A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-05-01 / 18. szám
Akkortájt nagyon viharos események zajlottak Afrikának ezen a részén. Még el sem csitult az egyiptomi—izraeli konfliktus és máris újabb feszültséggócok keletkeztek. Utunkat a Szudán és Etiópia közötti zavargások akadályozták meg. A szudáni hatóságok nem engedélyezték, hogy gépkocsinkkal átlépjük az ország határát. Viszonylag hosszú időt töltöttünk Kairóban és kerestük a módját annak, hogyan folytathatjuk utunkat. Nappal a hivatalokat jártuk, az éjszakát pedig gépkocsinkban a piramisok lábánál töltöttük... A piramisok közül a legnagyobb a Kufapiramis. Minden oldala 230,35 méter hosszú és 146,59 méter magas. Építéséhez 54 ezer köbméter anyagot használtak fel. Az idő vasfoga természetesen a piramist is kikezdte, s a méretek így ma már kisebbek. Annak idején valószínűleg malterrel vakolták be, mert a neve magyarul festett piramist jelent. Állítólag 30 évig építették. Tíz évig készült a bekötő út és további húsz évig tartott magának a piramisnak az építése, amelyben 100 ezer ember vett részt, évente három hónapig. Bár műszaki szempontból még ma is van mit rajta csodálni, az emberek szenvedései túl nagyok voltak, hiszen kezdetleges gépekkel és egyszerű szociális viszonyok között dolgoztak. Ezek a gondolatok jártak az eszünkben, amikor reggelente, a városba indulás előtt felmentünk a piramis tetejére. A napfelkelte épp olyan gyönyörű volt, mint a nagy, híres egyiptomi fáraók idején. GYERMEKEKNEK Olyan szép volt a kis katicabogár, hogy nem csak a szülei repestek a gyönyörűségtől, ha ránéztek, hanem még a nap szeme is megállt rajta ... Az akkor még piros pitypangok éppen az ö szépsége láttán sárgultak meg az irigységtől, mert addig, amíg a kis katica-leány meg nem jelent a réten, mindenki őket tartotta a legszebbnek .. . Fel is béreltek egy hadseregnyi élesnyelvű legyet meg dongót, hogy találjanak a kis szépségen valami hibát, aztán csúfolják addig, amíg el nem menekül erről a szép rétről! Hét nap, hét éjjel törte fejét a hetvenhét WEÖRES SÁNDOR VOLT EGY SZÉP LÁDIKA Volt egy szép ládika, nőtt benne egy alma fa, én azon az alma fán dinnyét szedtem délután. Nagyot ugrott Sárika, beszakadt a ládika. lepcses légy és ugyanennyi buta dongó, míg azután valamelyikük kisütötte, hogy a katica tulajdonképpen nem is pöttyös, hanem szeplős! Amikor másnap reggel a nap felszárította a hűvös harmatot, előjött a katica-leányka, hogy játsszon kjs pajtásaival, a kék lepkékkel... De alighogy meglátták, körülvették a legyek meg a dongók és kórusban kiáltozták: Nézzétek csak, micsoda szeplős lány a katica! A szépséges kis katicabogár szájtátva hallgatta a legyek és dongók csúfolódását, majd szelíden tiltakozni próbált: — Ne bántsatok, ne csúfolódjatok! Nekem nem szeplöim vannak ... Nézzétek csak, ezek pöttyök és nem szeplők! De azok csak még hangosabban csúfolták: Hazug katica, a szeplős katica. A félénk kék pillék tovalibbentek és katica hangosan sírni kezdett, majd szárnyra kapott, hogy minél előbb hazaérjen szüleihez ... A könnyektől annyira elfátyolosodott a látása, hogy repülés közben bizony hol egy hórihorgas fűszálba, hol egy nyakigláb szarkalábba ütközött és így azután alaposan megtépázva került haza. Otthon sírva-zokogva elpanaszkodta. hogyan csúfolják őt a legyek meg a dongók. Az egész rét füle hallatára azt kiáltozták, hogy nem is pöttyös, hanem szeplős! ... — Ejnye, te csacsi, hát ezért sírsz ilyen keservesen? Csak az irigység beszél belőlük! — vigasztalta a mamája. — Nézz csak bele az ezüst tükörbe és láthatod, hogy nincs nálad szebb, aranyosabb kis katicaleányka az egész környéken! A kis katica abbahagyta a sírást, már csak hüppögött... Szépen lemosta arcáról a sírás nyomait és odaállt a tükör elé. Mindjárt látta, hogy az édesanyjának van igaza, hazudtak a legyek meg a dongók! De észrevett valami mást is, s egyszeriben olyarr szívet tépő zokogásban tört ki, hogy édesanyja abbahagyta a mézszirup készítését és rohant hozzá: — Mi bajod van már megint, édes kislányom? — Jaj, jaj, édesanyám, én vagyok a legszerencsétlenebb katica-leányka a világon! ... Elvesztettem a hetedik pöttyömet, épp a legszebbiket, a legkedvesebbiket! ... Jaj, jaj!.. . Hol találom meg ezen a nagy-nagy réten? — Hát bizony, nehéz lesz megtalálnod. Ha neked annyira kedves, jobban kellett volna rá vigyáznod! — mondta dorgálóan az édesanyja, de amikor látta síró kislányát, nagyon megsajnálta és így vigasztalta: — Még ma este beszélek az egész rokonsággal, s holnap átkutatjuk a rétet... Addig nem hagyjuk abba a keresést, amíg a legszebbik, legkedvesebbik pöttyödet meg nem találjuk! Egy álló hétig kereste az egész rokonság, de a pötty csak nem került elő. Akkor aztán a méhek vitték szét a hírt, hogy csókot kap a világszép katica-leánykától az a lovag, akár bogár, akár lepke, akár virág az illető, aki hetedik, legszebbik pöttyét megtalálja ... Mit gondoltok, ki találta meg a hetedik pöttyöt ? Hát a nyakigláb kamasz, a szarkaláb!... De a jutalma sem maradt el, mert nem is egy, hanem két mézízű puszit kapott a világszép katica-leánykától. S azóta a kis katica nem csupán a legszebb, hanem a legboldogabb kis bogárkája is a nagy-nagy rétnek.. . Kérdezzétek csak meg, ha találkoztok vele, igaz-e a mesém?... S hogy miért volt éppen a hetedik pötty a legkedvesebbik? Csak azért, mert azt veszítette el, és mindig azt tartjuk a legkedvesebbnek, amit elveszítünk ... |\|. LÁSZLÓ ENDRE Melyik úton jut el a nyulacska a házikóhoz? 21
