A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-04-24 / 17. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Kötődések — beszélgetés Gyüre Lajossal, a MATESZ Thália színpadának művészeti vezetőjével Fister Magda: SZAKÁCSOK ÉS PINCÉREK Debrődi D. Géza: JUBILEUMI HANGVERSENY G. Kovács László: GUERNICA Miklósi Péter: EGY MUNKÁSCSALÁD HÉTKÖZNAPJAI Vida Lajos: A NAPRENDSZER KELETKEZÉSE F. Kele: A NÍLUS ALSÓ FOLYÁSÁNÁL Címlapunkon Magda Vašáryová. a Szlovák Nemzeti Színház tagja fKareI Kouba felvétele) A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava. Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332-919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Kral Petemé Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési dij egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. M // / KOTODESEK Azt hiszem, abban egyetértünk, hogy az emberiség első számú kérdése: béke vagy háború ? A további sorrendről megoszlanak a vélemények. Demográfia ? A világ élelmezése? Környezetszennyezés? Társadalmi problémák? Ez utóbbiról beszélgetünk egy hangulatos kisváros, Somorja (Šamorín) kertes házának utcára néző szobájában Bauerné Fischer Edittel. Személyén keresztül bemutatom olvasóinknak, hogyan él ma egy nő, ha családanya, feleség, háziasszony és tudományos dolgozó. Életmódkutató szociológus, a jövő társadalmának formálója. Azé a társadalomé, amelyben majd gyermekeink élnek. Érkezésemkor saját sütésű gyümölcsös piskóta és nagy adag kávé került az asztalra. Papírjai, könyvei fölé hajolva találtam, Így máris adott volt az első témánk. — Nagyra becsülöm Roško kollégámat és munkacsoportját, a nemrég megjelentetett tanulmánykötetükért. A munkásosztály és az értelmiség közötti-különbségek csökkenésével foglalkoznak. A címből ítélve ez nem az én asztalom, de amikor beleolvastam, nem tudtam letenni. Szakmámba vág a téma, mert az életmódban csak a szükségletet lehet mérni. Különben olyan az egész, mint a kocsonya, szétfolyik az ujjaim között. Mérhető az anyagi kultúra, a műveltségi szint, az érdeklődési terület, de lemérhetetlen, megfoghatatlan az a hajtóerő, amely az egyes embert vagy embercsoportokat, olykor az egész társadalmat egy bizonyos irányba tereli. Újra töltünk, kortyolunk a kávéból és tűnődünk tovább ... — Mién vannak olyan céljaink, vágyaink, mint amilyenek vannak? Például az autó, a hétvégi ház megszerzése. Mi űzi, hajtja az embert lehetőségei határáig? — Közízlés? Divat? Hóbort? Az emberek negyvenéves korukra megszerzik a megszerezhető anyagi javakat és feladják eredeti céljaikat. Vágyaikat átplántálják gyermekeikbe. Miért adja fel önmagát az ember ilyen hamar? A népesség egy más része rezignál, nincs vágya, belenyugszik mindenbe, nem keres új célokat. — Mit értesz a pozitív többet-akaráson ? — Azt, ami az embert emberré teszi: hogy mindig felül tudja múlni önmagát. Ennek megvalósítása attól függ. hol nyílik rá lehetősége. Ha a munkájában nem, akkor pl. vesz egy hobbikertet, ahol övé a legszebb zöldség, a legpompásabb gyümölcs. Ezek az energiák össztársadalmi szempontból nem a legcélravezetőbb energiák. — Az életmódkutató szociológus a fenti témákban tudja megfogni a valót. A társadalomfejlesztési programok összeállításánál ebből kell kiindulni és eljutni oda, hogy az életmód egy teljesebb emberi élet irányában változzon. — Valószínűleg az a dolgok gyökere, hogy amíg a mindennapi jobbat hajtják az emberek, elveszítenek egy sereg ideált, amely pedig még nem is oly rég bennük volt. Elveket vetettünk el úri sznobság gyanánt. Talán ekkor került ki a vízzel együtt a gyerek is ... Nem a maradíságot sírom vissza — a primitivizmust, a kisigényüség ellen lázadok. — Mit értünk ma mindennapi szükségleten? — Társadalmunk arra törekszik, hogy mindenki egyformán jól éljen. Ennek mellékterméke, hogy nehezen viseljük el, ha másnak több van. Így a mindennapi szükséges javakba ma már az autó, a kis lakás után a nagyobb, a családi ház, a hétvégi ház, az BAUERNÉ FISCHER EDIT közgazdász mérnök, a filozófiai tudományok kandidátusa, szociológus évente ismétlődő külföldi nyaralások stb. is beletartoznak. Mindezekért pedig nagyon keményen meg kell dolgozni. Ha a kenyér árán keresztül vizsgáljuk, hogy a történelem folyamán milyen jól vagy rosszul éltek az emberek, nagyon érdekes dolgokat figyelhetünk meg. Ma, átlagbérben számítva, tízpercnyi munkával keressük meg egy kiló kenyér árát. Vagyis könnyen. De van egy másik adatom is. Nemzetközi statisztikákból merítve tudom, hogy sehol a világon, kivéve Japánt, nem dolgoznak annyit az emberek, mint Csehszlovákiában és Magyarországon, hogy megkeressék a mindennapit. Kiadásaink 60—80 százaléka az alapvető élelmiszerekre és közszükségleti cikkekre megy el. Az időmérleg is ezt az adatot látszik alátámasztani. Az időnk nyolcvan százalékát töltjük azzal, hogy tisztán járjunk, lakjunk és legyen mit ennünk. — Az előbb elveszített ideálokról szóltál. Kifejtenéd ezt bővebben ? — Nehezeket kérdezel ma. Nem kéne témát váltanunk? Ekkor Kinga, Bauerék nagyobbik lánya kopog be a szobába. — Szia mami — huppan le a szemközti fotelba. Elmondja mi történt aznap az iskolában, s míg mi ideálokról beszélgetünk elmajszol néhány süteményt és elviharzik. Azt hiszem éppen zeneelmélet-órára. — A második világháború után egész Európára jellemző volt az enthuziasztikus. vagyis a lelkesült életfelfogás. Az emberek sok mindenre hajlandók voltak egymásért. De egyrészt nem lehet állandóan extázisbán élni, másrészt a fogyasztói életstílus kialakulásával, később a tévé megjelenésével az emberek bezárkóztak, magukba fordultak. Addigi értékeink használhatatlanok, álértékeink célravezetöek lettek. S ez az a pont, amikor konfliktusba kerül az ember önmagával. Van egy hétköznapi és egy ünnepi arcunk. Eluralkodott az „én házam az én váram" felfogás. Otthon plüss-szönyegen járunk, de ha kilépünk az utcára szemetelünk, nem szerelünk füstszűrőt a gyárkéményre, szennyezzük vizeinket. Menj ki az utcára és nézd meg a bokrok alját, az erdőt, a tisztást és írd meg, hogy nem szabad szennyezni életkömyezetünket! Vigyázzunk értékeinkre! Eszmei értékeinkre is! A becsületességre, a tisztességre, a szerénységre, a műveltségre, amit össztársadalmi mértékben egyaránt ér-KÖTŐDÉSEK téknek ismerünk el, célt mégis ügyeskedés, kapcsolatok, vagyis álértékek révén érünk. — Helga még nincs itthon ? — kukkant be a szobába Fischer Károly, kisebbik unokáját keresve. A nagyapa türelmetlen, hosszú a nap, ha üres a ház. — Tudom haza is hordod a munkádat. Hogyan tudod beosztani az idődet? — Egyre nehezebben. Igyekszem tartani a szakmai színvonalat, ez egész embert követel. Igyekszem összetartani a családot, a miénk nagy család. Férjemnek is hivatása van, erre is tekintettel kell lennem. — Férjed országos hírű szakember. Bauer Győzőt, a Csemadok közművelődési klubok mindig szeretettel várt előadóját olvasóink közül is bizonyára sokan ismerik. — Olyan sok helyre és olyan gyakran hívják előadni, hogy egészsége érdekében közbe kellett lépnem. Nem dolgozhat naponta húsz órát! A családnak is szüksége van rá! — Szerinted hol tartunk a nők egyenjogúságának kérdésében ? — Az egyenjogúsítási folyamatban belekényszerültünk a férfivilágba. Egyenjogúság helyett egyenkötelességet kaptunk. Elfogadtuk törvényeiket, rendszereiket. Lógó nyelvvel, lihegve, kimerültén igyekszünk ezeknek megfelelni, ahelyett, hogy női mivoltunkban bizonyítanánk egyenjogúságunkat. — Fáidéul mi módon? — Az anyasággal. Gyönyörű éveket éltem meg gyermekeim születésével. Én például szoptattam is. Sokáig. Kingát egyéves koráig, Helgát tizenhárom hónapig. Nem akarom most az anyatej biológiai előnyeit ecsetelni, ezt elmondják a szakemberek. Nem fárasztott a szoptatás, nem akart tőle beszakadni a hátam, mint sokan állítják. Még élveztem is. A legszebb, a leggyönyörűbb pillanat az. amikor a gyerek megpihenve csodálkozik, tudom, hogy számára most én vagyok a világmindenség. Ilyenkor némi elégtételt éreztem, ez az a pillanat, amely csak nekünk, nőknek adatott meg. — Mindennapi időbeosztásod milyen ? — Az ember csak akkor tud valamit nyújtani önmagából másoknak — a családjának —, ha van miből merítenie. Önmagunkat is gazdagítva kell élnünk. Különben kimerülnénk. „Gyűjtöm a kincseimet", hogy szétoszthassam. Az összes többi tevékenységet ennek rendelem alá. Kompromisszumok sorozata az életünk. — Mennyit alszol? — Nápi hétórai alvás nélkül szinte tehetetlen vagyok. Sajnos, nem mindig sikerül ennyit pihennem. Hajnaltájt gyakran felébredek a gondjaimra, amelyek igazán nem csak az én gondjaim. Elsorolom kivel, miről fogok tárgyalni másnap és milyen érveket kell bevetnem igazam mellett. Az itthoni teendőket is sorra veszem. Nem érzem jól magam ott, ahol túl nagy a rend, mert félek, hogy összegyűröm a bútorhuzatot. Nem szeretem a „holt" lakásokat, amelyekben nem tudni, hogy ki melyik könyvet, folyóiratot lapozta egy pillanattal korábban. De szemétdombon sem lehet élni. A rend hiánya, ha úgy tetszik a rendetlenség nem léphet túl egy bizonyos határt. Vallom viszont, hogy jobb, ha a fejekben és a szívekben van rend. mint ha az asztalon... Ez a beszélgetés csak a töredékét mutatta meg mindannak, hogyan él a nő ma nálunk, ha hivatása van, de egyben anya, feleség és háziasszony is. A teljességre törekedtem s a pillanatot sem sikerült megfognom. FISTER MAGDA 2
