A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-08-14 / 33. szám
TUDOMÁNY- TECHNIKA FELLEBBENŐ FÁTYOL (Gondolatok a prágai Quadriennale '87 kapcsán) A dráma műfaja azon kevesek közé tartozik, amely egyszerre nemzetekfeletti és nemzeti: jelzésrendszere — a mozgás, gesztikuláció és arcjáték — az általános emberi tulajdonságoknak és a közös gyökereknek köszönhetően meglehetősen egységitett (leszámítva a teljesen önállóan fejlődött távol-keleti művészetet), míg legfőbb kifejező eszköze, a nyelv a legsajátosabb nemzeti képződmény, csakúgy, mint az általa közvetített érzelmek, gondolatok, konfliktusok. A színház csodálatos, varázsos világa (ha igaz) a való élet hív tükre, aminek legfényesebb bizonyítéka, hogy egykoron a nemzettéformáiás lényeges eszköze volt: a Nemzet Színházának a felépítése a legfontosabb közügynek számított. A naponta megismétlődő varázs biztosítására tehetséget, művészi erőt, de műszaki felszereltséget sem sajnáltak soha: sok intézményt megelőzve jelent meg a színházakban a gázvilágitás, majd a villanyfény, a színpadteret mozgató hidraulikus berendezések és a kulisszákat emelő különféle szerkezetek egész sora. A szinháztervezés külön építészeti műfaj, színpadtechnikai berendezéseket is csak az arra szakosodott gyárak állítják elő. A „világot jelentő deszkák" kulisszái mögött pedig oly csodás dolgok történnek, amelyekről csak időnként lebben fel a fátyol a kívülállók — a nézőtéren helyet foglalók — számára. Ilyen fátyolfellebbentésben van része négyévenként a prágai Quadriennale sokezer látogatójának, akik minden jeles színpadi hagyományokkal rendelkező ország legújabb termésével megismerkedhetnek : a japán, a kínai, szovjet, amerikai, angol, francia és olasz színházakéval csakúgy, mint a kevésbé ismert brazil, kanadai, ausztrál, új-zélandi és számos afrikai ország termésével. És ez nem minden: a videotechnika ebben a műfajban is rég gyökeret vert, már meg sem lepődik a néző, ha minden lépésénél egy-egy színes képernyőbe ütközik, nincs sarok, szeglet, egy beugrás, ahol épp nem valamelyik dráma felvételét néznék páran a látogatók közül. A monitor mellett pedig ott látható az eredeti színpadkép makettje, a színészek által viselt kosztümök, az őket körülvevő kellékek garmadája. Az óvatlan látogató az első pillanatban abba a tévhitbe eshet, hogy a prágai Julius Fuőík Kultúra és Pihenöpark Kongresszusi Palotájába ismét műszaki kiállításra csalogatják : a bejárat mögött kicsinyített színpadi hidraulikus berendezések és eredeti nagyságú vezérlőpultok fogadják. Működés közben látható itt az NSZK-beli Kleemann-Rexroth szenzoros ponthúzóvezérlö berendezése csakúgy, mint a hazai Divadelní technika vállalat egy sor terméke, amelyeket a legismertebb világcégekkel kooperálva állítanak elő. Nincs mit ezen csodálkozni: szinte egy kézen meg lehet számolni, hány új színházat adnak át évente a világon, ennek megfelelően csupán néhány erre specializálódott gyár állít elő ezek számára berendezéseket. Igaz viszont, hogy a műszaki eszközök egy része egy két évtized múltán elavul, cserére szorul, viszont még ez sem teszi lehetővé nagyszámú sorozatgyártás beindítását, amilyet például az autóiparban vagy a szórakoztató elekronika területén megszoktunk. Persze ez igy jó: lehetővé válik általa, hogy ne egy kaptafára készüljenek az egyes színházak műszaki berendezései. Túljutva az első stáción már a művészeti ágazatok képviseltetik magukat jól elkülöníthető tematikai egységekre bontva: szinháztervek, színpadképek, eredeti kellékek, kosztümök és makettek követik egymást. Rendkívül érdekes és tanulságos az amszterdami színház megtervezésére kiirt nemzetközi pályázat munkáinak a végigtekintése: a kéttucatnyi terv közül összesen négy kapott födijat. Valamennyi érdekes, egyéni megoldás, külső megjelenésével nemzeti sajátosságot vagy a kor hangulatát felidézve. A magyar fődíjas terv egy középkori vár sziluettjét kölcsönözte a teátrumnak, az ugyancsak fődíjas csehszlovák megoldás kifeszített vitorlájú tengerjáró fregattra emlékeztet. Az angol építész külsőleg egy tizenhatodik századbeli polgárháznak álcázná a színházat, míg a japán szakítva minden hagyománnyal szupermodem megoldást javasol: hatalmas henger alakú színházépületet, amelyet nyitott olló száraiként fog össze az elnyújtott téglalap alaprajzú műszaki és járulékos épületegyüttes. A szinháztervek közül nem hiányoznak a hazai építészek közeljövőre vonatkozó munkái sem: a szemlélő elismeréssel vegyes csodálkozással tekint végig a sok remekbeszabott szinházbeísö láttán és szédülve számol utána a nagyszabású hazai építési és rekonstrukciós programnak: alig fejezték be a prágai Nemzeti Színház kibővítését, máris itt látható az átépítés alatt levő Tyl Színház és a bratislavai Új Színpad átalakításának terve és a martini színház új épületegyüttesének rajzai. Ugyancsak elkezdték a bratislavai új Szlovák Nemzeti Színház építését, amelynek dokumentációja ugyanúgy látható itt, mint a kassai új színházé. Rendkívül szépek és esztétikusak Siklósi Mária színházátalakítási tervei, itt a budapesti Operaház és a Pécsi Nemzeti Színház rekonstrukciós megoldásai tekinthetők meg. Szerte a világon a kultúrpaloták és a kongresszusi központok építésének korát éljük. A hervasztóan egyhangú megoldások között rendkívül üdítően hat a karlsruhei Kongresszusi Központ, amelynek tagolt homlokzata, piramisszerü hegyes fehér tornyai igazi építészeti remeklések. Persze a meghökkentő, sőt bizarr tervek sem hiányoznak. A svéd Peer Edström Aréna színházának színpada beépített, viszont a három körcikkből kialakított nézőtere egymáshoz viszonyítva elforgatható. Összetolva klasszikus színházként használható, elforgatva viszont arénaszerűen, minden oldalról körbefogja a játékteret. A meglehetősen impozáns terv egyetlen szépséghibája a két emeletnyi, többszáztonnás nézőtér elforgatásának műszaki nehézsége. Rendkívül jó ötletre vall a két angolszász színházi nagyhatalom szinpadterveinek egymás tőszomszédságában való elhelyezése. Kristálytisztán érzékelhető ugyanis, hogyan „ütközik egymással a két művészi felfogás: a látványra törekvés a funkcionalizmussal. Az amerikai kiállítók számára egy képzeletbeli díszlettervezői műhely adja a kiállítás keretét. Félig kinyomott, beszáradt festéken tubusok szanaszét, ecsetek a vízben, befejezetlen tervek a munkalapon, a csészében félig kiivott kávé, a hamutartóban elnyomott csikkek, az asztal sarkán félig elfogyasztott szendvics. Mindehhez a tervek színeinek kavalkádja. csupa mozgás, dinamika színpadképek. Csak közelebbről szemügyre véve derül ki, hogy a kávé műlötty, a szendvics ugyancsak műanyagból készült — talán színpadi kellék volt egykoron —, a tervekhez hajolva pedig csodálkozva veszi észre az ember, hogy nem egy videoclip vagy tudományos fantasztikus film terveit látja, hanem a klasszikus drámákhoz készült díszleteket. Ezzel szöges ellentétben áll az angol tervezők prakticizmusa. Díszleteik egyszerűek, általában csak jelzésszerüek, puritánok szemben az amerikaiak harsány naturalizmusával. Az egyik legmegrázóbb színpadkép, Ralph Koltai terve, Shakespeare Otellójához készült, csupa fekete felületből, az ugyancsak fekete földre rajzolt elmosódott fehér négyzetekből áll. Az elöszinpadot a háttérszinpadtól hatalmas üvegfal választja el. Szinte hihetetlen műgonddal készültek a drezdai Operaház makettjei, színpadterveí. Még a portál díszítése, az oszlopok cirádái is pontos másai az eredetinek. Ugyancsak a drezdai Operaház makettjének kapcsán nyer pontos képet a látogató a konténeres díszlet — és jelmezszállitás előnyeiről. Ftersze kellemes egzotikumok is jellemzik a kiállítást: a kínai Liu Xiting — Liu Bo páros pagodaszerü díszletéről aligha gondolná az első pillanatban a látogató, hogy Lehár Vig özvegyének 1986-os bemutatójára készült. A legtöbb szinpadtervet természetesen a klasszikus szerzők darabjaihoz készítették. Az abszolút elsőséget Shakespeare mondhatja magáénak, legalább félszáz munka az ő drámáinak szinpadraállitásához készült. A második helyet Csehov tartja toronymagasan megelőzve a divatos szerzőket. A zenei műsorok közül Mozart Varázsfuvolája viszi el a pálmát a feldolgozások számát tekintve. Legalább ilyen érdekes és tanulságos volt a kosztümtervezöi részleg megtekintése is. Jelzésszerű ruhadaraboktól kezdve a teljesen élet- és korhű kosztümökig terjedt a kiállított tárgyak skálája. A legnagyobb ér deklödés a távol-keleti kosztümök iránt nyilvánult meg. Különösen a japán, a kínai, indiai, laoszi és vietnami kellékeket csodálták meg a látogatók. A kiállítás anyagának legérdekesebb darabjai ízléses katalógusban tekinthetők meg. Ez már amiatt is dicséretre méltó, mivel művészi tervek lévén, nemcsak egymás munkáinak jobb megismerésére szolgál, de a jövőbeni tervekhez ötleteket, inspirációkat adhat az egyes alkotóknak. Ez persze nem akadályozta meg a kiállítókat abban, hogy külön kis katalógusokat adjanak ki, amelyben munkásságukat és legjelesebb alkotóikat is bemutatták. OZOGANY ERNŐ 16
