A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-06-12 / 24. szám

igyekszem a maximumot nyújtani. Sziwel-lé­­lekkel énekelek. Úgy érzem, aki ide betér, annak a szórakozásáért felelősséggel tarto­zom. Akármilyen fáradt, akármilyen beteg vagyok, jól kell csinálnom. Éjjel fél kettőkor van vége az előadásnak. Utána hogyan alakul a napod? — Nem tudom igazán kipihenni magam. Hajnali három-négy óra körül alszom el, de úgy, hogy rákényszerítem magam az alvásra, mert még olvasnék, zenét hallgatnék. Déltáj­ban felkelek. Bevásárolok, takarítok, főzök. Délután hatkor újra lefekszem, hogy este tízkor pihenten álljak a színpadra. Ha rádió­vagy tévéfelvételem van, esetleg más prog­ramom, máris felborul a napirendem és kap­kodhatok, hogy mindenre jusson időm. Nekem a nappal az éjszaka. De a nappali alvás nem tudja pótolni az éjszakait. Nyolc hónap után tudtam csak megszokni ezt az életformát. De ez a nyolc hónap olyan volt az életemben, hogy aki rám nézett, azt kérdez­te, mit csinálsz, hogyan nézel ki. Nagyon nehéz az éjszakai élet. Nem a négy és fél óra a színpadon, hanem annak követ­kezményei. Miközben mindenki csak azt lát­ja, hogy kimegyek a színpadra, szép a ru­hám, elénekelek néhány dalt és ezzel bizto­san állati sokat keresek. Azt már nem látják, hogy én ezért keményen dolgozom. Az emberek kíváncsiak a nyilvánosság előtt forgolódók magánéletére is... — Nézd, nem titok az, hogy elváltam és van egy 12 éves fiam, Krisztián, akit imádok. De a magánéletemről nem szívesen nyilatko­zom. Nehezen boldogulsz a közismert ember sze­repkörével? — Igen. Nem tudom, mért olyan nagy dolog az, ha valaki énekesnő. Borzalmasan zavar, amikor azt hallom az utcán, hogy jézusom ott a Cserháti és nézd, hogy néz ki! Szinte elvárják, hogy nap mint nap az utcán is kisminkelve járjak és nagyestélyiben. Én pe­dig szeretek lezseren öltözködni és nem szeretem megjátszani magam. Ez utóbbi érvényes az énekesnőre is ? — Nagyon sokan mondják, hogy ki kellene találni engem. Lehet, hogy az öltözködése­met ki kellene találni vagy a frizurámat. De ha már azt találják ki, hogy mit énekeljek és hogyan, akkor az már nem én vagyok. Nem vagyok tizennyolc éves kezdő kislány, akiből kell valakit csinálni! Nekem már nem lehet megszabni, hogy mit énekeljek és hogyan. Most dzsesszt ugyanúgy énekelek mint san­zont, musicalt, és így vagyok az, aki vagyok. Választottam egy arany középutat, ha nem is a józan eszemmel, véletlenül sikerült így. Tudom, nem vagyok nagy sztár, de ez nekem megfelel. Egy kicsit különc vagy. Nem ez a baj? — Ettől függetlenül mégiscsak fel tudok va­lamit mutatni. Mellettem mindig is voltak felkapott divatos énekesnők, zenekarok, akik egy idő után, a. divat múlásával, eltűntek. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de én még ma is Cserháti Zsuzsa vagyok. Az a Cserháti Zsuzsa, aki a Gálvölgyi, Vikidál nagylemezeken „háttéréneke/". Nem zavar a másodhegedűsi szerep? Nem. Nagyon szívesen elvállalok mindent és semmit nem érzek megalázónak, ha olyan zenéről van szó, amelyben igazán jól érzem magam. Biztosan azért kértek fel engem, mert úgy gondolják, hogy a nekem szánt feladatot meg tudom valósítani. Milyen terveid vannak a közeljövőre vonatko­zóan? — Szeretném elkészíteni harmadik nagyle­mezemet. Ez számomra most a legfonto­sabb BALÁZS ZSUZSA Fotó: Zárai Péter Szívvel - lélekkel énekelek (Beszélgetés Cserháti Zsuzsával) Cserháti Zsuzsa egyéniségében van valami furcsa, látszólag kibogozhatatlan ellentmon­dás, amely énekesi pályájába is beleszövő­dött. Hangjának eredetiségében nem lehet kétel­kedni, hangtechnikája bámulatos és még­sem tudott igazán felnőni önmaga tehetsé­géhez. Hat éve nem jelent meg nagylemeze, és bizony utolsó slágere is feledésbe merült már. Amióta a Moulin Rouge színpadán énekel, újra a figyelem központjába került, mintha megmozdult volna körülötte valami. Újságí­rók, riporterek fotósok váltják egymást nála. És Zsuzsa két előadás közti pihenőjében vagy az előadások után, mégha fáradtan is, de minden sablonosság nélkül válaszol a kérdésekre. Én a pihenőjét raboltam el, hogy beszélgessünk. Amikor elindultál ezen a pályán mit gondoltál, hogyan lesz? — Sehogy sem gondoltam, mint ahogy semmit sem gondolok meg igazán. Úgy löktek ki a színpadra, mert nem mertem kimenni, annyira féltem. Ez még 1965-ben volt. Aztán apró szerződéseket kaptam. Épí­tőtáborokban léptem fel harminc forintért és közben eladóként dolgoztam a Divatcsar­nokban. Nem voltak különösebb terveim. Akkor mért maradtál az énekesi pályán ? — Mert úgy alakult, hogy akartak velem dolgozni. Megkaptam a működési engedé­lyemet, bekerültem a rádió stúdiójába, 1972-ben pedig a táncdalfesztiválra, ahol előadói dijat nyertem. Ezután több hazai és külföldi fesztiválon vettem részt. A Magyar Rádió és két alkalommal a televízió nívódíját is megkaptam. Tavaly pedig a Szocialista Kultúráért kitüntetést. MouHnban énekelsz, ahová nagyrészt külföldi­ek járnak. Tehát nem a te magyar közönsé­ged. Nem félsz, hogy elfelejtenek ? — Egyáltalán nem félek. Azért jöttem a Moulinba, mert ez biztos fellépést jelent minden napra. Ha elmennék haknizni és lenyomnék három hónapot, utána — igaz — lenne egy hónap szabadságom. De én már két szabad nap után sem érzem jól magam. Akkor azt mondom magamnak, mi van, nincs már munka, nem jegyeznek talán? Itt meg minden este színpadon vagyok és éne­kelhetek. Azt csinálom, amit szeretek és akarok. És hát nem az népszerűsít, ha én elmegyek művelődési házakba énekelni, ha­nem a tévé és a rádió, mert azt egy egész ország látja és hallja. Van néhány új rádió- és tévéfelvételem, s ez nekem elég. Megnyug­tat. Nincs egy szabad napod. Tulajdonképpen az éneklésben éled ki magad? — Szeretem a munkámat. Minden este A londoni kutyakiállításra benevezett 14 685 négylábú közül az első díjat egy afgán agár nyerte Gazdája Chris Amoo 33 éves popénekes (jelenleg a Real Thing együttes tagja), akinek jól is jön a nagydíjjal járó hírverés, mert utoljára 1976-ban aratott val. JA profitéhes játékszergyárak legújabb ^ ötlete minél ijesztőbb, visszataszító kül­­sejü figurák készítése, amelyek rútságuk mellett még büdösek is! A lelkiismeret­­furdalás nélkül betegesnek nevezhető ötlet a kaliforniai Szilikonvölgyben dol­­^ gozó Nolan Bushnelltöl ered. Amerika. 3 Amerika ... Kenzo Tange nyerte el az építészek No­­bel-díjának tartott, 1979-ben alapított . Pritzker-dijat, s ez végre fölhívta a világ ^figyelmét korunk egyik legjelentősebb művészére. Az ultramodern stílusú épí­­gg tesz legmesteribb müve az 1964-es mi r

Next

/
Thumbnails
Contents