A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-05-29 / 22. szám
24. Borbála a konyhában foglalatoskodott: éppen a mosogatást fejezte be. Házias öltözékében most úgy festett, mint a férjét hazaváró fiatalasszony. Ez hiányzik, gondolta magában a fiatalember, ez az igazi otthont jelentő fészek asszonyostól, mindenestől. Borbálát — bár eléggé váratlanul érte a fiatalember látogatása — elsősorban az lepte meg, hogy túlságosan komornak látta. Csak nem Kertész Tiborral találkozott össze, suhant át agyán a gondolat. Ha igen, eléggé kellemetlen helyzetbe kerülhet. Kellene tenni ellene valamit, valamiképpen meggyőzni, hogy az érzései komolyak és őszinték. Mielőtt Laczkó megszólalt volna, hozzá is fogott. — Tudtam, éreztem, hogy eljössz, vártalak... — mondta Borbála kedvesen, s ment a mérnök elé, majd karjával átfonta a nyakát és csókolgatni kezdte, közben suttogta. — El sem hiszed, mennyire örülök, hogy itt vagy... — Eszter néni? — Mindig korán lefekszik — felelte Borbála, s tovább csókolta a meglepett fiatalembert, mert mindenre számított, csak ilyen fogadtatásra nem. Borbála taktikája egyelőre bevált: viselkedésével teljesen leszerelte a fiatalembert, akinek azokban a pillanatokban eszébe se jutott, hogy miért jött tulajdonképpen. Amikor meg kinyitotta előtte a szoba ajtaját és betessékelte, megpillantva a vetett ágyat, hirtelenjében azt sem tudta, hogy fiú-e vagy lány, pedig jó néhányszor volt már hasonló helyzetben életében. Úgy viselkedett, akár LOVICSEK BÉLA BORBÁLA egy nagy kamasz, akinek a női bugyi láttán láng az arca, s megremeg. Borbála ugyanis mér a bugyija lehúzásánál tartott. — Mi van veled, Jóska ? — kérdezte Borbála mosolyogva. — Erre vágytál, ha jól emlékszem, vagy szégyenled magad ? ... Laczkó József végre megmozdult: hihetetlen gyorsasággal levetkezett, majd Borbála mellett termett. Mondani akart valamit, de a hőt sugárzó test keze megmozdult és ujját a szájára tette. — Előbb én mondok valamit — súgta Borbála. — Véglegesen döntöttem: igent mondok a sokszor feltett kérdésedre. Feleségül vehetsz, ha még mindig akarsz.de vajon akarsz-e, te, te, szoknyavadász!? A következő percekben összefonódott a két test. Azokban a régen vágyott percekben Laczkó Jóska úgy érezte, hogy nincs olyan erő és hatalom, amely szét tudná választani őket. Ugyanakkor Borbála fülében, agyában szüntelenül Kertész Tibor szavai köröztek: „Árnyékként követem minden lépésedet, egyetlen nyugodt perced sem lesz ..." Igaza volt: mióta megjelent, valóban nincs egy nyugodt perce sem. Még álmait is a félelem és a rettegés szövi át meg át. Az elmúlt éjszaka például azt álmodta — még most is beleborzong, ha rágondol —, hogy egy nagy, kietlen pusztaságban elmosódott arcú férfiak üldözték ... Lélekszakadva menekült előlük, de alig haladt valamit, s a férfiak állandóan a nyomában csörtettek .. . A sziklás talaj véresre hasogatta a talpát, égő fájdalmat érzett, de ő csak ment, futott volna, de már jártányi ereje sem volt. és akkor egy mély verembe esett... Fölötte a kék ég négyszöge, körbe-körbe a verem peremén az elmosódott arcú férfiak üvöltöztek, körülötte pedig a verem fenekén rengeteg kígyó nyüzsgött, tekergett, majd embermagasságnyira emelkedve, imbolyogva vonaglottak körötte félelmetes sziszegéssel, mint fekete vadvirágok a zúgó szélben ... Rettenetes iszonyatában ordítani akart, de egyetlen hang sem jött ki a torkán ... Mikor felébredt, verejtékben fündött a teste, s olyan fáradtnak érezte magát, mint akit félholtra korbácsoltak. Borbála elhatározta, hogy elmondja Laczkónak kapcsolatát a vegyészmérnökkel, előbb azonban mással kezdte a mondókáját. hogy hihetőbb legyen a meséje. — Idén április közepén lesz a húsvét, ugye? — Nem szoktam nézegetni a naptárt. — Talán az ünnepek előtt kellene összeházasodnunk — mondta Borbála eltűnődve. — Mit szólsz hozzá? — Előbb nem lehetne? — Ne kapkodjuk el, Jóska, fel kell arra készülni lelkileg is, meg egyébként is... — Talán igazad van . . de húsvót előtt mindenképpen — mondta a fiatalember beleegyezöen bólintva, s szívből örült ennek a váratlan fordulatnak. A következő percekben álmodozva tervezgettek, hogy lesz, mint lesz, hány gyereket akarnak, kettőt-e vagy hármat, esetleg csak egyet. Aztán Borbála rátért a lényegre: — Egy vallomással tartozom neked, Jóska, amiről okvetlenül tudnod kell — kezdte ártatlan ábrázatot vágva. — Nem akarom, hogy zsákbamacskát végy feleségül.. . — Mondtam már néhányszor, hogy hagyjuk a múltat. Ami volt, az volt, nem számit, hogy mi volt, ne feszegessük. — Van egy naplóm, amiből... — Dobjuk a tűzbe Borika, s azzal felégetjük, azaz pontot teszünk a múltunkra, rendben? — Legalább az utolsó bejegyzést olvasd el! — Elolvashatom, ha annyira akarod, de semmi kedvem nincs hozzá — mondta a fiatalember, s valóban úgy is érezte, hogy nem érdekli a lány múltja. Borbála kiugrott az ágyból, elővette a naplót, felnyitotta az utolsó bejegyzésnél és Laczkó kezébe adta, aki háromszor-négyszer is elolvasta, miközben egyre inkább felderült az arca. A naplót becsukta, félretette, aztán össze-vissza csókolta Borbálát. — Nagyon szeretlek ... — mondta. Néhány perc múlva Borbála ugyanazt a mesét mondta el Kertészről, mint amit annak idején Kisséknek. Őszintének tűnő hanghordozással adta elő, s nem hiába: a fiatalem' bér minden szavát elhitte, pedig közben eszébe jutott Erzsébet figyelmeztetése, de inkább Borbálának hitt, mint Erzsébetnek. — Hát ez nyugtalanított annyira, csacsi? —v kérdezte a fiatalember kedves mosollyal. — Ez, Jóska ... A történetnek még nincs vége: Kertész Tibor újra felkeresett. — Hát aztán!? — Nyolc hónapig kezelték ideggyógyintézetben, de hiába, most sem beszámítható: félek tőle, Jóska — mondta Borbála megremegő hangon. A félelmet nem is nagyon kellett megjátszania. — Ugye megvédsz tőle ? — Meg hát — mondta a fiatalember —, ne félj!... Tudod-e, hogy a félelem megcsúnyítja az embert!?... Hát vigyázz. Borika, mert a végén még kiábrándulok belőled! — Tényleg megvédsz tőle? — kérdezte Borbála, s kedveskedve hajtotta fejét a fiatalember domború mellére. — Kar rá szót pazarolni... Hanem tudod-e, hogy nagy farsangi mulatság lesz a kult úrházban? — Hallottam. — Remélem, elfogadod a meghívásomat? — El is várom ... — Hát akkor nagy tisztelettel meghívom a kedves hölgyet! — mondta a fiatalember. Utána újra összefonódott a két fiatal test, hogy szédítő magasságba emelkedjenek, majd hullócsillagként a mélybe zuhanjanak kiégve... A farsangi mulatságon Borbáláék közös asztalnál ültek Kissékkel. Bár senki sem mutatta, mindenki feszélyezettnek érezte magát, kivéve Laczkó Jóskát, aki lényegében nem tudta, hogy mi történt, s mi történik a háta mögött. Ő csak azt tudta, hogy végtelenül szerelmes, s valósággal úszik a boldogságban. Borbála nem tudta biztosan, csak sejtette, hogy Kertész Tibor sok mindent elmondhatott Kisséknek. Attól tartott, hogy egyszer csak szóba kerül a dolog és akkor elindul a lavina, ami könnyen maga alá temetheti az alakulóban lévő jövőjét. Hátha még tudta volna, hogy Erzsébet már megtette a kezdő lépéseket a jövőjét illetően, aligha maradt volna tovább az asztaluknál. Erzsébet mosolygott befelé, ugyanakkor szívből sajnálta Laczkót, Borbálát pedig meg tudta volna fojtani, annyira gyűlölte. Kiss Ferenc akkor jött zavarba, s akkor ült csomó a torkába, amikor Laczkó derűsen és büszkén bejelentette, hogy húsvét előtt öszszeházasodnak Borbálával. — Gratulálok, Borika! — mondta keserű szájízzel. Tanácstalannak és üresnek érezte magát. Tény, hogy a tanítónő közelsége újra felkavarta az érzelmeit, s be kellett ismernie, hogy Borbála többet jelentett futó kalandnál a számára, de most, hogy férjhez megy az egyik legjobb barátjához, hogyan tovább? Mit csináljon? Jóbaráthoz illően ö is figyelmeztesse Jóskát, mint ahogy a felesége tette, vagy hagyja az egészet a csudába ? Végül azt határozta el, hogy mindenképpen beszél Borbálával. Megtalálja a módját és az alkalmat arra, hogy elbeszélgessenek. Elhatározását azzal indokolta, vagyis azzal próbálta felmenteni magát, hogy figyelmeztetni akarja Borbálát, vigyázzon, mert Erzsébet intézkedett a járáson, s inkább ő kérje az áthelyezését, mint sem hogy botrányosan kelljen távoznia az iskolából. Erzsébet árgus szemmel figyelte a férjét. Annyira már megismerte az együtt töltött évek alatt, hogy olvasni tudjon az arcáról, sőt a szeme villanásából is. Nos, bárhogy tiltakozott is ellene a lelke, s megpróbálta elhitetni magával az ellenkezőjét, egyre határozottabban érezte, hogy a férjének köze van Borbálához. Minden jel arra mutatott. Az emelkedett hangulatban senki sem tudta a másikról, hogy kit milyen gondolatok foglalkoztatnak. Váratlanul történt valami: Borbála éppen akkor tekintett a bejárati ajtó felé, amikor Kertész Tibor lépett be a bálterembe. Hirtelen olyan gyengeség költözött a lábába, hogy aligha tudott- volna felállni, ha kellett volna. Félt, s a félelme sehogy sem akart elmúlni. Most mit csináljon? Maradjon és várja be a következményeket, vagy pedig ... hirtelen jónak látszó mentöötlete támadt: rosszullétet szimulál, és hazakisérteti magát Jóskával. — Szédülök ... vigyél ki a levegőre, Jóska 14
