A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-05-08 / 19. szám
LADISLAV HRADSKÝ halálára Köztudottan széleskörű, s napjainkban is még egyre növekvő (esetenként tán túlzott is) mind a képzőművészet kedvelőinek, mind a szakembereknek és a különböző képzőművészeti intézményeknek is az érdeklődése a naiv képzőművészet iránt. Mára szerte a világban kialakultak e műfaj jelentős fórumai, s gyarapszik a naiv művészetet ismertető. népszerűsítő és értékelő kiadványok száma is. A cseh Odeon kiadó is a közelmúltban jelentetett meg egy vékony kis kötetecskét a Kortárs cseh művészet című sorozatában, amelyben Eva Matyášová a nemzetközi viszonylatokban is ismert cseh naiv festészetről és annak képviselőiről próbál átfogó képet nyújtani. Ami nem is kimondottan könynyű feladat — s ez a kötetből is egyértelművé válik —, ha figyelembe vesszük, hogy szinte lehetetlen a naiv művészetnek az egyértelmű, határozottan meghúzott keretbe való besorolása. Maga a szerző is éppen emiatt esetenként a „naiv", míg más. kétesebb esetekben az „insit" (a latin insitus — veleszületett, természetes, iskolázatlan szóból) művész megjelölést használja. Lehetetlen lenne természetesen egy ilyen kis kötetben az irányzat teljes alkotógárdájának bemutatása, ezért a szerző a műfaj irányzatainak harmincegy legjellegzetesebb és legismertebb képviselőjét sorolta be a kötetbe, akiket egy-egy alkotásuk színes reprodukcióján, életrajzi adataikon és munkásságuk rövid ismertetésén keresztül mutat be az érdeklődőknek. A bemutatottak között vannak jónéhányan, elsősorban idősebbek, akik minden képzőművészeti képzés nélkül, legtöbbször már érett korban nyúltak az ecsethez és festékhez, hogy kifejezzék gondolatvilágukat, s akik ennélfogva egyénei-NAIV FESTŐK műén sorolhatók a naiv festői kategóriába. Mint például a festékporba étolajat csőpögtetö, majd azt tenyerével és ujjaival vászonra vivő Marié Janku. a Rusalka tematikát sajátosan számtalan formában körbejáró Václav Beránek, a főleg népszokásokat megörökitő, s ennélfogva a magyar naiv festészethez tán legközelebb álló Ludmila Procházková, a kék és lila árnyalatokkal mesterien bánó Véra Hendrychová, a félig ember, félig állat figurákat festő Markéta Čcheidzeová, de közéjük sorolható a korban fiatalabb, képeit színes üvegzúzalékból készítő cigányszármazású, a cigányság életéből vett motívumokat megörökitő Rudolf Dzurko, vagy a szintén fiatalabb, az emberi élet állomásait sajátos módon megörökitő Horymír Zelenka is. Besorolást nyertek a kötetbe aztán olyanok is, akiknek kifejezésmódja ugyan szinte azonos a naiv kifejezésmóddal, ám tudott róluk, hogy különböző, hosszabb-rövidebb kurzusokon, vagy valamelyik művészeti ágazathoz közeli — vagy éppen művészeti — szakmájuk elsajátítása során részesültek bizonyos képzőművészeti képzésben is, akiknél tehát ennélfogva nem zárható ki teljesen a különböző ráhatások és tudatos utánzások megjelenése a látás- és ábrázolásmódban, lyen például a textiltervezö Miroslav Kužela, a bizonyos Chagall hatást tükröző Kamila Hájková. a dél-csehországi motívumokat, népi elbeszélők ihlette élményeit itt-ott expresszív beütésekkel festő Václav Dvoŕáček, a műbútorasztalos Josef Šimerda, a volt balett-táncos Ludmila Pokorná, vagy a „főállásban" színésznő. Iva Hüttnerová. Harmadszorra pedig szerepelnek a kötetben olyanok is. főleg fiatalabb évjáratúak, akiknél már maga a szerző is egyértelműen inkább az „insit" megjelölést használja, s akiknek kifejezésmódja már meglehetősen eltávolodott a klasszikus értelemben vett ösztönös naiv kifejezési módtól, s a mi szóhasználatunkkal élve tán inkább sorolható a szó nemes értelmében vett amatőr képzőművészethez. Mint például Bohumír Komínek, Petr Habák, Jirí Michálek, Libor Vojkúvka, Karel Chaba, vagy a nem is titkoltan Zrzavý-hatást hordozó Miloš Ružička. A kötet szerzője persze mindezt tudatosítva sorolta be az utóbbiakat is a kötetbe, ezzel is jelezve és szemléltetve a műfaj sokrétűségét, illetve az előbbiekben már említett éles behatárolások lehetetlenségét. Mindent egybevetve; a sorozat többi kötetéhez hasonlóan ismét egy hasznos kis ismeretterjesztő-tájékoztató kötet került a művészet kedvelőinek kezébe, melyből a már felsoroltakon túl azt is sejthetjük — mivel a kötetben szereplő alkotások legtöbbjének tulajdonosaként a litoméricei Észak-csehországi Képzőművészeti Galériát tüntették fel —, hogy ez az intézmény minden bizonnyal jelentős pártfogója és mecénása lehet a cseh naiv képzőművészetnek. NÉMETH GYULA Mint a ČTK és a napi sajtó annak idején hírül adta, március 5-én váratlanul elhunyt dr. Ladislav Hradský, aki az elmúlt négy évtizedben felbecsülhetetlen értékű munkát fejtett ki a cseh—magyar kulturális kapcsolatok ápolása és fejlesztése terén. Munkásságának fő területe a műfordítás volt. A A jogászból lett fordító lényegében Petőfi Sándor jegyében indult. 1953-ban az ő fordításában jelent meg csehül Illyés Gyula Petőfije, ugyanebben az évben — Kamil Bednár kiváló cseh költővel szövetkezve — reprezentatív kötetben adta ki Petőfi Sándor válogatott költeményeinek korszerű fordítását. Egy évvel későbben Jókai Mór Rab Ráby című regényének új fordításával aratta mindvégig egyik legemlékezetesebb fordítói sikerét. Hradský fordítói skálája igen változatos, a klasszikustól a kortárs irodalomig terjedő, mindamellett voltak „választott" szerzői, akikkel többet vagy elmélyültebben foglalkozott. Első helyen itt már csak az időrendre való tekintettel is, Mikszáth említendő. Hradský indította el — s vitte majdnem végig — a cseh Mikszáth-sorozatot, melyben olyan jelentős regények jelentek meg mint A Noszty fiú esete Tóth Marival (1958), a Különös házasság (a sorozatban immár harmadik kiadásként). Századunk irodalmának immár szintén klasszikus szerzői közül Karinthy Frigyest választotta: az ö tolmácsolásában jelent meg a Tanár úr, kérem (1959) és a két apokrif Gulliver-könyv, az Utazás Faremktóba és a Capillária (egy kötetben, 1960). Molnár Ferenc nem avuló A Pál utcai fiúk-jának korszerű cseh fordítása is az ő műve. Megközelítő jelenségre sem törekedve említjük még meg fordításai közül Darvas József Kormos ég című drámáját (1959), de említhetnénk számos további Darvas-művet is. Hradský vetette meg az alapját Szabó Magda nem mindennapi csehországi népszerűségének a Freskó (1961), a Mondják meg Zsófikénak (1961) s az írónő számos további művének átültetésével. Mint az átköltés munkáját végző Kamii Bednáf egyenrangúként nyilvántartott fordítótársa vett részt a magyar költészet nem egy remekének tolmácsolásában : nevéhez fűződik ilyeténképpen a már említett Petöfi-kötet mellett egy Arany-válogatás, Madách Tragédiájának (akárcsak Petőfi esetében, itt is Vrchlický után) új fordítása, (1960), a modernek közül az eddigi legterjedelmesebb Ady-kötet (1966), József Attila (1959), Tóth Árpád (1961), Radnóti Miklós (1964), Illyés Gyula (1965) és több mai magyar lírikus fordítása. S nemcsak fordított; kedvtelve válogatott, szerkesztett, kommentált is. A cseh fordításirodalom maradandóan emlékezetes alakjaként távozott. Érdemeiért a Magyar Népköztársaság a Munka Érdemrenddel tüntette ki. Munkásságának egy másik fontos ága a magyar nyelv különféle szintű közvetítése a növekvő számú cseh érdeklődő felé: irt — társszerzőként — nyelvkönyvet, társalgási zsebkönyvet, zsebszótárt, nem érte meg azonban a befejezéshez közeledő pontosabban : már a korrektúrák stádiumáig eljutott nagy mű megjelenését: a magyar—cseh szótárét, mely a Csehszlovák Tudományos Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia közös vállalkozása, s melynek prágai szerkesztőségét ő vezette. RÁKOS PÉTER A CSEH KÉPZŐMŰVÉSZETBEN 11
