A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)

1987-08-28 / 35. szám

A CSEMADOK

VYCHODNÁ '87

Július elején harmincharmadszor rendezték meg Vychodnán a szlovák folklór országos ünnepét. Ez a fesztivál a mi Gombaszögünktöl egy évvel idősebb. Csodálnivaló a szabadtéri színpad és a környékének kiépítettsége. A színpadháttér, a nézőtér és a felvonulási övezet díszítése mind-mind a Tátra magas hegycsúcsainak közelségét sugallja. Folyamatosan épült, épül, de egységes terv alapján. Viliam Gruska építészmérnök a tervezője. Ő ugyancsak ismeri az igényeket — főiskolás korában és még azután is sokáig a bratislavai Lúcnica szlovák táncegyüttes szólótáncosa volt. A Lúcnicával fellépett a világ minden valamirevaló szabadtéri színpadán — s ez a színpad tervezésében sokat jelentett. A többszintes és a több térre osztott hatalmas színpad, valamint a vendégek ülőhelyeit körbezáró sétánypódium nagy lehetőséget biztosít a műsorok rendezőinek.

Sokszínűek, látványosak, élvezetesek és gondolatébresztők voltak a műsorok. A két és fél nap alatt hat műsort láthattunk a központi színpadon: az Alkotásokból című Szlovákia tíz legjobb amatőr táncegyüttesének témacsoportokhoz kapcsolt közös műsora volt. A gyermekek hogyan keresték a gyönyörűséget — a gyemnektánccsoportok gálaműsora, A szőlő és a bor emberei — a szőlő termesztésével és a bor készítésével kapcsolatos munkafolyamatok és szokáshagyományok bemutatása, A szülőföldön — a Kelet-szlovákiai tánc- és folklóregyüttesek műsora. Legyetek üdvözölve — a külföldi vendégegyüttesek közös műsora. Az örök dal pedig a fesztivált záró, népművészeti gálaműsor volt.

E műsorokban összesen 43 hazai táncegyüttes, folklór- és gyermektánccsoport szerepelt. Érkeztek együttesek Spanyolországból, a Szovjetunióból, Algírból, az NDK-ból, Finnországból.

Az idén Magyarországról nem jött együttes. A magyar néptánc- és néphagyománykultúrát a Csemadok bényi és lédeci-kolonyi folklórcsoportjai képviselték. Pedig a péntek esti, a vasárnap délutáni műsorokban szívesen láttuk volna a Csalló vagy a Fiajós B-kategóriás együttesünket, a gyermekcsoportok sorában pedig a zselizi győztesek közül (Kisbojtár, Nagy Csali, Fehér Liliomszál) bármelyiket. De ne legyünk telhetetlenek a múlt évben mindhárom kategóriában — felnőtt, gyermek és hagyományőrző — volt képviseletünk. Most az egyes műsorok koncepciója is mást igényelt. Ebben az évben Myjaván, a Nyugat-szlovákiai kerületi folklór- és békefesztíválon volt számottevőbb kultúránk képviselete.

Nagyon látványos volt a népművészeti csoportok szombat délutáni felvonulása és menettánc-bemutatója. A felvonulás, a falu egyenes és hosszú utcáján haladt — dombról le, dombra fel — és a végén a felvonulási övezetben erre a célra épített hídon minden

Az örök dal című záróműsor

csoport egy rövid időre megállt, két-három perces sűrítésben bemutatta műsorának legjellegzetesebb részét. A fesztivál végére valóságos néprajzi múzeummá vált a falu.

Autókkal, sátrakkal van tele a házak udvara, kertje, és mindenki, legyen az prágai vagy presovi, londoni vagy havannai: egyformán kedves vendég.

A népi fafaragás szobrai sorakoznak a szabadtéri színpad környékén. Minden évben újabb és újabb szobor, illetve szoborcsoport jelenik meg a térségben. Ilyenkor kicsit fáj a szívem. A csodálatosnak megénekelt Gombaszögünkön csak egyetlen kopjafa áll. Az is az egyik nyári népművelési tábor emléke. Mínálunk nincsenek fafaragó népművészek?! Néhány éve Zselizen Lipcsey György szobrász fából faragott remekművei díszítették a magyar dolgozók országos népművészeti fesztiváljának színpadkömyékét és nézőterét. Sokan ma is emlegetik. Most az új helyre került zselizi színpad és lelátók környékét talán mi is fokozatosan „benépesíthetnénk", Gombaszögöt is. Gondolom ez nemcsak pénz kérdése, persze az is — a Csemadok és a fesztiválok társrendezőinek, szervezőinek a munkájától, hozzáállásától is nagyon sok függ. Nemzeti érzelmű művészeink, népi faragóink e jeles helyet szebbé, gazdagabbá, hangulatosabbá, emberibbé tételére — bízom benne — önzetlenül is tudnak áldozni. Ők is, s talán mások is.

Vychodnán a szobrokon ott látható az alkotók és az adományozók neve. Élmény a szobrok között járni, mert a nemzet tipikus képviselőit: juhászokat, pásztorokat, kétkezi munkásokat, parasztokat, egy-egy táj viseletébe öltöztetett asszonyokat, táncoló gyetvaiakat, goralokat, betyárokat, stb. ábrázolják. Jó a szobrokkal gondolatban elbeszélgetni, s emlékezni a régvolt időkre, de akár a mára is — a gyermekét féltve-szeretve magához ölelő anya láttán.

A spanyol együttes táncol