A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-06-05 / 23. szám
Van egy falu közel négyezer lakossal. Jót, rosszat egyaránt gyakran mondanak, írnak róla. Elmarasztalás leginkább akkor éri, ha azok hallatják a szavukat, akiknek a háztáji zöldségtermeléshez igencsak kevés közük van, s úgy vélik: a meggazdagodásnak nincs könnyebb módja, mint a fóliázás. A tévedés irigykedő és ostoba, — több szót aligha érdemel. A jó szó — a falu címére akkor feűW 4 émv i wfcffiSw Alpi] Bír _ W vj kIís Lm, ür* {, m y Lj |VjlV 'a I i j.i'l'L; mml hangzik el — ha a szövetkezet, a falufejlesztés, a sportélet, és nem utolsósorban a helyi kulturális élet, a népművelés, vagy az iskola kérdései kerülnek napirendre. Nem nehéz kitalálni: Marcelházáról (Marcelová) van szó. • • • Van e nagyközségben néhány kis közösség, akik az esztendők során szinte rendszeresen el-elviszik a falu hírét — a falu, a járás, a kerület határain túlra. Ilyenkor szinte rendszeresen sikerélménnyel térnek haza, mely sikerélménynek némi sajátos többlete is van, mert túl önmagán — előítéleteket is oszlat. A Marcelházát illető előítélet sok éven át valahogy így hangzott: ott csak robotolnak, fóliáznak szinte az orrvérzésig, és gyűjtik a milliókat... még a televízió elé sincs idejük leülni. A valóság viszont egyre inkább azt bizonyítja, hogy igenis van idejük, mi több, sokszor az átlagosnál is több idejük van beülni a kultúrházba, illetve annak nézőterére s megnézni azokat a helyieket, akik felmentek a színpadra citerázni, színdarabot játszani, előadni akár egy abszurd-játékot is, akik felmentek szavalni, prózát mondani, táncolni, énekelni... Még a helyi képzőművészeti kiállítások is rendszeresek és nem közönség nélkül valók. A falu kultúrájában sok minden történt az elmúlt évtizedben — legfeljebb jégrevü nem volt náluk, ami nem egy nagy veszteség. Nagy része van ebben a falu vezetőinek, a szövetkezetnek, de korántsem utolsósorban a falu népművelőinek, akik közül ezúttal kettőről, pontosab-. bán egy házaspárról esik szó. Szabó Lívia és Soóky László. A feleség nevelőnő a férj hivatásos népművelő, de ketten együtt olykor jónéhány hivatásos népművelőnél is többet tesznek. De ne részletezzük, elvégre a Prücsökhöz jöttünk. Hogy ki a Prücsök? Mi a Prücsök? A Prücsök a helyi alapiskola gyerekeiből verbuválódott bábcsoport, akik az elmúlt évtized során mondhatni országos hírnévre és elismerésre tettek szert, országos seregszemlék rangos díjait, sokszor fődíjait hozták haza a faluba. Nélkülük úgymond ma már a Duna Menti Tavasz seregszemléje sem képzelhető el. Mint ahogy a Prücsök sem képzelhető el a Soóky-házaspár nélkül. Még pontosabban: nélkülük talán nem is lenne s biztosan létre sem jött volna. • • • A Művelődési Otthon és a sportpálya a falu közepén, közös telken — jól megfér egymás mellett. Vagy ez nem is a falu közepe? Lehet. Nagy a falu, nem tudom, hol a közepe. A Prücsök próbájára jöttünk — előre bejelentve. Érkezésünkkor a gyerekek már összesereglettek, odakint futkosnak a zöld gyepen. Aztán percek múlva már a színpadon vannak — pillanatok alatt felállítják a kellékeket, kezdődik a próba. Már a legelső percek lenyűgözőek, mert egyfajta gyors átszellemülésnek lehetünk tanúi, ami nyilván alaposabb megfigyelést is érdemelne. Megfigyelőnek soksok pedagógust ültetnék be a széksorok közé. Mert a próba nem ugyanaz, mint a seregszemléken látható előadás, ahol a függöny felgördül, aztán kezdődik a játék, ami tetszik-nem tetszik javarészt produkció is egyben, mi több, versenyszám. Úgy sejtem, a lényeg leginkább a próbán figyelhető meg. Közönség nincs, csak egy újságíró meg egy fényképész, és a Soóky-házaspár van jelen. Tapsviharra tehát aligha számíthatnak a gyerekek. így aztán nem produkciót, hanem önfeledt játékot látunk — némileg fegyelmezve ugyan, de alig ügyelve többre, hogy ne lépjenek egymás lábára. Soóky László a Kiskolozs és Nagykolozs című ismert mesét alkalmazta nekik bábszínpadra, úgy, mint mindig, hogy szétosztott köztük néhány mesét, hadd válasszák ki maguk, melyiket játszanék el szívesebben. Lívia elkészítet-4
