A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-23 / 4. szám
KINCSÜNK A NYELV Hányféleképpen nevet a magyar? Hányféleképpen? Önök talán nevetnek ezen a kérdésen, vagy fölényesen mosolyognak? Hogy fognak akkor hahotázni, esetleg gúnyosan kacagni, ha megmondom, hogy a magyar 40—50 féleképpen nevet! — Mi? Csak a jóízlés tartja önöket vissza attól, hogy ne röhögjenek? Hát tessék csak idehallgatni! És ne somolyogjanak úgy, mint a szegedi árpacipó! Félre a vigyori arcokkal, s hallgasson el az a minduntalan nevető kis röhencs ott a sarokban! Inkább mosolyintsanak egyet ezen a sok furcsaságon. Ki kuncog amott magában? Ki az a kun legény, aki az imént kaccintott egyet? A Balaton mellett azt mondanák rá, hogy cikog, vagyis hogy kibuffant belőle a nevetés. Menjünk csak tovább: Agömöri ember méltóságosan, tempósan hahog. A borsodi pisolyog, a székely meg picsorog, mint a sükei vadalma, vagy mosolyra húzva száját, elpisolyodik, elvisolyodik. A kun viszont jobban vigyáz a nevetöizmaira, s ha egyet mosolyodik, azt mondja rá: bazsa/yít Kassán a nevetgélöre azt mondják, hogy vicsirít, a kalotaszegi ráviccsan arra, akire rávigyorint, a csallóközi csecsemő mosolygás helyett viccsant, a nógrádi csendesen vicsejt, a székely virrog, a bodrogközi meg vicsog, amikor más rendes magyar ember csak vihog, amin retyeg a Sümeg vidéki, s itt-ott a székely még röfög is, vagy csak harsányan hahotái. Sopron megyében nevetgéreznek a kölykök, már akiknek jó nevetőkéjük van, Szatmárban azonban csak úgy incognak-vincognak, mert ott általában kacérak, azaz vígak a gyerekek. No de aztán azt hallgassuk meg, ha fonóban, kalákán vagy arató nap estéjén összekerül legény, leány! Az őrségeik úgy cseferítenek, hogy az ihogás-vihogás elhallatszik a harmadik határba is. Abaújban kacaráznak, Szatmárban kacároznak. Mezőtúron egy helyben ülve igyorognak-vigyorognak vagy vihancároznak a nevetgélve hancúrozók. A székely leány a székely legénnyel csendesebb formában cihog-vihog, a kecskeméti nyihog-vihog, az alföldi már nyihéroz. a szabadkai vihároz, a somogyi vihorog, a szegedi tanyákon icsog-vicsog, Zemplénben nyiharász, hincároz a nevetős fiatalság. A Kemenesalja lankáinak csendjét vi’nyározás veri fel, Érsekújvár vincározástól hangos, Hódmezővásárhelyen hinnyognak, s Háromszékben ficerésznek. Hogyisne lenne így! Gyönyörű nyelvünkön a galamb is kacag, a barack meg mosolyog a nevető kék ég alatt! (Ráth-Végh István: Mosolytól a nevetésig) flictl Uá fttéh tkrÜhtUtí HÁthvu Az iMľ» > ty UUibtiiW' ti) t, L^kkLu Ctehfišľút \*j A v*A tűi» * taW a u* Mn. ti ^ Sas Andor kézírása Sas Andor emlékezete Egy évszázada, 1887. január 22-én született Sas Andor, aki példás és tartalmas életét az emberiség, a magyar kultúra, a népek közötti megbékélés, a progresszió szolgálatába állította. A munkában kereste az élet igazi értelmét; a jelen és a jövő feladatainak élt. Háromnegyed évszázados életének megfeszített munkássága bö termést hozott. E centenáriumi megemlékezés nem lehet életművének felmérése, s nem adhatja egy hosszú, gazdag élet összefüggő és még inkább teljes képét. Életútja során csak rövid időre kerültem közvetlen közelébe. így pályájának kevés gondját, kétségét, emlékezetes nagy pillanatát ismerhettem meg. Önéletrajzi művet nem írt. Akik ismerték, tudják, hogy nehezen volt található olyan hozzá hasonló ember, aki annyira nem szívesen beszélt magáról, mint ő. Minden feltűnést kerülő szerény ember volt, aki a csendes, belső munkát kedvelte. Szűkszavúsága, látszólagos mogorvasága mögött azonban jószívűséget, mélységes emberszeretetet rejtegetett. Sas Andor kiváló tudományos képességekkel rendelkezett. Műveinek megírásához — minden rokontudományból — a tények halmazát hordta össze, s azt „gyöngybetüs" céduláin gondosan rendezte, csoportosította. Az igy összegyűjtött anyagot folyamatos, élénk nyelven írta meg, mely az olvasót azzal is megnyerte, hogy mindig új gondolatok ösvényére vezetett. Ehhez nemcsak irodalomtörténésznek és filológusnak kellett lennie, hanem olyan tudós kutatónak, aki a legkülönbözőbb tudományágak között hidat tudott verni. Univerzális volta azonban nem a mindenhez értésben keresendő, hanem abban, hogy tehetségével, mely fáradhatatlan szorgalommal párosult öntudato*san egész ember akart lenni, aki a gondolkodás és kutatás mellett a politikai előrelátással párhuzamosan, a művészi meglátást is jogaihoz juttatta. A Budapesten született Sas Andor — különböző egyetemeken — három doktori címet szerzett. A Magyar Tanácsköztársaság idején a Közoktatási Népbiztosság egyetemi tanárrá nevezte ki. A Néptanítók Lapjába lelkes hangú vezércikket írt a fiatal Tanácsköztársaság pedagógusaihoz. Forradalmi tevékenysége miatt a magyarországi proletárforradalom bukása után Ausztriában, majd a Csehszlovák Köztársaságban keresett menedéket. Munkácson töltött tanári évei idején írta meg első önálló kötetét: Szabadalmas Munkács város levéltára 1376—1850 címen, melyet cseh és orosz nyelvre is lefordítottak. A munkácsi korszak rendkívül termékenynek bizonyult, mert itt írta a Munkács város múltjából és a Munkácsi barokk című kultúrtörténeti és esztétikai jellegű írásait is. Innen került Bratislavába, ahol véglegesen letelepedett. A- hogy Munkácson Lehoczky Tivadarnak örökébe lépve végezte tudományos kutatásait, a fővárosban Ortvay Tivadarnak, az ismert történésznek és régésznek munkásságát folytatta kiváló eredménnyel. Pozsony múltjából, Kempelen Farkas címen jelentek meg a várossal kapcsolatos munkái a Magyar Figyelőben. Legkiemelkedőbb város- és művelődéstörténeti munkája, A diéták városának napjai a bécsi kongresszus idejétől a nagy márciusig, amely A koronázó város címen — posztumusz könyvként — került kiadásra. Ebben az időben a korábban megjelent könyvei mellé számos egyéb írásműve sorakozik, amelyek a legjelentősebb hazai és külföldi folyóiratokban láttak napvilágot. 1937-ben a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság ügyvezetője lett, ahol már korábban is — főleg irodalmi téren — tevékenykedett. Az egyszerűen csak Akadémiának nevezett intézménynek azonban nem lehetett sokáig a tagja. A Csehszlovák Köztársaság felbomlásával egyidejűleg megalakult Szlovák Államban az egyesületeknek, igy az Akadémiának is valamennyi nem árja valamint szociáldemokráta és kommunista tagját megfosztották tagságától. A fasiszta rendszer időszaka, nálunk 1939-től egészen a felszabadulásig Sas Andornak nemcsak a teljes elhallgattatását jelentette, hanem az életét is fenyegette. Egykori diákjaiként reményt és erőt sugárzónak láttuk Sas Andort — az általa olyan találóan jellemzett „jégtörő és gyümölcshozó február" után —, amikor a Pedagógiai Főiskola magyar tanszékének a vezetőjeként ismét a katedrára lépett. 1948 után aktívan bekapcsolódott a csehszlovákiai magyar szellemi élet újjáteremtésébe. Az iskolaügy és a tankönyvirás, valamint a fordítás terén nagy munkát vállalt magára. Megértéssel segítette az irodalomban „botladozva" indulókat, nem feledkezett meg arról, hogy ő csupán akkor végez teljes munkát, ha tudásával embertársait, az egész társadalmat gazdagítja. A jelentős veszteségeket szenvedett csehszlovákiai magyar kulturális élet talpraállítása céljából írt irányjelölő cikkeit, megemlékezéseit és tanulmányait könyvbe gyűjtve — Történelmi és irodalmi tanulmányok címen adta ki. A magyar humoristák gyűjtőnevet- viselő antológiában: Mire jó a humor és mit adnak nekünk a humoristák? címen irt előszót, amelyben a személyi kultusz éveiben is bátran felvetette a kiállás és a társadalomkritika igényét. Következetesen arra törekedett, hogy a fejlődés fényével árassza el azt a homályt, melyet az egyes korok osztályérdekei, nacionalizmusa és fajgyűlölete teremtett. A Sas Andor helye a csehszlovákiai magyar kulturális életben című monográfia írása közben egy német című, de magyar nyelven írt jog- és gazdaságtörténeti tanulmányára; Zur Rechts- und Wirtschaftsgeschichte der Pressburger Judenschaft im 18. und 19. Jahrhundert (A pozsonyi zsidóság 18. és 19. századi jog- és gazdaságtörténetéhez), és egy könyvszerüen összeállított, 390 oldalas címtelen kéziratra bukkantam. Sas Andornak ez a történelmi eseményeket hitelesen feltáró müve a nemoárirodalom körébe tartozik. Mondanivalója : a szlovákiai zsidóság háború alatti tragédiája. Főleg az utóbbi kiadásával vagyunk adósai, mert alkotásait nem csupán a hazai irodalomban, hanem határainkon túl is számontartják. Dr. PÁRKÁNY ANTAL (Fotó: PrandI S. és archívum) 10
