A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-18 / 3. szám
mCA-NAPI DIANA \ V \ Gyurcsek Ernő. az erdők és vadak járási gazdája December tizenharmadika van, Luca napja. Az újságíró mégis Diana jegyében ébred, mert vadászatra indul, ami korántsem jelenti azt, hogy vadászni fog. Csak éppen ott lesz, bámészkodik. Diana tudvalévőén Apollón ikertestvére volt, az erdő és a vadászat szűzi istennője, furcsamód pedig a szülőasszonyok védnöke is egyben. A Duna töltésén haladva azon meditál, vajon minek a védnök istennő a puskás oldalra? Válasz nincs. Még szerencse, hogy a vadászat jelenkori hódolói inkább Hubertusz kegyei felé hajlanak. Túl a töltésen igencsak széles a Duna árterülete, itt Bodaknál a hazai szakaszon talán a legszélesebb. Holtágak, szigetek, vadvizek — de most javarészt szárazak a medrek, hiszen lassan egy esztendeje már, hogy a Duna főágában is alig van valamennyi viz. Odabent az ártér mélyén egy erdei tisztáson gyülekezik vagy nyolcvan zöldruhás férfi, és egy nő is. Zömmel már régen ismerik egymást. Kezet fognak, mustrálgatják a fegyvereket, egymás hogyléte, legutóbbi vadászszerencséje felöl érdeklődnek. Hideg van, térdig ködben vacognak a fák. De korai még a reggel. Félóra kérdése csupán, hogy fölszálljon a köd, mely tudvalévőén minden vadászat bosszantó akadálya. Fölsorakoznak a vadászok. A vadászmester üdvözli a megjelenteket, fölsorolja, milyen vadra engedélyezett lőni a mai napon, majd közli a biztonsági szabályokat és jó vadászszerencsét kívánva csoportokra osztja az embereket, megadja az útirányokat, aztán a csoportok megindulnak, hogy mélyen az erdőben, a számokkal jelzett standokon elfoglalják lőállásaikat. Minderre hosszas gyaloglás után kerül sor. A hajtők — kik úgyszintén puskás emberek — narancssárga mellényt öltenek, mint az útkaparók. Teszik ezt azért, hogy jól látsszanak, nehogy vadnak nézze őket valaki. Nagy körben, két ívben állnak szét a hajtők, befogva vagy másfél száz hektárnyi területet. Erre a körre rámegy az egész délelőtt s ez idő alatt puskacső elé szorulnak a vadak. Elsősorban vaddisznók. A löállások nyomvonala egy sok kilométernyi hosszúságú, végiglátható, egyenes erdei út. Az újságíró a tizenhármas főállást választja — két okból is: vagányságból, meg azért, mert ide osztották be az ismerősét, aki mellett ma ácsorogni fog. Távol az erdő mélyén már biztosan megindultak a hajtok, de a kurjongásuk csak egy óra múlva hallható. Aztán egy újabb óra múltán már a közelünkben zörgetik a bozótot, majd elöcsörtetve a sűrűből — bezárják a kört. Időközben lövések dörrentek el, de még senki sem tudhatja biztosan, hogy szám'szerint mennyi is a zsákmány. A tizenhármas standon is megszólalt egyszer a puska. Rögtön azután, hogy az újságíró felszisszent és azt mondta puskás társának: odanézz! Mert a bőrefagyott, iszapos holtág medrén éppen egy vadkan csörtetett által. A vadász felkapta a fegyvert, célzott, lőtt és eltűnt a vadkan. Akkor még nem lehetett tudni, hogy vajon elfeküdt-e a mederben heverő fatörzs mö-4
