A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-05-01 / 18. szám

fennsíkon ered, a Fehér-Nílus sokkal dé­lebbre, Rwanda területén. A folyó középső szakaszán 6 híres víze­sés van. Minket különösen az első érde­kelt, mert ennek közelében két jelentős vízi erőmű található. A régebbit, amelynek 5 500 millió köbméter a befogadóképes­sége, az angolok építették. A másikat és A kairói mecsetek és lakóházak tetőit ellepi a sivatagi homok egyben a nagyobbikat a Szovjetunió épí­tette 1971-ben. Falai 134 milliárd köbmé­ter vizet képesek felfogni. Az Asszuáni-gát felett terül el a Nasszer-tenger. Ezzel tulaj­donképpen eljutottunk a Nílusig, amit akár életadónak is nevezhetnénk, különö­sen azt a szakaszát, amely a Szaharán keresztül folyik. Mig nem építették fel az említett duzzasztókat, növénytermesztés­sel csak a Nílus mentén foglalkozhattak. Az oázisokban a mezőgazdaság egészen más jellegű. A megművelt terület a Nílus mentén 2 000 kilométeren és 2—20 kilo­méter szélességben húzódik. Csak a deltá­ban szélesebb, valahol eléri a 200 kilomé­tert is. Az ókori Egyiptom idején is a Nílus mellett pezsgett az élet. Aki Kairóba látogat, a régi és az új városrészeken kívül bizonyára megnézi a piramisokat is. Az egyiptomi fővárosnak több mint 5 millió lakosa van. Története a 7. évszázadba nyúlik vissza. A 10. század­ban Kairó már jelentős település és ter­mészetesen az arab kultúra központja volt. Például a legnagyobb muzulmán me­csetet is abban az időben építették. A piramisokat több ízben meglátogat­tam, és egyszer. 1978 elején a két piramis közötti térség átmeneti otthonom is volt, annak az expedíciónak a tagjaként, amelynek célja a Kilimandzsáró volt. Egy nagy Tatra gépkocsival indultunk a hosz­­szú útra. Níluson A turistákat különösen vonzzák azok a földrajzi és történelmi helyek, amelyek valamilyen szempontból egyedülállóak a világon. A Nílus alsó folyásánál nagyon sok ilyen különlegesség található. A folyó ugyanis ezen a szakaszon a világ legnagyobb siva­tagán a Szaharán is keresztülfolyik. A Nílus a világ leghosszabb folyója. Deltájá­nak felső szakaszán található Afrika leg­nagyobb városa Kairó, Egyiptom fővárosa. A Nílus 6 671 kilométer hosszú. A szu­­' dáni fővárosnál két fő ágra, a Kék- és Fehér-Nílusra válik. A Kék-Nílus az etióp Első utunkat a piramisokhoz Škoda-gépkocsin tet­tük meg

Next

/
Thumbnails
Contents