A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-04-24 / 17. szám
KINCSÜNK A NYELV táblázat. Ilyen szempontból magam szintén a Mácza Mihály alkalmazta módszer mellett szavaznék. A harmadik rész, amely a múzeumi közművelődés kérdéseit veszi számba, jórészt Virágh József munkája. Először egy tanulságos dolgozatban e tevékenységi forma csaknem száz esztendejét tekinti át, majd a múzeum fontosabb kiadványainak könyvészeti áttekintését közli. Ratimorsky Piroskával összeállította az intézmény kiállításainak jegyzékét is a kezdetektől napjainkig. A kötet befejező részében Ratimorsky Piroska és Tok Béla a múzeum 1945 előtti munkatársainak rövid, lexikonszó-cikkszerü összeállítását adja közre. Kétségtelenül hasznos kiegészítés ez, még akkor is, ha jó néhány nevet (nyilván megfelelő forrásanyag hiányában maradtak ki) eredménytelenül keres benne a kíváncsibb természetű olvasó. Hasonló jellegű összeállításban (Fehérváry Magda és Ratimorsky Piroska munkája) megtalálhatjuk a múzeum háború utáni igazgatóinak és jelenlegi tudományos munkatársainak rövid életrajzát, munkássága ismertetését is. A kötet Mácza Mihály rövid, a távlatokat is fölvillantó összefoglalója zárja, valamint bőségesnek mondható, forrásértékű képmelléklet egészíti ki. Ezzel kapcsolatban dicséret illeti a kiadót is, hogy hajlandó volt engedni a történetiséget és a dokumentációs értéket figyelmen kívül hagyó, csak a felvételek technikai minőségét néző, korábbi álláspontjától, s a képek közé olyan forrásértékű, igaz, nem a legjobb minőségű, nem a leglátványosabb archívfelvételeket is besorolt (pontosabban: benne hagyott!), amelyek hiányában az összeállítás csonka maradt volna (gondolok itt pl. az 1900—1913 között, az Esterházy pavilonban létesített kiállítási tárlóinak fotóira, a Kultúrpalota alaprajzára, néhány kéziratreprodukcióra stb.) Összegzésül megállapíthatjuk, hogy a gondosan összeállított kötettel a komáromi múzeum gárdája jól vizsgázott. Körültekintő alapossággal olyan forrásmunkát hoztak létre, amellyel elérték a Kajtár József által, az előszóban kitűzött célt: megbízható kiindulópontot nyújtottak „a jövőbeni még igényesebb, még sokrétűbb múzeumtörténeti kutatásokhoz". LISZKA JÓZSEF Ha valaki azt kérdezné tőlem, van-e pedagóguszsargon, csak igennel válaszolnék. A diákzsargonból a pedagógusok is gyakran átveszik az olyan szavakat, mint pl. suli (iskola), buli (jó értelemben: mulatság), dőli (dolgozat), matek (matematika) stb. Gondolom, ez bocsánatos bűn, hiszen ezek a szavak ma már szinte hozzátartoznak az iskolák légköréhez, s a diákleleményesség e szüleményei némileg enyhítik ezen szavak szigorát. Hiszen milyen komoran hangzik az, hogy dolgozat, mennyire más színezete van a dolinák, vagy sok diák réme, a komor matematika egyszeriben matekká szelídül a diákok, s gyakran a pedagógusok szóhasználatában is. Tulajdonképpen nem is ezt kívánom a pedagógusok szemére vetni, hanem a csak rájuk jellemző nyelvi pongyolaságokat. Amikor anyanyelvűnk szavai helyett más nyelv szavaival tűzdeljük teli beszédünket, s ilyen förmedvénynyelven beszélünk: Délután kettőkor porada lesz a csitárenyban, utána predmetová komiszia. Az efféle csalamádényelv fegyelmezetlen gondolkodás következménye. Minden egyes pedagógusnak, de az anyanyelvét szerető minden magyar embernrek is tudnia illik: minden szónak, amit gondolkodásunk restsége folytán idegen nyelvből keverünk beszédünkbe, megvan a maga magyar megfelelője. Semmi akadálya sincs tehát, hogy a fenti mondatot így mondjuk : Délután két órakor gyűlés lesz az olvasóteremben, utána pedig a tantárgybizottság ülésezik. Igen rosszul hangzik, és az illető anyanyelvi és idegen nyelvi felkészültségének gyatra szintjéről tanúskodik az idegen szavak helytelen alkalmazása. Sajnos, nem is egy magyar pedagógus szájából hallani ilyen mondatokat: Ekonómiaóra lesz. Hazánk federate köztársaság. Az előadás az amfiteáteren lesz. Az öcsém agronóm. Azok a diákok experimentosztályba járnak. Ha már feltétlenül idegen szavakat akarunk használni (netán azért, hogy beszédünk „műveltebbnek" tessék) tegyük azt helyesen! A fenti mondatokban az idegen szavak így helyesek: Ökonómia, föderatív, amfiteátrumban, agronómús, experimentális. De mivel — amint arról már fentebb szóltunk — nincs olyan idegen A pedagógusok nyelvéről szó, melyet magyar szóval ne helyettesíthetnénk (egy két kivételtől eltekintve, pl.: rádió, tévé, magnó stb.), a fenti mondatokat helyes magyarsággal Így mondhatjuk: Közgazdaságtan óra lesz. Hazánk szövetségi köztársaság. Az előadás a szabadtéri színpadon lesz. Az öcsém mezőgazdász. Azok a diákok kísérleti osztályba járnak. A magyar pedagógusok gyakran használják a prax szlovák szót, azt latin szónak képzelve. Igét is képeznek belőle: A diákok praxon vannak. Praxolni mentek. A magyar nyelvhasználatban csak a praxis latin szót ismerjük: A fiatal orvosnak még nincs kellő praxisa (Nem rendelkezik kellő gyakorlattal). Tehát a diákok sem praxolnak — szakmai gyakorlaton vannak. Megtévesztő kifejezéseket tartalmaznak gyakran az iskoláinkban használatos hivatalos könyvek és nyomtatványok is. Amíg pl. a kétnyelvű bizonyítványokban a szlovák záujmový krúžok kifejezést érdekkörnek fordították, a pedagógusok és diákok nagy része is érdekkört emlegetett, holott köztudott, hogy ez esetben a szakkör kifejezés a helyes. A legújabb kétnyelvű bizonyítványokról — a nyelvüket szerető és óvó pedagógusok örömére — a kérdéses kör már szakkörként szerepel. De azért az új bizonyítványnyomtatvány is hozott némi meglepetést. A tantárgyak között a biológia szlovák szó magyar fordításaként ez áll: természettan. Hát ez megint egy szép baklövés! Köztudott, hogy régebben a fizika magyar fordítása volt a természettan. Azt a tantárgyat, mely a növények, állatok és az ember életével foglalkozott, természetrajznak nevezték. A fordító valószínűleg ezzel tévesztette össze a természettant. Meg kell jegyeznünk, hogy a szlovák biológia szónak a helyes magyar fordítása: élettan, hiszen a régebben használt természetrajz szlovák megfelelője: prírodopis. Eléggé bonyodalmas a gimnáziumokban néhány éve bevezetett szaktantárgyak elnevezése is. Csak egyetlen példa: A základy strojárstva (a gépészet alapjai) elnevezésű tantárgy tulajdonképpen két tantárgyból áll. Az egyik a gépészet, a másik a „časti strojov" szlovák elnevezést viselő tantárgy. Nos, ez utóbbit kezdetben szó szerinti fordításban géprészeknek fordították, jelenleg a tantárgy magyar neve: gépalkatrészek. Ezt viszont, ha visszafordítjuk szlovák nyelvre: súčiastky strojov. Pontatlannak érezzük a fordítást is, magát a szlovák elnevezést is. Ha a gépészet nevű tantárgy a gépek alkalmazásáról, működéséről szól, akkor a helytelenül gépalkatrésznek nevezett tantárgy bizonyára a gépek szerkezetével foglalkozik. Ezért lehetne a tantárgy neve: a gépek szerkezete (štruktúra strojov), vagy csak egyszerűen: a gépek (stroje). Nem tartom valószínűnek ugyanis, hogy a diákok csak a gépalkatrészekről, s nem az egész gépekről tanulnak. Elgondolkoztató, hogy az iskolaügyi szervek olyan fontos okmányok fordítását mint az osztálykönyvek, osztálynaplók, bizonyítványok, miért bízzák avatatlanokra. A hányaveti, sőt pontatlan fordítások közül a pálmát az a fordító viszi el, akinek fordítása a régebbi osztálykönyvekben szerepelt. A Podpis učiteľov, ktorí predmety vyučujú kifejezést így fordította: A tanulók aláírása, akik az egyes tantárgyakat tanítják. Nagy baklövésnek tartom azt is, hogy egyes nyomtatványokon a prospel veľmi dobre kifejezés nagyon jól megfelelt, más nyomtatványokon jelesen megfelelt fordításban szerepelt. Ne feledjük: Az iskola nemcsak a tudás, hanem a nyelv védőbástyája is! SÁGI TÓTH TIBOR gesztus kockázatát is. Azt, hogy hangsúlyosabb drámai erőtér híján a játékot hatalmába kerítheti a történet banalitása. Meglepő viszont, hogy ennek veszélyét alig-alig próbálja valamivel is ellensúlyozni. Például a szövegalatti belső történések bonyolult variációinak árnyaltabb kibontásával, az egyes mozzanatok asszociációs lehetőségeinek kitágításával, a főbb szereplők indulati magasfeszültségének megteremtésével. Hasonlóképpen zavarólag hat a nyitójelenet bizonytalan kimenetelű lezárása: épp a lényeg nem derült ki belőle; nevezetesen az, hogy Boros mérnök életének ezt az ominózus éjszakáját — a túlságosan ügybuzgó rendőrjárör jóvoltából — igenis, a kijózanítóban tölti... A későbbiekben azonban éppen e sérelem fölemlítése lendíti előre több ízben is a cselekményt! A bemutatón látottak alapján, ennél még vitathatóbb „nüánsznak" tartom az utóiratszerüen fogalmazott zárókép végkicsengését. Ekkor ugyanis a rendezői balon egy több helyre címzett, indulatos panaszlevél ereszkedik alá a zsinórpadlásról! (Hogy a tőlem távolabbra eső rendezői jobbon alácsüngö levélen mi volt, sajnos nem tudtam elolvasni.) Jómagam nem tudok egyetérteni azoknak a praktikáknak példaként állításával, amelyek akaratlanul is arra ösztönöz(het)nek. hogy a körmönfont ügyeskedők spekulációért, ilyen-olyan ellenlábasaink kisebb-nagyobb vétségeiért, vélt vagy valós sérelmeinkért különféle levelek fogalmazgatásával és ide-oda küldözgetésével vegyünk elégtételt. A gerincességnek, az igazságkeresésnek, a nyíltszavúságnak vannak ennél sokkal korrektebb, társadalmilag rokonszenvesebb formái is. Boros mérnök előttünk pergő színpadi élete éppen az efféle magatartásformák ellenkezőjét sugallja. Ha nem így volna, akkor — igazának tudatában aligha lenne kész akár elégetni is legújabb, talán minden korábbinál jelentősebb találmányát... Az írói elképzelésekhez igen jól illő választás volt Bugár Bélára bízni Boros mérnököt. Egyszerű eszközökkel felépített, néhány pillanatában szinte elemi erejű alakítás. Kár, hogy időről időre kizökken a játék ritmusából. A főhős régi cimboráját: Ligetit Tóth László játssza mértéktartó és fegyelmezett színészi munkával. Nála elsősorban alkat kérdése, hogy a figura töprengőbb, esendőbb, puhább és játékosabb színei a kelleténél valamivel jobban a háttérbe szorulnak. A megözvegyült Boros lányát: Gyöngyit Varsányi Mária játssza, aki sok vonásból építi fel az érzelemgazdag családi kapcsolatokra vágyó fiatal lányok típusát, s épp ezért egy csipetnyivel többet érzékeltethetne mindabból, amit a meg nem értett és kallódó kamaszokról tud. Kaszás, az igazgatóhelyettes figurájában Holocsy István azt a középszintű típust hozza, aki nem ősgonosz, csupán tisztsége és összeköttetései révén könynyen tudja megszervezni életét. Alakításában hitelesség, itt-ott humor is van, bár játéka plasztikusabbnak tűnne, ha azt is leleplezné előttünk, hogy Kaszás nemcsak karrierista, hanem kétségbevonhatatlanul tehetséges ember is. A szerzőt igazából csak a négy főszereplő sorsa és egymáshoz való viszonya érdekelte, így a darab többi figurája meglehetősen vázlatos marad. Ferenczy Anna (Kárászné), Lőrincz Margit (Nővér), Németh Ica (Gyengénél, Bugár Gáspár (Bence), Dráfi Mátyás (Csatai), Ropog József (Orvos), Pőthe István (Kocka) és Vörös Lajos (Rendőr) játékfelfogása többnyire azonban beletalál a- kívánatos mederbe, így a kisebb figurák alakitóinak jobbára egyenrangú szerepük van abban, hogy a Matus Gábor díszleteiben pergő előadás egésze megőrzi dicséretes minőségét. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Nagy Tivadar A múft heti számunkban között Nyelvi totó megoldása A férj volt az, ugyanis helytelenül használta a válaszol ige feltételes módú egyes szám első személyü alakját. Helyesen így kellett volna mondania: válaszolnék. A magyarra jellemző ugyan, hogy a toldalékokat a szótő hangrendjéhez igazítjuk (mély hangrendü szavakhoz mély hangzós, magas hangrendűekhez pedig magas hangzós toldalékot kapcsolunk: olvasunk, kérünk, házunk, kertünk), vannak azonban kivételek is. Ezek közé tartoznak az egyalakú toldalékok (mint például az -ig, -kor, -ként stb. rag) és az említett igealak: az alanyi ragozás feltételes módú jelen idejének egyes szám első személyében a mély hangrendű igék is magas hangú toldalékot kapnak. Ezekben az alakokban tehát nincs illeszkedés (kapnék, adnék, tudnék, várnék). Az illeszkedett toldalék használata pongyola, helytelen. 11
