A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)

1987-09-04 / 36. szám

KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL

Keszeli Ferenc írása VANEK IMRE KERAMIKUSRÓL

Koller Sándor: POPTURMIX

Kmeczkó Mihály:

A MATESZ JUBILEUMI ÉVADA ELÉ

Gál Sándor: AHOL ÉLÜNK

CSÁKY PÁL: FURCSA TÖRTÉNET

Zolczer László: A NYESTEK FÖLDJÉN

Címoldalunkon:

Újra az iskolában (Gyökeres György felvétele)

A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja.

Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában,

815 85 Bratislava, ul. CsI. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332-919 Főszerkesztő-helyettesek:

Ozsvald Árpád és Balázs Béla

Telefon: 332-864

Grafikai szerkesztő: Král Péterné

Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedicia tlace,

813 81 Bratislava,

Gottwaldovo nám. ő. 6

Nyomja a Vychodoslovenské tlaőiame n. p., KoSice.

Előfizetési díj egész évre 156,— Kős Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza.

Vállalati hirdetések: Vydavatelstvo Obzor,

inzertné oddelenie, Gorkého 13,

VI. poschodie tel: 522-72,

815-85 Bratislava.

Index: 492 11.

— Eltekintve a főiskolai évektől, születésed óta a szülőföldeden élsz. Tudom, lett volna néhány alkalmad arra, hogy elmen/. Te mégis, mindig maradtál...

— Mert sosem vágyódtam el igazán, még csak azt sem mondhatnám, hogy lettek volna ilyen hangulataim. Persze, patetikus röghözkötöttségről sem adhatok számot, mert az sem igaz. Számomra a szülőföld a létezés természetes terének számít és egyfajta igencsak szükséges magabiztosságot is jelent, ami valahol abból táplálkozik, hogy az ember nem csak szereti, ismeri is a szülőföldjét. Nem csak a térképét, útjait, falvait, nemcsak erdőit és termőföldjeit, de az embereit is. Élőket és holtakat — a jelent tehát és múltat, a történelmet. Enélkül minden lokális és személyi kötődés alighanem csak felületes lehet.

— Ez amilyen egyszerű, annyira meggyőző is, de szívesen venném, ha pedagógusként is kiegészítenéd...

— A jó tanító sem láthatja máshogyan, hiszen hivatásának alapvető tételei közé tartozik, hogy gyerekeivel ne csak a tág világot ossza meg, de kölcsönösen osztozkodjanak a szűkebb, saját ^ilág értékeinek rendszerezésében, egy olyan értékrendre alapuló világkép kialakításában, melynek az emberformálás szép feladatában főszerepe van.

— Úgy tudom, mindig is tanító akartál lenni.

— Igen. Nem is emlékszem rá, hogy kislánykoromban, a játékok során más szerepet játszottam volna, mint a tanitónéni szerepét.

— Sokan vagyunk, akik tudjuk rólad, hogy ez a tanítói hajlam nem a gyerekkori játékszerepekbe való téves belefeledkezés csupán, hanem valódi, jó törő! fakadó hivatástudat hivatásszeretet. Nem vagy egy szürke tanító...

— Ezt hallani imponáló, de nem fontos hangoztatni — legalábbis annak, aki nem önmagáért, hanem a gyerekekért színes ember. Magánemberként meglehetősen szürke ember lehetek, mert a tartalmatlan külsőségekre nem figyelek oda, szeretek a magam természetes közegében természetes maradni. Munkában, öltözködésben, az emberi érintkezésben is. Az utóbbi azzal jár. hogy mindig nyíltan, egyenesen megmondom a véleményemet, lehetőleg annak, akit illet, akire tartozik. Ez meglehetősen sok súrlódással jár, hiszen a nyíltság kérdésében sok a pótolnivaló. Sajnos, akadnak olyanok, akik csak beleélik magukat a jó pedagógus szerepébe, de nem rendelkeznek azzal a szuverenitással, ami a pedagógiában alapvető követelmény. Mert jó pedagógusnak lenni — nem szerep, hanem az elvégzett munka kérdése. Én egyetlen dologban, a jól elvégzett munkában hiszek. Mert az tiszta lelkiismeretet, romlatlan hivatástudatot biztosit, nem utolsósorban pedig azt, hogy nyílt és őszinte lehess az élet minden területén. Az oktatásban ez rendkívül fontos követelmény a számomra, mert itt igen nagy a kockázat, hiszen a munkánk eredményeit csak hosszú távon, és nem naprakészen tapasztaljuk. A naprakész eredmény csupán az osztályzat. Az életrekész eredmény predig az ember. A legfontosabb.

— Jó ezt hallani. Annál is inkább, mert az iskola intézménye egyre aggasztóbb módon teljesítmény-központúvá válik, ami gyakran a tartalom, az értékhordozó tudás károsítója, a kreativitás kerékkötője lehet

— Ez elméletileg is, gyakorlatilag is igaz lehet, de a jó tanító keze alatt a legtöbb gyerek ki tud bontakozni.

HODEK

MÁRIA

pedagógus

— Most pedig beszéljünk — épp az elhangzott kibontakozás okán — a Tátikáról. A Tátika az ország egyik legjobb gyerekegyüttese itt az ekeli iskolában a te kezdeményezésed által jött létre, a te irányításoddal működik, lassan immár egy évtizede.

— Jóllehet, akadnak majd, akik a Tátikát megtisztelő ranggal talán egyet sem értenek, ami az én személyem, hiúságom szempontjából teljesen mellékes, bizonyos értelemben talán a gyerekek szempontjából is az. Mert nem csak táncolni, énekelni, zenélni tanítom őket, de az óraadó tanítójuk is vagyok délelőttönként, s az ismereteken kívül, illetve azok birtokbavétele által egyfajta önbecsülésre is nevelem őket, ami nélkül sem jól felelni, sem jól táncolni nem igazán lehet. Itt a falakon száznál több elismerő oklevél, kitüntetés látható, köztük országos nívódíjak is. Ezt mi becsülettel és büszkén őrizzük, de mögötte nem csak a siker, a jól elvégzett munka, a táncolás öröme jelenti egyedül az értéket, hanem az a közösségi életforma is, ami óhatatlanul feltételezi azt, hogy jól dolgozhassunk. Majd nyolc éven át csakis a magunk erejéből, meg a helyi szövetkezet önzetlen, de korántsem határtalan anyagi támogatásából tartottuk fenn magunkat. Tavaly pedig a komáromi járás kulturális alapjából kaptunk százhatvanezer koronát, hozzá még húszat a művelődési minisztériumtól. Az idei költségvetésünk százötvenezer. Mindez a jó munkának köszönhetően, mert az illetékes helyen ezt elismerték és belátták: nem elég a gyerekek buzgalma, szorgalma, ruhára, csizmára, a nem olcsó viseletre, hangszerekre, utazásra pénz kell, s a Tátika, meg a Summások rászolgáltunk erre a pénzre.

— Jórégen ismerjük egymást ezért tudom, reggeltől estig itt vagy az iskolában, s mert

KÖTŐDÉSEK

nem Ekelen laksz — szülőfaludból, Őrsujfaluról naponta utazol.

— A távolság nem nagy, de azért elveszi az embertől az időt, ha csak egy órányit is — oda-vissza. Persze, igyekszem ezt kihasználni — rendszerint olvasással, a napi teendők ésszerű végiggondolásával. Reggel fél héttől este negyed kilencig vagyok távol a szülői háztól, ahol özvegy édesanyámmal lakom, aki tekintélyes kora ellenére is még igen sokat dolgozik, legalább annyit, mint évtizedekkel ezelőtt. A ház. a nagy kert sok munkát ad. Mitagadás, sok bennem a lelkiismeretfurdalás, amiért inkább csak a nyári szünidőben tudok igazán enyhíteni a teendőin, de itt az iskolában sem végezhetek félmunkát.

— így aztán dupla munkát végzet, hiszen nem csak tanítasz, igazgatóhelyettes is vagy. A Tátikát és a Summásokat nem csak egybetartod, de tanítod, menedzseled, szervezed is, méghozzá amint tapasztalom, igen közeli kapcsolatban a gyerekekkel.

— Azt hiszem, nem nagyon tudnék másképpen élni, mert a másféle életforma talán másféle embert is igényelne. Márpedig én ettől talán félek is, hiszen életem legnagyobb eredményének azt tekintem, hogy máig az maradtam, akivé a felnöttéválás során lettem. Tudom: minél inkább elrugaszkodik valaki a földtől, annál sebezhetőbb. Ez képletesen, és ténylegesen is úgy igaz, mint az ellentéte is. Sokáig bántott, amikor fölismertem, hogy nem vagyok igazán népszerű ember, mert a véleményemet taktikázó mérlegelés nélkül mindig megmondom, sokszor talán nyersen is. De nem vagyok hajlandó elvtelenül, — barátság, vagy bármi okán — támogatni azt, ami ellenkezik a legjobb meggyőződésemmel. Persze, jobb érvekkel bármikor meggyőzhető vagyok.

— Úgy látom, magányos vagy.

— Nem vagyok magányos, hiszen itt a munkahely, a falu közössége, nem utolsósorban pedig a Tátikáé és a Summásoké, ilyen értelemben predig a szakma szélesebb hazai és külföldi közössége. Ott van a családom, vagy néhány közeli barátom, de ami magányosságnak látszik, az valójában csak talán az úgynevezett társaság hiánya. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de én nem szeretek afféle cseverészgetö társaséletet élni, ahol közben a tévét is nézik, esznek is, isznak is, meg vicceket mesélnek egyszerre. Nekem a legnagyobb szenvedélyem az olvasás, ezért az estéimet a teljes napi munka után annak szentelem. Ezen túlmenően jó egy évtizede rendszeres néprajzi gyűjtőmunkát végzek, ami minden feladatot egybevetve sok utazással is jár.

— Most a beszélgetésünk órájában a nyári szünidő felénél tartunk. Mégis itt, az iskolában. ebben a barátságosan otthonos irodában, „fecskefészkedben" beszélgetünk.

— Igen, napok óta itt vagyok, mert itt vannak a kysucai barátaink, egy jeles, hozzánk hasonló gyerekegyüttes, a Kelcovan. Télen mi járunk hozzájuk. Azonkívül holnap Magyarországra utazom hat gyerekkel, táncokat megyünk tanulni. Sok a teendő most is.

— Ismertem édesapádat Csodáltam öt

— Én is. De mások is. Tudod, kertész-gyümölcsész volt, aki egész életét a természet vérbeli közelségében élte le, virágok, fák, méhek között. Tőle tanultam meg: amit elkezdtél, azt fejezd is be. Ö sem módosította soha a pályáját. Azt hiszem, én sem f°9om. RESZELI FERENC

2