A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-06-05 / 23. szám
EMBERKÖZELBEN, SZÍNPADKÖZELBEN Nemzetiségi művészeti életünknek egy további ismert képviselője: Takáts Ernőd, a Magyar Területi Színház igazgató-rendezője kapott május elején Érdemes művészi címet. Ez kitűnő alkalom arra, hogy vázlatosan, helyszűke okán valóban csak néhány sorban felvillantsuk pályaívének és eleddig végzett munkásságának néhány mozzanatát. Szándékosan beszélek mozzanatokról, mert frissen kitüntetett művészünk még fiatal ahhoz, hogy lezártnak tekintsük színpadi produkciókban mérhető s társulatvezetői tevékenységében tetten érhető személyes eredményeinek listáját; hogy nevét színháztörténeti visszaemlékezésekben, avagy honi könyvkiadásunk időről időre megjelenő enciklopédiáiban keressük, elvégre egy játékszínünk két társulatának direktora 1987 decemberében még csupán negyvenöt éves lesz. Ráadásul, a színházhoz is csak némi vargabetűvel került. Útja először a kassai (Košice) „ipariba" vezetett — aligha mellékes viszont, hogy diákszinjátszóként itt került először színpadra! —, majd a Szlovák Műszaki Főiskola diákja, ahol azonban a harmadik szemeszter után úgy érzi: belőle sohase válnék a munkáját igazán szerető gépészmérnök. Hazajön hát a szülővárosába Komáromba (Komárno), és 1963 nyarán sikeres tehetségvizsgát tesz a Matesznál. Pályafutását néhány figyelemre méltó beugrással kezdi. A csehországi Liberecben töltött kötelező katonaévek heteinek morzsolgatása közben — Šalda, Vodák és más kitűnőségek tanulmányait olvasgatva, nomeg a külföldön is népszerű Y-stúdió előadásai láttán — sziklaszilárdan elhatározta, hogy egyetemi képesítést szerez, mégpedig a prágai Művészeti Akadémián. Huszonhat évesen kerül hát el diákként hazánk fővárosába, ahol 1974-ben kap diplomát, bár meghívott rendezőként már egy évvel korábban is dolgozik területi színházunknál. Nem titok, a kritikus egyéb szempontból sem bánja, hogy Takáts Ernődről egyelőre hallgatnak a szaklexikonok, elvégre a korát és ambícióit tekintve lényegesen jobban illik a végre-valahára saját otthont kapott színház friss és mozgékony környezetébe. Neve, az igazgatói teendők olykor idegőrlő feladatainak ellátása mellett, az utóbbi két-három évad szinlapjain is rendszeresen föltűnik. A legutóbb — színházavatóként — Csehov remekét, a Cseresznyéskertet rendezte, tavaly Shakespeare Coriolánusát vitte színre, még azelőtt pedig Suksin: Energikus emberek, Kertész Ákos: Névnap, Osvald Zahradnik: Tűzijáték című mai tárgyú darabokat próbálta a komáromi társulat az ő irányítása alatt. Ám ha már akarva-akaratlan szóba hoztam a lexikonokat, annyit azért leszögezhetek: Takáts Ernőd részint ezekkel, részint még korábbi rendezéseivel azért összegyűjtött már egy később írandó lexikon-cikkre való említendőt. Elegendő pusztán végigpillantani az általam is említett darabok címein, hogy kiderüljön: nem éppen könnyen megmunkálható műveket állított színpadra. Gondolom, kettős kötöttséget jelentő sajátos munkakörére való tekintettel, aligha mindegy, hogy igazgatóként és rendezőként vajon miként vélekedik a sikerről? — Sikernek azt tekintem, ha a néző a színházban választ kap azokra a kérdésekre, amelyeket sorsunk, világunk az emberekre mér — mondta ezzel kapcsolatos kérdésemre válaszolva korábbi beszélgetéseink egyikén. — Ha a néző új erőt és segítséget kap életéhez. Természetesen, az öröm, a megrendülés, a megdöbbenés, a ráismerés csak akkor jön létre, ha a színpadra kerülő mű és a művészek arról tudnak szólni, amit az emberek éreznek, s amikor a színházban szembesülnek önmagukkal, s megteremtődik az a gondolati áramkör, amelyben a mű az emberek lelkében is megfogalmazódik. Tekinthető ez ars poeticának is? Talán, bár szilárd meggyőződésem, hogy negyvenvalaháy évesen még nem is annyira a művészi hitvallás szavakba rejthető árnyalatainak finomítása, hanem a munka, a vállalt feladatok sokrétűsége a fontos. A színház általános törekvéseinek és az egyéni ambícióknak folytatása, az eddigieknél is tökéletesebb, csiszoltabb megvalósítása. M. P. Fotó: Gyökeres EGY HÁROMNYELVŰ GIMNÁZIUM Oktatásügyünk történetével számos munka foglalkozik, de aránylag keveset olvashatunk azokról a rangos iskolákról, amelyek a 16. század második felében és a 17. század elején alakultak az akkori Trencsén, Nyitra és Pozsony megye területén. Ezek közé tartozik a Thurzó testvérek által 1601-ben alapított galgóci (Hlohovec) gimnázium is, melyben a tanítási nyelv magyar, német és szlovák volt. A magyarok, szlovákok és németek által lakott Galgóc a 16. és 17. század fordulóján a három Thurzó testvér birtokainak uradalmi központja volt. A „háromnyelvű" gimnázium létesítésére azért került sor, mert az ott élő magyarok nagyobb részt Kálvin követői voltak, a szlovákok és a németek pedig Luther híveinek vallották magukat, így némi eltérés volt közöttük. A békés együttélést támogató Thurzóék az iskola alapításakor ezt figyelembe vették. A 14 cikkelyből álló alapítólevélen a három Thurzó testvér aláírása olvasható. A II. cikkely a következőket foglalja magában; „A szláv igazgató csak arra alkalmas magyart és németet vesz maga mellé segédül, ezeknek ö osztja be a munkákat a tanulók különbözősége szerint, leckéket, magán kikérdezéseket, szavalatokat felosztván a megfelelő napokra és egyes hetekre." Az iskolában uralkodó fegyelemről a XII. cikkely nyújt némi tájékoztatást; „Éjjelre mindenkinek az iskola falain belül kell tartózkodnia és a rektor által kihirdetett törvényeknek engedelmeskednie, mert különben nyilvános megszégyenítés alá esnék." A ferencesek kolostorában elhelyezett gimnázium első igazgatója Pruno János lett, aki irodalmi körökben is ismert volt, hiszen Luther Kátéját ö fordította cseh nyelvre, és a galgóci nyomdában ebből két kiadás is készült. Az iskola pedagógiai irányítása az igazgató feladata volt, az osztálytanítókat is ő látta el megfelelő utasításokkal és tanácsokkal. Az általános feleltetést szombaton rendezték, amelyen jelen voltak a helybeli lelkészek is. A kor eszmei irányvonalának megfelelően az első tantárgy a vallástan volt. A szlovák lelkészek ezt cseh nyelven tanították, mivel az evangélikus egyházi nyelv a cseh volt. A lelkészek jelentős része is Csehországból jött, akik magukkal hozták a Húsz János által átdolgozott bibliát, és népszerűsítették a csehországi szertartásokat is. . Az írás és olvasás gyakorlására is a vallástan könyvet használták. íróeszközeik általában lúdtollból készültek, de volt már néhány vasirón is. A helyesírásra nem fordítottak nagy gondot, viszont szépen írtak. A nyelvek tanítását nagyon komolyan vették; nyelvtanra, helyes beszédre és a szókincsre helyezték a súlyt. Jeles görög, római írók müveit fordították. Mivel kitűnő szónokokat igyekeztek nevelni, ezért a példakép Cicero volt. A jellemet fejlesztő irodalmat elhanyagolták. Gyakorlati fontosságot tulajdonítottak a « számtannak. Nagy tekintélynek örvendett a 5 Pythagorasz-féle tábla, amely nem volt más, « mint az ún. nagy egyszeregy. A feladatokat n általában versben fogalmazták meg. £ A történelem csak a krónikákból kiraga- “ dott részekre és bibliai történetekre korláto- íj zódott. t? Földrajzból pedig néhány nagyobb ország, £ város, tenger és a vármegyék székhelyeinek ismertetésére szorítkoztak. ° Az ének viszont igen fontos tantárgy volt. Természetesen az egyházi énekeket tanították, a virágénekeket tiltották, de fennmaradt néhány olyan diákdal is, amelyeket szünidőben faluról falura járva énekeltek. A tanítók járandóságának beszedése is énekkel történt. Jó hangú diákok házról-házra járva énekléssel szedték össze a hüvelyesekből, kölesből, lisztből álló járandóságot, ezenkívül szüretkor mustot, csépléskor gabonát, különböző szertartásokon való éneklésért pedig aprópénzt kaptak. Az évzáró vizsgákat ünnepélyes keretek között a templomban tartották. Magasabb osztályba lépés feltétele a sikeres vizsga volt. A kiváló elömenetelűeket bőkezű pártfogók támogatásával akadémiára küldték. Többen azonban megyei hivatalnoknak mentek, néhány szerencsés pedig főúri udvarokba ke'rült gazdasági vezetőnek, nevelőnek, kísérőnek. Az ellenreformáció erősödésének időszakában a galgóci háromnyelvű gimnázium is hanyatlani kezdett. A környék birtokosai gyermekeiket a jobb anyagi körülményeket élvező, magasabb színvonalú nagyszombati jezsuita gimnáziumba küldték. így elmaradtak a jól fizetők, megcsappant a jövedelem, jobb anyagi feltételeket biztosító iskolákat kerestek a tehetségesebb tanítók is. A gimnázium egyre inkább közadakozásra szorult, és helyzetét tovább súlyosbította, hogy Galgócot az átvonuló hadak gyakran érintették. Ilyen körülmények között akadozott a tanítás, lazult a fegyelem. A ferencesek is visszakapták a kolostort, így Thurzóék a régi iskolaépületet hozatták rendbe, és ide költözött át az intézet. A következő időszakban szűkös anyagi körülmények miatt aztán megszűnt a magasabb szintű oktatás, és városi iskolává alakult át az egykor rangos galgóci háromnyelvű gimnázium. GÁSPÁR TIBOR 11
