A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-04-17 / 16. szám
18. — Boldogtalan? — ismételte meg Mezeiné a szót. de most már némileg megnyugodva •elmosolyintotta magát: az ilyen érőiéiben levő kislányok boldogtalansága nem szokott sokáig^artani. Biztatni próbálta. — Majd megnyugszik a kicsi szived, s egykettőre elröppen a boldogtalanságod, meglátod. — Soha, soha! — Jól van no, kislányom, hagyd már abba a bőgést, mert olyan nagyra nő az orrod, akár a kovászos uborka... — mondta a nagymama, s felállt. Jobb ilyenkor magára hagyni, gondolta, jól kisírja magát, s azzal kútba esik a „boldogtalansága”. Fejét csóválva csoszogott le a lépcsőn: lám, lám, ma már a tizenhárom éves leánykák is boldogtalanok. Nem csoda, ha annyi marhaságot mutogatnak a televízióban. Persze, hogy megbolondítják őket azzal a sok mindenféleséggel. Erzsébeték elég későn indultak el Pozsonyból hazafelé. Szerencsére felszállt a köd, kiderült az ég, tiszta volt a levegő, így aztán jó tempóban haladhatott az autóbusz. A gyerekek — bár megfáradtak — egész úton hazafelé népdalokat énekeltek. Bódi jó zeneszakos pedagógus volt, sok szép népdalra megtanította a tanulókat, de nemcsak megtanította, hanem meg is szerettette velük. Erzsébet és Laczkó egymás mellett ültek és kellemesen elszórakoztak. Gyorsabban szaladt az idő, s fogyott az út. = BORBÁLA — Miért nem akarod elárulni, hogy milyen fontos magánügyet intéztél, Jóska? A kíváncsiság kifúrja az oldalamat. — Egyelőre titok, Erzsiké — mondta a mérnök mosolyogva. — Majd ha biztos lesz és elintéződik az ügyem, te leszel az első, akinek elmondom, jó? — Jobb szeretném most hallani — makacskodott Erzsébet. Laczkó József igyekezett másra terelni a szót: — Ellenben én is szeretnék megkérdezni tőled valamit. — Tessék, állok rendelkezésedre! — Minden rendben van nálatok, Erzsiké? — Köztem és Feri közt?... Nem tudom mire gondolsz. — Nem történt semmi köztetek Borbála miatt? Erzsébet pillanatnyi habozás után megrázta a fejét: — Nem ... semmi, semmi nem történt ... Miből gondolod, hogy történt valami? — A tegnap esti mesédből.,. Olyan mesét sehol nem olvashattál, akkor találtad ki — mondta a mérnök komoly arcot vágva. — Miért találtad ki, ha egyáltalán nem gyanakszol semmire? I — Szerinted volna okom a gyanakvásra? — felelte az asszony kérdéssel. — Egyáltalán nincs rá okod! — Miért állítod ezt ilyen határozottan, Jóska!? Honnan, miből tudhatnád olyan biztosan, hogy Ferinek nincsenek hamis szándékai Borbálával? — kérdezte az asszony játékos kíváncsisággal, de nagyon is komolyan gondolva a kérdést. — Tudom. — Tudod!?... — fordult Erzsébet a mérnök felé és hosszan fürkészte az arcát. — Kötve hiszem .. . Senkibe nem láthatunk bele, nem tudhatjuk, hogy ki mit érez és gondol. Nem nyitott könyv az ember, amiből olvasni lehet... Laczkó József rövid mérlegelés után elmondta a szentélybeli fogadás körüli vitát, mire Erzsébet egy ideig a fejét csóválta méltatlankodva. — Ti férfiak, ti bolondos férfiak, mi mindenre képesek vagytok, ha néhányszor kiürítitek a boroskancsót! Megáll az ember esze!... És arról nem volt szó, hogy Feri hamarább megkapja Borbálát, mint tel? — Ugyan, Erzsiké, Feri meg a félrelépés! — Te már csak tudod. — Tudom hát. Ha valóban így állt a helyzet, semmi oka a gyanúsitgatásra, gondolta Erzsébet. Nem kételkedett a fiatalember őszinteségében. Kisebb-nagyobb kilengései ellenére is korrekt embernek ismerte és tartotta. Miért is vezetné félre, hiszen semmi érdeke nem fűződik hozzá. — Köszönöm, hogy őszinte voltál hozzám, Jóska. — Nem került pénzembe ... Néhány percig hallgatagon ültek egymás mellett, a saját gondolataikkal voltak elfoglalva. Végül Erzsébetből kibújt a kérdés, ami pillanatnyilag foglalkoztatta: — Ha disznónak tartsz is, megkérdezem: sikerült már lefektetned? — Nem ... Egyelőre nem is akarom. Más terveim vannak Borbálával. — Csak nem szerettél bele? — Amiben nem hittem, bekövetkezett — felelte a fiatalember. — Nevetséges, mi? — Egyáltalán nem tartom nevetségesnek. — Én viszont annak tartom ... Ismerve magamat, a természetemet, egyszóval el sem akarom hinni. — Annyira komoly? — Annyira Erzsiként... Úgy érzem magam, mintha mély verembe pottyantam volna, ahonnan nincs más kiút, csakis a ... — ... házasság! — vágta rá Erzsébet. — Tényleg feleségül akarod venni? — Ha az égiek is úgy akarják. — És Borbála? — Hajlandóságot mutat — hazudta a fiatalember, mivel eddig a felemás biztatáson kívül még semmi mást nem kapott Borbálától. — Nem túl korai még házasságra gondolni? Hiszen alig ismered még, Jóska — mondta Erzsébet figyelmeztető hangon. — Szeretem ... — Hát te tudod, barátom ... Mivel későn értek haza, Laczkó József csak másnap, azaz szombaton délután ugrott el a falu végére. Gazsóné a konyhai sezlonon feküdt összekuporodva. Borbála pedig dolgozatokat javított a szobában. Ugyancsak meglepődött, amikor belépett hozzá a fiatalember. — Be sem jelentkezel, csak egyszerűen rámrontsz ? — Nem állt inas az ajtóban, nem volt kitől beküldenem a névkártyámat. Utólagos engedelmeddel itt vagyok, szervuszI Leülhetek? — Ha már itt vagy. — Italod persze nincs, amivel megkínálhatnál? — Sajnos nincs, ha csak nem hoztál véletlenül! A fiatalember egy üveg orosz vodkát állított az asztalra. Rendkívül jókedvűnek látszott. — Pohár... poharacska azért csak akad a háznál. Nem baj, ha nagyobbacska és öblös, az is megfelel. — Alig férsz a bőrödben, Jóska, vidám, jókedvű vagy, csak úgy sziporkázol — mondta Borbála, majd hozta a két poharat, a fiatalember pedig töltött. — Egészségünkre! — Légy üdvözölve nálam! Laczkó József körülnézett a lakásban. — Remek kégli! Le a kalappal a két öregecske előtt! Mi újság? — Tőlem kérded? Te jártál Pozsonyban! — mondta Borbála szemrehányóan. — Sikerült találkoznod a doktorral? — Sikerült. El sem hiszed, Borika. milyen remek fickó, a felesége meg földre szállt angyal. Mikor elmondtam a jövetelem célját, majdnem megevett, olyan kedves volt hozzám — felelte a mérnök lelkendezve. — Azt hiszem, sokat vitázhattak az utóbbi időben, hogy mit csináljanak: jöjjenek-e vagy maradjanak. Úgy érzem, a doktort bántja a lelkiismerete, dehát egy szeretett asszonyért ugye mindenre képes az ember... — A lényeget mondd! — Elvben megegyeztünk ... Karácsonyra hazajönnek látogatóba, akkor aztán megbeszéljük a részleteket... Nos, mit szólsz hozzá te kis türelmetlen, milyen fiú vagyok!? — húzta ki magát büszkén a fiatalember a mellére csapva. — Mit szóljak? — tárta szét a karját Borbála, s csipkelődve hozzáfűzte. — Náladnál aligha akad különb fiú a környéken ... meg nagyobb ... tudod micsoda!? — Földig vagyok sújtva. — Nézd, Jóska, a születési hibát nehezen lehet kinőni, az ember nem bújhat ki a saját bőréből, bárhogy szeretne is. — Tévedés, hölgyem, nagy tévedési Mióta téged megláttalak — márpedig annak két hónapja is van —, egyetlen szoknya után sem futottam. — Kibírtad? — nevetett fel Borbála. — Gúnyolódj csak gúnyolódj! Veled nem lehet komolyan beszélni, mindent elviccelsz ... — háborgott a fiatalember, de nem úgy. mint aki tényleg haragszik. — Érdeklődtem én a múltadról?... Nem. És nem is érdekel. Én nem bánom, ha a poklok fenekén búvárkodtál is, és magával a sátánnal paráználkodtál, egyszerűen nem érdekel, Borbála, érted!? — Olyan biztos vagy magadban. Jóska? — kérdezte Borbála nem kis iróniával. — Igen, olyan biztos!... Ha megváltozik a véleményem és te megbizonyosodsz róla. a szemed láttára vágom el beretvával a nyakamat! — jelentette ki a fiatalember félreérthetetlen és meggyőző határozottsággal. — még most sem hiszel nekem, Borbála? — Hiszek ... — felelte a tanítónő sokára, csendesen. — Hát akkor most újra felteszem a kérdést: feleségül jössz hozzám? Borbála megérezte, hogy nem feszítheti tovább a húrt, és azt is tudta, hogy ez a megvadult és teljesen elvakult férfi addig nem hagyja békén, amíg konkrét választ nem kap. Viszont azt is tudatosította, hogy még nem fejezte be. nem végzett Kiss Ferenccel, nem is a férfival, hanem a feleségével, akire még nem csapott le bosszújának az ostora, aki még nem vonaglott előtte a fájdalomtól... s amíg őt magát még mindig emészti a gyűlölete mérge. Addig nem nyugszik meg. míg teljesen ki nem köpködi a haragját. Tegnap óta most már azt is határozottan 14
