olykor úgy cserélődnek az arcok, mint zsebben a koronák. Megszidni sem tanácsos senkit, mert könnyen kaphat olyan választ az ember, hogy azt nemigen tűzi a kalapja mellé. Ráadásul megsértődik az illető és könnyűszerrel odébbáll. így aztán szakmunkásból sincs elegendő, nemhogy segédmunkásból! ...

— Tudja mit? Járja végig egyszer az építkezéseket pénteken vagy hétfőn. Aztán, ha találkozik a korán elmenökkel vagy a délben jövőkkel, kérdezze meg: miért mennek el előbb, miért jönnek később? Megmondják, de nem garantálom, hogy nyomdafestéket tűrő szavakkal.

— A tervet, persze, hozni kell, könyörtelenül. Ilyen körülmények között, ilyen emberanyaggal is. Érdemes alaposabban szemügyre venni az építőipart! Nincs üzem, nincs gyár, ahol ennyi vándorlélek dolgozik. Rengetegen vannak az ingázók, de még többen az olyanok, akik jobb megoldás híján jönnek az építőiparba. Persze, nemcsak belőlük áll a vállalat, van azért egy bizonyos törzsgárda is, hál' istennek.

— Higgye el, nem vagyok zöldfülű a szakmában, mégis újra meg újra örülni tudok annak, ami fölépül. A lakótelepeknek, az

• Július 12. — az Építők Napja •

• Szót érteni mindenben •

• Az idő szűkül, a feladatok sokasodnak • • Mennyiség vagy minőség? •

netán ennél is csinosabb összeget ad egy szövetkezeti lakásért, nemigen szívleli, ha a feje fölött beázik a tető ...

Akár végszóra, bólint rá egyet a daru gémje, mintegy helyben hagyva Farkas Imre szavait, miszerint valóban nem mellékes, hogy a drótkötelek leeresztése után kezes jószágként simul-e, avagy ellenkezőleg, panaszosan recseg és törik a panel.

Az átadási jegyzőkönyvek szerint a kész lakásokban átlag tíz-tizenöt hiba található.

iskoláknak, az óvodáknak! Tudom én is, hogy van hibánk dögivei, de a józan szemlélőnek azt is észre kell vennie, hogy vadonatúj lakótelepeink is vannak. Mi építettük, építjük, így ahogy vagyunk: lelkiismeretesek, jól dolgozók, közömbösek, csavargásra hajlamosak, vegyesen. Lépegetünk. Mert az nem igaz, hogy itt minden egy helyben topog.

Őszintén mondom, jóleső érzéssel veszem tudomásul, ha egy-egy brigád eljut odáig, hogy nemcsak a pénzért dolgozik. Hogy a tagjai vért adnak, óvodákat, bölcsődéket, iskolákat patronálnak, képezik magukat, odafigyelnek a világ dolgaira. És az sem mellékes, hogy a nyújtott műszakok vagy a határidőket megelőző hajrák munkaszombatjai sem néptelenek. Mindehhez hoszszabb-rövidebb alkalmazkodási idő szükséges, ennek keretében pedig becsületes meló, győzködés, miegymás.

— Nem titok, hogy az építőiparnak karakán legényekre van szüksége. Előfordul, hogy az embert naponta elfutja a düh és földhöz vágja, ami keze ügyébe kerül. Aztán újra kezdi az egészet. A munkát is, a mérget is.

A mackós mozgású Farkas Imre nemcsak panel-, hanem vasbetonszerelő is. Most éppen a panelszerelő mesterséget űzi, amint a darukötélen függő blokk egyik sarkát óvatosan a másikhoz illeszti. Némi derűvel megjegyzi: kedveli a távolságokat, amennyiben azok felfelé és nem vízszintes irányban terjednek. Neki végül is az a dolga, hogy felfelé haladjon. Az azért már valami, ha öt-hat hét

alatt készre, tíz-tizenegy szintesre sikerül szerelni egy új lakóházat.

— Agyonugrattak a kollégák, amikor az utca túlsó felén álló házak építésénél még konokabb elszántsággal vertem alá az anyagnak, mint máskor — újságolja vidáman, széles karlejtésekkel. — Tréfálkoztak, mert tudták, hogy a fiam ott kap majd lakást. Igaz, a gyerek megkapta az otthonát, de esküszöm, azóta is tisztességei csinálom a dolgom. Persze, mert még egy fiad vár lakásra — mondják erre. De ismétlem, mindez csak móka, mert komolyra fordítva a szót: alapfizetés szerint, átlagosan két és fél ezer koronás emberekként nagyon is jól tudjuk, milyen távolságra van ettől a tiz-tizenötszörösen nagyobb értékű családi otthonok megvásárlása. És ha valaki 30 ezer koronát.

Ha a vállalat évente, mondjuk, ötezer lakást ad át, könnyen kiszámítható a kisebb-nagyobb hibák megközelítő száma. Aligha szorul magyarázatra, miért költ évente több millió koronát garanciális javításokra a Magasépítő Vállalat valamennyi lakásépítő üzeme.

— A köztudatban minden hiba a miénk — mondja a hangjában némi haraggal Wéber Károly. — Nem jó a csaptelep? Csöpög a radiátor? Nem zár eléggé feszesen az erkélyajtó? A nyakunkba sózzák mindezt, pedig közvetve vagy közvetlenül legalább félszáz idegen kivitelezővel állunk kapcsolatban. Sem a lakót, sem a házkezelöséget ez nemigen hatja meg. Ők perelnek bennünket, mi periünk másokat. Ők megint másokat. És ez megy beláthatatlan hosszúságban. Az igény-4