A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-04-24 / 17. szám

TUDOMÁNY- TECHNIKA AZ ARANYÉRMES EXAN 02 Az élelmiszeripar szigorú higiéniai előírása­inak egyik alaptétele, hogy az italokat, legyen az üdítő vagy szeszes ital, csak tiszta, fertőt­lenített, az előírásoknak megfelelő palackba tölthetik. Az exportra szánt folyékony termé­keket rendszerint új üvegekbe palackozzák — hazánk esetében főleg sörről van szó —, de merőben más a helyzet a hazai boltok polcaira kerülő üdítő, sör és egyéb szeszes italok esetében. A töltőgépsorra kevés kivé­tellel az üvegvisszaváltóból kerülnek az üve­gek. Sajnos a fogyasztáskor kevesen gondol­nak arra, hogy máskor is felhasználják ugyanazt a palackot, sokszor merő szórako­zásból tuszkolnak át az üveg nyakán külön­böző tárgyakat. A további munka és felelős­ség így a töltőgépsorok munkásaira és az üdítőipari, söripari, boripari, szeszipari gyá­rak felelőseire hárul. Természetesen mint mindenütt, itt is gépek segítik az ember munkáját. A töltőgépsorok egyik legfontosabb lánc­szeme az üvegmosó. Ebben különböző hő­mérsékletű és összetételű (főleg nátronlúgos — NaOH) fürdőkön halad át minden egyes palack, majd zuhanyfüggönyökön vezet az útja, ahol alulról, felülről és oldalról éri az erős vízsugár, természetesen közben a pa­lack belsejét is alaposan kimossák. Innen kikerülve már tisztának és fertőtlenitettnek mondható az üveg, de természetesen akad köztük olyan is, amelyben odaragadt, leüle­pedett szenny, esetleg mechanikus szennye­ződés is előfordul még, vagy víz, rosszabb esetben hig mosófolyadék található. Az el­mondottakból is nyilvánvaló, hogy az üvege­ket, mielőtt a töltőgépre jutnának alapos HANGOK A A modern orvostudomány rémképe a hete­ken, hónapokon át mély öntudatlanságban fekvő beteg, akinek testét gépek tartják élet­ben, de agyának tevékenysége már kialudt, megszűnt. Mikor tekinthető halottnak valaki? Az „agyhalál" kifejezés negyedszázada szü­letett, de orvosok, jogászok, teológusok még ma is vitatkoznak róla, hogy mikor szabad kikapcsolni a lélegeztető készüléket. 72 óra elteltével — követeli a Német Szövet­ségi Köztársaság orvosi kamarája. Eddig kell a klinikai halál megállapítása után még fi­gyelni a beteget, hogy véglegesen meg­szűnt-e valamennyi agyfunkciója. Ez a hosz­­szú megfigyelési idő viszont sokszor más betegek reményét zúzza porrá: az elhunytak szervei, amelyekkel súlyos betegek életét menthetnék meg, gyakran nem használhatók többé, ha túlságosan sok idő telik el az ellenőrzésnek kell alávetni. Olyan gépsoro­kon, ahol a teljesítmény alacsony: gyakorla­tilag 10 ezer üveg óránként (pl. a bőriparban) — ez az ellenőrzés vizuálisan is elvégezhető. A valóságban az ellenőrzöhelyen fénycsövek között futnak át az üvegek és a felügyelők kézzel távolitják el az észrevett szennyezett palackokat. Merőben más a helyzet az üdítő­italok és a sör esetében, ahol a töltőgép teljesítménye 18—24 esetleg 40 ezer üveg óránként. Az emberi szem ez esetben már nem képes a „rohanó" üvegeket ellenőrizni. Hazánk gépipara egészen a közelmúltig nem produkált ilyen „tisztaságdetektorokat". Sörgyáraink többsége az angol Barry-Weh­­müller cég Optiscan II, Optiscan III. gépeit alkalmazta, melyek megbízhatók voltak ugyan, de magas áruk miatt nem juthattak el mindenkihez. Krónikus volt az alkatrészhiány és a szervizhálózat sem épült ki. Többéves kutatás és fejlesztés után jelent meg 1985- ben a Salima nemzetközi élelmiszeripari ki­állításon a chotébori gépgyár Detex elneve­zésű tisztaságdetektora, mely az üvegben visszamaradt szennyező folyadékot ellenő­rizte. A berendezés nagy sikert aratott és Arany Salimát nyert. Ez volt a kezdet, majd a további intenzív fejlesztés újabb eredménye­ket hozott. Megszületett az első csehszlovák tisztaságdetektor, az Exan 01. Óriási érdek­lődés nyilvánult meg iránta, de csak ezévben indul be sorozatgyártás. A nemrég lezajlott Salima '87 kiállításon az Exan család újabb képviselőjét állították ki, mely a 01 -es to­vábbfejlesztett változata. Az Exan 02, mely­nek kifejlesztésén a Hradec Králové-i Élelmi­szer- és Hűtőtechnikai Kutatóintézet vala­agyhalál beállta és végleges megállapítása között. Főként a veseátültetés lehetőségét korlátozza jelentősen az ilyen időveszteség. Egy új és lényegében egyszerű módszerrel a jövőben gyorsabban és biztosabban megál­lapíthatják az agyhalált — állítja Manfred Stöhr, az augsburgi (NSZK) központi klinika neurológusa. Stöhr professzor és munkatár­sai azt tanulmányozták az augsburgi köz­ponti klinika intenzív osztályának súlyos be­tegein, hogy miként reagál a nagyagy bizo­nyos villamos hullámokkal a hangingerekre. Valamennyi súlyos betegen már megállapí­tották az agyhalál három kritériumát: mély kómában voltak, nem lélegeztek saját ere­jükből és agytörzs-reflexeik kialudtak. A fej­bőrre erősített elektródokkal elvezetett agyi villamos áramok a nulla vonalon voltak. Hogy a visszavonhatatlanul bekövetkezett mint a brnói Vegyipari Berendezések Kutató­­intézete működött közre, szintén Arany Sali­mát kapott. Ismerkedjünk meg közelebbről is ezzel a berendezéssel. Az Exan 02 a töltő­gépsorok tartozéka, mely automatikus üze­meltetésű és a palackok alját ellenőrzi, illet­ve automatikusan reagál a visszamaradt fo­lyadékot tartalmazó palackokra, úgy, hogy azt kivonja a további forgalomból. Az üvegek aljának ellenőrzése úgy történik, hogy alulról egy pontfényforrással átvilágítják az üvege­ket. A fénysugár egy olyan érzékelőre jut, mely fényérzékeny elemeket tartalmaz és elektromos jellé alakítja a fényjelet. Az elekt­romos jel aztán felerösítödik és logikai áram­körök dolgozzák fel. A berendezés tehát azt is jelzi, hány palack futott át a gépen és mennyi volt ebből szennyezett. Ennek az optoelektronikai résznek érzékenysége ter­mészetesen szabályozható. A 3,4 mm átmé­rőjű, nem átlátszó szennyezés mellett a rendszer hatásfoka 95 százalék, míg 5,4 mm mellett ez 99 százalék. A visszamaradt folya­dék ellenőrzését két egymástól független módszerrel is elvégzik. Az egyik a kisugárzott mikrohullámú energia, a másik az infravörös tartományban kisugárzott fényenergia csök­kenését méri és értékeli. Az Exon 02 a 4—5 mm-es folyadékoszlopot, esetleg 1,5 százalékos NaOH-oldatot tartalmazó üveget 0,9995 valószínűséggel iktatja ki. Mindkét ellenőrző, illetve mérőhely fotocellával van ellátva, vagyis minden üveg egy-egy jelet jelent. A szennyezett üvegtől származó elektromos jelet az ellenőrző áramkör a me­móriába juttatja. Az itt megjelenő jel szink­ronban van az érzékelő által szolgáltatott jellel. A jel innen az elektromágneses vezér­lésű ütközőkhöz kerül, melyek az üveget függőlegesen térítik ki egyensúlyi helyzeté­ből, s ennek következtében az üveg a szállí­tószalagról a szennyezett üvegeket gyűjtő forgóasztalra jut. A berendezés maximális teljesítménye 48 ezer üveg/óra. Fogyasztása 1,1 kW, összsúlya pedig csak 450 kg, job­bos illetve balos kivitelben is készül majd. A fő előnyét abban kell látni, hogy kizárólag hazai alkatrészbázisra épül és a Barry-Weh­­müller cég által kínált berendezéseknél jóval olcsóbb. A gyártó cég, a chotébori gépgyár, az alkatrészellátást és a szervizelést is bizto­sítja majd. A berendezés iránt a szocialista országok részéről is nagy érdeklődés mutat­kozik. Az Exan 02 valószínűleg csak év végén vagy a jövő év elején kerül sorozatgyártásra. POLGÁRI LÁSZLÓ agyhalált megállapítsák, az orvosok járuléko­san megmérték a hanggal kiváltott reakciót (ahogyan az orvosok nevezik: a korai, akusz­tikus úton előidézett potenciált). Fejhallgató­kon át 49 vizsgált személy fülébe 95 decibe­les kattanásokat sugároztak be — egy szá­guldó teherautó hangerejével. Az ingerekkel kiváltott — vagy kimaradt — agyi válaszokat a hullámtípusok szerint öt csoportba sorolták. A vizsgált nagybetegeknek csaknem a fele (47,4 százaléka) egyetlen hullámhosszon sem válaszolt a hangingerre — ezekben az esetekben nem fért kétség a már beállt agyhalálhoz. A többi esetben a különböző hullámtipusokat tanulmányozták az orvosok. Az egyes és a kettes típusú hullámokat a hallóideg hozhatta létre, amely az agyhalál bekövetkezte után még bizonyos ideig mű­ködőképes marad. HALÁL KAPUJÁBAN SZÉNKÉSZLET HÉTEZER ÉVRE A Szovjetunió szénkészletei még akkor is körülbelül hétezer évre elegendők, ha az ország szénfelhasználása eléri az évi egymilliárd tonnás értéket — ez derül ki a leningrádi geológiai intézet most köz­zétett készlet-becsléséből. A kőszén­készleteket 1 800 méteres mélységig, a barnaszenet 600 méteres mélységig számításba véve, a szovjet kutatók a világ szénkészleteit 14 billió tonnára becsülik. A világ hét legnagyobb szén­­lelőhelyéből öt a Szovjetunióban, egy Brazíliában és egy az Egyesült Államok­ban van. A számítások szerint a szovjet széntermelés az 1990-es évekre eléri az évi 800 millió tonnát. HATÁSTALAN INFLUENZA­VÉDŐOLTÁS A világszerte elterjedt H1N1 vírus vál­tozásai az idei télen erősen korlátozhat­ják a megelőző védőoltások hatását. A vírus genetikai tervrajza olyannyira megváltozott, hogy a védőoltás hatásá­ra a szervezetben keletkező antitestek immár hatástalanok ellene — jelentette be az amerikai járványügyi központ egyik munkatársa. A H1N1 vírus az okozója az utoljára 1983/84-ben pusz­tított ázsiai influenzának. Az amerikai kutatók attól tartanak, hogy az akár 1986 tavaszán előállított oltóanyag is képtelen alkalmazkodni a virus geneti­kai „pálfordulásához", és ezért semmi­féle védelmet sem nyújt. Az amerikai egészségügyi hatóságok jelenleg annak lehetőségét fontolgatják, hogy kiegészí­tő oltóanyagot fejlesztetnek ki. A hármas, a négyes és az ötös hullámtípu­sok az agytörzsben, a gerincagy és a nagy­agy közötti összeköttetésben keletkeznek. Ha kimaradnak, ezt ugyancsak valamennyi agy­működés megszűnési bizonyítékának tekint­hetik az orvosok. Amint a „Deutsche Medizi­nischen Wochenschrift" című orvosi szak­lapban megjelent tudományos közlemény állítja: a kutatócsoportnak egyetlen esetben sem sikerült visszafordítania az agyhullámok kimaradását, kiesését. Stöhr professzor úgy véli, hogy a hanginge­res agyhaláltesztet néhány éven belül vala­mennyi intenzív állomáson bevezethetik. A szervátültetésnek nagy segítség lehet ez a járulékos ellenőrző vizsgálat. Sokkal több esetben, mint eddig, létfontosságú időt nyerhetnek. 16

Next

/
Thumbnails
Contents