A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-04-24 / 17. szám
kedvesen. Egy pillanatig sem akarta a sarokba szorított ember benyomását kelteni. Hanghordozása könnyednek és meggyőzőnek tűnt. Mindenképpen azt akarta elérni, hogy a lánya elhiggye minden szavát. — Azzal kezdem, hogy én százszázalékosan tudom furcsa viselkedésednek az okát. Gyere, ülj ide mellém, gyere, gyere! Alexandra durcáskodva, nehezen mozdult meg, végül mégis felállt és az apja mellé ült, aki átölelve a bal karjával magához vonta. — Nézd kislányom, én most úgy beszélek veled, mint felnőtt a felnőtthöz, és nyíltan, őszintén . .. Tudom, arra gyanakszol, hogy viszonyom van Borbálával. Gyönyörű, kívánatos teremtés, miért is ne lehetne vele viszonyom, igaz? ... Mindezt arra alapozod, hogy a múltkor megláttál bennünket a pincénél, így van? Alexandrát láthatóan meglepte az apja leplezetlen nyíltsága. A kérdésre nem válaszolt, csak bólintott. — Nem akarok fölöslegesen magyarázkodni — folytatta Kiss Ferenc. — A lényeg az, hogy azon a napon a városi kórház előtt találkoztam össze Borbálával, a buszra várt. Hazahoztam. Útközben arra kért, adhatnék neki egy üveg vörös bort, mivel estére vendéget vár. így kerültünk a pincébe .. . Hidd el, kislányom, a barátságon kívül semmi közöm nincs a tanitónődhöz. Hogy is lehetne, hiszen tavasszal összeházasodnak Laczkó Jóska barátommal, másrészt pedig, ha nem tudnád, én még mindig szeretem az édesanyádat, és semmi szükségem fölösleges kalandokba bocsájtkozní. Ennyi az egész, kislányom. Szeretném, ha nem kételkednél a szavaimban, s ezek után azt remélem, hogy ismét a régi leszel: a röpködő, csacsogó kislány, akit én annyira szeretek... Alexandra szemét elöntötte a könny. Nagyon meghatották öt az apja szavai, s hogy kifejezésre juttassa az érzéseit, ezt mondta: — Szeretlek, apukám ... — El is várom — mosolyintotta el magát Kiss Ferenc. Bár kissé szégyellte magát, hogy hazudoznia kellett a lányának, végeredményben mégis elégedetten lépkedett lefelé a lépcsőn. Az is eszébe ötlött, hogy ha Alexandra ismét a régi lesz, Erzsébet biztosan megkérdezi tőle, hogy mi is történt tulajdonképpen. S ha elmondja a beszélgetésük lényegét? Annyi baj legyen. Legalább szertefoszlik a gyanakvása. Kérdőn nézett rá a két asszony. — Minden rendben van — jelentette ki Kiss Ferenc higgadtan, mire a rájuk nehezedő feszültség elszállt, mintha szárnya nőtt volna. BATTA GYÖRGY ÉDESANYA A völgyből Zuhant a bomba És láttuk, ahogy rég kifútta Hirosimára, — a világszabadságról fuvolázva — a kikericsek lila füstjét széttépve mindent szárnya1 a kukoricás fölött az ősz ég s föld között. egy lángtollú madárka. indult e kis nő mégis, és végez vele. A gyertyán reménnyel. és végez vele! a havazást várja s a Rima partján a rideg beteborzongva egy nyelvhez kötött. kozák a vágyakozásba. szurony Tanultuk, piros a nyársa. Hozzám simul kakastaréj. egy falevél. Kökénynél sötétebb ... A földre lebbentünk talán már mindig az éj. végül nem is ét. Akácfa virága? házunk picinyke udvarán. az elmúlás Csönd-füst, fehér; Fogadott ujjongva. iszonyú lángja — A viharbikát is tűz selymét lengetve. vörösre marta. fékezheted! glédában harminc tulipán. Erezetén Szarvát — a villámot — Az a kis tulipánerdö, hosszan időz szemem, kézbeveszed. számomra az volt a csoda: mint édesanya akár a rözsefát. nem fényből-esőből rák-perzselte kezén széttördeled, sarjadt — azon az utolsó ágyon. bíborló alkonyi nevelte anya mosolya. Állok egyszál magam tűzre veted. a fák alatt; — A szavak nem jutnak soha izzít a rőt csönd — ... Röpdöstünk le-föl emberig. magányom. az időben ha nem viszik magukkal Magányom ? virágszirmon a mosolyt is, meg hópihén, — a jövőt! — Tudom, a gyertyán suhantunk Petőfihez ketten lélektől lélekig! kintről is látja, szavak fedélzetén. onnan igen. s meglestük ilyképpen, így tanított anyám, Csakhogy hogy folyik ki a tinta ki bizony ma is itt belül szegény Megyeri egyik hazám. ketten vagyunk mi — egyetlen. s aki lám. halálomig már sárga most is simogat — anyát viszem. nadrágja! az első hópihével Viszem, zsebében. érinti arcomat. mert nemcsak majd lebegtünk a tejét adta, Az az utolsó könnycsepp melegét küldte a papiak közelében. zizzent ide rám. szemsugarán ; merthogy a költő mit már a halál bűvölt szavakkal: ott vendégeskedett gördített végig arcodon bizony sokáig Tompánál, Bejében. szeptember végén, ez a csöpp asszony Krasznahorkán az ágyút édesanyám. volt a hazámI nem használtuk! Csátó László: Gömöri táj (hidegtű) Mindenki megnyugvására és örömére Alexandra megváltozott. Már ismét a régi volt az iskolában is, meg odahaza is. Erzsébet oldalát azért fúrta a kíváncsiság, mi történhetett apa és lánya közt, vajon miről beszélgethettek, hogy egyik napról a másikra ilyen nagy változás állott be Alexandra viselkedésében. Egyszer aztán megkérdezte a lányától, hogy mi is történt tulajdonképpen. Alexandra most már teljesen felszabadultan, a tőle megszokott módon elmondta a beszélgetésük lényegét, ha nem is szó szerint. Erzsébet bár némileg megnyugodott, de a kétkedés és gyanakvás bogara továbbra is a fülében zümmögött, sőt a napok múlásával egyre erőteljesebben. Gondolt egyet és telefonon felhívta Laczkó Jóskát. — Kettőnk között maradjon, amit most kérdezek — mondta bele a kagylóba. — Az csak természetes, szépasszony!... Nos, mire vagy kíváncsi? — kérdezte a fiatalember. (Folytatjuk) 15 _________________
